Az eseményre már 17-én szombaton hajnalban elkezdtem "készülni". Mivel kerékpárral akartam feljutni Szegedről Agárdig, ezért kezdetként egész szombat hajnalban nem aludtam, majd ezt reggeltől délután kettőig bepótoltam. Már pár napon át csak az eső volt az úr, ezért 3 váltóöltözetet is bekészítettem, ha nagyon eláznék legyen száraz ruhám, amit rögtön magamra tudok venni. Felpakoltam drótszamaram, eső biztosan becsomagoltam mindent, s valamikor délután fél hét környékén, útnak indultam. Nagy örömömre, nem esett az eső, s pár percig még a lenyugvó Napot is látni véltem. Nem sokáig tartott az öröm, hiszen Kiskundorozsmára érve, vizes aszfalt fogadott és finoman esett is. 5-10 perc alatt az eső el is vonult és hatalmas, sűrű köd/pára váltotta fel. Utam Zsombó felé vezetett, majd Forráskútra érve a látótávolság már alig volt 4-5 méter. Haladtam tovább egyenletes tempóban, Kiskunmajsán és Tázláron át, Soltvadkert felé.
Utca dísz Tázláron
Sajnos a Szent Korona Cukrászda már zárva volt mire odaértem, úgyhogy egy padon tartottam uzsonna szünetet. Ekkor már előkerestem hosszú ujjú kesztyűmet és a símaszkomat, kezdett kicsit hűlni a levegő. Tovább gurultam Kiskőrös és Solt felé. Erre már jártam párszor, tehát sötétben és sűrű ködben is ismerős volt a terület. Bringázás közben kellemes volt a hőérzetem, hogy mi is volt a megfelelő ruházat? Bringás cipő, egy vastagabb, nem nyári zoknival, téli kamásli, lábmelegítő, bringás rövid nadrág, rövid ujjú alá öltözet, kar melegítők, hosszú ujjú mez, símaszk és hosszú ujjú kesztyűk. Soltra érkezve az egyik nagyobb áruház előtt álltam meg vacsorázni. Pad híján, szépen a parkolóban megterítettem az aszfalton, alápárnáztam magam, s leültem enni. Egy fiatal pár 30-35 méterről végig nézte, hogy mit is művel ott az az őrült, s mire befejeztem a tojásos darált húsom elfogyasztását (jó kis bringás kaja :D ), a férfi egész közel parkolt hozzám az autójával, s rágyújtott egy szál cigire. Mivel nem köszönt és ha arra fordultam félre nézett, én se kezdtem el vele kommunikálni. Szedtem a sátorfámat és tovább indultam a Pentele híd irányába. Talán aszt hitték, rabló vagyok és közelebb parkoltak hozzám, hogy jól szemügyre vegyenek. Most már soha nem tudom meg. Az elindulás utáni 2-3 perc elég hidegnek tűnt, gondolkoztam, hogy megállok s vastagabb öltözéket veszek fel, de csak a pihenés hatása volt és be kellett melegedjek pár perc alatt és már nem is fáztam. A Dunavecsétől induló hídon még soha nem jártam. Gyönyörű volt éjszaka kivilágítva és a biciklisekre is gondolva szépen kitáblázva egyszerűen meg lehet találni is.
Viszont a levezetés, illetve a hídtól való eljutás Dunaújvárosig szerintem kissé rosszul lett megoldva. A bicikliút végeztével egy a szántóföldek között elhúzódó kavicsos úton lehet eljutni a városba. Azzal nem is lenne gondom, hogy a szántók között megy az út, csak egy sima földút is jobb lenne, mint a kaviccsal töltött, de hát ízlések és pofonok. Dunaújvárost talán legegyszerűbben így jellemezném: Az ipar városa. Gyárak követik egymást, de hatalmas méretekbe.
A bicikliutak, biciklisek úton való terelése elég értelmetlenül, össze-vissza van megoldva, ezért is jó este tekerni, hisz semmi forgalom, úgyhogy a 4 sávos utat használtam, mikor már harmadszorra találkoztam egy méretes padkával a bicikliúton, ami általában rövid szakaszok után megszűnt és egyszerűen nem folytatódott tovább semerre. Folytatódott tovább a túra a 62-es főúton, ami láthatóan nemrég lett felújítva. Tükörsima, széles út. Pár kamionostól még biztató kürt szólamokat is kaptam, s integettek. Jött egy kis letérés Perkáta irányába, mert számomra érthetetlen módon egy 4-5 km-es szakaszról kitiltották a bicikliseket arról az útról, amin eddig is jöttem és amin Perkáta után is folytatom az utam. Sok értelmetlen dologgal találkoztam már, mióta bringázom, most ismét gyarapodott a gyűjteményem. Nemsokára már Zichyújfalun keltem át és fél 6 körül megérkeztem Agárdra a találkozó kiinduló helyére. Ekkor km órám 202 km-nél járt.
Megérkezésem után, nekiültem enni, mert az energia mindig kell. Fél óra múlva azonban annyira lehűlt a levegő, hogy előkerült egy vastagabb pulóver is, s elkezdtem sétálni a Velencei-tó mellett, hogy kicsit felmelegedjek. Azt megállapíthatom, hogy én voltam a legelső résztvevő, aki megérkezett, hiszen ekkor még egyetlen egy személyt sem láttam a környéken. 8 óra felé már előbújt a Nap is a tiszta égbolton, s kezdett melegedni a levegő. Valamivel 9 előtt elkezdődött a regisztráció, a rajtszámok átvétele. Az enyém a 633-as lett. 10 órakor elrajtolt a mezőny azon része, aki már sikeresen regisztrált, de hosszú kígyózó sor várt még a rajtszámára, tehát folyamatosan indultak a tókerülésre biciklivel, futva, s volt aki babakocsival. Elég változatos volt a "pálya".
A tó körül előfordult kisebb, nagyobb lejtő emelkedő, kanyargós bicikliút, kis forgalmú közút. Célba értem, s megállás nélkül haladtam is tovább, hiszen 2 kört akartam teljesíteni. Útközben a szervezők biztosítottak frissítő állomásokat, ahol az ember kicsit ki tudta magát fújni. Mire is jó egy ilyen rendezvény, ha nem arra hogy megismerjük egymást, megosszuk egymással tapasztalatunkat. Senkihez nem kellett kétszer szólni, már is hosszas beszélgetések alakultak ki, két ismeretlen között, akik ezután már ismerősnek, talán már barátnak nevezték egymást.
Délután 2 óra magasságában értem célba, s fejeztem be második körömet, melynek végeredménye 70 km lett. Kaptam egy szép fából készült érmet, a körök teljesítéséért, s már minden irányból hallottam is: "Te tényleg Szegedről eltekertél ide, hogy tekerj két kört?" S vidáman válaszoltam is: "Persze! És még haza is tekerek ma!"
Helyet foglaltam pihenni a fűben, s ebédeltem egy finom kolbászos lencsefőzeléket. Közben a célba érkezőknek terjesztették az "igét", hogy ez az őrült itt Szegedről tekert el ide és még haza is akar menni, biciklivel. S jött utána a kérdés: "Minden rendben van az ilyennél?" Ekkor már mindenki csak nevetett, nagyon vidám volt a hangulat. A célban, a befutókat kamerázó Ferenc, már nem bírta visszafogni magát, s kameráját kezébe véve, közelebb jött hozzám, hogy ezt most már fel kell vegye. Így született egy kis riport velem, ami itt tekinthető meg:
Az ebéd után pihentem még, majd búcsút vettem és elindultam a találkozó utáni levezető, kis 200 km körüli hazavezető útra, amelyet kisebb kitérővel akartam teljesíteni, csak hogy ne teljesen ugyanarra menjek haza is.
Hatalmas köszönet a szervezőknek, önkénteseknek a rendezvényért, öröm volt veletek lenni!
Tehát útra keltem. Tiszta felhőtlen égbolt, sugárzó Nap. Nagyon kellemes meleg volt és most nézelődni is tudtam, hiszen világos volt és nem volt köd sem, hogy zavarjon.
Dunaújvárosig utam még megegyezett a felvezető utammal, ekkor viszont Dunaföldvár felé indultam tovább, hogy megnézzem a Beszédes József hídnál készített bicikliutat, mert mikor legutóbb arra tekertem, két éve, még az alapkő se volt le helyezve.
Útközben ez a tábla fogadott, tehát itt kijelentettem, hogy most Dunaföldvár a CÉLÁLLOMÁSOM!
A hídra való feljutást még mindig nem oldották meg rendesen, aki először jár itt életében, annak eltart egy ideig mire rájön, hol is juthat fel biciklivel. A hídon átérve a teljesen új, széles bicikliút fogadott, amely egészen bevezetett Solt szívébe. Itt egy buszmegállónál álltam meg, kaja szünetet tartottam és egyben átöltöztem is esőkabátba, hiszen hirtelen elkezdett esni az eső. Pár perc esős tekerés után elállt, s köd nélküli estében folytathattam az utazást. Izsák felé haladtam tovább az elég kátyús 52-es úton. Több autóstól is kaptam biztatást, s mikor mondtam, hogy Szegedre tartok, az álluk is leesett. Orgoványon és Jakabszálláson áthaladva Kiskunfélegyháza határába érkeztem. Hosszú egyenes utak. Nulla, tehát konkrétan egy autóssal sem találkoztam 15 km-en át, és az egyhangú sötétségben, ekkor álmosodtam el először rendesebben. Végre beértem a városba, s a fáradság már el is tűnt szemeimből.
Körülnéztem a városközpontban, s elindultam az 5-ös úton Szeged felé. Itt már útközben néha az álom és ébrenlét határán voltam. Innen kezdve persze egyetlen olyan benzinkutat sem találtam, ami nyitva lenne hajnalba, hogy igyak 1-2 kávét. Ezért, hogy biztosan ne aludjak el, néha egy kis hideg víz az arcba, s néhány ébresztő beállítva a telefonon a legbelső zsebben, hogy biztosan ne nyomjam el. Ahogy közeledtem Szegedhez egyre élénkebb lettem, talán attól a tudattól, hogy már csak "pár" km és hazaérek. Balástyát elhagyva egyszer csak megpillantottam egy táblát, amin az állt, hogy Szeged már csak 26 km-re van.
Ránéztem km órámra s nagyjából már kalkuláltam is, hogy hány km-es lesz a hazaút, s az egész túra. Talán ez volt a szerencsétlen mozdulat, nem kellet volna hozzáérjek vagy a későbbi, amikor egyszer csak hallottam, mintha egy küllő durrant volna el, de nem álltam meg, mert már úgy is rögtön otthon vagyok, kibírja addig. Átlag feletti sebességgel mentem az utolsó 10-15 km-ben, hisz ezen a szakaszon tilos lenne biciklizni (számomra ez is elég érthetetlen, hisz eddig is ezen az úton tekertem és szabadott, erre az utolsó km-eken tilos) és 4 óra előtt pár perccel megérkeztem Szegedre, a várost jelző táblához. Megálltam megnézni hogy most hány km-nél is járok. Itt tört meg a hazaérkezési idill. Nem volt a kormányomon az órám. Ezt követte pár furcsa hangos kijelentés és mozdulat, ami leírta, hogy mennyire is örülök neki, hogy elvesztettem. Megnéztem a küllőimet és mind rendben volt. Tehát akkor mi is lehetett az a hang, amit küllőtörésnek véltem? Talán akkor esett le az óra és pattant párat a küllőim között. Bringámat betoltam az egyik gyár parkoló autói közzé és mérgemben zseblámpával, láthatósági mellénnyel, gyalog visszaindultam keresni, mert ekkor már nagyon nem hiányzott, hogy megbüntessenek, amiért itt biciklizek. Gyalog bejártam 13 km-t, de nem találtam meg. Visszafele már nem akartam gyalogolni, mikor rájöttem mennyire el is haladtam a várostól és stoppolni kezdtem. Szerencsére a második autó meg is állt és elhozott a bringámig. Beszélgettünk, s annyira felbiztatott, hogy ő bizony biciklivel ment volna vissza keresni is, hogy mérgemben még egyszer nekivágtam biciklivel a keresésnek. Nem tudom már ekkor hány km-t mentem. Kivilágosodott, s ráuntam a keresésre. Fél 9-kor érkeztem meg az MK Kollégiumba Szegedre, ahol mindennapjaimat töltöm. Csomagjaimat csak utánfutóstól behúzva a szobámba leraktam, tusoltam végre egyet, s ledőltem aludni.
Összesen 508 km-t sikerült tekernem szombat délután fél 7-től, hétfő reggel 4-ig. A felvezető út hossza 202 km, a tókerülés 70 km és végül a hazaút, a kis 10-15 km-es kitérőt is túllépve 236 km lett.
Így ért tehát véget első, Velencei-tó körüli kalandom. Jó kedvben, új barátokkal, ismerősökkel és a végén egy kis fekete levessel.
