2016. október 29., szombat

3. Velencei Tókerülő Kerékpáros - Futó Találkozó 2016. október 23.

Az idei év, talán utolsó többnapos túráját teljesítettem a múlt hétvégén. A Velencei tónál került megrendezésre, a "3. Velencei Tókerülő Kerékpáros - Futó Találkozó ", melyen tavaly jártam először, de nagyon hangulatos, emlékezetes túraként maradt meg bennem. A szervezőkkel és több résztvevővel is barátságot kötöttem első látogatásomkor, így nem meglepő módon, sokan emlékeztek rám, vártak az idei tókerülésre is. A szervezők azzal is megtiszteltek, hogy fenntartották számomra a 001-es rajtszámot, köszönet érte még egyszer.

Na, de idén sem választottam a könnyebbik utat, most is kerékpárral indultam útnak otthonról, jelen esetben Szegedről. A rendezvény előtti napokban szinte csak az eső volt az úr, az ország java részén, tehát úgy készültem, hogy az indulásomkor sem lesz túl kellemes az időjárás. Szerencsére kellemeset csalódtam! Szombat reggel 5 órakor indultam el, ugyan még előtte este is szakadt az eső, de az indulásomra teljesen elállt. Az aszfaltot sok helyen sík víz borította, de inkább a tócsákban bringázom, mint a szakadó esőben. Az utam első része Kiskunhalas felé vezetett, ahol Tóth Zoli barátom várt, hogy tekerjen velem pár km-t. 


Zolival Kiskunhalason, az első 55 km-es táv után!

Egy pékség előtt álltunk meg pihenni, s tartottam egy kis reggeli szünetet, hogy legyen energiám tovább menni. Zoli javaslatára Soltvadkert felé folytattam az utazást. Eredetileg Imrehegy felé akartam menni és úgy Kecelre, de jobb verzió lett az új útvonal. Ugyan 2-3 km-rel talán hosszabb, de tükörsima úton jutottam Kecelre. Zoli még eltekert velem Kiskunhalas határába, majd elköszöntünk egymástól.



Kecel után Kalocsára mentem, ahol beköszöntem fekvőbringás barátomhoz, Misihez. Sajnos negyed órával megcsúsztam a tervezett időtől és mivel így már lekéstem volna a kinézett paksi kompot, pihentem Misinél, majd újult erővel folytattam a kerekezést. Reni, a rendezvény egyik szervezője, már előző nap biztosított, hogy el van intézve a jó idő a hétvégére. Biztosan sok teendőt kívánt, de valahogyan tényleg megoldotta a napsütést. Egy felhő sem volt az égen és már az út is teljesen száraz volt. Tehát kellemes, tavaszias időben indultam tovább.

Sajnos így is lett egy hosszabb kényszerpihenőm, mivel fél 1-kor már Géderlakon voltam, majd pár perc múlva már a Duna parton. A komp óránként jár, kivéve 12-14 óra között, tehát 13:00-kor nincs! Megebédeltem és pihentem, sajnos volt rá elég sok időm. Fél kettőkor kezdtek szaporodni az autósok is, már nem csak én vártam a Dunán való átkelésre. Végül 14:20-14:30-ra sikeresen átértem a paksi oldalra. Közel két órát álltam haszontalanul, igyekeztem ezt az időt visszahozni és 1-2 km/órával növeltem az átlagtempómat. Ennek nem sok látszata lett, hisz egyre több emelkedő következett az útvonalamban és persze szükségem volt pár óránként pihenőkre is.
Paksról Cece felé indultam útnak, majd innen egyenesen Szabadbattyánra vezetett az útvonalam, így számomra új területeken tekertem.

A következő nagyobb célállomás Várpalota volt. Mire megközelítettem rám sötétedett, de így gyönyörű látványt tárt elém a város a távolból. Azt azonban nem láthattam, mit "rejteget" a városból "kifelé" vezető útszakasz. Tés irányába haladtam. A környékbelieknek gondolom nem sok újat árulok el azzal, hogy itt egy "picit" hosszas emelkedő van. Talán úgy 1 órán át csak felfelé mentem, bár lehet volt az több idő is. Persze tudtam, hogy jó dolog a hosszú emelkedő, mert előbb vagy utóbb egy hasonló hosszú lejtő fogja meghálálni, hogy "felmásztam". A lejtőre már szükségvolt egy plusz réteg ruhára is, mert a szél szinte átfújt rajtam 50-60 km/óra körüli tempónál.

Bakonyszombathely irányába folytatódtak a kalandok, ahol sajnos az út legmeglepőbb történése következett. A tervezetthez képest 2 óra csúszásban voltam. Ezért nem szeretek előre tervezgetni, majd ahogy kialakul útközben úgy a legjobb mindig, hiszen mindig közbejöhet valami. Tehát itt már láttam, hogy nagyjából egy óra múlva elérem Császárt, ahol elvileg aznap este alvóhelyem lenne. Értesítettem az ismerősöm, hogy nagyjából mikorra érkezem, meg bocsánattal tartozom, hisz elég sokat késtem. Erre jött a meglepetés, mivel ő nem volt otthon. Voltak kisebb egyeztetési problémák, de nem is rágódnék tovább ezen a témán, bőven van benne hiba a saját részemről is.

Mivel az eső nem esett, az öltözetemhez kellemesnek mondható, 5 fokos volt a levegő, úgy döntöttem, tekerek "egy kört" éjszaka, hisz mostanában úgysem járok már erre.

Erősen gondolkodtam egy Tatabányára való kitérőről is, de mivel a térképem nem volt nálam, ezt kihagytam. Maradtam a memóriámból könnyebben felidézhető településneveknél, útvonalaknál, mivel sötétben álmosan könnyedén elszalaszthatok egy kanyart és már is rossz irányba megyek. Szóval maradtak az ismerősebb útvonalak. Erre se jártam még soha, de ezeket az utakat, valamelyest átnéztem térképen még otthon. Császár, Oroszlány, majd ismét egy hosszabb emelkedős szakasz következett Csákvár irányába. Útközben elég sokszor megálltam pihenőt tartani, néha kicsit meg is szunnyadtam. Persze mindig zárt buszmegállóknál pihentem, hogy ne hűtsön le a szél, amíg nem mozgok. Csákvártól Velence felé már jártam nappal, tehát ismerős útszakasz következett. Csákváron a központban azért még megálltam egy nagy térképnél, megnézni, hogy biztos jó irányba menjek. Lovasberény után Napadra, a tó felől levő oldalra egy elég brutális emelkedős rész vezet át a Velencei hegységen, amit nem szívesen másztam volna meg a Napfelkeltében. Szerencsére a térképen láttam egy kerülőutat, amit még ajánlanak is kerékpárosoknak. Két új település és persze fele annyi emelkedés, pont erre volt szükségem "reggelire". Sajnos azonban Lovasberénynél mégis sikerült benézzek egy kanyart. Az rémlett, hogy balra kell majd forduljak Vereb felé, de valami oknál fogva egy kereszteződéssel hamarabb fordultam le, így a Bicske felé vezető 811-es úton találtam magam. 4 km után kezdett "leesni", hogy rossz felé megyek, mert az út még mindig a hegység mellett halad, holott, már át kellett volna vezessen egy enyhébb emelkedőn délkeletre. A felkelő Nappal már könnyen láthattam, hogy bizony rossz felé megyek és mikor végre befutottam Vértesacsára már biztos volt, hogy nem kellene haladjak. Visszafordultam tehát, ismét Lovasberényen voltam és láss csodát, még továbbhaladva Velence felé, egyszer csak szépen ki volt táblázva balra, Vereb. Az időmbe még belefért a kitérő és talán időben sem lett több az út, hiszen ugyan kerülő volt, de fele annyi emelkedővel, tehát jóval gyorsabban tudtam menni. Agárd felé haladva jöttem rá, hogy nincsenek nyitva a boltok az ünnep miatt, de szerencsére találtam egy pékséget, ahol be tudtam vásárolni. 9:15-kor végre megérkeztem a rajt helyszínére. A kis esti "kiruccanással" együtt 407 km-nél tartott ekkor a km órám. Mivel a nevezésnél a sor nagyon hosszú volt, ráérősen leültem a parkolóban enni, s közben Tóth Zoli barátom is rám talált, mivel nem túl nehéz engem kiszúrni a tömegben. Hozott nekem jó forró teát, ami nagyon jól esett az éjszakázás után. Kajáltam, majd beálltam én is a sorba, a rajtszámomért. Ekkor már a fogyatkozó sorból kiszúrt engem Reni. Már nagyon vártak rám, nem is kellett volna sorba álljak. Átvettem a rajtszámomat, egy kis ajándékot is kaptam a rendezői "bandától", de nem is beszélgettünk hosszasan, mert már el is érkezett a hivatalos rajt ideje. Közben feltűztem a különleges rajtszámom "001", és gyorsan bepakoltam a táskámba, hogy én is elinduljak a  körömre. Még a Vitál Club Kerékpáráruház is köszöntött engem egy kis ajándékkal és útra keltem.





Az első köröm elején elég gyors tempóval indítottam, sikerült befognom 2 országútis személyt és a szélárnyékukban egészen a Dinnyés előtti kilátóig, 35 km/óra feletti tempót nyomtam én is. Ebből azonban az a pár perc elég is volt, mivel tudtam, hogy számomra még messze a nap vége. Visszaálltam tehát a 25-ös tempómra és folytattam a tókerülést. Sokan rám köszöntek útközben, akik emlékeztek rám tavalyról. Egy hölgynek a tóparton még a fékpofáin is állítottam, mert 5-10 perc mögötte haladás után, már nekem "fájt" hallgatni, hogy az egyik fékpofa állandóan fékezi a hátsó kerekét. A rajt/cél-ba érve meg sem álltam, haladtam tovább a 2. körrel, hogy később több időm legyen folyamatos pihenésre, a hazaindulásom előtt. Ekkor csatlakozott hozzám egy szegedi ismerősöm Rudi. Az első frissítőpontig vele haladtam, majd a "szegedi banda" többi tagja is beért minket, így velük haladtam tovább ebben a körben. Kellemes kiránduló tempóban gyűrtük a kilométereket, s közben beszélgettünk. 

Szegedi különítmény a célba érkezést követően. Gémes András lemaradt a képről, mivel ő fényképezett, de megígértem neki, hogy "hatalmas" Paint szerkesztői képességem be fogom vetni, hogy ő is szerepelhessen a képen :D





A célba érkezést követően, egy kedves ismerős lépett oda hozzám. A tavalyi tókerülésen is szinte egyszerre értünk be és idén is. Nagyon emlékezett rám, főleg, hogy a tavalyi nagyon jó hangulatú riportomnál ott ült mellettem :) Sajnos a nevét idén sem sikerült a fejembe vésnem :( Remélem találkozunk jövőre is ;) 

Rudival, akinek egy kedves bringás ismerőse csatlakozott volna hozzám a felvezető útra, de ezt sajnos az utolsó héten le kellett mondanom, saját problémáim miatt. Kicsit "tönkre tettem" így az ő hétvégéjét, de már megbeszéltük, amint tudjuk, bepótoljuk a közös tekerést! 

A szegedi különítmény még hívott egy közös ebédre, de ezt kihagytam, mivel én az ellenkező irányba indultam később haza és nagyon elnyúltam volna, ha még vissza megyek velük, no meg Dinnyésnél még be akartam iktatni egy kis forralt borozást is, hogy feltöltődjek a hazaútra.

A célba érkezést követően még maradtam egy kis beszélgetésre és végre megtaláltam Skoff Gábort is a főszervező trió másik tagját, akivel az induláskor nem találkoztunk. A trióból sajnos Feri nem tudott eljönni a rendezvényre. Egy kis ajándékkal próbáltam meghálálni nekik a rendezvénybe vetett sok munkájukat és persze, hogy mennyire vártak engem. 

Kézzel festett bögrék Magyarkanizsáról!

Gábornak nagyon bejött a bögre :) 

Ezután nem volt más hátra, mint előre. Elköszöntem mindenkitől, még egy kis pumpázás, olajozás, a bringa szerviz jóvoltából és el is indultam, hogy mielőbb Szegedre érjek és még forralt borozni is legyen időm.


Dinnyésnél tehát megálltam még egy kis borozásra. Ebben a hidegben nagyon jól esett, hisz reggel óta, nem lehetett látni erőteljes Napsugarakat. Egy kedves kis család ült le a mellettem lévő asztalhoz. Apuka 3 kisgyerekkel, a legidősebb talán óvodás lehetett. Két kislány és egy fiú. Kis biciklikkel, kerülték ők is a tavat. Akaratlanul is egy telefonbeszélgetést hallottam meg a férfi és felesége között. Elmondta, hogy elszakadt a lánc a biciklijén, nem sokkal az indulásuk után. Itt jön a rész, amiért hatalmas tisztelet jár az apukának. Ahelyett, hogy lazán megmondta volna a gyermekeinek, hogy elmarad a bringázás, a két nagyobb előtte bringázott, a legkisebb mögötte ült gyerekülésben és a férfi "futóbicikliként" használva a járművét, haladt a gyerkőcökkel. Ilyen azt hiszem egy igazi apuka!
Miután befejezte a telefonbeszélgetést, rákérdeztem, hogy megvan-e még a lánc és hogy elég hosszú-e, mert akkor tudok segíteni, pár perc alatt megszerelem. Nagyon megörült, szerencsére a láncot eltette, nekem meg volt szerszámom a szétszedésére. Néhány perc alatt, sikerült is ismét összerakni a láncot, néhány szemben ugyan látható volt egy kis görbület, de tökéletesen lehetett tovább tekerni vele. Ezután én tovább indultam Seregélyes felé, ők pedig végre rendesen tudták folytatni a tókerülésüket, remélem sikeresen be is fejezték!

A hazautamnak, a legrövidebb útszakaszt választottam, elég volt az előző napi 407 km után egy enyhébb hazatekerés is. Egyenesen Dunaföldvár irányába haladtam, itt keltem át a Duna felett Soltra. Soltig nagyon jó tempót tudtam menni. A szél lecsendesedett és a lenyugvó naptól is kaptam egy kis melegítő sugarat. Az indulásomkor még úgy gondoltam, kb. 9 órára érhetem el a Beszédes József hidat, de olyan jól haladtam, hogy ekkor már Solton vacsoráztam. 

Azonban, ami ennyire jól indul, biztosan rejteget még meglepetéseket. Vacsora után, ahogy tovább indultam, Soltvadkert felé, Egyre sűrűbb köd lett. Mire kiértem a városból, a látótávolság 5-10 méterre csökkent! Tehát rendkívül sűrű ködben kellett haladnom, szerencsére ismertem ezt az útszakaszt, többször is jártam már erre. Forgalom rajtam kívül nem nagyon akadt. Minden tartalék lámpám bevetésre került, hogy már aránylag messziről észrevegyenek. Tehát elől világított az agydinamós menetfényem, egy tartalék villogó lámpa és a kormányomon lévő zseblámpám. Hátul az utánfutóm erős fényein kívül még kapcsoltam egy piros villogót a sisakomon, illetve a nyeregcsövemen is. Általában a sávok közepén szoktam haladni, s amikor látom a tükrömben, hogy közel érnek mögöttem, csak akkor közelítem meg az út szélét jelző vonalat. Most azonban inkább a szélső vonalon haladtam és ha láttam/hallottam hogy valaki közeledik, félreálltam az útról. Volt, hogy néhány autós lassabban haladt mint én. A sűrű ködben, szinte tapogatva vezetett mindenki, hiszen néhol még a kanyarok is elvesztek a fehérségben. 1-2 kivétel persze akadt, gondolom ők nap mint nap erre járnak. Kamionokkal, szinte szlalomozva kerültek ki mindenkit és kb. olyan sebességgel mentek, mintha köd se lenne. 

Egyre fáradtabb, álmosabb lettem a ködtől. Sűrűn tartottam pihenőt, de éreztem már, hogy kellene egy kávé vagy egy energiaital, ha nem akarok elaludni. Már 1-2 éve nem ittam ilyesmit, tehát gondoltam, annyi hatása lesz, hogy legalább 1 órán át ne aludjak el. Ez mind szép is lett volna, de nem volt nyitva semmi. Szerencsére Kiskőrösön megtaláltam az egyetlen 0-24 órán át dolgozó benzinkutat, amiben persze egy kis vegyesbolt is van. Vettem 2 energiaitalt, néhány csokit és még pizzát is. Volt még ugyan egy tartalék csokim, amit még Pataki Attila adott a tókerülés után, de soha nem árt a plusz tartalék és ki tudja, talán máshol már nem találok nyitva benzinkutat. Így is lett. Az energiaital szerencsére tett róla, hogy ne is gondoljak az alvásra. Teljesen fitten indultam tovább. Kipróbáltam a Soltvadkert és Kiskunhalas közötti új utat is, ami tükörsima. Erre már egyre jobban nőtt a látótávolság. 50, néhol már 100 méterre is el lehetett látni. A városban még tartottam egy rendesebb kajaszünetet. Bementem megnézni milyen ködben "a páva" fénye, de sajnos ilyenkor már a fényjátéka nincs beüzemelve.

Az utolsó 50 km-em következett, Zsanán át Szegedre. Ennek az útszakasznak, az utolsó másfél órája marad nagyon emlékezetes.
Kezdtem ismét kicsit álmos lenni. 1-2 alkalommal le is kapattam az első kerekem az út mentén a fűbe, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mondván hogy csak fáradt vagyok, majd jobban figyelek. Még 2-3 alkalommal megtörtént, de úgy, hogy inkább nem korrigáltam, hanem kieresztettem a fogatomat a fűre, nehogy elcsússzak. Elértem Üllést és a bringautat, ami már pár km kivételével, Szegedig tart. A bringaúton is sikerült, lekanyarodnom egyszer az út mellett levő, nem túl mély vízelvezető "árokba". Talán fél méteres lehet, amin még elesni sem tudtam, hiszen rögtön "megült" az utánfutóm és a két oldala megtámaszkodva megtartotta egyenesen a bringát. Ekkor már beletörődtem, hogy egyszerűen "nem tudok" biciklizni! Hiába a fáradság, 1-2 alkalmat még ráfogok, de 6-7 alkalomnál már nem lehet. Még jobban visszalassítottam és mondogattam magamban, hogy oda figyelek, oda figyelek. Több ilyen mellé kacsázás már nem volt Szegedig. Kicsit jobban be kellett húzzam az első fékem, pedig pár napja állítottam rajta, de még ez sem volt a fáradt fejemnek feltűnő. Végül 6:30-kor érkeztem meg a kollégiumhoz ahol lakom. Két nap alatt összesen 663 km-t tettem meg. 


Megérkezésem után, végre csak megnéztem, hogy miért mozdulhattak el annyira az első fékpofáim. Ekkor jöttem rá, hogy miért is kacsáztam annyiszor le az útról. Az első kerekem gyors záras és ugyan a gyors zár "be volt csukva", de valahogyan a másik oldalon az anyacsavar meglazult. Tehát az utolsó 1,5 - 2 órában, lötyögő első kerékkel közlekedtem! :D Szerencsére nem lett belőle semmi bajom, de legközelebb tudom, hogy inkább még +1-szer megállok egy akaratlanul útról való lekacsázás után és megnézem, hogy mi lehet a baj ahelyett, hogy a fáradtságomra fognám!

Az egyik legjobb ajándék, amit szó szerint minden túrámra magammal viszek! ;)

Összességében idén is egy fantasztikus programot élhettem át veletek. Köszönet mindenért Csóra Reni, Pantocsik Feri, Skoff Gábor és persze minden támogatónak és segítőnek a rendezvényről.
Köszönöm még Tóth Zolinak, hogy szokásához híven, most is elém jött egy kis társaságot biztosítva.
Persze a szegedi "Roncsabroncs" baráti kört sem felejtem ki, a közös, tó körüli bringázás egy élmény volt veletek.

Sokakkal találkoztam útközben és a tó kerülése közben is. Remélem senki nem haragszik meg akit név szerint nem említettem meg, de túl hosszú lenne a lista! :D

Köszönet tehát mindenért és persze, ha ráérek (igyekszem ráérni), találkozunk a Velencei tó körül jövőre is!

A hozzávetőleges útvonalam (a két tókör nélkül) ide kattintva tekinthető meg: KATT IDE


Aki pedig kíváncsi rá, hogy az utóbbi 3 és fél évben merre jártam, a következő térképen tekintheti meg, ahol az általam bejárt települések vannak bejelölve és az évente megtett km-ek feljegyezve:



2016. augusztus 30., kedd

Tour de Trieszt - 6. (befejező) rész

Július 18. Hétfő - 11.nap


Már szinte megszokottan, esőre ébredtem reggel. Szerencsére csak egy kisebb felhő volt felettünk, ami pár perc alatt tovább is állt. Az ég ugyan nem volt teljesen felhőtlen, de Napsütésben, fél 8-kor elindultunk. Indulás előtt még elbúcsúztam a "kis lakómtól", akit a bringámon találtam reggel.


Ennek a kaszáló területnek ,a belső sarkában sátoroztunk!

Az eddigiekhez képest, elég unalmas nap következett. Az emelkedőkből egyre kevesebb volt, átértünk teljesen sík vidékre. Az esőfelhők délre el is tűntek az égről és következett az egész napos, Napsütés.
Az út mentén tankoltunk vizet egy templomnál, majd egy buszmegállónál álltunk meg ebédelni. Sokan ránk dudáltak ebéd közben, köztük egyre több magyar rendszámú motoros!


Ebédünk helyszíne!



Ebéd után folytattunk utunkat, a "Drava bike tour" nyomvonalán. A nevéből gondolom már mindenki rájött, hogy a Dráva folyó mentén haladt ez a túraútvonal, bár nem nagyon nyílt rálátásunk a folyóra. Tartottunk néhány sörszünetet a nagy melegben, csak és kizárólag azért, hogy minél több fajta vitamint juttassunk a szervezetünkbe. :) 

Donji Miholjac környékére terveztem az éjszakai pihenőt, a városon kívül azonban egy kis problémába ütköztünk. Ugye pár napja hatalmas vihar fogott el minket a tenger közelében, majd az onnan elvezető 2 napon, szinte egész napos eső volt. Sajnos erre sem volt jobb idő. Mindenhol sár és víz fogadott minket. Annyi eső esett, hogy a föld egyszerűen nem győzte elnyelni. Minden patak, csatorna, tavacska csordultig volt. Próbáltunk jobban behaladni a szántóföldek közé, de ott sem volt jobb a helyzet. Végül egészen Šagig haladtunk, ami már Eszéktől nincs messze. Megálltunk vacsorázni 20:45-kor az egyik út menti buszmegállóban. Az esőzéseknek köszönhetően nem csak mi vacsoráztunk, hanem a szúnyogok is. Evés után, a településről kifelé haladna, végre megpillantottuk a tökéletesnek tűnő sátorhelyet. Az út mentén egy temető volt, ami mellett egy alig kitaposott út vezetett be, a mögötte levő szántóföldekhez. A temető mögött egy-két fasor állt a főúttal párhuzamosan, tehát teljes takarást adtak és az ott lévő tarló és fák között pont volt olyan szélességű füves rész, hogy elférjünk.


Július 19. Kedd - 12.nap, a túra utolsó napja!


Reggel, ugyan elég erős volt a harmat, de végre nem arra ébredtem, hogy esőcseppek kopognak a sátram oldalán. 7:15-kor indultunk útnak, de először igénybe vettük a temető pumpás kútját, hogy feltöltsük a vízkészletünket. 

Sátorhelyünk, a temető mögött!

Haladtunk Eszék felé. Átkeltünk Petrijevcin, majd rátértünk a 2-es útra. Semmilyen tábla nem jelezte, de 2-3 km után már kezdett gyanús lenni, hogy autóúton haladunk. Az út ugyanis, kiszélesedett 4 sávra, majd a 80-as táblát 100-as váltotta, később pedig 110-es! Legalább széles és sima volt. Senki nem dudált ránk, hogy rossz helyen megyünk. Azért biztosra ez az elképzelés akkor vált, amikor Eszékhez érve az első lejárónál lekanyarodtunk, majd ahogyan hátranéztem, a levezető sávnál. ott volt egy nagy tábla, hogy autóút és persze, hogy tilos biciklivel rámenni! :D Nembaj, megúsztuk büntetés nélkül.



Besorakoztunk a központ felé vezető út leágazására. A forgalmat elengedtem, majd jött a nap legszebb pillanata, amint elindultam. A pedálomra léptem, persze állva akartam megindulni, hogy minél gyorsabban kitudjak jutni a másik út jobb oldalára. Ahogyan tekertem egyet, az utánfutóm nagyon megbillent, éreztem, hogy valami nagyon nem oké. Félreálltam, rettegtem, hogy letört a tartócsavaranya, amiből csak 1 tartalékom van! Hisz hogyha egyik oldalról letöröm és nem állok meg azonnal, valószínűleg a másikat is lerántja, vagy minimum használhatatlanná görbíti. Persze egyedi anyákról beszélünk, tehát venni se tudnék sehol. Szerencsére az utánfutó és a felfüggesztése is sértetlen volt. Első ránézésre nem is tűnt fel, mekkora a probléma, de amint behúztam a hátsó féket és hozzáértem a kerékhez, rájöttem mi a baj. A kerék tengelye eltörött! Persze van nálam  minden tartalék alkatrész, akár monoblokkot is tudnék cserélni, viszont mi nincs nálam, hát persze, hogy nincs nálam tartalék 100 dináros tengely! :D
Nem volt mese. Innen már kénytelen voltam betolni az első kerékpáros üzletig. 4-5 km-en át tehát toltam a fogatot. Kanyarokban óvatosan, hisz még véletlenül sem akartam letörni a tengely végére rögzített utánfutó tartó anyákat. Ahogy már írtam is, a legelső bringaboltig mentünk. Látszott már kívül, hogy nem épp a legolcsóbb hely, de szükség törvényt bont. Kikaptam a kerekem és bementem elmagyarázni, hogy "imam veliki problem"! A kis szervizes rögtön vágta a témát, hogy mit is kell csináljon és hogy ez nekem, kb. tegnapra kellene! persze az első kérdésem az ár volt. Egy papírra fel is írta, hogy 120 kúnába fog ez nekem fájni. Ennyi pénzért itthon egy komplett hátsókereket vennék, de hát ez van. Mondtam, hogy oké, csinálja. 


Mit is mondjak?! Másfél óra elteltével már nagyon lestem, hogy mit tud ennyi ideig csinálni, mikor egy tengelycser maximum 15 perces munka, még nekem is. Néhányszor még kijött a bringámhoz, hogy belepróbálja a kereket, Azt magyarázta, erre azért van szükség, hogy centírozza a tengelyt, tehát egyenlően lógjon ki mindkét vége az agyból. Nem akartam beleokoskodni (no meg nem is tudtam volna ezt már elmutogatni neki), hogy én ezt otthon úgy oldom meg, hogy egyik felől is odarakom az ujjam, utána a másik felől is, és mikor nagyjából egyformán lóg ki akkor jó! Nem ő egy másik módot választott, amin a pupilláim rendesen kitágultak. Az új tengely néhány cm-rel hosszabb volt mint a régi. Örültem is neki, legalább jobban rácsavarhatom a zárt anyáimat, jobb lesz a tartásuk. Szóval, a fickó, hogy is oldotta meg, hogy központos legyen a tengely? Elfűrészelte mindkét végét! :O
Hát szóhoz sem jutottam! Mikor kihozza, hogy kész és majdnem rövidebb, mint a régi, enyhe szívroham. :D Felrakta, még a küllőimen is húzott, hogy ne legyen túl nagy nyolcasom. Bementem vele az üzletbe, hogy rátérjünk az anyagiakra. Már a küllőigazításnál nagyon pislogtam, hogy biztos azért is számol munkadíjat, de jó fej volt. Végül 96 kúna kerül a számlára! Nagyon szépen megköszöntem és még próbáltam elkérni a régi tengelyt, hogy legalább egy képem legyen róla. Ez több, jól van inkább kevesebb sikerrel zajlott. Mivel hirtelen nem jutott eszembe az "osovina" szó, mutogatni próbáltam neki, no meg magyarázni, hogy az kellene nekem, ami az enyém volt és eltörött. Már beengedtek a műhelybe is, hogy ott mutassam mit is akarok. Tengelyt sehol se láttam, szóval kerékagyakra mutogattam, hogy annak a közepében ami van és az enyém volt, arra lenne szükségem. Kapcsolt a csávó és kiszedte nekem a kukából :D, majd elköszöntem.

Nem tudni mi okozta a törést. Talán a hegyi úton repedhetett el, vagy csak a sok km-től? Lehet, hogy csak szimplán megunta velem az "életet" és inkább "derékba törte a karrierjét"?!

Ezek után újult erővel, a hosszas várakozás után elindultunk Eszék központjába. Itt rájöttem, tolhattam volna még a bringámat 1-2 km-t, mert volt benn Capriolo üzlet, ahol tudtam volna venni pontosan ugyanolyan tengelyt, amit én is ki tudtam volna cserélni. Az előző boltban is csak azért bíztam rájuk a cserét, mert ha veszek egy tengelyt, nem 100%, hogy olyan menetű mint a régi, bár később agyaltam rajta, hogy ezt igazán egyszerű lett volna elmagyarázzam, hisz csak fel kellett volna írnom egy lapra a méretet. Inkább nem kockáztattam, hogy a colos menetemnél 26-os lépésü helyett, talán 24-es vagy 22-est adjanak, amit elég könnyű eltéveszteni, ha nem túl pontos az ellenőrző szerszám! Egy kerék árából, de legalább tudtam folytatni az utat.


Még vadásztam a központban egy hűtőmágnest, majd nézelődés és információkérés után, elindultunk a városból keletre, a szerb határ irányába. A Dunán átkelve, Erdődnél (Erdut) léptük át a határt, majd megérkeztünk Bogojevo (Gombos) közelébe. Az első boltnál megálltunk frissítőért és az ott levő asztaloknál ebédszünetet is tartottunk, no meg persze, kicsit a mester után igazítottam a hátsó kerekemen is.



Ebéd után Kúla (Nem kula!!! a szerb "u" kiejtése: "ú" :D ) irányába folytattuk az utazást. Utána áthaladtunk Lipáron, ahol egy csodás új építésű templom mellett mentünk el. 


Már a határvonaltól kezdve, az ismerős szerbiai tájon haladtunk. Használatlan legelők, véget nem érő puszták sokasága a települések között. Hatalmas látható különbség van Szerbia és Horvátország között. S bár Magyarországon is mindig csak azt mondják nekem, hogy oda ne menjek, gondolkodjak inkább a nyugati országokban, aki még nem járt vagy nem sokszor jár Szerbiában, annak elárulok egy titkot, hogy Szerbiához képest, Magyarország nagyon is jó hely! Sokszor mondják, hogy semmi jó lehetőség nincs a Magyar gazdaságban, ha ehhez kell viszonyítsak, azt mondanám, akkor Szerbiának nincs is gazdasága! De inkább hanyagolnám a témát, mert nagyon bele tudok melegedni! :D 

Szóval haladtunk tovább és nemsokára, már ismerős területen tekertünk vagyis inkább csak a magam nevében beszélnék, hisz az elmúlt hónapokban sokszor megfordultam biciklivel Topolyán. Negyed 6 körül volt, mikor elértük a várost, úgy hogy elhatároztuk, hogy bármi történhet most már, a mai napon befejeződik a túra. Egy kávézónál még megálltunk energiagyűjtésre!


"Tankolás" után még megálltunk vízért és elindultunk az utolsó 33 közös kilométerünkre. Útközben még tartottunk egy burek szünetet Zentagunarason, majd Felsőhegynél külön folytattuk az utazást, az utolsó km-ekkel. Nekem még 10 km volt hátra, Attilának pedig 25.

8 óra 8 perckor megálltam még, a minden túra végén kötelező fényképre, a lakhelyem táblájánál és a kezdődő naplementében hazatekertem!


Az utolsó két nap alatt letekert kilométerek:
11. nap: 2016.07.18. Hétfő - 195,03 km / 9 óra 5 perc
12. nap: 2016.07.19. Kedd - 182,80 km / 8 óra 41 perc

Útvonalak:

11. nap

12., utolsó túranap!

Ez a mese itt véget is ér, de persze ez nem azt jelenti, hogy a túrázás is!

Egy kis összegzés a végére:
A túra teljes távja, 1743,28 km, amit 93 óra és 55 perc alatt tekertünk le, így lett az átlagsebességünk, 18,562 km/óra, amivel teljesen elégedett vagyok!

Napokra bontva:
1. nap: 185,53 km / 8 óra 26 perc
2. nap: 202,75 km / 10 óra 7 perc /* max sebesség: 64,48 km/óra
3. nap: 158,47 km / 8 óra 17 perc
4. nap: 161,11 km / 8 óra 43 perc
5. nap: 155,23 km / 9 óra 30 perc
6. nap: 108,24 km / 7 óra 5 perc
7. nap:  87,20 km / 6 óra 27 perc
8. nap: 112,77 km / 7 óra 22 pec
9. nap:  56,37 km / 3 óra 19 perc
10.nap: 137,78 km / 6 óra 53 perc
11.nap: 195,03 km / 9 óra 5 perc
12.nap: 182,80 km / 8 óra 41 perc

Tekertünk hidegben, melegben, Napsütésben és esőben. Voltak heves zivatarok, meredek emelkedők és hosszú lejtők. Jártunk a tengerparton, de hegytetőkön lévő erdőkben is. Fürödtünk patakban, tengerben, de néha rendes fürdőszobában is! Összességében, kijelenthetem, hogy mindkettőnk számára felejthetetlen élményt nyújtott ez a hihetetlen 12 nap! Aki eddig nem indult útnak bringával, de megtehetné, az ne várjon tovább. Az elindulás nehéz, de utána visz a "lendület" tovább!

Aki élőben is kíváncsi erre és még sok más történetre, tanácsra, az meghallgathat szeptember 16-án 18 órától Magyarkanizsán, a Cnesa pincehelyiségében, a "Két keréken a tengerre - Túrakerékpározás a nagyvilágban" című élménybeszámolón, amit a Magyarkanizsai Természetjáró Egyesülettel, az Európai Mobilitás Hét nyitónapján szervezünk meg. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!






2016. augusztus 29., hétfő

Tour de Trieszt - 5.rész

Július 16. Szombat - 9.nap


Reggel korán ébredtem, 5 órakor, hisz valami furcsa kopogásra lettem figyelmes. Persze, mi is lehetett az, elkezdett esni az eső. Milyen meglepő!? Főztem egy kis teát, így legalább a hőmérséklet kicsit tűrhetőbb lett a sátorban. A vizet szépen levezettem a sátor egyik sarkába, így "kényelmesen" tudtam várni az eső végét. Sajnos hiába vártunk. Fél 10-kor kénytelenek voltunk elkezdeni pakolni és 10 óra után pár perccel elindultunk. Még indulás előtt felfedeztem, hogy a bringás cipőm öntudatra ébredt és új szellőzőnyílásokat hozott létre. Biztosan nem tetszettek neki a "finom illatok"!



A Napnak sajnos semmi nyomát nem láttuk. Esőben folytatódott tehát a túra. Sok autós dudált, integetett nekünk. Biciklisekkel nem is találkoztunk, csak olyanokkal, akik autóval szállították a járművüket. Természetesen az elkövetkező településeken mindenki megbámulta ezt a két eszelőst, akik az esőben tekertek. Stubica-nál válasz úthoz értünk. Itt kellett volna leforduljunk déli irányba, hogy a Plitvicei-tavak felé haladjunk. Mivel az időjárás semmit sem javult, úgy döntöttünk, megyünk tovább Karlovac irányába és ha eláll addig az eső, még mindig ott a lehetőség, hogy elinduljunk Plitvicére. Tovább haladtunk tehát a haza vezető úton. Karlovacra értünk, de még mindig esett az eső és hideg is volt. A legjobb párosítás! Megálltunk egy boltnál enni. Mivel már nem volt túl sok száraz ruhánk és felszerelésünk, eldöntöttük, hogy fedett szállást keresünk a városban. 



A központban, egy információs irodában irányítottak el minket, a Hostel Na Putu diákszállásra. Mondanom se kell, milyen sokat kellett beszélnem a hölgynek. Amint beléptem az irodába, ronggyá ázva, vacogva, már lengette is a Hostel szórólapját és magyarázta, hogy itt van az épület pár méterre vissza. Megtaláltuk a szállást. Körbevezettek minket, lepakoltunk és már jöhetett is a frissítő zuhanyozás. Épp ideje volt már. Szinte luxusban éreztük magunkat, hiszen használhattunk mosógépet, volt egy jól felszerelt konyha, közösségi tér, TV és persze WC és tusoló, nem is egy! :)



Tusolás után jöhetett a jól megérdemelt pihenés, az esős tekerés után. Volt időm a csomagjaimat teljesen kipakolni, mindent megszárítani és ismét rendszerezve visszapakolni. Nem kellett tartanunk tőle, hogy éjszaka beázik a sátor! Késődélután még elmentünk bevásárolni, hogy itt tudjunk reggelizni. Mindent elkészítettem a reggeli indulásra, mivel 7-en voltunk egy szobában, nem akartam reggel 6-kor pakolni, hogy mindenkit felébresszek.
Fél 10-re már bújtunk is a kényelmes ágyakba. A lakók egy nagyobb csoportja, még ekkor kezdett el moziestet tartani, de szerencsére nagyon jó hangszigeteltek voltak a szobák.
Mire lefeküdtünk, az eső is kezdett végre elállni. Tehát ezen a napon, reggel 5-től 21:30-ig folyamatosan esett!

Július 17. Vasárnap - 10.nap


Reggel, persze mi ébredtünk fel elsőkként. Kipakoltunk mindent a konyhába és nekiültünk reggelizni. Meglepően kellemes idő fogadott minket kint, a tegnapihoz képest. Kicsit még borult volt az ég, de biztató volt, hogy már reggel fél 8-kor olyan meleg van, mint előző nap délután. Felkészítettük a bringákat az útra. Már csak a kulcsokat és az ágyneműt kellett (volna) leadnunk, de nem volt kinek leadjuk. A recepción nem találkoztunk senkivel. Valószínűleg később kezdtek dolgozni. Megvártuk a 8-órát, de még ekkor sem volt ott senki, de mivel előre fizettünk már az érkezéskor, a kulcsokat és az ágyneműt a recepción hagytuk egy széken. 


Ha valaki Karlovacon jár és aránylag olcsó szállást szeretne, merem ajánlani ezt a helyet. 15 euróba került fejenként az egy éjszaka. Viszont ezért úgy gondolom mindent megkaptunk, amire szükségünk volt! A konyhában, az előző vendégek által ott hagyott tartós élelmiszerek, teák, tészták, akár felvágottak, stb., mind szabadon felhasználhatóak/elfogyaszthatóak! Egy szállodával ellentétben annyi, hogy itt egy szobában 7-8 fő alszik, viszont ennyi pénzért, nem hiszem, hogy találni lehet szállodai szobát!

8 órakor tehát elindultunk, végre teljesen szárazon! A város szélén azért még csak megálltunk egy boltnál, mert rájöttünk, hogy vasárnap van és nem akartunk kockáztatni, hogy nyitva lesznek-e később a boltok.
Az esőnek már csak kisebb nyomai voltak, de a Plitvicei-tavakhoz való kitérőről lemondtunk, hisz ott kis ösvényeken kellett volna bejárnunk hatalmas területet, ami valószínűleg ennyi idő alatt nem száradt fel! Helyette inkább módosítottam az útvonalat és Zágráb irányába indultunk.




Szélcsendben, újult energiával volt, hogy hosszabb időn át is, az eddigiekhez képest nagy tempót nyomtunk, elég könnyedén, erőlködés nélkül. A fővároshoz közeledve, egyre sűrűbben érték egymást a települések, tehát nem volt unalmas az utazás. Fél 12-kor végre megpillantottuk a nagy Zagreb táblát! Egyre kevesebb felhő volt az égen és nem volt panaszunk a hőmérsékletre se, ami közelített a 30-hoz! 


Rögtön az első bevásárlóközpontnál finom illatok "csaptak" meg. Egy csevapos büfé üzemelt a parkolóban. Vettem is egy nagy adag csevapot ebédre. Haladtunk tovább a belváros felé. Hogy egyszerűbb legyen a tájékozódás, a Száva töltésén tekertünk, ami mentén a város nagyobb zöld övezetei voltak, elkerülve a betondzsungelt. 

Jelenleg a két fasor között folyik a Száva és a vízszint még ettől a két fasortól is jó pár méterrel lejjebb helyezkedik el. Volt olyan év, ahogyan a képen is látható, hogy csak pár cm választotta el a Szávát a kiöntéstől!

A királyi ebéd! Persze a csevap gyorsabban fogyott, mint ez a vastag tortilla szerű dolog!

A folyóparton több helyen is padok voltak körbe rakva, tehát megálltunk ebédelni. Közben a sátrakat is ki tudtuk teríteni, hogy végre megszáradjanak. Ebéd közben egy bringás pár jött oda hozzánk. A férfinak ki volt lazulva a hajtókarja. Sajnos imbuszos anya fogta fel neki, amihez nem volt szerszámom, mivel az enyémhez sima csőkulcs kell. Azért megköszönte, hogy átnéztem a szerszámaimat, hátha tudok segíteni, majd elköszöntek tőlünk. Ebéd után, sátorhajtogatás, majd indultunk is tovább. Egy ideig még a töltésen mentünk, majd kénytelenek voltunk a város szívébe, kicsit beljebb menni, hogy ott kijuthassunk a külvárosa, Sesvete felé. Útközben persze találtunk "játékszereket" amiket muszáj volt kipróbálnunk.

Sajnos a hajtás része már nem működött túl jól, szinte semmi ellenállást nem produkált a hátsó kerék, egyik "bringán" sem :(
  
Ezután következett egy kicsit hosszas, unalmas városból való kijutás. Egy egyenes utcán haladtunk, de már vagy 8-10 km óta és még mindig kőkeményen a városban voltunk! A töltéstől való lekanyarodásunk és Zágráb külvárosának végéig kb. 20 km-t tettünk meg, azt hittük már soha sem lesz vége a városnak! 

Az utunk további részében már nem sok nyoma volt a hegyvidéknek, egyre inkább síkabb területekre érkeztünk. A távolban azért még mindig látszott, hogy lesznek kisebb emelkedők, de koránt sem olyanok, mint a tengerpartnál.


Mivel a jó időnek köszönhetően elég jól haladtunk, Bjelovar irányába, fél 7 körül megpillantottam az útról egy nagyon jó sátorhelyet, ahol meg is álltunk és rögtön le is táboroztunk. A kaszáló terület ugyan közel volt a következő településhez (Rovišće) és az úttól sem volt túl távoli, de jó takarást biztosítottak, a környező kukoricások és fák, hogy még világosban sátrat állíthassunk.


Volt azonban egy váratlan meglepetésünk. Alig, hogy végeztünk a sátorállítással, egy nagy csapat kecskét tereltek el közvetlen mellettünk. 4-5 kisgyerek és egy felnőtt volt ott, természetesen köszöntünk nekik és mivel kedvesen vissza köszöntek, már nem is kérdezgettem, hogy probléma-e, hogy itt vagyunk. Ha zavarta volna őket, valószínűleg, rögtön el lettünk volna zavarva, de így arra jutottunk, hogy most már maradunk ezen a helyen éjszakára. Gumipókokból szárítókötelet is csináltam és a délutáni napfényben még kiteregettem.

Folytatás az utolsó résszel, pár napon belül!
... és a beígért Agárdi Rekus Találkozós beszámoló is hamarosan olvasható lesz!

A 9. és 10. napon gyűjtött kilométerek:

  9. nap: 2016.07.16. Szombat - 56,37 km / 3 óra 19 perc
10. nap: 2016.07.17. Vasárnap - 137,78 km / 6 óra 53 perc

Útvonalak:

9. nap

10. nap
Természetesen városnézés és hasonlók nincsenek megjelölve a térképen!