2017. december 25., hétfő

Tour de Polska - 6. rész

Július 3. Hétfő
215,88 km / 11 óra 10 perc 


A képnek majd később, Esztergomnál lesz szerepe, de csak így engedi a "blogger.com",
hogy ez legyen a bejegyzés borítóképe!

Felhős reggelre ébredtem. Mivel szinte semmi reggelim nem volt, kissé éhesen, már fél 6-kor felpakoltam a paripámat és tovább indultam. Pár tekintet még elkapott a közelben elsüvítő vonatról, pakolás közben. 10 perc elteltével elkezdett esni. Jól indul ez a nap is.
Az első településen ahova begurultam, még semmi élet nem volt fellelhető. Lassan 6 óra volt, de csak 7 után nyitottak a pékségek, kisboltok. Kenyér híján, elég gyenge reggeli szünetet kellett tartanom, de inkább az, mint, hogy éhgyomorral induljak tovább. Nagyjából 20 dkg kakaós mogyorókrém lett tehát a reggelim és egy alma.

Egy óra eső után, végre kezdtek eltűnni a felhők, kitisztult az ég felettem. Egy Lidlt is találtam végre, amely már nyitva volt. Bevásároltam. Ez volt az egyetlen bolt, ahol vásároltam Ausztriában, de azért ezt is legszívesebben kihagytam volna, olyan "szép" árak fogadtak, főleg Lengyelországhoz képest.
Végre reggeliztem rendesen, s már át is léptem Szlovákiába, Pozsony felé, az EuroVelo kerékpáros nyomvonalon.




Pozsonyhoz közeledve, kezdtek teljesen eltűnni a felhők, a hőmérséklet, az eddigi kellemes melegből, a kánikula felé húzott. A városban felkészültek rám, nekem is tábláztak ki külön parkolóhelyet, biztos tudták, hogy jövök.





Nem időztem sokáig, egyszerűen nem volt kedvem felfedező körútra a nagyvárosban. Folytattam az utam az EV6-os nyomvonalon, ami ugyan elég kacskaringós volt. Sokkal hosszabb, mintha egyszerűen a közúton mennék Budapestre, de az érdekes helyek, úttalan utak vonzottak.
Egyre több biciklis emberkével is találkoztam. Néhányan csak a kirándulós, 1-2 napos túrázók, de voltak a hozzám hasonló, minden hájjal megkent, roskadásig felpakolt drótszamarasok is.

Győr belvárosában kicsit hosszabban elidőztem. Kora délután volt, tetőzött a kánikula. Hűsöltem, feltöltöttem a vízkészletemet és végre bevásároltam hazáig, hogy maximum csak kenyérért kelljen csak megálljak az elkövetkező pár napban.



Igen! Magyarországon nincsenek bicikliutak!
Amik vannak azok meg sz@rok, keskenyek, repedezettek, kátyúsak!





Továbbra is nagyon kalandos helyekre vitt el a biciklis túraútvonal. Nem mindig a legrövidebb út, a legjobb út! Bár, aki megrémül egy kis homoktól, vagy több kilométernyi rázós földúttól, az maradjon az aszfaltnál! ;)

Komárom után, a Duna mentén folytatódott az utazás. Süttőig jutottam el, ahol megpillantottam egy nagyon jó éjszakai táborhelyet, ami felért egy 5 csillagos szállodával, mivel fürödni is tudtam, és saját homokos strand állt rendelkezésemre.



Július 4. Kedd
123,5 km / 6 óra 45 perc 


Tegnap este, nagyjából fél 9-kor sátoroztam le a Duna parton. Egy kis ösvényen tudtam lemenni, a fogatomat is épp hogy, de le tudtam tolni. Felfelé persze már kicsit nehezebb volt a dolog, de megoldottam. 



Egy dologra azért nem figyeltem este. Elég közel volt hozzám a víz és nem túl nagy magasság különbséggel volt alattam. Mivel este szinte hullámokat se láttam, gondoltam jó ez a homokos hely a sátornak, nem megyek feljebb a fák alá.
Miután felébredtem furcsa látvány fogadott. A sátor közvetlen közelében, pár centiméternyit még a sátor alatt is vizes volt a homok. De még mindig nem hullámzik a víz, és minden felé száraz a homok, kivéve itt. Perceken belül megkaptam a választ. Egy kis ladikkal haladtak el a Dunán, értsd, nagy teherszállító hajóval, ami olyan hullámokat gerjesztett, hogy az elhaladása után, egy fél méteres sávban, szépen bekanyargott a víz, épp a sátor széléig. Szerencsére egyáltalán nem voltam beázás veszélyben, mivel a homok elitta a vizet és így csak néhány cm-nyit szivárgott a sátor alá. Azért szép meglepetés lett volna hajnalban, ha beköszön alulról a Duna.

Fél 6-kor bontottam tábort. Feltoltam a bringámat az útig, volt ott egy kis park szerű pihenőhely, padokkal, asztalokkal, közvetlenül Süttő település kezdeténél. Ott reggeliztem meg, majd folytatódott a kaland, tovább a folyó mentén.

Esztergomot már többször is volt alkalmam bejárni nappal és éjszaka is, ezért nem gondoltam itt sokat időzni. Átvágtáztam a városon. Az utolsó boltnál álltam meg egy kenyérért. Végül mégsem jutottam be.

A bejárat mellett parkoltam le és épp a bankkártyámat kutattam a táskámban, amikor egy autós állt meg mellettem. Beszélgetni kezdünk. 5 perc alatt úgy "bele melegedtünk", hogy József meghívott reggelizni, ott lakott a közelben a feleségével.

3 unokájuk épp náluk vendégeskedett, sajnos az ő nevükre már nem emlékszem, talán az egyikük Lilla volt.

Ők láttak tehát vendégül egy második reggelire aznap.
És nem, nem írtam el, 3 unokájuk volt ott, csak a kisfiú nem akart fényképezkedni.

De honnan is ez a nagy kedvesség, megértés?
József és felesége, a 80-as, 90-es években, a fiaikkal felszerelkezve, biciklikkel jártak nyaralásképp Európa szerte. Akkoriban a kerékpártúrázás még eléggé gyerekcipőben járt. Nem volt elterjedve olyan mértékben, mint napjainkban. Sokkal nagyobb kihívás, több nehézség várt rájuk, mintha manapság kelnének útra. Ők is nagyon kis összegből oldották meg a több napos, több hetes utazásaikat, szintén vadkempingezéssel, ahogyan én is. Tehát teljes mértékben hasonszőrűek voltunk. Nagy örömmel idézték fel reggeli közben a régi szép időket, az emlékeket. Élvezték az utazás minden percét, jóval, rosszal, mindennel együtt. Közös témából így nem volt hiány. A reggeli, és kellemes beszélgetés után, búcsút intettem, újdonsült ismerőseimtől és a szobi kompátkelőhöz tekertem.

A Duna keleti oldalán akartam megközelíteni Budapestet. A nap végi luxusszállásom Pestre volt tervezve, Árpi barátomékhoz. Nem siettem hát, mivel az eddigi napokhoz képest, elég rövid táv várt rám estig. "Bogi" segített a Dunán átkelni, s már hasítottam is a part menti bringaúton délre.




A Dunakanyaron áthámozva magam, a Verőce-Vác-Göd útvonalon volt már alkalmam tekerni, tehát én is nosztalgiáztam egy kicsit.



Megérkeztem Pestre. Van ugyan nálam általában egy Budapest kerékpáros térkép is, de már nincs is rá szükség, ha csak a főbb biciklis útvonalakon akarok közlekedni. Annyiszor jártam már Budapesten biciklivel, hogy kezdenek rögzítődni a fejemben az útvonalak. Konkrétan az idei évben, ekkor már vagy negyedszer voltam biciklivel Pesten. Tudjátok, közel lakom, röpke 250 km egy irányban, ezért sikerül ilyen sűrűn feltekerni ide. 
Duna part, Parlament, Hősök tere, a szinte kötelező dolgok minden alkalommal, na meg egy ropogós lángos az Erzsébet körúton. Pihentem egyet a Városligetben, néztem ahogy a következő generáció biciklisei gyakorolják a közlekedést, az oktató pályán.


6 óra közeledtével elindultam Árpiékhoz. Zita fogadott, Árpi még a fogorvosnál vendégeskedett. Zuhanyzás fürdőszobában, ágyban alvás, garázsban tárolt bicikli,.... Az elmúlt napokhoz képest több mint luxus. Persze szokás szerint a szöveg, csak úgy folyt belőlünk.


Július 5. Szerda
247,48 km / 11 óra 46 perc 


Elérkezett ez is. Ha problémám nem akad, ez lesz a túra utolsó napja. 6:50-kor keltem útra Árpival. Kerékpárral ment munkába, szokásához híven. A népliget után szétváltak útjaink. Már hamarabb is letérhetett volna, kicsit késésben volt, de elkísért idáig. Én folytattam az utam Szigetszentmiklós felé, a szokásos, Pestről legrövidebb hazavezető utamon, Árpi pedig az iroda felé gurult, amit ő csak úgy szokott emlegetni, hogy megy a "bányába".
Túl sok izgalmas dolog már nem várt rám. A láncom és én is nagyon örültem neki, hogy nincs több emelkedő, mert a combom hiába bírta, a láncom már a hirtelenebb megindulásoknál is ellenkezett, csak ugrált össze vissza, a kopott lánctányérokon. A szentlélek tartotta egyben, néha már hullajtotta alkatrészeit, a kis görgőket a szemeket összefogó csapszegekről.

Mióta megérkeztem Magyarországra, nyoma sincs az esőnek. Az egész túra java részét eső tette ki, erre Pozsonytól, vagy inkább Győrtől, már felhőt is alig látok. Végre lesz egy kis színem, bár a kánikula annyira nem hiányzott. Gyors fejszámolás útközben, mivel ráérek. Nagyjából 17 napon volt eső a túrám alatt. Néha csak 20-30 percre, de megesett, hogy reggeltől estig, folyamatosan. Ebből tehát leszűrhetjük, hogy csupán 4 olyan napom volt, amikor egyáltalán nem áztam el.

Füstmentesen robogtam az 51-es úton Soltra, majd az 53-as úton Akasztó, Kiskőrös, Soltvadkert következett. Gyorsan áthámoztam magam mindenhol. Fényképezőgépet szinte elő se vettem, annyiszor jártam már 4 év alatt erre, hogy a kátyúkat is ismerem. Akasztón álltam meg pihenni a központban. Itt ismerkedtem össze Szabó Bélával, aki független biztosítási alkuszként dolgozik már évek óta. Egy kis irodája van, ahonnan teljesen rálát a központi kis parkra, ahol megálltam ebédelni. Odajött köszönni, megkérdezni honnan jövök. Ha jól emlékszem, ő motorral rótta a kilométereket még fiatalabb korában. Hiába, az utazók úton útfélen, az idő elmúlásával is bele-bele botlanak a sorstársaikba. Ebéd után tehát még vagy fél órát beszélgettem vele, de utána gurultam is tovább, még estig haza akartam érni.

Megállás nélkül hasítottam tovább, s Kiskunhalason pihentem meg ismét. Megálltam a Koliken kerékpárboltban, ahol a szervizes Zoli barátomnál jelentkeztem le, visszatértem épen, egy darabban. Ő nevezhető a túra legfőbb támogatójának, de sajnos épp az általa kiadott "küldetést" nem sikerült teljesítenem. A szemfülesek talán már kitalálták mire is gondolok. Ha jól rémlik még az első részben taglaltam ki, hogy Zoli rám bízott néhány levelet, amelyek közel 40 évesek. Egy lengyel hölgy ismerőséhez köszöntem volna be velük, de sajnos nem esett végül útba a szóban forgó város, ahol esetleg meg tudtam volna keresni őt. Persze ez csak a hab lett volna a tortán, nagyon örült, hogy sikeresen megjártam a három hetes utat. Vetett még pár pillantást a bringámra, a használati időt bőven túllépő, de még használatos alkatrészeimre. Persze a történetmesélés nem maradhatott el.
Alapvetően azt mondanám, hogy elég csendes vagyok. Most talán néhányan hangos nevetésben törnek ki, ezen sorok olvasása közben. De tényleg. Ha valamihez nagyon nem értek, inkább csendben maradok. Ritkán vágok be oltári nagy "baromságokat", ha azt se tudom miről van szó (de persze megesik néha :D ). Az viszont tagadhatatlan, ha egyszer megered a nyelvem, elkap az ékszíj és még sorolhatnék pár szófordulatot rá, de ha elkezdek mesélni be nem áll a szám, egyszerűen le se lehet lőni. Van akikkel így órákon át el tudunk beszélgetni és észre se vesszük, már mióta - elnézést hogy így írom - "pofázunk" egymásnak!

Megköszöntem minden segítséget, támogatást, s nem időztem túl sokáig ott, hogy még aznap hazaérjek.

Ugyan eddig is megszokott volt az autósoktól a dudaszó, integetés, de most már egyre több ismerőst pillantottam meg a volán mögött az üdvözlés után. Egész nap szélcsend volt, tűző Napsütéssel párosítva.

Fél 7 után értem át az országhatáron. Átvergődtem Szabadkán, megálltam még egy jó pizzás burekot venni, s eltekertem a Naplementébe. Na jó Naplemente volt, de nem kolbászoltam már el nyugatnak, mentem haza a jól megszokott déli irányba, s 9 óra magasságában értem haza, Oromhegyesre.

Nyugi, még mindig nem össze-vissza beszélek. Csak megfordítottam a biciklit, azért néz északra,
az út másik oldalánál nem lehetett volna így az aszfalt mellé leparkolni!

... és akkor az utolsó 3 nap összegzése:
  • 19. nap: 215,88 km / 11 óra 10 perc 
  • 20. nap: 123,5 km / 6 óra 45 perc
  • 21. nap: 247,48 km / 11 óra 46 perc

Az utolsó napok útvonala!

A teljes táv, végül 21 nap / 3069,9 km lett. Összesen, bő 170 órát töltöttem tekeréssel. A láncom és lánckerekeim is sikeresen túlélték a távot. Pár nappal hazaérkezésem után, ellátogattam a topolyai Capriolo gyárba, ahol megkaptam a csere alkatrészeket, tehát a túra után még 90 km-t kellett kibírjon a kopott alkatrészekkel a jármű és megkapta a régóta tartogatott váltás külső gumikat is, a lánccal és hozzá kapcsolódó alkatrészekkel együtt .

A 4 bar körüli nyomáson, az utolsó napokon, már kezdett ringatni a kicsike!

Felül a 114 szemből álló használt, alul a 116 szemes új lánc! A másik végük azonos helyről indul!

Két azonos típusú külső gumi. A különbség pedig: baloldali 0 km, jobb oldali 46 000 km!

A túrán fellépő legnagyobb problémát, a küllőtörésem és a csomagtartótörés jelentette. Nem is írok nagyobb összegzést, aki kíváncsi, az olvassa el az előző 5 részt is!

Mennyire is szaporodott meg a térképemen a bejárt települések listája, a következő képen láthatod! A térkép már tartalmazza, a következő hosszabb távot is, ami Erdélybe vezetett, július 20-i indulással! Valószínű, erről is költök majd egy rövid történetet!



... és a végén csak elárulok egy nagy titkot, hogy még is, hogyan vagyok képes ekkora távokat megtenni! A megfejtés, VONAT! Igen, bizony, az út nagy részén vonatoztam. A biciklim a mellettem lévő-, az utánfutó pedig a szemközti üléseken pihent! Az eső ugyan esett ahogy azt írtam is, de a vagonok nem áztak be! Tehát ennyi a titok. Busz, vonat és néha egy kis taxi is!

Vigyázat, ne görgess lejjebb! SPOILER veszély!





...azért remélem az utolsó sorokat senki nem hitte el!

2017. december 24., vasárnap

Tour de Polska - 5. rész

Június 30. Péntek
153,49 km / 9 óra 23 perc 


Kicsit elhúztam a reggelt, bár az eső már nem esett. 8:45-kor startoltam el. Brutálisan erős DDNY-i szél fújt, persze én is pont abba az irányba haladtam tovább, tehát nem volt mese, szembeszél várt rám. Wrocławot végül csak elkerültem. A nagyváros helyett inkább kis falvakat választottam útiránynak. Egy benzinkútnál tartottam ebédszünetet, amelytől a többi kút is bőven tanulhatna, és átvehetne pár embercsalogató dolgot. Ilyen például az, hogy egy elég nagy fedett rész volt asztalokkal padokkal ellátva. Éjszakai világítással, konnektorokkal. Ingyenes WC használat és persze a pihenőhely mellett egy csap amiit bárki használhat. 



Valamit épp el akart "lopni" tőlem a szél, azért izeg mozog össze-vissza a fényképezőgép a kezemben, próbáltam elkapni! :D 

Egész nap maradt az erős szél. A síknak nevezhető területet, egyre inkább kezdi felváltani az emelkedő-lejtő páros. Ugyan még csak dombocskáknak csúfolnám, de egyre meredekebbek és hosszabbak, ahogy haladok "lefelé". A lánc és hátsó racsnis lánckerekeim kezdik feladni a küzdelmet, az emelkedőknél nem sokat számít már az erőm, csak lendülettel, meg lassú áttételekkel tudok haladni recsegés, lánc ugrálás nélkül. Azért reménykedem benne, hogy hazáig már kibírják!
Ma is rengetegen köszöntek nekem, autóból is, de számos gyalogos is a segítségemre volt. Egy bácsika például németül igazított útba. Kitti a te kedvedért hozzáteszem, németül se tudok, de azért még mindig inkább németül szóljon hozzám valaki, mint angolul.
Żelazno után, még haladtam pár km-t, s az út mentén körbálák mögött táboroztam le.









Július 1. Szombat
167,12 km / 10 óra 8 perc

Ezen a reggelen se igyekeztem túlságosan. Ezért nem szabad több egymást követő pihenőnapot tartani, utána "ellustul" az ember. Azért reggelivel együtt, 7 órakor már úton voltam, de azért elég látható helyen tanyáztam le és ekkorra már teljesen világos van! Szelesen indult ez a nap is, de legalább meleg volt. Még délelőtt elhagytam Lengyelországot és Csehországba értem, ami a 12.-ként iratkozott fel, a biciklivel meglátogatott országok listájára.



Délután kisebb 10-15 perces esőzések késztettek pihenésre. A hőmérséklet maradt kellemes 25 celsius felett, tehát nem bántam a már jól megszokott esőt. Az első ilyen kényszer megállásomkor találkoztam össze egy 15-20 autóból álló baráti társasággal. Nem tudom merre jártak, vagy hova igyekeztek, de nekik se jött túl jól az eső, ugyanis jobbnál, jobb, márkásabbnál, márkásabb "kabriókkal rótták a kilométereket és kénytelenek voltak megállni, hogy "feldobják" a tetőt az autókra. Ekkor persze én se tudtam, hogy csak pár percig fog esni. Gondolom ők is ismét megálltak, amint elállt. 


Éjszakai szállásnak nagyon jól jött volna az esős estékre, egy ilyen buszmegálló.

A következő adag eső!

Pihentem tehát pár percet, majd folytattam az utat, másztam tovább. Felértem a dombtetőre, ahonnan egy jó hosszas lejtő következett. Sajnos épp felújítás alatt állt, így a teljes felülete fel volt marva. Közben elhaladtam az autós bandám mellet. Egy út menti pihenőhelyen álldogáltak, nézték, hogy tetővel, vagy tető nélkül kéne tovább indulniuk. Kavarogtak a felhők felettünk.
Alig, hogy elhagytam őket, már el is dőlt a kérdés, mert ismét esőcseppek csapódtak rám. Néhányan már meg is előztek. Többen kameráztak, integettek előzés közben. Kiértem az erdős részből és egyre jobban elkezdett esni. A száguldozásnak lőttek. A felmart út is elég lett volna, hogy rájöjjek, nem lesz nagy sebességű ereszkedés, de az eső még tudta ezt tetőzni, mivel még csúszóssá is tette, az amúgy is vibráló, rázkódó útfelületet.
Egyébként a csehek, Csehország, hogy úgy mondjam, "nagyon rajta van" a biciklis témán. Elég jól ráépülnek, ráépítenek a kerékpárosokra. Bicikliutak, kijelölt útvonalak. Az út sokszor sportpályák mellett húzódik el, ahol ingyen tudja használni az ember a WC-t, zuhanyzót. A következő képen az látható, hogy a régi kétsávos aszfaltút mellé egy újabbat csináltak, ezáltal a régebbi már használaton kívülinek lett minősítve. Na és, vajon mit kezdenek egy ilyen útszakasszal a csehek? Bicikliúttá nyilvánítják! Gyönyörűen tábla jelezte, hogy ez bizony bicikliút és oszlopok védték a szakaszt az illetéktelen autós felhajtóktól, az út kezdeténél.



Az emelkedők meredekségét, egyre jobban jelezte a láncom. Egyre lehetetlenebb áttételeket kényszerültem használni, hogy legalább felfelé ne kelljen tolnom. Például, amit egyébként még nézni is rossz, ha meglátok egy biciklist, mikor elől a legnagyobb és hátul is a legnagyobb lánctányéron fut a lánc. Egy új láncot ezzel szinte azonnal halálra lehet ítélni. Hogy a laikusok is értsék, megpróbálom egyszerűen elmagyarázni, miért is probléma, a példában említett áttétel.


Az én 3x7, vagy nevezzük 21 sebességes biciklimre nézve. Ami valójában nem 21 sebesség, épp azért, mert van néhány, ilyen lehetetlennek nevezhető áttétel, amelyet bűn használni.
És akkor a magyarázat. Ugye azt mondtam, elől és hátul is a legnagyobb lánckereket akarom használni. Ez esetben, a képen narancssárgával jelölt láncvonalat kapom meg, ami persze, még átfut a két lánctányéron is. Nem üresjáratban, mivel felfelé haladnék, jó nagy erőátvitellel "húznám", fordítanám át, a hátsó kereket a a lánctányérok kapcsolatával. A láncunk ugyan tud egy kis mértékben kanyarodni, tehát nem kell teljesen egy vonalban legyen az első és hátsó (lánc)kerék, de ebben az esetben, ez már akkora "kanyar" a láncnak, hogy csak a kopását segítjük, a mihamarabbi elszakadását. Az enyém ekkor már, a "neki mindegy" kategóriában volt, örültem, hogy van még olyan mászáshoz való áttételem, amin nem ugrik át a láncom. Szólhatnának itt közbe a műszakilag, a kerékpárokhoz kicsit jobban értők, hogy jó, de miért nem használtam az első hajtómű legkisebb kerekét?! 
A lánc kopása itt már akkora volt, hogy a legkisebb kerék fogaiban, egyszerűen nem kapaszkodtak meg a szemek. Túl kicsi volt már az átmérő és így kevés fog tudott "rendesebben" belekapaszkodni. A középső tányér fogai már ki voltak hegyezve elég jól, tehát a legjobb megoldás, a még tűrhetőnek nevezhető, legfelső tányér volt.
Ennyi elég is volt a műszaki rizsából. Nem is kellett volna így belemélyedni, inkább az útról mesélnék tovább.

Brno irányába haladtam. A pihenőnapokon gondoltam ki, hogy majd benézek a Zetor kiállító termébe, tudniillik, itt található a Zetor traktorok központi gyára. Azzal viszont nem kalkuláltam, hogy épp másnap, tehát vasárnap érkezem a városba, és persze, hogy vasárnap zárva van. Erről a programról, tehát le kellett mondjak, mivel nem akartam csak ezért egy plusz napot téblábolni a városban.
Visszatérve azért még a szombatra. Nem is volt olyan egyszerű Brnoba jutni. Útfelújítások minden felé, terelőtáblák, fantasztikus. Biciklivel se tudtam átosonni, mivel magas kerítéssel zárták el az utat, nehogy a kis kíváncsi turista átjusson. Maradt tehát az emelkedősebb hegyi, erdei út. Mondhatnám, a festői útvonal. Igazából jobban is jártam ezzel, mintha a főúton mentem volna. Sokkal hanglatosabb, nyugodtabb volt.




Elég közel voltam már Brno-hoz, ami azért nem épp kisváros. 8 óra körül el is kezdtem sátorhelyet keresgélni. Gyorsan rá is bukkantam egy megfelelő helyre, a következő kis falu előtt. A szemfülesek ugyan megláthattak, de kicsit beljebb húzódtam a fák közé. Jó meleg volt, gondolkodtam, egy sima sátor nélküli, hálózsákos éjszakázáson, de csak előkaptam a sátrat is.


Július 2. Vasárnap
210,72 km / 11 óra 44 perc


Jó döntésnek bizonyult előző este a sátor. Esővel indult a reggel. Fél 8 körül indultam útnak, szinte teljesen el is állt az eső. A hőmérséklet nem sokat változott, tehát fázni nem fáztam, de inkább mentem volna szárazon tovább.




Brnoban nem sokat fényképeztem. Normálisnak nevezhető képek, csak a város látképéről vannak. óriási területen fekszik. Annak nagyon örültem, hogy semmi tiltó táblával nem zavartak le a jó széles több sávos utakról. Nem sokat bóklásztam a városban, szinte csak a tranzit útszakaszokat használtam, mert egyre jobban eleredt az eső. Mire ki kászálódtam a város másik szélére, jött is az égi áldás, mint ha egyenesen engem locsolnának fentről. 


Ahogy már említettem, Csehországban elég jól ki vannak jelölve a biciklis útvonalak. Az EuroVelo nemzetközi kerékpáros túraútvonal hálózatát is könnyedén megtaláltam. Nem kizárólag aszfalt utakon vezet, de kihagyhatatlan tájakra vezeti el az embert. Érdemes rátérni, és a papírtérképet is a táskába lehet száműzni, mert a nagyobb csomópontjainál térképek is vannak az útjelző táblák mellett.



Mondhatnám, hogy unalmas, "csak" a gabonamezők között gurulni a kijelölt úton, de a nyár közepén, aratás
időben, itt nagyon hangulatos még falusi létemre is tekerni. Az eső is pozitív irányba spékeli meg a történetet.
A frissen vágott búza illata, az esővel vegyülve úgy, hogy már több, mint 2 hete túrázik az ember, valami fantasztikus.
Otthon, erről az illatról csak a munka jutna eszembe, de itt valahogy nagyon más volt.


Egész délelőtt esett. Ahogy közeledtem Ausztriához, kezdett tisztulni az ég. A gabona táblákat, a szőlősök váltották fel. Az "EV9" nyomvonal felvitt teljesen a szőlősök közé, néhol kis kavicsos ösvényeken, de többségében egy szűk sávnyi szélességű aszfaltozott útra, ami a szőlősgazdák privát útja volt, de kerékpárral engedélyezett volt rajta haladni. Sűrűn kis, fedett pihenő helyek is voltak az út mentén. Dél előtt egy kicsivel, végre teljesen elállt az eső.  






A szőlősökből kiérve, ráfordultam a fűútra Mikulov felé, majd Ausztriába érve, az E461-es főúton, Bécs irányába haladtam tovább. Nem volt már túl sok kaja tartalékom, gondoltam majd Bécs előtt, vagy legkésőbb ott megállok bevásárolni.
Az út kezdetben nagyon forgalmas volt. A leendő autópálya ezzel az úttal párhuzamosan visz, de még nincs végig kész. Nagyon széles, akár 4 sávos is lehetett volna az út, de 2 kijelölt sáv húzódott, így könnyedén elfértek mellettem. Az utolsó 2-3 km, az autópálya kész szakaszáig, ahol végre fel tudtak hajtani az autósok, már elég szűkös volt. Éppen csak a két sáv, emelkedőkkel tarkítva. Az egyre betegesebb láncommal alig alig tudtam felfelé rendesen tekerni. Nagyon vártam már, hogy legalább az egymást érő autósor eltűnjön mellőlem. Amint elhagytam az autópálya felhajtót, szinte nulla lett a forgalom. Az eddigi egymást érő autóknak nyoma se volt, mindenki húzott fel a pályára, az enyém lett a teljes út szélessége. Az időjárás kedvező volt, de azért riogattak a felhők. 



Ez már, a Bécsbe bevezető kerékpárút!

Még a cseh-osztrák határnál említettem, hogy bevásárlást is kéne iktassak a mai napba. Emlékeztetőül vasárnap van. Még hétköznapokon is van egy teljes napi "tartalék" kaja a táskámban és figyelek is, hogy a hétvégi nyitva tartásokkal nehogy megjárjam. Na most sikerült. Még a benzinkutak is, amik mellett elmentem, zárva voltak. 
Még nem búsultam, hisz egy fővárosba megyek, majdcsak nyitva lesz egy üzlet. Az első meglepetés, a forgalom volt. Az alábbi képen látható, milyen hatalmas volt a forgalom Ausztria fővárosában. Pár km után a bicikliútnak vége lett, így hát az óriási forgalom láttán, nem járdázni kezdtem, hanem kimentem az útra.


Volt ott később "sok" sávos út is. Így történt, hogy benéztem egy kereszteződést. Egyenesen akartam menni. Mellettem a jobbra kanyarodó sáv, várom a zöldet. Előre piros, de jobbra egyszer csak felvillan a zöld. Várok türelmesen, jobbról mellettem mennek is el, de mögöttem nagy dudálás. Emberből vagyok én is (ki hitte volna), két jobbra vezető sáv volt, és persze, hogy én is abban álltam be. Kicsit kopott volt a festése, de azért egyértelműen látszott. Gyorsan felpattantam és elindultam jobbra, ne tartsam már fel még jobban a forgalmat. Ismét feltűnt egy bicikliút, gyorsan rá is tértem, nem hiányzik a belvárosi "soksávos" közlekedés biciklivel.
A nagyobb üzletek, bevásárlóközpontok zárva voltak, éttermeket láttam ugyan nyitva, de arra ráment volna a gatyám is! Nem kezdtem fejvesztve üzletek keresésébe. Vacsorám még volt, meg egy szűkös reggeli. Hétfőn már csak nyitva találom a kisebb üzleteket is reggel.




6 óra körül értem el a Dunát, majd mondjuk úgy, Bécs "szívét". Oly nagyon nem ájultam el Bécstől. Valahogy másra számítottam. Oké, hozzátartozik, hogy nem csináltam semmi brutál nagy városnézést. Nem volt se népkert, se schönbrunni kastély. Erre legalább 2 teljes napot rá kellett volna szánni! Tehát egy kis nézelődés után, megindultam a Duna vonalán a város széle felé. Persze ez több órába telt. Valamivel 8 óra után hagytam el a bécsi repteret, végre kezdett egy kis lakatlan terület a szemem elé kerülni. A nyugvó Nap utáni félhomályban kezdtem sátorhely keresésbe. Nem volt a látóteremben sok takarást biztosító dolog. A Duna felőli oldalon elég nagy bozótos volt. Közel is volt a főúthoz, meg nehéz lett volna biciklivel odajutni, csak gyalogosan néztem meg. Az úttól jobbra szántóföldek voltak. Azon az oldalon már tovább be lehetett látni, egész a vasútig, ami nagyjából 1 km-t jelentett. Utána volt még az autópálya és szépen látni lehetett a landoló repülőket is.
Elindultam a földek közötti kavicsos úton, csak lesz kukoricás, vagy bármi ami egy kicsit is takar a forgalom szeme elől, vagy csak jó sokáig megyek és a sötétben már úgysem látnak, reggel meg a szokásos korán kelés lesz.


Találtam is egy, az igényeimnek megfelelő tarlót. Épp kukorica volt az út felőli oldalon, de ekkor már lényegtelen volt. Nagyjából 7-8 száz métert eljöttem az úttól, tehát teljesen kihaladtam közlekedők látószögéből, továbbá egy-két sor fa is vezetett a földek közötti út mentén, ami szintén jó takarást biztosított. 

Folytatás az utolsó, azaz befejező
epizóddal, hamarosan...
(még az idei évben :) )

Az elmúlt napok összegzése:
  • 16. nap: 153,49 km / 9 óra 23 perc 
  • 17. nap: 167,12 km / 10 óra 8 perc
  • 18. nap: 210,72 km / 11 óra 44 perc
Nagy vonalakban, hogy merre is jártam, ezen a három napon!