2017. június 7., szerda

Tour de Kotor - 3. rész

Csak azért van ez a kép itt fenn külön, mert a "blogger", az első beillesztett képet rakja ki a bejegyzés borítóképnek :D 


Május 15. Hétfő

188,76 km - 11 óra 27 perc
58,44 km/h csúcssebesség


Az udvarban töltött éjszaka után, reggel nem keltem rendkívül korán, a szokásosnak mondható 5:45-6:00 körüli ébredést választottam. Jól gondoltam, zavartalan éjszakám és reggelem volt, senki sem jelentkezett a terület tulajdon jogáért, hogy úgy mondjam. Azért a reggelit inkább halasztottam, hisz úgy is, kezdésnek lejtőm van le a partig. Gyors sátorbontás és útnak eredtem. 




Nem találjátok ki, kivel találkoztam, körülbelül 3 perc biciklizés után?! Lársz fényképezte a csodás tájat, elég rossz helyen, egy kanyar derekán, a szalagkorlátnál. Pár szóra megálltam, mert tényleg elég rossz helyet választott, majd legurultunk és ismét együtt tekertünk, immár Budvára, ami pár km-es kitérőt jelentett. 
Előző nap már nem bírta a sok emelkedőt. Azt végül is nem tudtam meg, hogy egyszerűen nem várt meg vagy visszafordult és a rövidebb, síkabb úton ment Cetinjébe. Egy templom udvarában éjszakázott, az biztos. Na de mindegy, itt van és kész. Együtt tehát elmentünk Budva óvárosába, ahova probléma nélkül bementünk biciklikkel, mivel ilyenkor még nincs ott egy lélek sem.

Táborhelyem utáni kanyarból, ilyen kilátás nyílt a városra!




Az óváros bejárása után, a part menti sétányon indultunk el, majd a strandon tettünk egy megállót, végre fürödni akartam a tengerben, ha már idáig eljöttem. Nem sok strandolóval találkoztam így reggel 8 előtt. A víz nagyon kellemes volt, már ekkor sem fáztunk! Fürdés után reggeli szünetet is tartottunk. Közben megszáradt a sátorponyvám is. Összepakoltam, majd vizet tankoltam és mire startra készen álltam, a cimborám ismét eltűnt!


Elindultam hát tovább, a sétányon, majd felcsatlakoztam a főútra. Nem kellett sokat menjek, megint rábukkantam Lars-ra. Hamarabb felment a főútra, mert ő lassabban halad emelkedőn, de mire felért én lenn eltűntem. Tehát nem sokkal később indultam el, csak mivel ő nem a sétányon haladt, nem láthattam. Ismét közösen haladtunk. Ő nagyon szeretett volna lemenni Sveti Stefan, óváros szigetére. Engem annyira nem érdekelt, de csak rámondtam, menjünk. Az első leágazás , ami ki volt jelölve, zsákutcához vezetett, itt nem tudtunk lejutni a szigetig. Tovább indultunk a főúton, hogy majd a következőnél kanyarodjunk le. A leágazáshoz érve, ismét magányos lettem. Lars valahol el téblábolt, mert 10 perc várakozás után sem ért utol, pedig nem haladtam sokat előre. Mivel engem annyira nem hozott lázba, az ismételt óváros nézegetés, megelégedtem a fenti látvánnyal, majd tovább indultam Lars nélkül.


Utam vitt tovább, nagyrészt a tengerre nézve Petrovac, Sutomore, Bar, Ulcinj útvonalon. Az utóbbi városnál aztán búcsút intettem az Adriának, elindultam Albánia felé. Eddig is meleg volt, bőven 30-35 celsius és az emelkedők sem segítettek pihenésképp. Ez a hőmérséklet ezután is megmaradt, tűző Napsütés mellett!
Az albán határ előtti utolsó településnél álltam meg pihenőt tartani, egy pékségnél.
Nagyjából 3 órakor értem el a határátkelőt. Előttem 3 német túramotoros várakozott az átkelésre. Becsatlakoztam utánuk. Egy külön kis sávra tereltek négyünket, mivel volt gyalogosoknak fenn tartott átkelő sáv, ráadásul tető alatt, árnyékban. Várakozás közben itt beszélgettünk. Ők Görögországba tartottak, de mikor meghallották, hogy aznap már több, mint 100 km-t tekertem, leesett az álluk. Jó utat kívántunk egymásnak, majd belevágtunk az albániai utazásba.





A jó széljárásnak köszönhetően, gyorsan elértem Shkoder városát. A tó mentén északi irányba kellett haladjak az útitervem szerint. Nem volt sok esélyem az eltévedésre, mivel az SH1-es főút szeli ketté a várost, ami épp az én útvonalamnak felelt meg. Ez az útszakasz, többnyire egy 2+2 sávos út, 1+1 parkoló sávval. Most jön a számomra elég érdekes történet a városi közlekedésről.
Nem egyértelműsítek egész Albániára, mivel csak egy nagyvároson haladtam át és a további albán utam sem volt valami eget rengetően hosszú. Tehát milyen is a Shkoder-i közlekedés?
Az első meglepetés, hogy nem meglepő a helyieknek, ha a 2 északi irányba haladó sávban, feltűnik valaki, aki szemből halad feléd. Egyszerűen átsorolnak a belső sávba, hogy a szemből jövő elférjen kívül, intenek egymásnak és kész. Ez nem egyszeri eset volt, szinte 2 percenként ilyennel találkoztam. A szabályok, mint például jobb kéz szabály elég tág fogalomnak bizonyult. Jó példa rá, amikor egy több sávos körforgalomba értem, ahol nem voltak a sávok felfestve. Itt mindenki csak úgy ment, ahogy épp akart. Itt nem azért néztek meg engem, mert megpakolt biciklivel megyek, hanem mert kinyújtottam a kezem, hogy jelezzem, merre kanyarodok le. A kerékpáros forgalom valami hihetetlen. Mindenki ment amerre látott. Szemben, keresztben, tényleg bárhol. A körforgalomnál lévő forgalomnál is csak úgy vágódtak be az autók, majd kanyarodtak le, jelzés nélkül. Egy rendőr is épp látótávon belül volt. Látszólag nem zavarta a dolog. Az egész kis káoszban viszont a legnagyobb érdekesség, hogy senki sem dühöngött! Egy autós sem volt ideges, nem ordibáltak, nem intettek be egymásnak és még csak nem is ütköztek senkivel. Mindenkinek természetes volt, hogy figyelnek egymásra, attól függetlenül, hogy mennyire tág közlekedési szabályokat használtak.




A városból kihaladva jött aztán egy nagyon jó dolog. Széles aszfalt út! Amit felénk is eltűrnék, az értelmetlen, minőségtelen bicikliutak helyett! Aki ismer, tudja, nem rajongok nagyon a bicikli utakért. Ahol nincs tiltótábla a főúton és a bicikliút egy kátyús, púpos, egy sávos vagy még keskenyebb dolog, ott probléma nélkül kinn közlekedem, néha a tiltás ellenére is, mivel sokkal veszélyesebb a bicikliúton menni!



Jól láthatóan, tükörsima! Már a két sáv is szélesebb mint a nálunk általános szélességű utak, erre még megkoronázzák" azzal, hogy, közel 1 méter széles "sáv" van még az út szélét jelző telt vonalon kívül. Egyszerűen tökéletes. Erre mást nem lehet mondani. Gyalogos, biciklis, nyugodtan közlekedhet az út mentén, mivel a járműveknek még csak meg sem kell közelíteni a szemből jövő forgalmi sávot előzésnél, mindenki elfér az aszfalton. Egy országúti bringás csapattal is találkoztam. Edző körön voltak, persze mindannyian intettek nekem. Sok autós is köszönt, bár ez számomra, már minden felé megszokott, akár ha itthon, csak a szomszéd városba "elugrom"! 
Mint látható, pihentető sík részen jártam. Az előző napok után, szinte furcsa volt 20 km/h feletti tempóval haladni. Nagyon meleg volt, balról esőfelhők húzódtak mellettem, nem bántam volna ha egy kis frissítő zápor elér, de hát ez nem kívánságműsor.




6 órakor is még "forróság" volt!

6 órakor értem el Hot-ot. Már messziről látható volt, hogy eddig tart a síkság, innen kemény emelkedő jön. Gondolkodtam, lesátrazzak-e még az emelkedő előtt, hogy reggel ne mászással indítsam a napot. Itt még jó sátorhely is lett volna. Végül azért csak tovább mentem. Inkább mászom most, amíg az izmaim is be vannak járódva, reggel meg majd pihenek kicsit tovább ha kell.





Másfél órányi mászás után, kezdtem rájönni, hogy nem ez volt életem legjobb döntése. Az emelkedők csak szaporodtak ahogy haladtam. Sátorhely persze sehol, mellettem csak meredek, sziklás hegyoldalak húzódtak. Új "barátnőket" is szereztem a felfelé vezető úton.

Új "barátnőim" közül egy pár!

Kedves kis tehenek voltak. Mikor meghallották, hogy cammogok felfelé megálltak. Megvártam, megnéztek maguknak, majd mikor el haladtam mellettük, elindultak utánam. A következő két példány is ugyanezt eljátszotta velem. Tehát 5-en haladtunk szépen sorban felfelé az úton. Én voltam persze a vezér. Ha lassítottam, ők is lassítottak. Sötétedésre végre felértem. Egész jó sátorhelyek mellett haladtam, immár síkon, de azért volt velük egy kis probléma. Mindet kerítés vette körül. Mivel tehenek, birkák voltak minden felé, a legkisebb réseket is berakták tüskös ágakkal, nehogy a jószágok kiszökhessenek. Így sajnos én se tudtam a legelőkre besurranni. Amúgy nem volt túl magas a kerítés, de szinte végig, ilyen tüskökkel tarkított ágakból állt, amin inkább nem próbálkoztam az átmászáson. Nem volt hideg, de már lassan teljesen sötét volt. Végső esetben próbálkozhattam volna a helyi lakókkal. Elvétve házak is tartoztak a hatalmas legelőkhöz, odamehettem volna, hátha beengednek a területre egy éjszakára, de inkább hagytam a fenébe és tovább mentem. Láttam nincs előttem semmi nagy emelkedő, jó lesz az.


Gyenge kis lejtős útszakasz jött. Néhány perc ereszkedés után, már kezdtem megbánni, hogy nem sátoroztam eddig le. Hirtelen egy óriási hajtűkanyarokkal tarkított lejtő termett előttem, fantasztikus kilátással, de a gagyi fényképezőgépemmel sötétben erről nem tudtam fényképet készíteni. "Lopok" azért egyet-kettőt, hogy megmutassam, mit is láttam mag előtt sötétben, messzi fényekkel tarkítva.


Oda leereszkedtem sötétben, ezért sajnos erről a helyről nincs saját fényképem :( 


Ezután gyönyörű sziklás terület következett. Már nagyon meg akartam állni, mivel a legszebb részeken haladok sötétben. Pár perc után végre volt hely az út mellett megállni. Egy asztal padokkal, pár méterrel odébb az út másik oldalán is. Ugyan semmi takarás és nagy kövek lesznek alattam, de muszáj volt itt sátorozzak, közvetlenül az út mellett. Ha tovább megyek, ki tudja hol lesz a következő olyan hely, ahol legalább egy sátor elfér. Sátrat állítottam hát. Bicikli a sátor és a szikla fal közé, így csak rajtam keresztül érhető el. Én a sátorban, kis hordozható ásó a kezemben és azzal aludtam, felkészülve az éjszakai látogatókra. Bár nem volt valami nagy forgalom, fél óránként talán 1 autó járhatott erre.

Május 16. Kedd

105,86 km - 8 óra 14 perc
54,69 km/h csúcssebesség


Reggel már a kakasok előtt, 4:15-kor ébredeztem. Kinéztem ásóval a kezemben, milyen meglepetés fogad, a sátoron kívül. Láthatóan senkit nem zavart és nem döbbentett meg, hogy az út melletti pihenőnél éjszakáztam. Még egy kicsit vissza aludtam, de inkább korán elkezdtem pakolni, reggelit csinálni sátoron kívül. Na most, azt a pár órát, amit még ott voltam, nem fogjátok elhinni. Minden arra járó lassított és köszönt nekem! Bácsika a kutyájával indult sétálni. Látótávolságon belül az övé volt az egyetlen házikó fenn a hegyoldalon. Odajött hozzám, lepacsiztunk, motyogott még valamit, ami biztos nem szitkozódás volt, mert mosolygott, majd battyogott tovább. Az összes autós meglassított, ablak le, integetés és köszönés következett. Fantasztikus volt ezzel kezdeni a napot, főleg azok után, hogy azért ásóval aludtam, nehogy valaki a nem tetszését közölje velem éjszaka. 



Bácsika ott sétálgat a kép jobb oldalán :) 



Mivel mindenki kedvesen köszöntött, nagyon nyugisra fogtam a pakolást és a reggelit. 7 óra körül indultam tovább. Sajnos a térképről már láttam, hogy nem egy átlagos nap lesz ez. Emelkedő, emelkedő és emelkedő. Mégis jó döntés volt tegnap elkezdeni a mászást, legalább annyival kevesebb jut erre a napra. 



"Tamara" ezzel fogadott!

Kemény 40 perc biciklizés után kényszerpihenő állított meg a következő út menti pihenőpontnál, Tamare település közelében. Egy finom kis küllőtörés. 4 év alatt, az első ilyen esetem és persze épp túra közben. Sajnos annyit nem tudtam kihúzni a többi küllővel, hogy ne legyen nagy nyolcas a kerekemben. Sík úton még elment volna a következő lakott területig, de ezen az útszakaszon nagyon kellett a tökéletesen működő fék, az meg egy nagyobb nyolcassal már nem úgy dolgozik, ahogy kellene. Volt nálam tartalék küllő, ami persze hosszabb, mint az elődje. Szerencsére pont elfért a dupla falú felniben és még elegendő menetszál is volt rajta, hogy megszorítsam. A nyolcast is nagyjából ki tudtam vele húzni, bár az egész művelet majdnem egy órámba fájt! 


Egy füvesített táborhely, azért csak akadt a sziklák között :) 


Ezen az útszakaszon közlekedőket, szinte alig lát az ember. Igazából embert is alig látsz. Egy-két lakott rész van, néhány házikóval és ennyi. A többi emelkedő, na meg még több emelkedő. A másik irányból se nagy élvezet jönni, mert az itt hosszas lejtő után, megkapja az ember a hirtelenebbül emelkedő hajtűkanyarokat. Nem is tudom melyik a rosszabb. Ide igazából épeszű ember nem jön! :D Aki egy csöppet normális az esetleg autóval, akinek már kis "gondjai" vannak nyaktól felfelé, az túramotorral és akinek teljesen elgurult a gyógyszere, na az jön erre a területre biciklivel.





Mikor már örülnél, hogy nem lesz több "fel", de hatalmasat tévedsz :D

Az emberek erre is nagyon kedvesek, a táj pedig gyönyörű. Mondjuk mikor már 4 órája csak emelkedőm volt, valahogy kezdett hidegen hagyni, hogy milyen szép a táj! :D 
Mászás közben találkoztam 2 másik túrabringással is. Boszniai zászló volt a bringájukon. Nem álltunk meg beszélgetni, csak gyorsan köszöntünk egyet, mert ők sebesen jöttek szemben. Összefutottam még pár csapat motorossal. Az egyik három fős szemből jövő gárdával nem csak egy sima integetést nyomtunk le egymásnak. Ők meglassítottak és végig pacsiztunk! Harkányi Árpi írt valami ilyet egy bejegyzésében, hogy aki lát pacsizzon velem, még mikor I Bike BP-en jártam. Jelentem, az üzenet világszerte eljutott az emberekhez! :D
Legalább az út minőségére nem kellett panaszkodjak. Tavaly aszfaltozták le a területet, előtte zúzott kővel élvezhették a túrázók.
A sok emelkedő, gyors ütemben merítette a csoki és gyümölcs tartalékaimat, a vízről nem is beszélve. A szakaszon volt egy étterem, aminél ki is volt táblázva, hogy az udvarban találok ivóvizet. Onnan 8! (nyolc!) liter vízzel indultam tovább. Ki tudja hol találok megint vizet. Esetleg ha problémám adódik? Gyalog szomjan halok a melegben. Délután 1-re, végre nem csak 10 másodperces lejtők következtek. Elbúcsúzhattam a mászástól, végre tényleg magam mögé utasítottam az emelkedőket! Reggel 7 és délután 1 között, körülbelül 30 km-t tettem meg! Küllőcserével együtt ez olyan erős 6 km/h átlagsebességet jelentett. Hogy viszonyítási alapunk legyen, volt olyan nap, mikor ennyi idő alatt 130 km-t tettem meg!
Kijelenthető tehát, hogy ez volt a túra legdurvább-, egyben legszebb emelkedős része!

Az út utolsó pár km-e volt csak zúzott köves, a montenegrói határig. Fájó búcsút vettem Albániától, a szám szerint 10. országtól, ahol kerékpárral megfordultam ezidáig. Hogy merre is jártam eddig, azt ide kattintva megtekintheted: Google térkép, kerékpárral bejárt helyek !

Egy másnapi koszovói kitérő reményében, Szerbia délnyugati sarka felé folytattam utamat. Közben kaptam egy kis frissítő záport is. Emelkedők csak elvétve keresztezték az utam, jó sima területen haladtam át. Berane városban álltam meg bevásárolni. Vásárlás után, a helyi iskolásokkal ismerkedtem. A településről kihaladva, az út mentén sátoroztam le, egy füves területen.
A rendkívül hosszas emelkedők ellenére, ez a nap is 100 km fölötti megtett távval fejeződött be!



Május 17. Szerda

128,82 km - 7 óra 44 perc
54,19 km/h csúcssebesség


Ez az este is probléma nélkül telt el, holott, elég közel voltam bekerített fasorok, gyümölcsösök mellett. Abban se vagyok biztos, hogy a terület ahol sátoroztam, magánterület volt-e. Az elmúlt napokhoz képest, kicsit hideg reggelre ébredtem. 6 órakor merészkedtem ki a sátorból, de kellett a hosszú ujjú felső. Persze emelkedővel kezdődött a nap. Egyre több felhő takarta el a Napomat. Megérkezett az eső! Majd ezután egész nap, ilyen csodás váltásban jött az eső. 15-20 perc eső, majd ugyanennyi Napsütés. Elindultam a koszovói kitérőmre is. Egy csodás erdőn át vezetett az út, de ismét elkezdett esni és a hőmérséklet is csökkent, 10-15 fokra. Amíg meleg volt még tűrtem az esőt, de így már nem volt valami kellemes.
Az esőkabátomról annyit érdemes tudni, hogy mindent kibír, csak az esőt nem. Inkább, csak egy ilyen második réteg bőrnek jó, hogy ne rögtön az ember bőrét érje a hideg eső, hanem először ezen ázzon át fél perc alatt.
Szóval a hideg, plusz eső nem jó párosnak bizonyult, ezért visszafordultam. Koszovó majd megkap, legközelebb!



Amíg vártam, hogy az eső elálljon, 2 csapat túramotoros integetett az útról. Ők Koszovó felől jöttek az esőben. Miután elállt, megfordultam és élveztem a lejtőt, amin az előbb még másztam. Kicsit csúszott a friss, rövid esőtől, szóval csak lassan gurultam, addig is pihentem egyet.
A szerb határhoz érve az eső ismét eleredt. A kedves vámosok még szóltak is, hogy esik az eső, maradjak egy kicsit ott a tető alatt, attól, hogy az nem parkoló, majd kikerülnek az autók. Legyintettem egyet, hogy ez még nem eső. Tényleg csak úgy gyengén esegetett. Mire az első benzinkúthoz értem, már adta az erőt rendesen. Vártam is tető alatt 5-10 percet, mikor ismét csendesedett, tovább indultam. 





Novi Pazarig még ekkor-akkor eleredt az eső, de már 25 fokban és még melegebben. Gőzölgött az aszfalt, így már elviselhető volt a dolog. Jó döntés volt ezt az esőt választani és nem a koszovóit!
Novi Pazarban egy kis bevásárló szünet. Ekkor nem esett, de elég felhős volt az ég előttem. Tovább indultam. Egy perc telt el és a semmiből, mert, hogy nem kezdett el csepegni meg semmi, csak úgy egyik pillanatról a másikra, leszakadt az ég! Nem kellett ott, csak 15-20 másodperc, már a gatyám is teljesen átázott. Egy benzinkutat szemeltem ki kb. 2 perc tekerésre, de persze egy jelzőlámpa is megállított útközben. Mire odaértem, igazából már mindegy volt, hogy a tető alatt állok vagy tovább megyek, de azért megvártam, hogy elálljon az eső!



Nem is esett, csak egy "kicsit"!


Nem is mondanám meg, hogy fél órája még szakadt az eső!

Ahogy elállt az eső, már tovább is mentem. Az úton víz átfolyások voltak. Kellemes meleg szélfúvások szárítottak. A ruháim pár perc alatt, szinte teljesen meg is száradtak rajtam és a csomagtartómon is. Végre úgy nézett ki, nem lesz több esőm. Napsütés volt és kellemes meleg szél fújt. 5 órakor érkeztem meg Raškára, egy dél szerbiai kis városba. A jó időre való tekintettel, úgy terveztem, ma még simán tekerek legalább 7 óráig. Végül, egy kellemes meglepetés húzta keresztül a számításaimat. 


A város elején dudált egy fehér kis furgon, integettek belőle, persze visszaintettem. A település közepére érve már szemből jött, ekkor már megállt az úton, de ismét csak integetett. Mire kiértem volna városból, az utolsó vendéglő/bolt után leparkolt ez az autós és a kisfiával kiálltak az útra, majd integettek a kezükkel, hogy parkoljak le.
Megálltam. Elmeséltem merre tartok, miket néztem meg eddig, ennyit szerencsére a semmi szerb tudásommal el tudtam mondani. Egy kis gondolkodás után a férfi, Milan, megkérdezte hol alszom. Mondtam neki, hogy sátorban.
- Jó de még is hol? - kérdezte ő!
- Megyek még 20-30 km-t és ott! - feleltem neki.
A következő perekben jött a meglepetés. Meghívott vacsorára és mondta, hogy aludjak ott náluk. Ugyan haladtam volna, mert végre szép időm lett, de egy ilyen ajánlatot nem lehet visszautasítani.
Megfordultam hát és az autót követve, a Roglić család otthonában kötöttem ki.
Nagyon jól esett végre egy rendes zuhanyzás, főleg, hogy a cipőm, még nem száradt ki az esők után. Később a kertben teáztunk és előkerült egy üveg 40 éves pálinka is, a tiszteletemre. Gondolkodtam, hogy is tudnám finoman elmagyarázni, hogy én igazából nem magyarországi magyar vagyok. Mivel eddig kedvesek voltak velem, előkaptam a "névjegykártyámat", amin szerepel, hogy "SERBIA", és finoman elkezdtem adagolni összes szerb tudásomat összeszedve, hogy hol is lakom én. Persze jött a meglepettség, hogy miért nem tudok szerbül, de nagyon jól el voltunk egész este. Milan felesége, Anđelija, isteni vacsorát készített, s még vagy egy órán át "beszélgettünk". Kaptam külön szobát. Ágy, fürdés, szoba, meleg vacsora. Így a 9. napon ez már egy 5 csillagos szálloda színvonala volt számomra. Evés után próbáltam segíteni, bevinni a konyhába a tányérokat, de Milan szólt, hogy rakjam szépen le, én itt vendég vagyok!

A Roglić család, vacsora közben!
A már korábban is említett, egyedi névjegykártyák!
Ezek nélkül már rövidebb utakra sem indulok el!
Majd egy külön bejegyzést szentelek neki, és a többi házi- illetve gyári felszerelés bemutatásának!

Pár nap és jelentkezem a befejező résszel!

Egy kis összegzés a 7.-8.-9. napról:
7. nap: 188,76 km / 11 óra 27 perc; max sebesség 58,44 km/h
8. nap: 105,86 km / 8 óra 14 perc; max sebesség 54,69 km/h
9. nap: 128,82 km / 7 óra 44 perc; max sebesség 54,19 km/h



Az utóbbi 3 nap alatt bejárt útvonal!



*továbbra is:
Támogatókat keresek, elsősorban felszerelés bővítésre, a következő túráimhoz!

Elsődlegesen a következőket szeretném beszerezni mielőbb:
- derékalj / felfújható túramatrac
Bike2USB_V4S agydinamóra kapcsolható USB átalakító (USB-s töltő)
- kerékpáros esőkabát

Ezen felszerelések beszerzése, sajnos túllépné a következő, Lengyelországba vezető két hetes túrám teljes költségvetését! Ugyan eddig is ezek nélkül utaztam, de nagyban megkönnyítenék a túranapjaimat!

Bármilyen segítséget elfogadok, hasznos tanácsokat is meghallgatok!
Akár magánszemélyként, akár cégként támogatnál vagy csak ismersz olyat, aki szívesen támogatna engem, kérlek jelezd felém, email-ben, telefonon vagy személyesen!
Cserébe reklámfelületet tudok nyújtani, néhány zászló még elfér a biciklimen és persze legalább egy képeslapot a távoli utamról!
*Agydinamós USB töltőre érkezett felajánlás! Csütörtökön már fel is gurulok érte Pestre!
Ha valakinek van csomagja, amit hozni/vinni kellene Pestre/Pestről, szóljon nyugodtan, elfuvarozom szívesen!



Későbbiekben természetesen mindenkinek név szerint köszönetet mondok!!!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése