2016. július 27., szerda

Tour de Trieszt - 1.rész

Sikerült!

Rögtön kezdetként, már le is lövöm a finálét, de akkor is, hatalmas örömmel írhatom, SIKERÜLT!

Idén, azaz 2016-ban, már 3 éve, hogy járom utam a vasparipámmal. Mertem egy nagyot álmodni, ami először csupán halvány álmodozásnak tűnt, de az idő múlásával egyre jobban közeledett a valósághoz. Az ötletből kifolyólag ismét új kifejezésekkel, jelzőkkel, igékkel gazdagodott a személyemre szóló megnevezések tárháza! Egyik a sok új közül, ami elnyerte tetszésem, "Orvos látott már?", és félreértés ne essék, ezek nem bántó megjegyzések, viccelődő, egyben elismerő szavak!

De mi is az a hihetetlen ötlet? Hova is szeretne ez az "őrült" eljutni?
A célpont nem más, mint az olaszországi Trieszt! Természetesen a kiindulástól kezdve biciklivel és hazafelé is vasparipával!


Anyukám sokáig aggodalommal gondolt a közel két hetes túrára, mivel egyedül akartam neki vágni!
Hiszen hol is talál az ember még egy olyan "bolondot", aki bevállal 14 napot biciklivel, hidegben, melegben, esőben, ismeretlen vidéken, csak azért, hogy láthassa a tengert?! Az indulás előtt pár nappal mégis sikerült!
Július közeledtével sokan kezdtek érdeklődni, hogy merre is akarok én menni, lehetne-e társulni hozzám, akár 1-2 napra?! Az érdeklődés végül alább fagyott, de Faragó Attilát ez nem hátráltatta, és az indulás előtt 3 nappal jelezte felém, hogy ő egész úton eljönne velem! Így végül ketten vágtunk neki a kalandoknak és anyukám is nyugodtabban engedett útnak.
Az időzítésem korántsem mondható tökéletesnek. Július 2-án a nővérem esküvője volt, ami ugye vasárnap reggelig lefoglalt. Utána napokra maradt még az ilyenkor szokásos pakolás és egyéb. Közben én kitűztem az indulás időpontját július 8-ra! Ha ez nem lenne elég, meglett az indulás előtti két napra a "felkészülésem" is! Szerdán és csütörtökön ugyan is, 2000 bála árpaszalmát hordtunk be. Szóval csütörtök délutánra rendeződött el minden és másnapra terveztem az indulást, reggel 6 órára! A bepakolás így az utolsó éjszakára maradt. Mire mindent összeszedtem, szortíroztam, hogy mit is vigyek és azért egy hozzávetőleges útvonaltervet is néztem, már majdnem hajnali 1 volt.
"Kipihenten" tehát reggel 5-kor ébredtem! Még egy kis pakolás, hogy semmi sem maradjon itthon, közben megérkezett Attila és 6 órakor útra keltünk!

Az első nekifutás nem sokáig tartott, mivel még megálltunk a faluban az egyik boltnál és reggelit is vettünk a péknél. Továbbá még utoljára megtankoltunk az artézi kútnál. Ekkor még kellemes hűvös időnk volt, néha még liba bőröztünk is! Innen már nem akartam visszafordulni, pedig eszembe jutott, nem hoztam papucsot/szandált!

Nagyon jól haladtunk Orom felé, majd rendes reggeli időre, már Szabadkára is értünk. Itt a központban vettünk egy-egy pljeskavicát. Üzemanyaggyűjtés és persze pihenő után továbbindultunk az országhatár felé!
A határon gyorsan átléphettünk, semmi sorban állás és a megszokott kérdezősködés (hova mentek, mi ez a sok cucc, ...) is elmaradt! A határvonalon azért a katonák is leellenőrizték az útleveleinket, de nem problémáztak semmivel, csupán jó utat kívántak.
Kiskunhalas irányába haladtuk tovább, a jól ismert útvonalon. Halason a Tesconál tartottunk pihenőt. Ezután Kecelen át Kalocsára vitt az utunk. Hogy miért is erre jöttünk? Nemcsényi Mihály megengedte, hogy az ő címére rendeljem meg Kínából a napelemes powerbankomat, ami szerencsére a túra előtt 1 nappal meg is érkezett.
Kalocsa előtt, vagy 20 km-en át egy traktor pótkocsijának szélárnyékában élvezhettük az utazást, bő 30-as sebességgel! Mikor lekanyarodott és mi másfelé folytattuk az utat, intettünk neki köszönetképp, s ő is visszaintett nekünk.
Misit a túra előtt nem is nagyon ismertem, voltunk már néhány csapatos túrán (50-100 fő), de ott szinte csak a köszönésig jutottunk. Beértünk Kalocsára és Misi házától nem messze, egy ismerős "fickóra" lettünk figyelmesek. Tóth Zoli, kiskunhalasi bringás volt az, autóval! Micsoda meglepetés! Még délelőtt elindult megkeresni minket (Szó szerint, hiszen nem tudta pontosan merre is megyünk és milyen időszakban!). Leautózott Tompára, mivel ott nem talált elindult Kalocsára és pont akkor ért be a településre, mikor még láthatott minket az első jobbra folytatódó utcában. Tehát sikeresen megtalált minket. A csavar azonban ezután következett. Zoli -"Totya"- jobb lábán pár hete egy régebbi műtéti heg begyulladt, tehát bekötözött lábbal jött, szinte csak a bal lábát használva. Ez még nem is lenne olyan meglepő, az autóban a gázt tudta nyomni finoman jobb lábban, de benn volt hátul a bringája is. Azért keresett meg minket, hogy bringázzon velünk pár km-t, EGY LÁBBAL! És még én vagyok a "nemrendes"?! :D

Misihez nem tartott velünk, pedig finom pizzát sütött nekünk, de útvonalat egyeztettünk és előrement kocsival Sükösdre, hogy majd visszateker bringával a töltésen elénk és együtt tudunk majd menni a kocsijáig. Misi is kedvet kapott és eljött velünk rekuval Sükösdig.
Az EuroVelo nyomvonalán haladtunk tehát Baja felé a Duna töltésen. A nap végi megálló a tervek szerint a bajai Gemenc vándorpont volt! 

A csapatunk a "Szekszárdi hídnál"!

És akkor, hogyan is tekert velünk Zoli? Hát így:

Ilyen az igazán szenvedélyes kerékpáros!

Nem mellesleg pár nappal előtte, ugyanígy letekert egy 100 km-es túrát is!

Misi és vad paripája!

Lehetőségem volt megpróbálni betörni, e nem túl szelíd "állatot"! Mit is mondjak? Szemlélőként csak azt látja az ember, hogy milyen könnyen tekernek vele mások és még a kényelmetlen ülés helyett is, kényelmesen fekszenek benne. Aki egy ilyen lengőkaros rekumbenst szeretne tekerni, el kell szomorítsam, de nem fog tudni vele még csak megindulni sem! :D
Bele "ültem"! Ugyan a lábam épp hogy csak elérte a pedálokat, de elérte. Igen, eddig minden oké volt. Kényelem 10-ből 11 pont, azonban meg akartam vele indulni, de ez még úgy sem sikerült, hogy Misi, a csomagtartónál fogva tartotta a járgányt, hogy ne dőljek el vele. Pár próba után feladtam, ha valaha lesz is rekum, a "vezetésének" elsajátítása napokat fog igénybe venni! Azt mondanám, hogy aki rekuval akar közlekedni, újra meg kell tanuljon biciklizni!


Itt váltak el útjaink. Zoli és Misi lekanyarodtak a töltésről Sükösd felé, én és Attila pedig folytattuk a karikázást Bajára. Egy elég bosszantó dolog folyik itt a Duna töltésen! Kinn van ugyan a tiltótábla, hogy autósok nem közlekedhetnek fenn, mégis Fajsztól Bajáig 15-20 autóval találkoztunk. Azt értem én, hogy a vízművesek közlekednek a saját útjukon, de van egy eléggé kopott kiegészítő tábla, hogy "az út elsősorban (???) bicikliseknek készült, ezért az autóval közlekedők fokozottan figyeljenek az ő testi épségükre" ! Na kérem szépen, akkor most mi is van? A két tábla ellentmond egymásnak, hiszen a tiltó tábla egyértelműen azt jelzi, hogy autóval ezen az úton nem közlekedhetnek! Bezzeg ha én a bicikliseket tiltó, "merci" táblás útszakaszon tekerek... .

Szóval, hogy is van ez a tiltó táblás dolog???

Furcsálltam ugyan, de kénytelen voltam beletörődni a dologba. 7 óra után egy kicsivel megpillantottuk végre a bajai hidat. Elintéztük még a bevásárlást a Tescoban és 8 órára megérkeztünk a Gemenc Vándorponthoz! Szokás szerint nem volt nagy "élet" a vándorponton, de rögtön egy szép "fogat" várt ránk az épület előtt! 


Mi csak "Trindem"-ként neveztük el. Ki is próbálhattam leghátsó "hajtómű" ként. Nagyon furcsa volt vele menni, kanyarban érzed, hogy az elől ülő tart meg, de nem tudsz reagálni, hogy hogyan is segíthetnél neki, a hosszú bringa elfordításában!
Beszélgettem a hölggyel aki a "trindemmel" jött és a lányával is, de csak akkor "esett le, hogy mi a helyzet" mikor már elmentek. Nem csak úgy "trindemeznek" mert az egyszemélyes bicikli nem tetszik nekik, hanem a hölgy két gyermeke vak és így van lehetőségük tekerni. Utólag is elszégyelltem magam, szerencsére nem mondtam semmi olyat előttük, ami bántó lett volna, rájuk nézve!

A vándorpont biztonsági őrével beszélgettünk a továbbiakban. Felállítottuk a sátrakat, letusoltunk majd megvacsoráztunk. Jól esett felfrissülni a kánikula után és nem kellett félni, hogy éjszaka fázni fogunk. 

Július 9. Szombat

Reggel a korai kelés mellett döntöttünk, hogy ne kánikulában induljuk tovább. Sátorbontás és reggeli után, fél 7-kor indultunk el. Elköszöntünk és már pengettünk is a Duna másik oldalán Bátaszékre. Bonyhád előtt az egyik nagyobb lejtőn meg is született a túra csúcssebessége, ami 64,48 km/h! Volt már alkalmam felfelé is mászni rajta, az valahogy nem volt ilyen izgalmas!


Dombóvár irányába haladtunk és egyre több lejtő-emelkedő páros bukkant fel, amin át kellett rágjuk magunkat. Ezeknek köszönhetően volt alkalmunk útközben kilátóknál is megállni, hiszen a dombtetőkön nem kellet nagyon magas épületeket felhúzni, hogy az ember mindent belásson. Csikóstőttősön álltunk meg a kilátónál, ami sok pénzből épült, de hiába, ha még a mellékhelységeket is zárva tartják!


Dombóvárba nem akartam bemenni, de végül mégsem a kisebb kerülőúton mentünk, ami nem lett volna rövidebb, csak szeretek az egy nagyváros helyett, a sok kis falun át haladni. Tudtam, hogy Nagyberkihez visz a kerülőút is, ahogyan a főút, de csak egy elágazás volt balra, aminél egy "Jágónak" tábla volt. Mivel a térkép nem jelezte, inkább továbbmentünk Dombóvárnak és ott haladtunk Nagyberki felé. Így utólag már tudom, hogy Jágónak irányába mehettünk volna, de pont az ilyeneket szeretem a túráim során, mikor útközben dől el merre is folytasd az utazást! Egy bringás hölgyet meg is állítottunk, de ő sem tudta megmondani, hogy a Jágónaknak vezető út-e az, amire én gondoltam. Se baj! Dombóváron át haladtunk tovább Kaposvárra. Egy hosszabb részen útfelújítás volt, ami Attila kerekének nem épp a legjobb, hiszen országútival volt, de ha ez van, ezt kell szeretni!


Megérkeztünk Kaposvár belvárosába, ahol a Tourinform iroda lett az első célpontunk, hiszen a főút mentén egymást érték a tiltó táblák, hogy nem tekerhetünk, de mi ott kellett volna tovább haladjunk. Az irodában a csinos kis hölgy elmondta, hogy a túraútvonalaknál is azt írják, hogy a főúton kell haladni, tehát tiltások ellenére visszamentünk, egy kis ideig járdáztunk, majd kisoroltunk a főútra. Micsoda meglepetés, a város vége után már nem találkoztunk tiltó táblával, de hogy hogyan gondolták, hogy a város kezdetét jelző táblától eljussunk a város végét jelzőig szabályosan, örök rejtély maradt!


Kaposfőnél megálltunk egy út menti büfénél, "erőt gyűjteni" és egy kicsit pihenni, hiszen elég dombos volt az utóbbi 30 km. Meleg volt, a szél sem fújt nagyon, így az emelkedők elég jól megizzasztottak. Nagybajom után, az útvonalunk kezdett északi irányt felvenni, közeledtünk a Kis-Balatonhoz. Zalakomár után, Balatonmagyaródon voltunk, ahol vizet akartunk tankolni, mivel a táborhelyünk előtti utolsó településen voltunk, de nem találtunk kutat. Sebaj, kifelé haladva, az utolsó házak egyike előtt egy 60-65 év körüli urat és hölgyet láttunk meg az út szélén integetni, épp vendégeiktől búcsúztak. Megálltunk. Megkérdeztük tőlük, hogy kaphatunk-e ivóvizet! Ezután jött a túra egyik legemlékezetesebb történése. Már azon meglepődtem, hogy a hölgy rögtön vezet be minket a konyhájukba, hogy majd ott ad vizet. Két ismeretlen és rögtön már benn a házukban találjuk magunkat? Miután letisztáztuk, hogy nem kell semmi extra, csak csapvíz, beszélgetni kezdtünk. Végül a biciklikkel is beparkoltunk az udvarba, mivel behívtak minket, hogy megvendégelnek süteménnyel. Feri bácsi és Borbála néni tehát megvendégeltek minket süteménnyel, sört is kaptunk és persze vizet. Elidőztünk náluk 1-1,5 órát. Most már mi is bemutatkoztunk, hiszen ez elmaradt, mivel kezdetben csak 1 percet akartunk itt tölteni, amíg kapunk vizet. Nagyon kellemesen összeismerkedtünk, beszélgettünk. Feri bácsi, matematika, fizika és még számtalan hasonlóan nehéz tantárgyra szakosodott tanár, ugyan már csak magánórákat tart, de sok munkája akad. Mikor megmondtam neki, hogy Gépészmérnöknek tanulok, rögtön felajánlotta, hogy bármiben a segítségemre lesz, csak szóljak! Borbála néni Németországban dolgozott régebben, így a nyelv nagyon megy neki. Előttünk épp az Amerikai rokonaiktól búcsúztak. Szép nagy a családjuk és baráti körük, szerte a világban. Sajnos egyik fiukat elvesztették 9 éve, ő is hasonlóképp űzte a biciklizést, akár csak én. Talán ez is volt az oka, hogy rögtön olyan kedvesen fogadtak minket, hiszen főleg én, nagyon emlékeztettem őket a fiukra. Kisebbik fiuk, az elvesztett bátyja legjobb barátjával, minden évben körül kerékpározza a Balatont emléktúraként! Feri bácsival telefonszámot cseréltünk persze, és felajánlották, hogy ha máskor is erre járunk és bármi segítség kell, hívjuk őket, most már tudjuk hol laknak, s megadták a keszthelyi címüket is.

Vendéglátóinkkal, Borbála nénivel és Feri bácsival, akik bebizonyították, hogy bizony vannak még nagyon kedves és segítőkész emberek!

Folytattuk tehát az utazást, már csak pár km választott el minket a nap végi sátrazóhelytől, a Kányavári-szigettől! Megérkeztünk, már sötétedett. Gondolkodni kezdtünk, hogy hogyan is vigyük be a bringákat a szigetre, a lépcsős hídon, de gyorsan abba maradt az eszmefuttatás, amikor megláttam egy nagy táblán a sziget szabályzatát! A szabályzat szerint, Tilos sátort verni és sátorozni a szigeten! Mivel voltak még látogatók ekkor is, elég feltűnő lett volna, hogy miért is cipekedünk át a hídon biciklikkel, ha tilos sátorozni, ezért úgy döntöttem kijjebb haladunk a főút felé, és az út mentén a fák között sátorozunk, mert nem lett volna már szép este 10 körül visszamenni Feri bácsiékhoz, pedig mint utólag elmondták, szívesen láttak volna az udvarukban estére, megengedték volna, hogy ott sátorozzunk. Ez így alakult, nem baj! Volt egy kis esőnk is éjszaka, de szerencsére nem sok, viszont már ez a kicsi is meglátszott a sátram belsején is, tehát itt már tudtam, rossz döntés volt nem meg venni a vízálló sátrat 10 000 forintért, amit már vagy fél éve nézegetek!

Az első két nap történései itt véget érnek, hamarosan folytatódik a túra a többi érdekességgel....

Az első két nap megtett km-ek:
1. nap: 2016.07.08. Péntek - 185,53 km / 8 óra 26 perc
2. nap: 2016.07.09. Szombat - 202,75 km / 10 óra 7 perc *a túra legnagyobb sebessége: 64,48 km/h

Útvonalak:

Első nap

Második nap

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése