2016. október 29., szombat

3. Velencei Tókerülő Kerékpáros - Futó Találkozó 2016. október 23.

Az idei év, talán utolsó többnapos túráját teljesítettem a múlt hétvégén. A Velencei tónál került megrendezésre, a "3. Velencei Tókerülő Kerékpáros - Futó Találkozó ", melyen tavaly jártam először, de nagyon hangulatos, emlékezetes túraként maradt meg bennem. A szervezőkkel és több résztvevővel is barátságot kötöttem első látogatásomkor, így nem meglepő módon, sokan emlékeztek rám, vártak az idei tókerülésre is. A szervezők azzal is megtiszteltek, hogy fenntartották számomra a 001-es rajtszámot, köszönet érte még egyszer.

Na, de idén sem választottam a könnyebbik utat, most is kerékpárral indultam útnak otthonról, jelen esetben Szegedről. A rendezvény előtti napokban szinte csak az eső volt az úr, az ország java részén, tehát úgy készültem, hogy az indulásomkor sem lesz túl kellemes az időjárás. Szerencsére kellemeset csalódtam! Szombat reggel 5 órakor indultam el, ugyan még előtte este is szakadt az eső, de az indulásomra teljesen elállt. Az aszfaltot sok helyen sík víz borította, de inkább a tócsákban bringázom, mint a szakadó esőben. Az utam első része Kiskunhalas felé vezetett, ahol Tóth Zoli barátom várt, hogy tekerjen velem pár km-t. 


Zolival Kiskunhalason, az első 55 km-es táv után!

Egy pékség előtt álltunk meg pihenni, s tartottam egy kis reggeli szünetet, hogy legyen energiám tovább menni. Zoli javaslatára Soltvadkert felé folytattam az utazást. Eredetileg Imrehegy felé akartam menni és úgy Kecelre, de jobb verzió lett az új útvonal. Ugyan 2-3 km-rel talán hosszabb, de tükörsima úton jutottam Kecelre. Zoli még eltekert velem Kiskunhalas határába, majd elköszöntünk egymástól.



Kecel után Kalocsára mentem, ahol beköszöntem fekvőbringás barátomhoz, Misihez. Sajnos negyed órával megcsúsztam a tervezett időtől és mivel így már lekéstem volna a kinézett paksi kompot, pihentem Misinél, majd újult erővel folytattam a kerekezést. Reni, a rendezvény egyik szervezője, már előző nap biztosított, hogy el van intézve a jó idő a hétvégére. Biztosan sok teendőt kívánt, de valahogyan tényleg megoldotta a napsütést. Egy felhő sem volt az égen és már az út is teljesen száraz volt. Tehát kellemes, tavaszias időben indultam tovább.

Sajnos így is lett egy hosszabb kényszerpihenőm, mivel fél 1-kor már Géderlakon voltam, majd pár perc múlva már a Duna parton. A komp óránként jár, kivéve 12-14 óra között, tehát 13:00-kor nincs! Megebédeltem és pihentem, sajnos volt rá elég sok időm. Fél kettőkor kezdtek szaporodni az autósok is, már nem csak én vártam a Dunán való átkelésre. Végül 14:20-14:30-ra sikeresen átértem a paksi oldalra. Közel két órát álltam haszontalanul, igyekeztem ezt az időt visszahozni és 1-2 km/órával növeltem az átlagtempómat. Ennek nem sok látszata lett, hisz egyre több emelkedő következett az útvonalamban és persze szükségem volt pár óránként pihenőkre is.
Paksról Cece felé indultam útnak, majd innen egyenesen Szabadbattyánra vezetett az útvonalam, így számomra új területeken tekertem.

A következő nagyobb célállomás Várpalota volt. Mire megközelítettem rám sötétedett, de így gyönyörű látványt tárt elém a város a távolból. Azt azonban nem láthattam, mit "rejteget" a városból "kifelé" vezető útszakasz. Tés irányába haladtam. A környékbelieknek gondolom nem sok újat árulok el azzal, hogy itt egy "picit" hosszas emelkedő van. Talán úgy 1 órán át csak felfelé mentem, bár lehet volt az több idő is. Persze tudtam, hogy jó dolog a hosszú emelkedő, mert előbb vagy utóbb egy hasonló hosszú lejtő fogja meghálálni, hogy "felmásztam". A lejtőre már szükségvolt egy plusz réteg ruhára is, mert a szél szinte átfújt rajtam 50-60 km/óra körüli tempónál.

Bakonyszombathely irányába folytatódtak a kalandok, ahol sajnos az út legmeglepőbb történése következett. A tervezetthez képest 2 óra csúszásban voltam. Ezért nem szeretek előre tervezgetni, majd ahogy kialakul útközben úgy a legjobb mindig, hiszen mindig közbejöhet valami. Tehát itt már láttam, hogy nagyjából egy óra múlva elérem Császárt, ahol elvileg aznap este alvóhelyem lenne. Értesítettem az ismerősöm, hogy nagyjából mikorra érkezem, meg bocsánattal tartozom, hisz elég sokat késtem. Erre jött a meglepetés, mivel ő nem volt otthon. Voltak kisebb egyeztetési problémák, de nem is rágódnék tovább ezen a témán, bőven van benne hiba a saját részemről is.

Mivel az eső nem esett, az öltözetemhez kellemesnek mondható, 5 fokos volt a levegő, úgy döntöttem, tekerek "egy kört" éjszaka, hisz mostanában úgysem járok már erre.

Erősen gondolkodtam egy Tatabányára való kitérőről is, de mivel a térképem nem volt nálam, ezt kihagytam. Maradtam a memóriámból könnyebben felidézhető településneveknél, útvonalaknál, mivel sötétben álmosan könnyedén elszalaszthatok egy kanyart és már is rossz irányba megyek. Szóval maradtak az ismerősebb útvonalak. Erre se jártam még soha, de ezeket az utakat, valamelyest átnéztem térképen még otthon. Császár, Oroszlány, majd ismét egy hosszabb emelkedős szakasz következett Csákvár irányába. Útközben elég sokszor megálltam pihenőt tartani, néha kicsit meg is szunnyadtam. Persze mindig zárt buszmegállóknál pihentem, hogy ne hűtsön le a szél, amíg nem mozgok. Csákvártól Velence felé már jártam nappal, tehát ismerős útszakasz következett. Csákváron a központban azért még megálltam egy nagy térképnél, megnézni, hogy biztos jó irányba menjek. Lovasberény után Napadra, a tó felől levő oldalra egy elég brutális emelkedős rész vezet át a Velencei hegységen, amit nem szívesen másztam volna meg a Napfelkeltében. Szerencsére a térképen láttam egy kerülőutat, amit még ajánlanak is kerékpárosoknak. Két új település és persze fele annyi emelkedés, pont erre volt szükségem "reggelire". Sajnos azonban Lovasberénynél mégis sikerült benézzek egy kanyart. Az rémlett, hogy balra kell majd forduljak Vereb felé, de valami oknál fogva egy kereszteződéssel hamarabb fordultam le, így a Bicske felé vezető 811-es úton találtam magam. 4 km után kezdett "leesni", hogy rossz felé megyek, mert az út még mindig a hegység mellett halad, holott, már át kellett volna vezessen egy enyhébb emelkedőn délkeletre. A felkelő Nappal már könnyen láthattam, hogy bizony rossz felé megyek és mikor végre befutottam Vértesacsára már biztos volt, hogy nem kellene haladjak. Visszafordultam tehát, ismét Lovasberényen voltam és láss csodát, még továbbhaladva Velence felé, egyszer csak szépen ki volt táblázva balra, Vereb. Az időmbe még belefért a kitérő és talán időben sem lett több az út, hiszen ugyan kerülő volt, de fele annyi emelkedővel, tehát jóval gyorsabban tudtam menni. Agárd felé haladva jöttem rá, hogy nincsenek nyitva a boltok az ünnep miatt, de szerencsére találtam egy pékséget, ahol be tudtam vásárolni. 9:15-kor végre megérkeztem a rajt helyszínére. A kis esti "kiruccanással" együtt 407 km-nél tartott ekkor a km órám. Mivel a nevezésnél a sor nagyon hosszú volt, ráérősen leültem a parkolóban enni, s közben Tóth Zoli barátom is rám talált, mivel nem túl nehéz engem kiszúrni a tömegben. Hozott nekem jó forró teát, ami nagyon jól esett az éjszakázás után. Kajáltam, majd beálltam én is a sorba, a rajtszámomért. Ekkor már a fogyatkozó sorból kiszúrt engem Reni. Már nagyon vártak rám, nem is kellett volna sorba álljak. Átvettem a rajtszámomat, egy kis ajándékot is kaptam a rendezői "bandától", de nem is beszélgettünk hosszasan, mert már el is érkezett a hivatalos rajt ideje. Közben feltűztem a különleges rajtszámom "001", és gyorsan bepakoltam a táskámba, hogy én is elinduljak a  körömre. Még a Vitál Club Kerékpáráruház is köszöntött engem egy kis ajándékkal és útra keltem.





Az első köröm elején elég gyors tempóval indítottam, sikerült befognom 2 országútis személyt és a szélárnyékukban egészen a Dinnyés előtti kilátóig, 35 km/óra feletti tempót nyomtam én is. Ebből azonban az a pár perc elég is volt, mivel tudtam, hogy számomra még messze a nap vége. Visszaálltam tehát a 25-ös tempómra és folytattam a tókerülést. Sokan rám köszöntek útközben, akik emlékeztek rám tavalyról. Egy hölgynek a tóparton még a fékpofáin is állítottam, mert 5-10 perc mögötte haladás után, már nekem "fájt" hallgatni, hogy az egyik fékpofa állandóan fékezi a hátsó kerekét. A rajt/cél-ba érve meg sem álltam, haladtam tovább a 2. körrel, hogy később több időm legyen folyamatos pihenésre, a hazaindulásom előtt. Ekkor csatlakozott hozzám egy szegedi ismerősöm Rudi. Az első frissítőpontig vele haladtam, majd a "szegedi banda" többi tagja is beért minket, így velük haladtam tovább ebben a körben. Kellemes kiránduló tempóban gyűrtük a kilométereket, s közben beszélgettünk. 

Szegedi különítmény a célba érkezést követően. Gémes András lemaradt a képről, mivel ő fényképezett, de megígértem neki, hogy "hatalmas" Paint szerkesztői képességem be fogom vetni, hogy ő is szerepelhessen a képen :D





A célba érkezést követően, egy kedves ismerős lépett oda hozzám. A tavalyi tókerülésen is szinte egyszerre értünk be és idén is. Nagyon emlékezett rám, főleg, hogy a tavalyi nagyon jó hangulatú riportomnál ott ült mellettem :) Sajnos a nevét idén sem sikerült a fejembe vésnem :( Remélem találkozunk jövőre is ;) 

Rudival, akinek egy kedves bringás ismerőse csatlakozott volna hozzám a felvezető útra, de ezt sajnos az utolsó héten le kellett mondanom, saját problémáim miatt. Kicsit "tönkre tettem" így az ő hétvégéjét, de már megbeszéltük, amint tudjuk, bepótoljuk a közös tekerést! 

A szegedi különítmény még hívott egy közös ebédre, de ezt kihagytam, mivel én az ellenkező irányba indultam később haza és nagyon elnyúltam volna, ha még vissza megyek velük, no meg Dinnyésnél még be akartam iktatni egy kis forralt borozást is, hogy feltöltődjek a hazaútra.

A célba érkezést követően még maradtam egy kis beszélgetésre és végre megtaláltam Skoff Gábort is a főszervező trió másik tagját, akivel az induláskor nem találkoztunk. A trióból sajnos Feri nem tudott eljönni a rendezvényre. Egy kis ajándékkal próbáltam meghálálni nekik a rendezvénybe vetett sok munkájukat és persze, hogy mennyire vártak engem. 

Kézzel festett bögrék Magyarkanizsáról!

Gábornak nagyon bejött a bögre :) 

Ezután nem volt más hátra, mint előre. Elköszöntem mindenkitől, még egy kis pumpázás, olajozás, a bringa szerviz jóvoltából és el is indultam, hogy mielőbb Szegedre érjek és még forralt borozni is legyen időm.


Dinnyésnél tehát megálltam még egy kis borozásra. Ebben a hidegben nagyon jól esett, hisz reggel óta, nem lehetett látni erőteljes Napsugarakat. Egy kedves kis család ült le a mellettem lévő asztalhoz. Apuka 3 kisgyerekkel, a legidősebb talán óvodás lehetett. Két kislány és egy fiú. Kis biciklikkel, kerülték ők is a tavat. Akaratlanul is egy telefonbeszélgetést hallottam meg a férfi és felesége között. Elmondta, hogy elszakadt a lánc a biciklijén, nem sokkal az indulásuk után. Itt jön a rész, amiért hatalmas tisztelet jár az apukának. Ahelyett, hogy lazán megmondta volna a gyermekeinek, hogy elmarad a bringázás, a két nagyobb előtte bringázott, a legkisebb mögötte ült gyerekülésben és a férfi "futóbicikliként" használva a járművét, haladt a gyerkőcökkel. Ilyen azt hiszem egy igazi apuka!
Miután befejezte a telefonbeszélgetést, rákérdeztem, hogy megvan-e még a lánc és hogy elég hosszú-e, mert akkor tudok segíteni, pár perc alatt megszerelem. Nagyon megörült, szerencsére a láncot eltette, nekem meg volt szerszámom a szétszedésére. Néhány perc alatt, sikerült is ismét összerakni a láncot, néhány szemben ugyan látható volt egy kis görbület, de tökéletesen lehetett tovább tekerni vele. Ezután én tovább indultam Seregélyes felé, ők pedig végre rendesen tudták folytatni a tókerülésüket, remélem sikeresen be is fejezték!

A hazautamnak, a legrövidebb útszakaszt választottam, elég volt az előző napi 407 km után egy enyhébb hazatekerés is. Egyenesen Dunaföldvár irányába haladtam, itt keltem át a Duna felett Soltra. Soltig nagyon jó tempót tudtam menni. A szél lecsendesedett és a lenyugvó naptól is kaptam egy kis melegítő sugarat. Az indulásomkor még úgy gondoltam, kb. 9 órára érhetem el a Beszédes József hidat, de olyan jól haladtam, hogy ekkor már Solton vacsoráztam. 

Azonban, ami ennyire jól indul, biztosan rejteget még meglepetéseket. Vacsora után, ahogy tovább indultam, Soltvadkert felé, Egyre sűrűbb köd lett. Mire kiértem a városból, a látótávolság 5-10 méterre csökkent! Tehát rendkívül sűrű ködben kellett haladnom, szerencsére ismertem ezt az útszakaszt, többször is jártam már erre. Forgalom rajtam kívül nem nagyon akadt. Minden tartalék lámpám bevetésre került, hogy már aránylag messziről észrevegyenek. Tehát elől világított az agydinamós menetfényem, egy tartalék villogó lámpa és a kormányomon lévő zseblámpám. Hátul az utánfutóm erős fényein kívül még kapcsoltam egy piros villogót a sisakomon, illetve a nyeregcsövemen is. Általában a sávok közepén szoktam haladni, s amikor látom a tükrömben, hogy közel érnek mögöttem, csak akkor közelítem meg az út szélét jelző vonalat. Most azonban inkább a szélső vonalon haladtam és ha láttam/hallottam hogy valaki közeledik, félreálltam az útról. Volt, hogy néhány autós lassabban haladt mint én. A sűrű ködben, szinte tapogatva vezetett mindenki, hiszen néhol még a kanyarok is elvesztek a fehérségben. 1-2 kivétel persze akadt, gondolom ők nap mint nap erre járnak. Kamionokkal, szinte szlalomozva kerültek ki mindenkit és kb. olyan sebességgel mentek, mintha köd se lenne. 

Egyre fáradtabb, álmosabb lettem a ködtől. Sűrűn tartottam pihenőt, de éreztem már, hogy kellene egy kávé vagy egy energiaital, ha nem akarok elaludni. Már 1-2 éve nem ittam ilyesmit, tehát gondoltam, annyi hatása lesz, hogy legalább 1 órán át ne aludjak el. Ez mind szép is lett volna, de nem volt nyitva semmi. Szerencsére Kiskőrösön megtaláltam az egyetlen 0-24 órán át dolgozó benzinkutat, amiben persze egy kis vegyesbolt is van. Vettem 2 energiaitalt, néhány csokit és még pizzát is. Volt még ugyan egy tartalék csokim, amit még Pataki Attila adott a tókerülés után, de soha nem árt a plusz tartalék és ki tudja, talán máshol már nem találok nyitva benzinkutat. Így is lett. Az energiaital szerencsére tett róla, hogy ne is gondoljak az alvásra. Teljesen fitten indultam tovább. Kipróbáltam a Soltvadkert és Kiskunhalas közötti új utat is, ami tükörsima. Erre már egyre jobban nőtt a látótávolság. 50, néhol már 100 méterre is el lehetett látni. A városban még tartottam egy rendesebb kajaszünetet. Bementem megnézni milyen ködben "a páva" fénye, de sajnos ilyenkor már a fényjátéka nincs beüzemelve.

Az utolsó 50 km-em következett, Zsanán át Szegedre. Ennek az útszakasznak, az utolsó másfél órája marad nagyon emlékezetes.
Kezdtem ismét kicsit álmos lenni. 1-2 alkalommal le is kapattam az első kerekem az út mentén a fűbe, de nem tulajdonítottam neki nagy jelentőséget, mondván hogy csak fáradt vagyok, majd jobban figyelek. Még 2-3 alkalommal megtörtént, de úgy, hogy inkább nem korrigáltam, hanem kieresztettem a fogatomat a fűre, nehogy elcsússzak. Elértem Üllést és a bringautat, ami már pár km kivételével, Szegedig tart. A bringaúton is sikerült, lekanyarodnom egyszer az út mellett levő, nem túl mély vízelvezető "árokba". Talán fél méteres lehet, amin még elesni sem tudtam, hiszen rögtön "megült" az utánfutóm és a két oldala megtámaszkodva megtartotta egyenesen a bringát. Ekkor már beletörődtem, hogy egyszerűen "nem tudok" biciklizni! Hiába a fáradság, 1-2 alkalmat még ráfogok, de 6-7 alkalomnál már nem lehet. Még jobban visszalassítottam és mondogattam magamban, hogy oda figyelek, oda figyelek. Több ilyen mellé kacsázás már nem volt Szegedig. Kicsit jobban be kellett húzzam az első fékem, pedig pár napja állítottam rajta, de még ez sem volt a fáradt fejemnek feltűnő. Végül 6:30-kor érkeztem meg a kollégiumhoz ahol lakom. Két nap alatt összesen 663 km-t tettem meg. 


Megérkezésem után, végre csak megnéztem, hogy miért mozdulhattak el annyira az első fékpofáim. Ekkor jöttem rá, hogy miért is kacsáztam annyiszor le az útról. Az első kerekem gyors záras és ugyan a gyors zár "be volt csukva", de valahogyan a másik oldalon az anyacsavar meglazult. Tehát az utolsó 1,5 - 2 órában, lötyögő első kerékkel közlekedtem! :D Szerencsére nem lett belőle semmi bajom, de legközelebb tudom, hogy inkább még +1-szer megállok egy akaratlanul útról való lekacsázás után és megnézem, hogy mi lehet a baj ahelyett, hogy a fáradtságomra fognám!

Az egyik legjobb ajándék, amit szó szerint minden túrámra magammal viszek! ;)

Összességében idén is egy fantasztikus programot élhettem át veletek. Köszönet mindenért Csóra Reni, Pantocsik Feri, Skoff Gábor és persze minden támogatónak és segítőnek a rendezvényről.
Köszönöm még Tóth Zolinak, hogy szokásához híven, most is elém jött egy kis társaságot biztosítva.
Persze a szegedi "Roncsabroncs" baráti kört sem felejtem ki, a közös, tó körüli bringázás egy élmény volt veletek.

Sokakkal találkoztam útközben és a tó kerülése közben is. Remélem senki nem haragszik meg akit név szerint nem említettem meg, de túl hosszú lenne a lista! :D

Köszönet tehát mindenért és persze, ha ráérek (igyekszem ráérni), találkozunk a Velencei tó körül jövőre is!

A hozzávetőleges útvonalam (a két tókör nélkül) ide kattintva tekinthető meg: KATT IDE


Aki pedig kíváncsi rá, hogy az utóbbi 3 és fél évben merre jártam, a következő térképen tekintheti meg, ahol az általam bejárt települések vannak bejelölve és az évente megtett km-ek feljegyezve:



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése