Május 16. szerdától folytatódik, a meghívó túra! Aki lemaradt az első 4 napról, az itt tudja bepótolni: Első rész!
Este figyelmeztettek, hogy jól készüljek fel, mert állítólag nagyon hideg van a jurtákban. Mivel sátorozáshoz vagyok szokva, nem volt meglepő a dolog. Annál inkább meglepetést okozott az, hogy nem volt hideg! Igen, nem egyszer neveztek már UFO-nak, marslakónak, sok egyéb másnak. Lehet csak azért nem éreztem a hideget, mert valamelyik igaz ezek közül. Tehát nagyon kellemeset aludtam a jurtában, a túra alatt már másodszor ágyban, ez pedig nagy szónak számít! Korán keltem, szokásomhoz hűen, de végül csak 9 körül indultam el, hogy a városházán is el tudjam végezni a feladatomat. Természetesen reggelit is kaptam még a Csíki Pihenőkertben. Ismételten köszönöm a szállást és a vendéglátást Editnek és Albertnek! Mivel elég felhős, borús idő volt, arra is lehetőséget kaptam, ha Tata után visszafordulnék, hogy Budaörs felől haladjak majd Nagykanizsára, ismét kaphatok szállást.
Elbúcsúztam hát és megindultam, hogy vissza "másszak" a városközpont felé, a meghívóval.
Sajnos polgármesterrel nem tudtam találkozni, de kellemesen fogadtak a titkárnők. Egyikük át is vette a levelet, majd nagyon jól elbeszélgettünk egy tea mellett. Egy kis budaörsi ajándékot is kaptam, ha már ekkora távolságot megtettem, csupán azért, hogy átadjak egy levelet.
Innen Tata irányába tekertem tovább, többnyire az 1-es főúton. Persze csak ott, ahol nem volt tiltó tábla. Ahogyan elértem Fejér megyét, egy csodás "merci" (tiltó) tábla virított az út szélén. A poén csak az volt, hogy addig szabályosan haladhattam az úton, de innen elvileg nem szabadna, ráadásul szalagkorlát van mellettem vagy lekanyarodok jobbra, a gyümölcsösök közé.
Esetleg kirakhatták volna a táblát néhány kilométerrel korábban, mivel kiderült, hogy fut az 1-es úttal párhuzamosan egy régebbi, kis forgalmú közút is. Egy kis résnél végül csak át tudtam jutni árkon átkelés nélkül a párhuzamosan futó útra és haladhattam tovább. Egész tűrhető volt az időjárás. Se túl hideg, se túl meleg. Vonultak ugyan a felhők felettem, de eső egyenlőre nem esett.
Tatabányán megálltam egy kis gyomorfeltöltésre és repesztettem tovább Tatára, egy kis útbaigazítás kérés után. Könnyedén meg is találtam az átvezető bicikliutat.
Menet közben, néha-néha pár csepp eső is beköszönt. Fél három magasságában elértem Tatát. Egy kis nézelődés, közben pedig haladtam a városháza irányába. 3 órakor megérkeztem. Bringámat leparkoltam, s elsoroltam "bánatomat" a portásnak. Nagyon kedvesen még fel is kísért a polgármester irodájához, ahol ismét egy titkárnőnek mesélhettem el a történetet, hogy miért is jöttem, na meg honnan. A polgármester úr már nem volt benn, de azonnal felhívta a titkárnő telefonon. Alig, hogy közölte a telefonban, hogy ki várakozik a "főnökre", már hallottam is, hogy ültesse le, azonnal indulok vissza!
Michl József úr 15 perc múlva meg is érkezett és megtörtént az átadás, egy kis beszélgetést követően. Rögtön újságírót is kerített nekem, hogy készüljön egy kis cikk, a Meghívók szállításának történetéről. Ezek itt érhetőek el: kemma.hu-n és a tata.hu-n!
Nagyon jól esett ez a fantasztikus fogadtatás, ami ezzel még nem ért véget. A polgármester ugyanis meghívott még ebédelni is, sajnos ő oda már nem tudott velem tartani.
Egy ilyen több száz km-es út során, nem épp megszokott, hogy étteremben egyek, sőt! Ha egy hamburgeresnél állok meg, és lenne rá lehetőség, még ott se ülök be, mert esélyes, hogy nem nagyon maradnának meg az illatkörzetemben, ha esetleg már két napja nem volt igazán fürdésnek nevezhető dolog. Persze az eső nem sorolható a fürdés kategóriába.
Tehát miután született néhány fotó, a riportot is letudtam, s búcsút intettem a városházának, visszaindultam Tata város elejére, hogy megebédeljek a Pikant étteremben.
Mikor odaértem ért még egy kis meglepetés, hisz a hétköznapokban is elég ritkaság, hogy olyan étterembe járjak, ahol még az asztalhoz is a pincér kísér. Az én szememben tehát egy abszolút luxus helyre lettem meghívva. Vártak már, előre odatelefonált a polgármester, hogy név szerint ki is lesz a vendége.
Mivel a nagyszerű vendéglátásokból már volt egy kicsit kellemetlen tapasztalatom egy korábbi utamról, a desszertet inkább kihagytam. Hogy mi is volt ez a kellemetlenség arról itt lehet olvasni: Tour de Kotor 4. rész.
Az ebéd után teli hassal folytattam a túrát Környe felé. Az ebédnek hála, még egy hatalmas felhőszakadást is átvészeltem szárazon. Történt ugyanis, hogy a várostábláról még nem volt képem, ezért a Tesco-nál a város szélén, még megálltam egy képre. Nagyon sötét felhők kóvályogtak felettem. Ahogy elkészültem a képpel, már el is kezdett finoman szitálni az eső. Mikor felnéztem, már minden irányból a sötétség vett körül, gondolkodás nélkül, elkezdtem "vágtázni" a Tesco bejáratához! Épp, hogy beértem, már úszott is minden. Hirtelen sokan összegyűltünk a bejárati ajtókon belül. bő 20 percet esett, majd hirtelen, teljesen el is állt és így száraz öltözékben mehettem tovább.
A későbbiekben kiderült, elég sok eső volt a környéken, főleg Mórtól nyugatra. Mórig jutottam el eső mentesen, vizes aszfalton, de nulla égi áldással. Ott a környéken szerettem volna sátorozni, de ismét eleredt az eső, így egy kis várakozás után, a sötétségben túráztam tovább. Sűrűn körülnéztem az út mentén, de elég vizes, sáros területeket találtam, ami nem volt túl barátságos éjszakai pihenésre. Végső esetben, természetesen rendben lett volna az, de inkább haladtam még pár km-t. Szápárig jutottam végül, mire megpillantottam a tökéletes, közepes lejtésű területet, ami még szakadó eső esetén is szuper sátorhely. Egy kis sáron még át kellett rángatnom a fogatot, de utána már húztam is fel a száraz dombra.
Keszthelyig, még néhány rövidebb zápor elkapott, de nem volt vészes. Egy kedves ismerősömhöz is benéztem, ha már erre jártam. Feri bácsinak ugyan is megszületett a kis unokája és megálltam gratulálni. Előző nap, még Tatán beszéltünk telefonon, akkor jelentkeztem be, hogy ha már így is, úgy is arra járok, semeddig se tart, hogy nála álljak meg pihenni pár percre. (Ez az ismeretség is egy korábbi utazásomnak köszönhető: Tour de Trieszt 1.rész)
Nagykanizsa irányába haladtam tovább, az utolsó kézbesítésre váró levéllel. A Kis-Balatont néztem ki táborozási helyként. A keleti részén már jártam, tehát egyértelműen, most nyugaton akartam elsuhanni mellette. Szerencsére a Balaton parton kincset érő térképekre bukkanhat az ember, az esőbeállókban, miközben várja, hogy elálljon végre az aranyat érő májusi csoda.
A térképen jól kivehető, hogy megvannak jelölve egy-egy nagy "P" betűvel, az esőbeállók. Ezekről azt kell tudni, hogy elég szép tágas fedett fa építmények és láss csodát, még a vízügyi töltések mellett is akadnak itt-ott, arra pedig "épeszű" ember nem sok jár. Sármellék és Esztergályhorváti között egy szép kis pontozott úgynevezett "tervezett útvonal", épp egy ilyen esőbeállóhoz vezetett. Azért így utólag belátom, inkább kerültem volna a főúton pár km-t. A tervezett út ugyanis ezt rejtette:
Mikor azt mondom az embereknek, hogy én nem tervezem meg az útjaimat előre és tényleg nem biztos, hogy a legjobb-, legsimább aszfaltúton fog vezetni, sőt az se biztos, hogy aszfalt úton fog vinni, azt én komolyan is gondolom! Valamit valamiért! Nagyon is megérte, ezen a sáros úton végigtekerni, majd a füves, göröngyös csapáson mászófokozatban végig cammogni, mert a töltés szélénél ez a "hotel" várt rám!
Itt tehát az eddigiekhez képest elég korán, már 7 óra előtt letáboroztam. Nem is lett volna értelme tovább menjek. 1-2 óra mire Nagykanizsára érek és este 8-9 órakor, nem hiszem, hogy könnyedén megtaláltam volna a polgármestert.
Valószínűleg ember nem járt a környéken egész éjszaka. Reggeli után, 8 órakor indult tovább a vasparipám. Végig a töltésen a hídig, ami a Kis-Balatonon vág át, a nyugati partra.
Áttekertem Zalaszabaron, majd Zalakaroson, s így érkeztem meg Galambokra, ahonnan egy, már ismerős útvonalon jutottam el Nagykanizsára. Egyenesen bementem a központba. Ismét kánikula hangulat volt. Gyengén felhős égbolttal és bő 25-30 fokos meleggel. A városházán kedvesen elnavigáltak a polgármester irodájához. Érkezésem előtt pár perccel kezdett el egy megbeszélést,. tehát kénytelen voltam várakozni. Mivel ez volt az utolsó állomásom, így nem siettem sehova, üldögéltem benn a hűvösben.
Miután átadtam a levelet, újult lendülettel indultam tovább. Mivel a napok számával is elég jól álltam és az időjárás is tökéletes volt, bátran válogathattam az útvonalakban. A magyar-horvát határ mentén húzódik a "Három folyó túraútvonal" avagy "Dráva menti kerékpáros túraútvonal". A horvát oldalon, részben már belekóstoltam ebbe az útvonalba, de a magyar oldalt még nem jártam be, így erre esett a választás. Megindultam tehát, a horvát határ irányába, első nekifutásra Berzencére.
Délutántól a már jól megszokott esőzések folytatódtak, de most hőmérsékletcsökkenés nélkül, tehát nagyon jó, párás levegőt eredményezve áztam el, jó néhányszor. Ez a változatos, esős, meleg idő jellemezte a nap további részét. Csurgó és Berzence körül, útfelújítás lassította a forgalmat, porfelhőkkel és "természetes friss illattal" tarkítva a levegőt. Mégsem erről maradt emlékezetes ez a szakasz.
Békésen tekerek a 22-es tempómmal, mikor valami nagyon furcsa zúgó, süvítő hangot hallok magam mögött. Mint mikor mindjárt elhasít melletted egy BMW 150-nel. Egyszer csak felbukkan egy kis háromajtós talán Opel márkájú autó, ami hallhatóan nem a legmegfelelőbb sebességi fokozatban, majdnem maximum motorfordulaton előz meg! A hátsó kerekek közül a karosszéria már délibábozik a forró gázoktól, kis híján már olvadozik és brutális fékszagot ereget. A nyakamat tettem volna rá, hogy a hölgyike aki vezetett, felhúzott kézifékkel utazott, de hogy miért nem volt neki feltűnő, az már más kérdés. Az útfelújítás miatt megáll a sor, lassan utolérem. Időközben egy autós előz meg, parkol le közöttünk. Parkolnám le a biciklimet, hogy azért csak bekopogok már, hogy szerintem valami gond van a kocsival, mert finoman füstölög is, és az bizony nem a kipufogó. Mire megindulok bicikli nélkül, a sor elindul és micsoda meglepetés, a kis fehér Opel is, jó nagy fordulatszámon tovább gurul.
Vissza a biciklimhez és megyek én is. Kb. 1 km-t haladtam tovább, mikor végre azt látom, hogy az Opel az út mellett parkol és nagyon nézegeti a sofőr a kerekeket. Talán végre rádudált valaki a sorban, vagy elkezdte érezni belül is a füstöt.
Berzence után már, a Három folyó kijelölt túraútvonalán haladtam, kis forgalmú közúton, szinte a határ mentén. Babócsán ismét egy kis frissítőt kaptam. Miért emlékszem erre ilyen pontosan? Hogy is mondjam?! Szívesen lennék óvodás Babócsán, mert nagyon csinos óvónénijük van ám!
Már jó párszor felmerült bennem egy kérdés. Főleg, mikor számtalanszor hallom panaszkodni, a többnyire magyarországi biciklis ismerőseimet, hogy nincsenek rendes bicikliutak, az összes közút minőségtelen. Nem lehet találni kirándulásra, túrára kijelölt útvonalakat az országban, sok a veszélyes útszakasz stb..
Először is, az én véleményem szerint, nincs olyan, hogy veszélyes útszakasz, csak olyan van, hogy "eszetlenül" közlekedő emberek! Legyen az autós, kamionos, motoros vagy kerékpáros! Sokszor általánosítunk, hogy a biciklisek állandóan szabálytalankodnak és egyebek, pedig amellett, hogy én is találkozom számtalanszor szabálytalankodó biciklissel, nem egyszer láttam már, szabálytalankodó autósokat is! ... és már vagy 10-szer kanyarodtak rám mellékútról, de hát ki számolja.
Mi is a kérdés ami felmerült bennem? Miért nem túrázunk többet Magyarországon? Mindig csak külföldre húz a kíváncsiságunk? Jó, nekem sajnos Magyarország is külföld, de én is mostanában, többnyire hegyvidékre, tengerre, minden felé megyek, miközben itt van karnyújtásnyira, például ez a hangulatos erdő rengeteg, délnyugat Magyarországon.
Talán a közeljövőben nagyobb hangsúlyt fektetek majd rá, hogy a közelemben levő, de még általam feltérképezetlen helyeket járjam be Magyarország és Szerbia részein is.
A Három folyó túraútvonalon Nagycsányig tekertem el a nap folyamán. Többnyire a kijelölt utakon, zsákfalukon, földutakon át haladtam. Bő fél órát kényszerültem sátorhely keresésre, mivel az eső miatt, nagyon vizesek voltak a magasabb füves területek. Vajszló előtt végre csak sikerült megfelelő helyet kiszúrnom.
Az utolsó túranapom, május 19. szombat.
Korán indultam tovább, a Harkányra vezető úton. Siklóson egy utolsó nagyobb bevásárlást tartottam, még egy reggeli szünet és lendültem is tovább Villányba, továbbra is a kitáblázott túraúton.
A kis forgalmú utak és falvak, kiválóak kerékpár túrázásra. Pár óra alatt, számtalan országútis bollyal találkoztam, de lassabb, családi túrázós biciklisekkel is. Eső nem volt a láthatáron, de visszatért a túra első napjaiban megismert erős szembeszél. Mohácsig tartottam ezt az útvonalat. Még összefutottam a "Kilométerfalók" csapatával, Ferkó barátommal, a Mohácsra vezető úton. Nem volt túl sok kedvem Bátaszék felé kerülni, hogy a bajai hídon tekerjek át, helyette, most kipróbáltam a mohácsi kompot.
A bácsalmási határátkelőt néztem ki magamnak, úgyis elég rég jártam már arra. A településhez közeledve ismét esőfelhők tűntek fel. Végig előttem haladtak, mivel onnan kezdve már déli irányt vettem fel. Vizes aszfalton jutottam át Szerbiába, de az eső már lelépett előlem, elázástól nem kellett tartanom. Itt is beújítottam egy kicsit. Jártam már erre, de soha nem a zsedniki úton, mivel akkor Csantavértől vagy földúton megyek 4-5 km-t és úgy haza még 20-at, vagy kerülök aszfalton 35-40-et. Mivel az eddigiekben is elég sok földút, sár és hasonló meglepetések tarkították az utamat, ez a kis rázós szakasz, már nem nagyon zavart, legalább összeszedtem pár új települést a térképemre.
Sötétedésre, este 9 előtt végre hazaértem. A túra 8 napig tartott és 1527,5 km-t tekertem ez idő alatt! Sok esővel és szembe széllel tarkítva, de fantasztikus utazás volt. Az útvonal az alábbiakban, egy kis videó formájában bemutatva:
Esetleg kirakhatták volna a táblát néhány kilométerrel korábban, mivel kiderült, hogy fut az 1-es úttal párhuzamosan egy régebbi, kis forgalmú közút is. Egy kis résnél végül csak át tudtam jutni árkon átkelés nélkül a párhuzamosan futó útra és haladhattam tovább. Egész tűrhető volt az időjárás. Se túl hideg, se túl meleg. Vonultak ugyan a felhők felettem, de eső egyenlőre nem esett.
Tatabányán megálltam egy kis gyomorfeltöltésre és repesztettem tovább Tatára, egy kis útbaigazítás kérés után. Könnyedén meg is találtam az átvezető bicikliutat.
Menet közben, néha-néha pár csepp eső is beköszönt. Fél három magasságában elértem Tatát. Egy kis nézelődés, közben pedig haladtam a városháza irányába. 3 órakor megérkeztem. Bringámat leparkoltam, s elsoroltam "bánatomat" a portásnak. Nagyon kedvesen még fel is kísért a polgármester irodájához, ahol ismét egy titkárnőnek mesélhettem el a történetet, hogy miért is jöttem, na meg honnan. A polgármester úr már nem volt benn, de azonnal felhívta a titkárnő telefonon. Alig, hogy közölte a telefonban, hogy ki várakozik a "főnökre", már hallottam is, hogy ültesse le, azonnal indulok vissza!
Michl József úr 15 perc múlva meg is érkezett és megtörtént az átadás, egy kis beszélgetést követően. Rögtön újságírót is kerített nekem, hogy készüljön egy kis cikk, a Meghívók szállításának történetéről. Ezek itt érhetőek el: kemma.hu-n és a tata.hu-n!
Nagyon jól esett ez a fantasztikus fogadtatás, ami ezzel még nem ért véget. A polgármester ugyanis meghívott még ebédelni is, sajnos ő oda már nem tudott velem tartani.
 |
| A fényképezőgépemmel megörökített várostérképen mutatja nekem, hogy hol is van az étterem! |
Tehát miután született néhány fotó, a riportot is letudtam, s búcsút intettem a városházának, visszaindultam Tata város elejére, hogy megebédeljek a Pikant étteremben.
Mikor odaértem ért még egy kis meglepetés, hisz a hétköznapokban is elég ritkaság, hogy olyan étterembe járjak, ahol még az asztalhoz is a pincér kísér. Az én szememben tehát egy abszolút luxus helyre lettem meghívva. Vártak már, előre odatelefonált a polgármester, hogy név szerint ki is lesz a vendége.
Mivel a nagyszerű vendéglátásokból már volt egy kicsit kellemetlen tapasztalatom egy korábbi utamról, a desszertet inkább kihagytam. Hogy mi is volt ez a kellemetlenség arról itt lehet olvasni: Tour de Kotor 4. rész.
Az ebéd után teli hassal folytattam a túrát Környe felé. Az ebédnek hála, még egy hatalmas felhőszakadást is átvészeltem szárazon. Történt ugyanis, hogy a várostábláról még nem volt képem, ezért a Tesco-nál a város szélén, még megálltam egy képre. Nagyon sötét felhők kóvályogtak felettem. Ahogy elkészültem a képpel, már el is kezdett finoman szitálni az eső. Mikor felnéztem, már minden irányból a sötétség vett körül, gondolkodás nélkül, elkezdtem "vágtázni" a Tesco bejáratához! Épp, hogy beértem, már úszott is minden. Hirtelen sokan összegyűltünk a bejárati ajtókon belül. bő 20 percet esett, majd hirtelen, teljesen el is állt és így száraz öltözékben mehettem tovább.
A későbbiekben kiderült, elég sok eső volt a környéken, főleg Mórtól nyugatra. Mórig jutottam el eső mentesen, vizes aszfalton, de nulla égi áldással. Ott a környéken szerettem volna sátorozni, de ismét eleredt az eső, így egy kis várakozás után, a sötétségben túráztam tovább. Sűrűn körülnéztem az út mentén, de elég vizes, sáros területeket találtam, ami nem volt túl barátságos éjszakai pihenésre. Végső esetben, természetesen rendben lett volna az, de inkább haladtam még pár km-t. Szápárig jutottam végül, mire megpillantottam a tökéletes, közepes lejtésű területet, ami még szakadó eső esetén is szuper sátorhely. Egy kis sáron még át kellett rángatnom a fogatot, de utána már húztam is fel a száraz dombra.
Május 17-én, csütörtök reggel, már majdnem teljesen tiszta égboltra ébredtem. Esőnek nem volt nyoma este óta. 6-kor már útra keltem, nem voltam túl eldugott helyen. Zircben álltam meg bevásárolni és végre a sátram is megszáradt, amíg pihentem. Eplény, majd Veszprém következett a folytatásként. A Balaton parton már számtalanszor végig tekertem, így most inkább a 77-es úton indultam meg Tapolca irányába.
 |
| A felhők nem hagytak teljesen nyugodni! |
Nagykanizsa irányába haladtam tovább, az utolsó kézbesítésre váró levéllel. A Kis-Balatont néztem ki táborozási helyként. A keleti részén már jártam, tehát egyértelműen, most nyugaton akartam elsuhanni mellette. Szerencsére a Balaton parton kincset érő térképekre bukkanhat az ember, az esőbeállókban, miközben várja, hogy elálljon végre az aranyat érő májusi csoda.
A térképen jól kivehető, hogy megvannak jelölve egy-egy nagy "P" betűvel, az esőbeállók. Ezekről azt kell tudni, hogy elég szép tágas fedett fa építmények és láss csodát, még a vízügyi töltések mellett is akadnak itt-ott, arra pedig "épeszű" ember nem sok jár. Sármellék és Esztergályhorváti között egy szép kis pontozott úgynevezett "tervezett útvonal", épp egy ilyen esőbeállóhoz vezetett. Azért így utólag belátom, inkább kerültem volna a főúton pár km-t. A tervezett út ugyanis ezt rejtette:
Mikor azt mondom az embereknek, hogy én nem tervezem meg az útjaimat előre és tényleg nem biztos, hogy a legjobb-, legsimább aszfaltúton fog vezetni, sőt az se biztos, hogy aszfalt úton fog vinni, azt én komolyan is gondolom! Valamit valamiért! Nagyon is megérte, ezen a sáros úton végigtekerni, majd a füves, göröngyös csapáson mászófokozatban végig cammogni, mert a töltés szélénél ez a "hotel" várt rám!
 |
| A sátramat felállítottam a tető alatt, de nem, nem készítettem róla fényképet! Tudom, sokan hiányolják azt a képet, de nem vagyok egy nagy fényképész, nem örökítek meg minden pillanatot, akkor felesleges lenne meséljek. Minden kis érdekesebb történetet megismernétek a képfeltöltéseimből! :D |
Itt tehát az eddigiekhez képest elég korán, már 7 óra előtt letáboroztam. Nem is lett volna értelme tovább menjek. 1-2 óra mire Nagykanizsára érek és este 8-9 órakor, nem hiszem, hogy könnyedén megtaláltam volna a polgármestert.
Valószínűleg ember nem járt a környéken egész éjszaka. Reggeli után, 8 órakor indult tovább a vasparipám. Végig a töltésen a hídig, ami a Kis-Balatonon vág át, a nyugati partra.
Áttekertem Zalaszabaron, majd Zalakaroson, s így érkeztem meg Galambokra, ahonnan egy, már ismerős útvonalon jutottam el Nagykanizsára. Egyenesen bementem a központba. Ismét kánikula hangulat volt. Gyengén felhős égbolttal és bő 25-30 fokos meleggel. A városházán kedvesen elnavigáltak a polgármester irodájához. Érkezésem előtt pár perccel kezdett el egy megbeszélést,. tehát kénytelen voltam várakozni. Mivel ez volt az utolsó állomásom, így nem siettem sehova, üldögéltem benn a hűvösben.
 |
| Dénes Sándorral, Nagykanizsa polgármesterével |
Miután átadtam a levelet, újult lendülettel indultam tovább. Mivel a napok számával is elég jól álltam és az időjárás is tökéletes volt, bátran válogathattam az útvonalakban. A magyar-horvát határ mentén húzódik a "Három folyó túraútvonal" avagy "Dráva menti kerékpáros túraútvonal". A horvát oldalon, részben már belekóstoltam ebbe az útvonalba, de a magyar oldalt még nem jártam be, így erre esett a választás. Megindultam tehát, a horvát határ irányába, első nekifutásra Berzencére.
 |
| Nagykanizsa főterén, a "Testvérvárosok kútja"-nál! |
Délutántól a már jól megszokott esőzések folytatódtak, de most hőmérsékletcsökkenés nélkül, tehát nagyon jó, párás levegőt eredményezve áztam el, jó néhányszor. Ez a változatos, esős, meleg idő jellemezte a nap további részét. Csurgó és Berzence körül, útfelújítás lassította a forgalmat, porfelhőkkel és "természetes friss illattal" tarkítva a levegőt. Mégsem erről maradt emlékezetes ez a szakasz.
Békésen tekerek a 22-es tempómmal, mikor valami nagyon furcsa zúgó, süvítő hangot hallok magam mögött. Mint mikor mindjárt elhasít melletted egy BMW 150-nel. Egyszer csak felbukkan egy kis háromajtós talán Opel márkájú autó, ami hallhatóan nem a legmegfelelőbb sebességi fokozatban, majdnem maximum motorfordulaton előz meg! A hátsó kerekek közül a karosszéria már délibábozik a forró gázoktól, kis híján már olvadozik és brutális fékszagot ereget. A nyakamat tettem volna rá, hogy a hölgyike aki vezetett, felhúzott kézifékkel utazott, de hogy miért nem volt neki feltűnő, az már más kérdés. Az útfelújítás miatt megáll a sor, lassan utolérem. Időközben egy autós előz meg, parkol le közöttünk. Parkolnám le a biciklimet, hogy azért csak bekopogok már, hogy szerintem valami gond van a kocsival, mert finoman füstölög is, és az bizony nem a kipufogó. Mire megindulok bicikli nélkül, a sor elindul és micsoda meglepetés, a kis fehér Opel is, jó nagy fordulatszámon tovább gurul.
Vissza a biciklimhez és megyek én is. Kb. 1 km-t haladtam tovább, mikor végre azt látom, hogy az Opel az út mellett parkol és nagyon nézegeti a sofőr a kerekeket. Talán végre rádudált valaki a sorban, vagy elkezdte érezni belül is a füstöt.
Berzence után már, a Három folyó kijelölt túraútvonalán haladtam, kis forgalmú közúton, szinte a határ mentén. Babócsán ismét egy kis frissítőt kaptam. Miért emlékszem erre ilyen pontosan? Hogy is mondjam?! Szívesen lennék óvodás Babócsán, mert nagyon csinos óvónénijük van ám!
Már jó párszor felmerült bennem egy kérdés. Főleg, mikor számtalanszor hallom panaszkodni, a többnyire magyarországi biciklis ismerőseimet, hogy nincsenek rendes bicikliutak, az összes közút minőségtelen. Nem lehet találni kirándulásra, túrára kijelölt útvonalakat az országban, sok a veszélyes útszakasz stb..
Először is, az én véleményem szerint, nincs olyan, hogy veszélyes útszakasz, csak olyan van, hogy "eszetlenül" közlekedő emberek! Legyen az autós, kamionos, motoros vagy kerékpáros! Sokszor általánosítunk, hogy a biciklisek állandóan szabálytalankodnak és egyebek, pedig amellett, hogy én is találkozom számtalanszor szabálytalankodó biciklissel, nem egyszer láttam már, szabálytalankodó autósokat is! ... és már vagy 10-szer kanyarodtak rám mellékútról, de hát ki számolja.
Mi is a kérdés ami felmerült bennem? Miért nem túrázunk többet Magyarországon? Mindig csak külföldre húz a kíváncsiságunk? Jó, nekem sajnos Magyarország is külföld, de én is mostanában, többnyire hegyvidékre, tengerre, minden felé megyek, miközben itt van karnyújtásnyira, például ez a hangulatos erdő rengeteg, délnyugat Magyarországon.
Talán a közeljövőben nagyobb hangsúlyt fektetek majd rá, hogy a közelemben levő, de még általam feltérképezetlen helyeket járjam be Magyarország és Szerbia részein is.
A Három folyó túraútvonalon Nagycsányig tekertem el a nap folyamán. Többnyire a kijelölt utakon, zsákfalukon, földutakon át haladtam. Bő fél órát kényszerültem sátorhely keresésre, mivel az eső miatt, nagyon vizesek voltak a magasabb füves területek. Vajszló előtt végre csak sikerült megfelelő helyet kiszúrnom.
Az utolsó túranapom, május 19. szombat.
Korán indultam tovább, a Harkányra vezető úton. Siklóson egy utolsó nagyobb bevásárlást tartottam, még egy reggeli szünet és lendültem is tovább Villányba, továbbra is a kitáblázott túraúton.
A kis forgalmú utak és falvak, kiválóak kerékpár túrázásra. Pár óra alatt, számtalan országútis bollyal találkoztam, de lassabb, családi túrázós biciklisekkel is. Eső nem volt a láthatáron, de visszatért a túra első napjaiban megismert erős szembeszél. Mohácsig tartottam ezt az útvonalat. Még összefutottam a "Kilométerfalók" csapatával, Ferkó barátommal, a Mohácsra vezető úton. Nem volt túl sok kedvem Bátaszék felé kerülni, hogy a bajai hídon tekerjek át, helyette, most kipróbáltam a mohácsi kompot.
A bácsalmási határátkelőt néztem ki magamnak, úgyis elég rég jártam már arra. A településhez közeledve ismét esőfelhők tűntek fel. Végig előttem haladtak, mivel onnan kezdve már déli irányt vettem fel. Vizes aszfalton jutottam át Szerbiába, de az eső már lelépett előlem, elázástól nem kellett tartanom. Itt is beújítottam egy kicsit. Jártam már erre, de soha nem a zsedniki úton, mivel akkor Csantavértől vagy földúton megyek 4-5 km-t és úgy haza még 20-at, vagy kerülök aszfalton 35-40-et. Mivel az eddigiekben is elég sok földút, sár és hasonló meglepetések tarkították az utamat, ez a kis rázós szakasz, már nem nagyon zavart, legalább összeszedtem pár új települést a térképemre.
Sötétedésre, este 9 előtt végre hazaértem. A túra 8 napig tartott és 1527,5 km-t tekertem ez idő alatt! Sok esővel és szembe széllel tarkítva, de fantasztikus utazás volt. Az útvonal az alábbiakban, egy kis videó formájában bemutatva:
Kezd kialakulni a térképem is, a bejárt településekkel. Eredeti, nagyítható, Google Maps-es verzióért, kattints ide: Térkép!
A túra után pár nappal, a Röszkére szánt boríték is célba ért!
Mivel az út során nem készült rendes éles kép arról, hogy melyek is azok a tárgyak, amelyek nélkül nem indulok útra, itt egy külön képen a kedvedért Niki! Ezek történetéről személyesen lehet érdeklődni, de itt ott, már volt róluk szó, korábbi bejegyzésekben!
... és végül a teljes útvonal egy képen. 8 nap és 1527,5 km:
 |
| Azért a származási, vagyis inkább átvételi helyeket, csak elárulom: Sztutowo, Szeged, Oromhegyes! |
... és végül a teljes útvonal egy képen. 8 nap és 1527,5 km:
