Tour de Trieszt - 4.rész

Július 14. Csütörtök - 7. nap

Nem tudom, este mikor is állt el az eső, mivel sikerült pár órát ülve aludnom. Reggel 6 órakor merészkedtem ki a sátorból, biztató. felhőtlen égbolt fogadott, de elég hideg volt a levegő. A vizes cuccokat, tehát szinte mindent, kiteregettem és visszabújtam, az odúmba. Főztem teát és benn a sátorban kortyolgattam. Attilával megbeszéltük, kivárjuk itt, hogy kicsit feljebb menjen a Nap és akkor valamennyire száradhatnak a ruháink. Úgyhogy egy hosszas reggeli után, nyugodtan pakolgattam a csomagjaimat. Szortíroztam, átnéztem, hogy mi úszta meg szárazon. 8 óra után, végre kezdtük érezni, hogy a Nap sugarai egyre melegebbek. Nem száradt meg semmi teljesen, de lassan elkezdtünk csomagolni és 9 órakor elhagytuk a táborhelyünket.

Már az első kilométereken meglepődtünk, hisz a térképen úgy tűnt és még az esti távoli fényekről is azt hittem, hogy egy alagútban jutunk majd át a hegycsúcson. Tévedtem! Néhol 15-17%-os meredekségű emelkedőn kellett feljutnunk. Szerencsére háromnegyed óra után, egy forrás is volt az út mellett, ekkor már az Učka nemzeti park területén tartózkodtunk. Megtöltöttük a kulacsainkat, bár nem sokat bírtunk inni, mert nagyon hideg volt a víz, ahogy a levegő hőmérséklete se volt 15 fok fölött!

Ne tévesszen meg senkit a "lejtő", csupán hátrafordultam fényképezni :D

Josip bácsi "megcsorgatta" a kulacsainkat!

Ez sem "lejtő" nekünk!

Még egy órán át tekertünk felfelé, míg végül elértük az Učka hegy tetejét. Sajnos  a kilátóhoz csak gyalogos túraút vezet az erdőben, így azt most kihagytuk.

Kilátás a hegyről vagy inkább "lelátás" ?! :D

Nézelődés közben felhúztam még egy réteg ruhát, mert felfelé ugyan izzasztó volt mászni, a 10-15 fok ellenére is, de most már csak lejtő következett egy jó darabon. Vásároltam még 1-2 képeslapot és elindult a hosszas gurulás.

Igen, ezen már nem kellett hátra forduljak, hogy fényképezzek!

A kellemes gurulás után, a lejtő aljához érve már egyre melegebb lett. Mire leértünk és kezdett vízszintes lenni az út, volt vagy 35-40 fok. Megálltunk és gyorsan le is vedlettük a felesleges ruhákat. Már Fiumében (Rijeka) voltunk, de sajnos városnév táblát nem találtunk, így a kép elmaradt. A kikötő volt az a hely, ahova okvetlenül el akartam menni, mert találhatók még itt magyar emlékek, a kikötő vascölöpjein, hiszen az 1800-as évek végén, 1900-as évek elején ez a terület még Magyarország része volt. Fiume városa és kerülete sokak számára (tévesen!) a Nagy-Magyarország 64. vármegyéjeként van említve, de valójában egy önálló közigazgatási terület volt. De nem mennék bele jobban a történelemben, mert a viták, érvek-ellenérvek sora, hosszabb lenne mint az egész túrabeszámolóm. 

Tehát elmentünk a kikötőbe körülnézni. Időközben egy kerékpáros boltnál is megálltunk, mert az első villámon, a jobb oldali kulacstartó megadta magát. Még a májusi esésemnél repedt meg és eddig bírta a terhelést. Tehát bementem és vettem egy másikat. Továbbindultunk a kikötő felé, s feljebb mentünk, a gyalogos övezetben is körülnéztünk és szereztem egy térképet az információs irodában.

A központban csak találtam egy táblát, amin végre, nagyban is írták a város nevét!

Kifelé haladva a városból!

Folytatódott az utazásunk déli irányba, Krk szigete felé. Bakar és Kraljevica között, egy szép öbölkerülést tettünk meg, mivel egyenesen nem volt át híd.

Bakar városa, lenn az öbölben!

Bakar felett megálltunk az út mellett egy kis pihenő pontnál, ahol csodás panorámaképeket lehetett csinálni. Egy kicsit újraterveztem az utazásunkat. Egy az, már jó délután volt és eredetileg Zengg városig akartam a tengerparti úton menni, de akkora forgalom volt, hogy nem lett volna ez a legjobb döntés. Szeretek bringázni forgalomban is, de ami itt volt, az már nekem is kezdett túlzás lenni, főleg amiatt, hogy nem tudtam akárhol félreállni, mert nem volt hely az út mellett, a forgalom meg nem tudott volna kikerülni, ha hirtelen megállok valahol. Tehát egy kis tervezés után arra jutottam, hogy a Krk szigetére vezető híd után, elfordulunk keletre és nekiindulunk a hegyeknek, mivel a forgalom is nagy lenn a parton, meg sátorhelyet is elég necces lehet találni a tengerpart közelében.

Ekkor még nagyon jó ötletnek tűnt ez. Később sem bántam meg a döntést, mivel tudtuk, hogy a tengerszintről, csak felfelé vezethet az út. Azt viszont nem gondoltam, hogy ezek után 3 órán át, még felfelé fogunk menni. Bizony, kb. 22 km-t tettünk meg 3 óra alatt, 3-4 pihenővel. Felfelé menet nagyon sokáig gyönyörű rálátásunk volt a tengerre. mindig mire azt mondta, most már nem fogjuk látni a tengert, pár kanyar múlva ismét felbukkant. Az emelkedőn töltött 15 km után kezdett egyre jobban fújni a szél és a levegő hőmérséklete is rohamosan kezdett esni. Mivel 3 órán másztunk, kezdett kicsit elegünk lenni a viharos hideg szélből, tehát nézelődtünk, hogy ha találnánk egy szélvédett helyet, ott most már megállnánk sátorozni. Meg is lett. Nem túl messze az úttól, de fák között voltunk és a szél sem volt ott olyan erős. 

Ez a nap tehát egy erős emelkedővel indított, majd visszakaptuk ajándékban, egy hosszas lejtő formájában. Nagyon turistás, nézelődős tempóban átrágtuk magunkat Rijekán és befejezésként, szélviharban és hidegben, emelkedtünk 3 órán át. 

Július 15. Péntek - 8.nap

Reggel heves, viharos szélre ébredtem. Amint kicsit kicipzároztam a hálózsákom észrevettem, hogy "nem szabad" a sátrat elhagyni. A levegő hőmérséklete, valahol 5 fok körül lehetett reggel 6-kor. Azért csak kimentem, csináltam szárítókötelet, a gumipókjaimból és a nedves/vizes ruháimat, törölközőmet kiterítettem, hisz a szél elég gyorsan képes volt ruhaszárításra. Reggelit főztem, közben megegyeztünk, hogy várunk 9 óráig az indulással, hátha felmelegedik a levegő. Sajnos nem nyertünk sokat a várakozással. Az indulásig 1-2 fokot emelkedett a hőmérséklet és a szél erőssége megmaradt. Elővettem tehát a téli hosszú ujjú kesztyűimet és azokban indultam útnak. Fél óra tekerés után lemelegedtek a kezeimről, ekkor váltottam vissza a rövid ujjúra. 

Sátorhelyünk

Tomboló szélben és hidegben tekertünk tehát a délelőtt folyamán. Sajnos egy óra tekerés után az eső is elkezdett esni. Közben a térképemen felfigyeltem egy útra, ami Mrkopalj felé átvág délnek és rávisz arra az útra, amit eredetileg is tervbe vettem, tehát nem kell olyan nagyot kerüljünk, mivel itt a rövidebb út. Letértünk tehát a 3-as számú főútról és elindultunk Mrkopalj irányába. Szinte semmi forgalom, alig pár száz lakosú településeken át vezető út. Ráadásul az eső is kezdett csendesedni és egyre melegebb lett. Kell ennél jobb?!

Mrkopaljban még megálltunk a gyengéd esőben vásárolni egy kisboltnál, majd továbbgurultunk Begovo Razdolje felé. Ismét egy elég hosszas emelkedő következett, ami egyre meredekebb lett és lassan össze is szűkült egy sávra. Mikor felértünk ezen emelkedő tetejére, az út a hegy belsejébe, már kavicsosra váltott. Cseppet sem zavart és még csak gyanús sem volt, mivel a túra alatt már találkoztunk ilyesmi úttal, ami tényleg az volt, amit a térkép is ábrázolt. Szóval bátran folytattuk az utazást a hegy belsejében. Ahogy mentünk, egyre többet kellett felfelé haladni és már benn is voltunk a felhőkben vagy talán már az alacsonyabb felhők felett. A hőmérséklet is drasztikusan csökkent. Egy olyan emelkedőt is sikerült találnunk, ahol egyszerűen nem tudtam feltekerni, mert a hátsókerék elkapart a kavicsos meredek úton. Kénytelen voltam tehát tolni. Az út ismét kezdett vízszintben lenni, amikor is egy csodás elágazáshoz értünk.

Hogy mi is volt a meglepő? A térkép szerint itt egy citromsárga, tehát városokat összekötő, közepes forgalmú út kéne legyen, ami egyenesen előre vezet az elágazásnál! Hát, nem kicsit lepődtem meg, hisz akár hogy néztem, én csak azt láttam, hogy az út elmegy jobbra, meg balra. Mivel a jobboldali pár méter után kezdett visszaívelni délnek, arra indultunk el. 1-2 km-rel a következő lakott területtől, azonban meglepetés ért bennünket. Az út véget ért, s körülöttünk csak erdő volt. Mit tudtunk csinálni, visszafordultunk, és megnéztünk egy másik leágazást. Sajnos itt is pár km megtétele után, ugyanígy jártunk. Mivel sok időnk elment a hegyi utakon, s hideg is volt, elindultunk vissza, az aszfalt útra. Legalább most a sok mászásból lejtők lett. Így lett a tengeri túránkba egy kis hegyi bringázás is. Az aszfaltra érve, ismét Mrkopaljnál álltunk meg a kisboltnál, ahol ebédszünetet tartottunk és utána indultunk vissza, a nagyobb forgalmú főútra. Skradnak haladtunk tovább, néhol teljesen átlehetett látni Szlovéniába.

Ott a távolban, a hegyek között, már Szlovénia van!

Kupjak és Skrad között, még mindig kicsit felfelé ívelt az út, de szinte észrevehetetlen volt. Az eső már nem esett és nem volt túl hideg sem. Egyre több biciklissel találkoztunk szemből. Talán 70-80 fő is elment mellettünk percek alatt. Mindenkinek köszöntünk, s mindenkitől kaptuk a köszönést, integetést vissza is.Többen integettek, hogy forduljuk vissza és menjünk velük. Néhány km után rájöttünk miért is viccelődtek. Egy lejtő következett, aminek a végét nem is láttuk a távolban. Most érkeztünk tehát meg tényleg a "hegytetőre", amire már a tenger óta, szinte csak felfelé másztunk. A lejtőt azonban nem sokáig élvezhettük. Megálltunk az út mentén, egy kis pihenőnél ahol voltak WC-k. Pár perc után ismét eleredt az eső. Vártunk egy kicsit, de nem állt el, tehát esőben indultunk tovább és így már biztos volt, hogy a túra 64 km/órás csúcssebességét nem fogjuk átlépni, mivel vizes úton, már óvatosabba ereszkedünk. Az esőben egyre sűrűbben kezdtük nézegetni az apartman/hotel/motel-es táblákat. Egy elfogadható helyet találtunk, de zárva volt és később már láttuk, hogy nem is lett volna nekünk való, hisz a bejáratánál virított a 3 csillag. Mentünk tehát tovább. Találkoztunk még hasonló szellemiségű egyénekkel. Szintén két túrázó tekert az esőben, mindenük zacskóban. Ők átérezték 100%-ban a helyzetünket. Áthaladtunk még néhány "iči" illetve "ići"-s településen és végül Vučinići után, táboroztunk le. Sátorhelyünk egy szűk bejáratú kaszáló terület volt az út mellett, teljesen fák takarásában. Szerencsére sátorállításra az eső is elállt, bár tudtuk, valószínűleg kapunk még bőven égi áldást, hisz nagyon borult volt az ég.

Sátorállítás után, tehát rögtön esőmentesíteni kezdtem, a fontosabb dolgokat bezacskóztam, hogy ne éjszaka kapkodjak. Ezzel elkészültem, majd még egy kicsit jegyzeteltem, hogy mik is történtek velünk a nap folyamán és lefeküdtem aludni.

A beszámoló folytatódik, hamarosan...

A 7. és 8. napon gyűjtött kilométerek:

7. nap: 2016.07.14. Csütörtök - 87,20 km / 6 óra 27 perc

8. nap: 2016.07.15. Péntek - 112,77 km / 7 óra 22 perc

Útvonalak:

7. nap

8. nap

Egy kis erdős barangolással, 1100-1200 méter magasan!

Tour de Trieszt - 3.rész

A túra egyik legemlékezetesebb történése, ebben a részben olvasható, a hatodik napnál.

Július 12. Kedd - 5. nap

Ismét tartottuk magunkat, a már megszokott, vadkempingezős időbeosztáshoz, tehát fél 6-kor már ébredeztünk. A közelünkben 4 sávos gyorsforgalmú út húzódott, de szerencsére nyugodtan aludtunk. Reggeli után elindultunk Ljubljanába. Nem is kellett sokat haladnunk, már is megpillantottuk a várost jelző táblát.

Sajnos ezután egy elég kellemetlen meglepetéssel fogadott minket a főváros. Még pár km-en át haladtunk befelé a központ irányba. Egyszer csak megálltunk vetkőzni, kezdett erősen sütni a nap és a reggel felhúzott karmelegítők és alá öltözetek már feleslegesek voltak. Hirtelen egy nagy csattanásra lettem figyelmes. Az út másik oldalán elütöttek egy biciklist! A férfi több métert repült, a biciklije is a fák között állt meg. Rögtön átfutottunk hozzá. Már bánom, hogy egyikünk nem az autóshoz futott oda, hiszen amint meglátta, hogy felsegítjük a férfit, rögtön elhajtott a helyszínről. Szerencsére kisebb és közepes súlyosságú sérülésekkel megúszta az esetet! Így az utánfutómon régóta hordozott elsősegélycsomag is fel lett avatva. Le fertőtlenítettem a nagyobb sérüléseket. Erőltette a sérült, hogy ne hívjunk mentőt, jól van, de elég rosszul nézett ki. Főleg a feje kapott, mivel sisakja nem volt. Karját súrolta le elég jól a járda,, és a fején voltak kissé megdagadva az erek, de persze minden felé vérzett, véres volt (az út szélén tekert, csupán az az egy autós jött mögötte, aki valami oknál fogva nem kerülte ki, de akkorát kapott tőle, hogy 10 métert repült fel a járdára!). 

A környező házaktól már kijöttek ketten-hárman kicsit több sebkötöző felszereléssel, szóval elbúcsúztunk és a többi segítőkész emberre bíztuk őt!
Haladtunk tovább a központ felé. Útközben találkoztunk egy motoros mentőssel, aki ránk dudált, valószínűleg a bringás cimborához siethetett. Attól, hogy erőltette minden oké, nagyot esett ő!
Ezek után nem volt túl nagy kedvünk várost nézni, jobban figyeltük azt, hogy pontosan mikor és merre vezetnek az úton, út mellett a biciklis nyomvonalak.

Ljubljana központjában!

Ljubljanából az E61-es autópálya mentén vezető közúton folytatódott utazásunk. Kezdett az útvonal egyre jobban hegyvidékre hasonlítani. Végre nem az otthoni sík, egyhangú vidék volt előttünk. 

Az út mentén kedves táblák fogadtak minket, az elkövetkező településeken. Mindig "köszöntek" nekünk!

A kedves tábláink!

Szép vidéken közeledtünk Sežana-hoz, ahol még egy utolsó nagyobb pihenőt tartottunk Szlovéniában. A sör gyorsan felszívódott a szervezetemben, ismét egy forró napunk volt.

Volt, ahol az útépítők is ráuntak a hegyek kerülgetésére!

Az Olaszországba való átjutásunk rejtett még magában egy kis érdekességet. Sežana után, az út közvetlenül az autópályára vezetett rá, amin nem kicsit lepődtem meg. Ugyan a lejáró legalján egy "autópálya vége" tábla volt, de az Olaszország tábla közelében rendőrök és katonák álltak, valamint az autópálya 2 jobboldali sávján, állandó nagy forgalom igyekezett Olaszországba. Mivel más út nem vezetett arra, elindultunk, hogy majd megtudjuk a rendőrökhöz érve, hogy szabad-e itt közlekedjünk. Az út melletti záró beton elemeknél szépen kihúzódtunk az aszfaltozott "bukótérbe", hogy még véletlenül se keveredjünk be, az autópályáról érkezők közé. A országtáblát el is hagytuk, hogy elsőként a rendőrökkel kommunikáljunk, majd ráérünk még fényképezkedni. Egy sávos szűkítésként haladhattak át a járművek a határon, de akkora forgalom volt, hogy még gyalog sem tudtam átjutni, az út azon oldalára, ahol 2 rendőr és egy katonatiszt figyelte az országba bejövő forgalmat. Próbáltam integetni nekik, magyarázni, de úgy tettek, mint akik nem is látnak. Szóval visszagurultunk az "Italia" tábláig, pár fényképre. Gondoltam, ha nem lehetnénk itt, már úgy is kiabálnának utánunk, hogy mit csinálunk. 

Az 5. ország, ahol bringával jártam!

Szóval elkészítettük a "kötelező" képeket, és ismét a rendőrök felé indultunk. Ekkor már figyeltek, szóval megálltam annyit elmondani/mutogatni nekik, hogy Triesztre megyünk és itt akkor a baloldali sávban közlekedhetünk-e biciklivel. Bólogatott és mondta, no meg persze mutatta, hogy csak a fenti táblákat figyeljük és nehogy felkeveredjünk, az autópályára! Néhány perc múlva már meg is pillanthattuk a tengert és Triesztet, ahova természetesen hosszas lejtő vezetett le.

Kilátás fentről!

A lejtő felénél!

Ez már Trieszt! Mégis, még messze a part!

Sokáig élvezhettük a lejtőt, de tudtuk, amit most élvezünk, az majd a tengerpart elhagyásakor, brutális emelkedő lesz. Sikerült leérnünk a kikötőbe, hisz a tengert nem túl nehéz megtalálni. Egy ilyen hatalmas városban, azért legény legyen a talpán, aki biciklivel bemerészkedik a belvárosi utakra. Szabad biciklizni az úton, de mikor egy két (néhol négy) sávos, de nagyon szűk utcán tekeregsz a forgalomban, jobbról balról robogósok süvítenek el melletted, látod, hogy mindenki magabiztos, hisz tudják melyik kis utcába kell majd kanyarodjanak fél perc múlva, egyszerűen a bicikliddel nem tudsz közlekedni. Meg lehetne ereszteni 40-ig is a tempót, de az a baj, hogy fogalmam sincs, a következő kanyarban merre is sorakozzak be. Ez azért kicsit egyszerűbb járdán, ahol nyugodtan megállhatok, gondolkodni. Persze a kikötőben és a város központi részén nem volt ezzel gond, mivel a gyalogos övezetben nézelődtünk. A kikötőnél be is vásároltunk. Egy idős néni trafikjánál álltunk meg, képeslapokért, hűtőmágnesekért. Látszólag már zárni akart, de nagyon megörült nekünk, hisz elég jó üzletet csináltunk neki. Találkoztunk más túrázókkal is, de nem sok mindenről tudtunk "beszélgetni". Horvátországba mentek ők is. Az egyikük horvát, a másikuk dán, vagy esetleg finn volt, már nem emlékszem, északi, az biztos!

Sajnos egy idő után, ezek a szép "Parenzana"-ás biciklis táblák eltűntek :(

Nézelődtünk még a városban, majd kiutat kerestünk. A Triesztből való kijutás már feladta a leckét rendesen. Az óriási városban, egy darabig követhetőek voltak, a biciklis táblák, amelyek a Parenzana kerékpáros túraútvonalon vezetett volna délnek, de egy idő után elfogytak a táblák. Nem tudtunk mi tévők lenni, jártunk minden felé. Végül találtunk utat amelyen szabályosan tekerhetünk is és a városból is kivezet, bár elég hosszan emelkedik és kerülőt tesz. A legjobb érzés az volt, mikor már, egy másik település tábláját láthattam. Sötétedésre értük el Aquiliniát, ami után már a szlovén határ várt ránk. Sötétben ugyan, de legalább hűvösben hagytuk el Olaszországot, a Parenzana vasútvonalon épült bicikliúton. Gyönyörű látványt tárt elénk a határvonalnál lévő, régi vasúti "aluljáró. Sajnos sötétben nem tudtuk olyan gyönyörűen megörökíteni. 

Mielőtt megkérdeznétek, miért nem világít szokásosan karácsonyfaként az utánfutóm, elmondom, az csak menet közben tudja, mert direkt rákötése van az agydinamóra az egyszerű led moduloknak!

Hogy mit is kell elképzelni?

A képen én a Szlovénia táblához álltam, de szemben vele van az Olaszország tábla, csak a másik oldalon. A tábla után 3 méterrel van egy, az út felett keresztben elmenő "felüljáró". Egy régen téglából kirakott 3-4 méter hosszú alagút van tehát a bicikliúton. Ha valaki odaáll az olasz táblára nézve éjszaka az alagút elé, az alagúton át egyenesen a tengerpartra lát, a város fényeivel. Csodás látvány, gondolom a profi fényképészeket vonzza a hely, nappal és éjszaka is. Sajnos nem tudom milyen címszóval is kellene olaszul vagy szlovénul rákeresni az adott helyre, hisz biztos rengeteg fénykép van róla az interneten.

Innen haladtunk még, úgy 15-20 percet és 10 órakor Bertoki előtt, a bicikliút mellett táboroztunk le, egy kicsit gondozatlannak tűnő fa ültetvényen. Pár 10 méterre mellettünk, 5 méterrel lejjebb húzódott az autópálya, de nagyon is eldugott hely volt, hisz a pálya közepén, úgysem áll meg senki és onnan is csak nappal láthattak volna. A biciklisek meg tán csak nem veszik rossz néven, hogy itt sátrazunk,bár kétlem, hogy reggel fél 7-ig bárki is tekert volna arra. Sátorállítás után még vacsoráztam és észrevettem, hogy a kilométerórám egy újabb ezrest lépett át, immáron 36 000 km felett járok, 3 év és 2 hónap alatt!

Július 13. Szerda - 6. nap

Reggel 5:30-kor már a levesemet főzöm. Már ekkor kellemes időre jöttem ki a sátorból, szóval gondolni lehetett, ma sem fogunk fázni!

Pakolás, majd a kis reggelim után elindultunk, továbbra is a D-8-as kerékpáros útvonalon haladtunk Horvátország felé. A kerékpárút levezetett a tengerpartra, majd ott folytatódott. Ugyan még 8 óra sem volt, de kezdett melegünk lenni, tehát végre be tudtuk iktatni a tengeri fürdést. A bicikliút közvetlen a parton vezetett, semmi korlát vagy elválasztás nem volt a tengertől, tehát aki itt véletlenül lecsellen, az először a tenger sziklás részét érezheti meg, majd a jó sós tengervizet. Mi igyekeztünk visszajuttatni a szervezetünkbe a napok óta csak fogyó, kiizzadott sót, na meg hűsítő is volt a víz.

Koper-i bicikliút

Elidőztünk a fürdéssel, de hát ezért tekertünk el idáig!

Fürdés után, törölközőre se volt nagy szükség, olyan gyorsan megszáradtunk a napon. Öltözködés és már gurultunk is tovább Izola irányába. Megálltunk egy boltnál bevásárolni. A bicikliút mentén sokszor láttunk pihenőhelyeket és edzőpályákat is. Persze tökéletes állapotban, nem összefirkálva és szétverve. Az egyik ilyen pihenőnél meg is álltunk és egy "rendes" reggeli szünetet tartottunk, bár én már "csemegéztem" reggel indulás előtt, de kell az energia egész napra a tekeréshez.

Az alagút végén pihenőpont és "fénytenger"!

Reggeli után ismét visszatértünk a tengerpartra. Az útvonal egy kicsit furcsán, de egy kempingen át vezetett. Mivel nem szóltak semmit a bejáratnál, gondolom nem mi vagyunk az elsők, akik ezen a túraútvonalon haladnak át, a kemping területén. A partra érve, egy lapuló gumi fogta meg figyelmem. Egy fiatal pár tétlenül üldögélt egy padon, egy kék és egy rózsaszín bringa társaságában. Megálltam megnézni, tudunk-e segíteni. Kilyukadt a hátsó gumi. Rögtön elkezdte magyarázni nekik, hogy majd mindjárt mi orvosoljuk nekik a problémát. Nem kell semmi hátsó szándékra gondolni, de azért ha nem a rózsaszín bringa van kilyukadva, talán nem állok meg. Vicc volt :D, persze nem csak a szép, csinos, fiatal hölgyeknek segítek, de azért ... :D

Szóval gyorsan előkaptam a szerszámos táskám, a kereket kikaptuk és már ragasztottunk is. Egy üvegszilánk okozta a problémát. Talán a hölgy vonta el a figyelmem vagy csak már rég ragasztottam belsőt, - szerencsére már 17 000 km óta nem volt defektem! - de az első folt nagyon a lyuk szélére ment. Éreztük mi, hogy valahogy sokáig kell pumpálni, de nem akar kemény lenni. tehát vissza az egészet. Most egy nagyobb foltot tettem rá, hogy biztos befedje rendesen. Nagyon hálásak voltak. Szerelés közben fotóztak is minket. A hölgy hálából egy 20 euróst is nyújtott felénk, de köszöntük szépen, nem a pénzért álltunk meg. Rajtam is már sokan, sok módon segítettek, segítenek, akik soha nem a pénz miatt kedveskednek, hanem teljesen önzetlenül, ingyen. Tehát a pénzt visszautasítottuk és a szereléssel egybekötött pihenő után indultunk tovább, egyre közelebb Horvátországhoz.

Begyűjtöttem, a 6. bringás országomat is!

Horvátország rögtön egy emelkedővel indított. Közvetlenül a határátkelő után, egy hosszan tartó emelkedőre kapaszkodtunk fel. Útvonalunk még egy darabon megegyezett a Parenzana túraútvonalával, de Grožnjanra már az aszfaltozott közúton mentünk "fel". Azért is írom hogy fel, mert a környező települések általában egy különálló dobon voltak, egy kis várszerű épülettel középen. Tehát feltekertünk a dombra, de meglepetésként a főútra visszavezető lejtő már nem aszfaltozott volt. Nem volt mese, ha ez van, ezen megyünk. Ezúttal 30 km/h fölé nem ment a lejtőn a sebességem. Sajnos Attila országútiján a gumi nem nagyon szerette az utat. A levezető felénél megálltunk és kicserélte a belsőjét, mert finoman eresztett, talán egy nagyobb kő felütötte. 

Nemsokára ismét rátértünk a főútra és Buzetig meg sem álltunk már. Buzetban megálltunk a postánál, megírtam egy trieszti képeslapot és feladtam Feri bácsiéknak. Sajnos kezdett elkeserítő lenni az égbolt. A hőség ellenére ugyanis, egyre több sötét felhő kezdett gyülekezni felettünk.

A borulásból, nemsokára eső lett. Néhol kényszerpihenőket tartottunk buszmegállókban, hisz annyira nem siettünk, hogy kötelező legyen esőben tekerni. Ahogy elcsendesedett az eső, tovább indultunk, de éreztük, hogy bajunk lesz még ebből. Mentünk még pár órán át. Sikerült kifognunk egy útfelújítást is, amit szépen eláztatott már az eső, tehát kilométereken át sárban tekertünk. Nem mellesleg, Buzet óta végeláthatatlan emelkedőn haladtunk. Végül 9 óra előtt letáboroztunk, a főút mentén, egy régi kis használaton kívüli útszakaszon. 50-60 méter hosszú volt a terület kb. 3 méter széles. A főút felől sziklák és fák takarásában voltunk. Eleve a szalagkorláton kellett átjöjjünk, tehát az biztos volt, hogy ide senki nem fog jönni rajtunk kívül. Elég csúnya volt az égbolt. Felállítottuk a sátrakat az aszfaltra. Szerencsére az út enyhén lejtett, így a sátor is az egyik sarkába lejtett, úgy állítottuk be, mivel tudtuk, ha eső lesz, az benn a sátorban is lesz. Nyugodtan lefeküdtünk aludni, de a nyugalom fél 12-kor véget ért. Erős szél érkezett először, ami szinte szaggatta a sátor oldalait, örültem, hogy egészben maradt. Majd társult hozzá a várva várt villámlás, égzörgés és már esett is, azt meg ne is említsem, jól lehűlt a levegő. Tehát szakadó eső és ha még nem lett volna elég, elkezdett esni a jég is. Ilyen egy igazi biciklitúra! A sátramban belül talán jobban esett az eső, mint kívül. A víz egy része kifolyt, viszont meglepő módon, a sarokban a varrás felett volt a vízszint, mégsem akart gyorsan "távozni". Ülve, esőkabátban és a hálózsákomba bújva aludtam! :D Egy igazi felejthetetlen élmény :D Akkor is csak nevetni tudtam, de így utólag belegondolva, fenn a hegyvidéken, egy ilyen viharban, nem is volt az olyan vicces!

És akkor következzék egy videó, főleg azoknak ajánlom, akiknek a "biciklitúra" szóról csak az jut eszébe, hogy szép napsütés, meleg, hátszél, lejtő, esténként csodás pihenés, bizony néha a természet sem kímél! Szerencsére a szélvihar, ekkora már búcsút intett nekünk és már a jég sem "kalapált"! De az eső még olyan jó, közepes erősséggel, villámlás nélkül, csendesen esett. Tehát mondhatjuk, hogy a vihar java már elvonult. akkor nem jutott eszembe kamerázni, mentettem a menthetőt :D
Elnézést a képminőségért, de itt is még a mentés zajlott és próbáltam olyan helyen ülni, ahol lehetőleg nem állt a víz.

Ezt az epizódot tehát ezzel zárnám!

Folytatás, hamarosan ...

Az 5. és 6. napon teljesített kilométerek:

5. nap: 2016.07.12. Kedd - 155,23 km / 9 óra 30 perc

6. nap: 2016.07.13. Szerda - 108,24 km / 7 óra 5 perc

Útvonalak:

Ötödik nap

Hatodik nap

 (ez csak egy vázlatos útvonal, mivel biciklis túrautakat nem tartalmaz a gugli, továbbá a városnézések sincsenek bele kalkulálva!)