Tour de Hongrie 2021 3. rész

Az előző részek: Tour de Hongrie 2021 1 rész, Tour de Hongrie 2. rész

Óvatosabban ígérgetek legközelebb, hisz az előző írás óta ismét eltelt, majdnem 3 hónap. Hiába, az ihlet nem jön meg, csak úgy.

Május 29. szombat. A Bükk lábánál a szunyókálásomból, szemerkélő eső hangja ébreszt. Szeles, esős a reggel, a hőmérséklet sincs az egekben. Gyors sátorbontást követően, még vacillálok, milyen öltözékben is kéne útra kelni. Szilvásvárad irányába haladok. Legutóbb. mikor itt jártam, nem kanyarodtam be a Szalajka-völgybe, így most ezt a hiányosságot pótolom. Hűvös, esős reggel van, nem igazán kell tolakodjak a látogató tömegben, simán fel tudok tekerni a völgybe, s senkinek se vagyok útban.

Miután visszagurultam Szilvásváradig, lefelé valahogy mindig gyorsabb, utamat továbbra is nyugati irányba folytattam. Következő megállóm Bélapátfalván, egy út menti büfénél volt. Nem tudtam ellenállni a friss sültes illatoknak, ezért egy ebéd előtti ebédre betértem.
Az energiaszint feltöltését követően megvizsgáltam a mikófalvi térfigyelő rendszereket, s tovább haladtam a fejem felett gyülekező sűrű felhőréteggel.

Alig egy óra tekerést követően, egy buszmegálló fedezékébe vonultam. Esni kezdett, ismét. Most viszont nem az a kis birkaáztató szitálás, pár csepp, rendesen szakadni kezdett. Villámlás, égdörgés, s minden egyéb kíséretében. 40 perc után kissé csillapodtak a szélsőséges körülmények, gyengébb esőben lendültem útnak. 7-8 évet vártam, mire vettem egy rendes vízálló bringás esőkabátot, de végre úgy tekerhettem, hogy nem áztam ronggyá a kabát alatt. 

Lassan elállt az eső, s már szárazon érkeztem meg Nógrád megye határához. Így egyetlen megye maradt Magyarországon, ahol még nem tekertem, Vas. Az esőfelhők elől ugyan elmenekültem, de folyamatosan a nyomomban voltak, körbe vettek. 

Megközelítettem Bátonyterenyét, s mivel kötött célpontom nem volt, merre folytassam utazásomat, pénzfeldobással döntöttem el, hogy észak, avagy dél felé forduljak. Utóbbi nyert, így a Zagyva mentén "lefelé" indultam. A 21-es főúton nem közlekedhetek bringával, így hol jobbról, hol balról kerülve közlekedtem. Szurdokpüspökinél a szántóföldek között igyekeztem átjutni Jobbágyiba, ahonnan ismét aszfalton folytatódna az utazás, de olyan jó táborhelyre bukkantam, hogy kár lett volna veszni hagyni. Bár még világos volt, és bővel haladhattam volna, inkább a pihenőre szavaztam.

A főútvonal túloldaláról láttam meg a kép közepén lévő két lovast, másképp észre se veszem, hogy itt egyenesen át tudok majd jutni a következő faluba. 

Mire kialakítottam volna táborhelyem, egy terepjáró tűnt fel a távolban, mely felém közeledett. Egy csapat vadásznak tűntek. Egy dombtetőn voltam, jó távolra elláttam a fényképezőgép lencséinek hála. Vártam, hogy közelebb érjenek, nehogy gond legyen, hogy a szántóföld szélére akarok sátrat állítani. Csináltam egy kis vacsorát, falatozgattam, de nem jöttek. Már-már türelmetlenkedtem, kezdett lemenni a nap, de nyomuk veszett. Megindultam gyalog a domb alatti fákhoz. Leértem, de láttam, hogy teljesen más irányba vonultak el, szóval visszamentem a bringámhoz, és sátrat állítottam, kezdett nagyon hideg lenni, nem vártam már rájuk. 
Bekuckoltam a sátorba, már neki is lendültem volna az alvásnak, mire egy autó reflektora világította át a sátoromat. Csak megérkeztek a vadászok. Nem sok kedvem volt kimenni a hidegbe, miért nem jöttek hamarabb?! Végül is, csak köszöntek egyet kintről, megkérdezték, hogy minden rendben van-e, és jó éjszakát kívántak!

Ahogy a képeken is látható, a másnap reggel se a felhőtlen napsütésről szólt. Ismét hideggel és széllel indult a nap, az eső elmaradt, de nem is hiányzott. Egy nem túl járatos dűlőúton jutottam el a mellettem lévő faluig. A nedves fű és kalászos gabona, az útra is jól rá nőtt, a bicikli első táskái nyomták le, hogy tekerni tudjak. 

A Zagyva folyó menti töltésen elmentem egész Hatvanig, hol földes/kavicsos, hol térköves/aszfaltos szakaszokon.

Hatvanban ismét döntés előtt álltam, hova tovább?! Láttam, hogy a Zagyva töltésén tovább halad a bicikliút, így én is haladtam tovább délnek, miután meglátogattam a Trianon emlékművet.

Délidőben végre a napsugarak is előbukkantak, egy réteg öltözettől is meg tudtam szabadulni. A töltés mentén lévő pihenőhelynél ebédeltem, és a térképemet pásztáztam, hogy merre kéne haladjak, van még 3 napom hazaérni. Boldog voltam, és az is akartam maradni, ezért nem is volt kérdés, hogy a mellettem lévő elágazásnál kénytelen leszek jobbra fordulni.
Boldogot követően felfelé folytattam a túrát, hisz a Cserháton se másztam még át. Így történt az, hogy a szürke felhők között, egész Balassagyarmatig meneteltem. A városba alig beérve, már is olyat láttam, mint még soha. Nem is írom le, előbb inkább mutatom!

Egy kocsma mellett haladtam el, mikor erélyes hangon, egy nagyon fontos beszélgetés közepette, két nem szomjas egyén, egymásnak próbálta bizonygatni, hogy egy repülő lovat látnak. Felnéztem az égre, és a hihetetlen ténnyel kellett szembesülnöm. Igazuk van! Nem tudom, hányadik körnél járhattak az urak, de amit láttak, az egy az egyben az volt, aminek mondták, egy repülő ló! Ezek után Balassagyarmat, mint a repülő lovak városa marad meg emlékezetemben.

7 órára sikerült kikerülnöm a városból, ekkor már nagyon a táborhely keresés gondolata kopogtatta a kobakomat. Túl közel volt a szlovák határ, nem sok alkalmas helyet láttam, ráadásul az esőzések miatt, még jobban szűkült a megfelelő helyek száma. Fél 9-ig kellett még guruljak, mire az útról egy biztosnak tűnő fa sávot fedeztem fel. Egy nagy vízzel feltöltődött mélyebb út felületen kellett átgázoljak, hogy a fák mögé jussak, így biztosnak tűnt, hogy gyalog, vagy egy sima városi autóval, vaj mi kevés eséllyel lepnének meg éjszaka.

A következő reggelen, május utolsó napján hétfőn, végre napsütésre ébredtem. A magyar-szlovák határ mentén folytatódott az utam Szobig, ahonnan a már jól ismert, többször végig járt Duna menti bicikliúton közelítettem meg Budapestet. Ismét jöttek a ború látó felhők. Mire megérkeztem Dunakeszire, ahol egy új útszakaszt is felavathattam az átadása előtt, már esett is. 20 percnyi esőt követően, az esőkabátom ismét vándorolhatott vissza a táskámba. Többször megfordultam már a Dunakanyarban, rágtam már át magam nem egyszer Pesten, a Duna partján, egész le Ráckevéig, így ezen a szakaszon nem sokat nézelődtem, nem fotózgattam, csak élveztem a tekerést. Csepelen még tartottam egy kis bevásárlást, majd erőgyűjtés (értsd, sokadik ebéd elfogyasztása után) folytattam az utazást. Nagyon rég nem volt már defektem. Nagyon szívesen segítek bármikor bárkinek, adok tartalék gumit, ragasztót, foltot, pumpázok, csak ne a sajátommal legyen baj. Sajnos a hosszú defektmentes sorozatom most megszakadt. Nagyon jó időben, és kellemes hőmérséklet mellett sikerült átrágjam magam a fővároson, ezért is volt kellemetlen meglepetés, mikor Tökölön egy szer csak elkezdett lapulni a hátsó gumim.

Az a kis semmiség fúródott a gumimba. Egy nagyon hegyes üvegszilánk, ami csak rám várt. Addig pihent a külső gumimban, míg eléggé be nem fúrta magát, hogy átjusson a defektálló rétegen, és egy apró lyukat ejtsen a belső gumin.
Miközben a műtétet hajtottam végre, hogy a drótszamár ismét gurulhasson, egy ismerős arc állt meg mellettem. Pár órával korábban beszélgettem egy másik bringással pár percet. Mint kiderült, Zoltán ott lakott pár sarokra, ezért a gumicsere után az Ő és családja vendégszeretetét élvezhettem egy vacsora erejéig, na meg, hogy ne a kis tartalék pumpámmal vergődjek, nála kapta meg a hátsó kerekem a végleges nyomását.

A jó kis vacsora után, búcsút intettünk egymásnak, kellemes pihenő volt. Közben besötétedett. Ráckevéig szerettem volna alvóhelyet keresni, de időközben elkezdett esni, így erről az opcióról lemondtam. Viszont, a szintén Ráckevénél lévő Szent Imre kilátó egy nagyon alkalmas hely lehetett volna, egy egy éjszakás hálózsákos alváshoz. Egész úton csak arra a helyre gondoltam, amíg oda nem értem. Egy kisebb csapat fiatal "bulizott" hétfő este a kilátónál, így megállás nélkül mentem tovább. Aznapi utazásom Kiskunlacházán ért véget. Az első buszmegállónál megálltam, és "beköltöztem". 

Szeretem buszmegállókban meghúzni magam, főleg ha jó nagy paddal rendelkeznek. Egyetlen hátránya van a dolognak, reggel nagyon korán fel kell kelni, hogy ne zavarjam a buszra várakozókat. Így is történt. Hálózsákkal befeküdtem a padra, a biciklimmel elzártam magam, és reggel valamivel fél öt előtt keltem. Induláskor ugyan még jól fel kellett öltöznöm, de ezen a napon már nyoma se volt eső felhőknek. 

Szeretek új útvonalakon közlekedni. Amint tehettem, el is hagytam az 51-es főutat, hisz már számtalanszor végig tekertem rajta a haza vezető utat. Apaj-Kunszentmiklós-Izsák útvonalon faltam a kilométereket. 

A korai indulás és a kedvező időjárás miatt, kiemelkedően gyorsan haladtam Kiskunhalas felé. Már-már túl gyorsan, úgy mentem volna még. Másnap már dolgoztam, így ezt a napot kellett még kihasználni. Megérkeztem Kiskőrösre, de semmi kedvem nem volt a nyári melegben a legrövidebb úton Halasra menni, még alig volt dél, de szinte haza is értem. Szóval beiktattam még egy kis kerülőt Kecelre, ott ebédeltem, és valamikor délután 2-3 óra között érkeztem meg, 10 nap és 1372 km után Kiskunhalasra, lassan majd hozzászokom, hogy azt mondjam, HAZA.

A teljes túratáv tehát: 1372,57 km / 10 nap

Ha minden igaz, a következő nagyobb kalandra szeptemberben kapok két hétnyi szabadidőt. Ami már biztos, Magyarország legdélebbi és legnyugatibb pontja a célállomások között lesz, ezáltal Vas megye is bekerül a meglátogatott helyek közé, így az ország minden megyéjére pipa kerül. Országon belül szeretnék majd maradni, hisz számos olyan hely van még itt is, amit nem fedeztem fel, lesz tehát 14 napom, hogy az alábbi térképen bővíthessem a piros vonalakat. Nem ígérgetek, de majd igyekszem, picit gyorsabb ütemben elkészíteni utána a leírásokat is!

Addig is, hátszelet mindenkinek!