Már tél óta tervezgetem, hogy
elmenjek Erdélybe, a csodaszép Transzfogarasi úthoz. Sajnos ebbe a tervbe
kicsit beleszólt a nyár eleji betegségem, hiszen 10 napon át 40 fokos lázzal
feküdtem. Végül mégis belefért még az idei nyárba, hogy eltekerjek Erdélybe, de
egy rövidebb távot valósítottam meg, ugyanis elbicikliztem a Vajdahunyadi
Kastélyig és vissza.
1. nap: Oromhegyes – Arad –
Nicolae Balcescu / 231,5 km megtett táv
Valamivel reggel 9 óra után, a
túrafelszerelés ellenőrzése után elindultam nekivágni az ismeretlennek. A
csodás kis Európa kisatlaszomat, a táskámba tettem, továbbá mellé egy cetlire
felírtam a biztonság kedvéért, hogy mely nagyobb településeken is kell, majd
áthaladjak útközben. Az országhatárig nem is volt semmi déle problémám, talán
egy kicsit panaszkodhatnék a néhol erős szembeszélre, de legalább
elviselhetőbbé tette a kánikulát. A határon átérve egy kavicsos út vezetett
első romániai településemre, Valkányra. A hőségben félmeztelen, a hátamat
süttetve haladtam át kisebb-nagyobb településeken. Sannicolau Mare volt az első
rendes pihenő helyem, ahol megebédeltem és közkutak híján, egy boltban vettem
vizet. A finom ebéd után továbbindultam a nagy hőségben és 2-3 perc elteltével
rájöttem, nem lesz sok értelme egy tábla csokit tovább tárolnom a táskámba,
mert el fog olvadni. Ekkor azonban már késő volt. A kemény tej csoki, kezdett
inkább forró csoki állagú lenni, úgyhogy gyorsan bekanalaztam. Folytattam
utazásomat. Temérdek kis településen áthaladva egyszer csak megpillantottam
Aradot, s már is történt valami olyan, ami miatt nagyon megszerettem a
románokat.
A városba egy 4, azaz egy rendes széles,
csodásan sima, négy sávos úton haladtam be. Románia tehát úgy gondolja, a
kerékpárosnak is az úton a helye és nem zavarnak be minket a gyalogosok közé a
járdára. Személy szerint én ennek nagyon örültem, s a belvárosban sem kellett
kis bicikli utakra vadásszak, nyugodtan közlekedhettem ott, ahol az autósok is.
És képzeljétek mi történt, valami hihetetlen dolog. Egyszerűen nem zavartam
senkit a közlekedésben. Még a forgalmasabb szakaszokon is simán elfértek
mellettem a kamionok, buszok, autósok és egyszer sem szidtak meg, hogy mit
szenvedek ott közöttük az én kis 20-22-es tempómmal.
Arad felfedezése után tovább indultam, ettem egy fagyit a hőségben, s
elindultam ki a városból. Egyszer csak egy 5 km-es dugóba kerültem, ami persze
engem nem nagyon akadályozott. Sajnos baleset történt és az ütközéstől mindkét
irányba 5-5 km-es dugó alakult ki. Azt tudni kell, hogy még nincs kész
Romániában az autópálya, tehát ezen az útszakaszon halad minden nemű forgalom,
legfőképp a nyaralók a Fekete tengerre! Haladtam tovább, lassan kezdett lemenni
a Nap. Ez út menti pihenőnél álltam meg vacsorázni.
...magyar konzerv, román
sör, szerb kenyér…
A vacsora után elstartoltam, s
már látni véltem a közeledő hegységeket. Mivel naplemente után kezdett
kellemesebb hőmérséklet lenni, úgy döntöttem tekerek egy kis távot sötétben is.
Így történt hogy megcsodálhattam az esti sötétben kivilágított Máriairádnai
Bazilikát.
Ez pontosan 20:45-kor történt
(ami Romániában már 21:45!), s egészen este 23 óráig meg sem álltam. A sötétben
óriási élményt nyújtottak a hegyi utak, a friss levegő. Fényképezni nem sok
lehetőségem volt ekkor, hisz a forgalom elég nagy volt mögöttem is, s a szemben
érkezőket sem akartam elvakítani, továbbá inkább azt figyeltem, hogy ne
kenődjek fel a szalagkorlátokra. 23 óra körül sátraztam le, egy út menti
kaszáló területen. Ezzel azonban nem mondanám, hogy véget ért a napom. Hajnalba
arra ébredtem, hogy fázom. Pizsamával ugyan nem készültem, „hiszen úgy is 40
fok van” szlogent hajtogattam, azonban mégis jól fel kellett öltözzek, s még a
fejem is a hálózsák belső terébe került olyan hideg volt, de így is nagyon jól
aludtam.
2. nap: Nicolae Balcescu – Déva –
Vajdahunyad – Dobra / 166 km letekert táv
Sajnos nem volt mivel megmérjem a
hajnali hőmérsékletet, de a reggel első pillantásainak észrevétele, hogy a
sátramban lévő vizes palackom szinte deres lett, tehát legalább a vizem be volt
hűtve a nagy melegre. Mellesleg az előző napi fogyasztásomat nem sok autó
irigyelné meg, hiszen volt vagy 15 liter. Sátorbontás után immáron hőségben
indultam útnak, bár még csak 8 óra volt. Ismét sok kis település várt arra,
hogy átkeljek rajta és immáron világosban is láthattam a csodaszép hegyi
kanyargós utakat. Ahogyan már említettem rendkívül forgalmas ez az útszakasz,
tehát kezdő kerékpárosoknak nem ajánlanám itt a közlekedést, hiszen pár cm-re
tekertem a szalagkorláttól és így pár cm-rel el tudtak haladni mellettem a
járművek. Sokan rám dudáltak – kizárólag köszönés céljából, tehát senki nem
problémázott velem. Vajdahunyad községbe érve épp Campuri Surduc településből
haladtam ki, amikor is előttem kb. 50 méterrel egy autó állt meg. Mivel az út
mellett nem sok lehetőség van lehúzódásra, eléggé feltartotta a mögötte
érkezőket, akik alig tudták kikerülni, mivel szemből is állandóan érkeztek. És
hogy miért is „parkolt” le a román rendszámú autós az útra? Amint közelebb
értem, egy férfi szállt ki az anyós ülésről, angolul jó utat kívánt nekem, s
egy hideg sört nyomott a kezembe, nagyon szépen megköszöntem neki, majd pedig
már sietett is vissza az autóhoz. A 40 fokos melegben nem is adhatott volna
jobb ajándékot, az első nagyobb árnyékot vető fánál meg is álltam, hogy
megigyam. Köszönet még egyszer az autósnak.
A frissítő után folytattam
utazásomat. Másfél óra elteltével már Déva várát csodálhattam. Azonban ez idő
alatt még egy kis földes le állóhelyen megállított egy autós hölgy. A távolból
csak arra lettem figyelmes, hogy egy kisfiú integet nekem, hogy lassítsak.
Megálltam, köszöntünk egymásnak. Két kisgyerek volt, anyjukkal és
nagyanyjukkal. Az autójuk csomagtartójából már vették is elő a vödröket, melyek
telis tele voltak, almával és szilvával. Táskáimat a nagymama rögtön ki is
tömte. Pár fénykép után pedig jó utat kívántak nekem s indultam is tovább. Sajnos
nem vezetett fel még csak egy gyalog ösvény sem a dévai várhoz. Az egyetlen
feljutási lehetőség egy liftszerű felvonó volt, aminél persze hosszú sor kígyózott,
tehát megelégedtem azzal, hogy csak lentről csodáljam szépségét. Egy kis
nézelődés után, áthámoztam magam a belvároson. Csodás, hogy itt sem kellett kis
keskeny járdákra szoruljak, elfértem kényelmesen a 4 illetve 6 sávos utakon.
Kiértem a városból, s már szinte Vajdahunyad küszöbén álltam, hiszen csak 10-15
km választott el tőle. A tűző napsütésen tekertem a település felé a szintén
több sávos fantasztikus úton. Amikor végre megérkeztem, egyenesen a kastély
felé indultam el. Végre elértem utazásom célpontját. A vajdahunyadi kastély
bejárata előtt álltam. Miután körülnéztem az udvarában, elmentem a vár mellé,
hiszen láttam egy gyalogösvény le, a bejárati híd alá. Láttam, hogy pár motoros
túrázó is ott nézelődik, tehát nem zavart, hogy valószínűleg ott tilos
járkálni. miután bejártam az ösvényeket „elbeszélgettem” az ukrán motorosokkal,
mivel egymás mellett parkoltunk, majd csináltunk egymásról pár fényképet.
Elbúcsúztunk, jó utat kívántuk
egymásnak, majd mindenki indult a saját útjára. Körülnéztem még a
városközpontban. Megebédelt egy parkban, majd Déva felé vettem az irányt.
Útközben egy szembe jövő kerékpárosra köszöntem rá, aki ezután rögtön meg is
fordult, s egyszer csak már ott tekert mellettem. Ő csak románul tudott,
illetve pár magyar szavat ismert. Kézzel, lábbal ugyan, de sikerült
kommunikálnunk egymással. Mint kiderült, felesége 4 évig Csepelen dolgozott és
ő kerékpárral járt fel hozzá, Romániából. Őt mindig Pistának szólították, tehát
azt nem tudtam meg, hogy tényleg ez-e a valódi neve, vagy csak Magyarországon
így becézték.
Nagyon meglepődött, mikor elmondtam neki, hogy csak 20 éves vagyok (pontosabban majd november 18-tól), mert ő már nyugdíjas, bár nagyon jól tartja magát. Pár km-en velem tartott, jó utat kívánt, majd visszafordult eredeti úti célja felé. Következő megállóm a Déva szélén lévő Auchan hipermarket volt, ahol felfrissítettem magam, s a világ legfinomabb, friss croissantját fogyasztottam el. Mire kiértem az üzletből, meglepetésemre, még a biztonsági őr is a kerékpáromat figyelte, tehát teljes biztonságban volt a „kicsikém”.
Ő lenne Pista :)
Nagyon meglepődött, mikor elmondtam neki, hogy csak 20 éves vagyok (pontosabban majd november 18-tól), mert ő már nyugdíjas, bár nagyon jól tartja magát. Pár km-en velem tartott, jó utat kívánt, majd visszafordult eredeti úti célja felé. Következő megállóm a Déva szélén lévő Auchan hipermarket volt, ahol felfrissítettem magam, s a világ legfinomabb, friss croissantját fogyasztottam el. Mire kiértem az üzletből, meglepetésemre, még a biztonsági őr is a kerékpáromat figyelte, tehát teljes biztonságban volt a „kicsikém”.
A kis uzsonna után elindultam
hazafelé. Kezdett kellemesebb idő lenni, hisz már alig világított a Nap. Ekkor
úgy határoztam elég lesz mára a tekerésből és Dobra település mellett, egy
kaszáló területen sátrat állítottam, közvetlenül egy erdő mellett.
3. nap: Dobra – Temesvár – Lunga –
Jimbolia - Iđoš / 243,5 km teljesített táv
Reggel a hűvösre ébredtem fel.
Még előző nap furcsálltam, hogy néhol füstölögtek a kémények, de rájöttem, hogy
a hegyvidéken, bizony hűvös van hajnalban egészen reggel 8-ig. Szóval inkább
visszafeküdtem és aludtam egy kicsit. Fél 9 körül indultam útnak. Itt volt a
várva várt szakasz, a hegyi erdős szakasz, amit már nagyon hiányoltam. Több
mint fél órát csak felfelé tekertek, hol meredekebb, hol elég gyenge
emelkedőkön. Megérte a fáradságot, hiszen ezután az erdőből szinte tekerés
nélkül távoztam, inkább a fékekre kellett figyeljek, nehogy kiszálljak
valamelyik kanyarban. A csodás táj mindenért kárpótolt és a rengeteg lejtő, ami
következett, egyszerűen fantasztikus volt. Az ereszkedés után Faget gyönyörű
központjában álltam meg reggelizni. Haladtam tovább s egyre melegebb kezdett
lenni. Ilyenkor az ember, sportoló legjobb barátja a víz. Egy hosszabb szakasz
előtt egyik kulacsom kimaradt a töltésből, s útközben derült ki, úgyhogy be
kellett osztanom az 1,5 liter vizemet egy település mentes hosszú napos
szakaszra. Mivel ilyet többször nem akartam megkockáztatni, később egy kulacs
ürülése után már kutat kerestem vagy megálltam egy boltnál. Chevereșu Marenál
a település táblánál van egy temető, gondoltam ott azért úgyis folyik a kút. félreálltam
az útról és nagy meglepetésemre, hiába pumpáltam, egy csepp víz sem jött. Nem
keseredtem el, hisz településre értem, továbbá volt még, kicsit több mint 1
liter vizem. Azonban valószínűleg egy autós láthatta a „mutatványt“, hogy vizet
próbáltam szerezni, de nem jött össze, mert ahogy a bolthoz közeledtem, egy
fickó integetett a napsütésben, kezében szorongatott két fél literes hideg
ásványvizet. Csak azért megállt a boltnál, hogy nekem vizet vegyen. Szintén
román rendszámú volt járműve, ahogy eddigi ilyesfajta segítőimé. Hatalmas
köszönet neki!
Ebédidőre, valamivel kettő óra
után értem el Temesvárat. Az első parkban megebédeltem, majd elindultam
szétnézni a központban.
Gyönyörű volt a főtér, le is ültem, hogy igyak egy jó hideg román sört. A pincérnővel elsőre nem nagyon akartuk megérteni egymást, de végül sikerült összeegyeztetnünk, hogy mit is szeretnék. Annyira megtetszett a sör, - bár a pincérnő is gyönyörű volt - hogy ittam még egyet, s csak ezután indultam útnak.
Temesvár fő tere
Gyönyörű volt a főtér, le is ültem, hogy igyak egy jó hideg román sört. A pincérnővel elsőre nem nagyon akartuk megérteni egymást, de végül sikerült összeegyeztetnünk, hogy mit is szeretnék. Annyira megtetszett a sör, - bár a pincérnő is gyönyörű volt - hogy ittam még egyet, s csak ezután indultam útnak.
Bild településig terveztem
elmenni, s ott kempingezni. Viszont annyira megjött a kedvem a hűvösben való
biciklizésre, hogy vacsora után útra keltem, s sötétben folytattam a túrát.
Kisebb térképes bakik (betonút helyett, föld- és kavicsos út) és eltévedések
után sikerült eljutnom Lungaba, ahol határátkelő van Kikinda felé. Sajnos én
fél egy (saját időzónám szerint fél 12) körül érkeztem meg és csak éjfélig
dolgoztak. A kedves határőrrel, aki csak románul tudott, megbeszéltük, hogy én
mit is szeretnék ott, s megmutatta, hogy van, másik határ ahol át tudok menni,
Jimboliánál de az nem épp kis kerülő. Mivel hajnali túraként folytattam a
tekerést, egy „kis“ kitérő nem lombozott le. Mint utólag kiderült, közel 70 km
volt ez a „kis“ kerülőm. Így érkeztem meg Kikindára hajnali 3-kor.
Nem sok emberrel találkoztam a központban. Kulacsaimat megtöltöttem, s tartottam egy hajnalizást, vagyis „reggeliig még sok idő van“ kajálást. Nem tudom mások hogy bírnak 24 órát tekerni alvás nélkül, talán kávéznak közben, vagy van valami titkuk, de engem annyira elfogott az álom Iđoš-ra érve, hogy sátrat állítottam egy kukoricás végében napfelkelte előtt egy kicsivel, s ledőltem aludni.
A "kis" kerülő utam
Nem sok emberrel találkoztam a központban. Kulacsaimat megtöltöttem, s tartottam egy hajnalizást, vagyis „reggeliig még sok idő van“ kajálást. Nem tudom mások hogy bírnak 24 órát tekerni alvás nélkül, talán kávéznak közben, vagy van valami titkuk, de engem annyira elfogott az álom Iđoš-ra érve, hogy sátrat állítottam egy kukoricás végében napfelkelte előtt egy kicsivel, s ledőltem aludni.
4. nap: Iđoš – Zenta – Oromhegyes
/ 45 km az utolsó napi kis lazító táv
Pár óra alvás után, az erős napsütésre
ébredtem. Gyors sátorbontás után, paripára pattantam, s vágtáztunk egyenesen
Tiszaszentmiklós felé. Itt megreggeliztem, majd nekivágtam, az utolsó „pár“
km-nek. Zentán még megálltam egy utolsó kulacstöltésre és elindult a visszaszámlálás,
kevesebb mint 15 km marad. A meleg ellenére, ez a kis táv már élvezetes volt,
hisz már az otthon szele csapkodott. Pár perccel dél előtt álltam meg csodás
kis településem táblájánál, ami azt jelentette, hogy megérkeztem a túra finisébe,
végre itthon vagyok.
Összességében nagyon megszerettem
Romániát. Hogy mi is tetszett meg benne? Első sorba az, hogy bárhol
biciklizhetek. Konkrétan csak egy-két sétáló utcánál láttam kerékpáros tiltó
táblákat, sehol máshol nem voltak. Attól hogy forgalmas, olykor szűk utakra
engedik a biciklis forgalmat, ami viszont sokszor szélesedik 4, vagy akár 6 sáv
szélességre, a forgalom résztvevői közül senkinek nem okozott problémát, hogy
én is ott tekerek. Legfőképp annak a három autósnak köszönöm a kedvességét,
akik olykor másokat is feltartottak, csak hogy megkínáljanak, sörrel, vízzel
vagy épp gyümölccsel. Köszönet nektek még egyszer. Csodás volt a táj, a hegyes
útszakaszok, a segítőkész emberek, akik kézzel-lábbal mutogatva is, de
segítettek nekem, a tájékozódásban. Tehát tetszett a túra, az ország, egyedül
medvével nem találkoztam, tehát az biztos, hogy még meg dogom látogatni az
országot.
E három és fél nap alatt összesen
686 km-t sikerült tekernek, minden féle műszaki probléma nélkül.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése