Túrakerékpározás a nagy világban: Tour de Polska

Június 22. csütörtök
216,65 km / 11 óra 14 perc

Zavartalan estét töltöttem a bokrok között. Azért maradt a biztos korán kelés, nehogy meglepetés vendég fogadjon reggel. 6 órakor már el is indultam. Hűvös, sőt hideg volt és még a Napot is eltakarták a sűrű felhők.

Az eddig megszokotthoz képest, lassan melegedett a hőmérséklet, de 10 óra után, végre kisütött a Nap és melegebb lett. Łovicz-on álltam meg bevásárolni, s körülnéztem a központban. Pihenéssel egybekötött városnézés után haladtam tovább. Egyre több szélerőműben gyönyörködhettem, ahogy északnak haladtam.

Gabin városban tartottam ebédszünetet. Kezdett lógni az eső lába, de Płockig megúsztam szárazon. Itt kicsit hosszasabban elidőztem, mivel elég sok szép látnivalót kínált a város. Felkarikáztam a várhoz, ami a Visztula folyó északi partján található. Útközben, egy kerékpáros pacsis biztatást is kaptam, egy szemből jövő kerékpárostól! Vízből is feltankoltam a központi téren, majd egy kis térkép vadászat után, amiből sajnos szuvenír térkép nem lett, tovább haladtam, Sierpc felé.

"Lopott" kép, sajnos erről az oldalról nem csináltam fényképet!
A képen, Płock főbb nevezetességei láthatóak, a Visztula déli partjáról!

Útközben Lelicén haladtam át, ami egy aprócska kis település, de egy csodás kis park várja az ide érkezőket.

Elértem a következő nagyobb várost, Sierpc-t. Az ellátmányom ugyan még kitartott, de kenyérből inkább mindig vettem tartalékot, ki tudja másnap ebédig, hol akarok megállni. Szóval megálltam kenyeret venni, a Biedronka nevezetű üzletben. A kenyérvásárlás végül kibővült, komplett hamburgerekre és grillezett húspogácsákra. Elég ínycsiklandó kész étel választékuk várt a vevőkre, ami nem mellesleg, nagyon olcsó is volt. Grill csirkék, grillezett húsok, hamburgerek, palacsinták és még sok más finomság. Megjegyeztem az üzlet nevét, mivel az árakon kívül az ízekre sem volt panaszom. Így utólag mondhatni ez lett, az egyik kedvenc lengyel üzletláncom.

Napközben 15-20 percekre olykor-olykor eleredt az eső, de este 8 után, ismét kitisztult az égbolt és szárazon folytathattam az utazást. A nappalok rendkívül megnyúltak, ahogy a tenger felé közeledtem. Nagyjából 200 km-re lehettem légvonalban a tengerparttól, de 10 óráig teljesen világos volt, utána kezdett csak lefelé kacsintani a Nap.
Osiek település után sátoroztam le, egy kis magánreptér szerű területen és ezt nyugodtan értsétek szó szerint!

Egy fákkal takart rész "tátongott" az út mellett, ahogy a házakat elhagytam. Lekanyarodtam és egy nagyon sima füves terület volt a fák mögött. A lakóépületek felőli végén 2 siklórepülő "pihent", egy kis hangár mellett, továbbá néhány széljelző zsák "vöröslött"!
Nem zavartattam magam, bepakoltam a terület sarkára. Még nem volt valami sötét, majdnem teljesen világos. Reménykedtem benne, hogy már alszanak, vagy már úton vannak az ágy felé és nem lesz senki, aki elzavarna. Azért nem merészkedtem nagyon be, a terület sarkában vertem fel a lakosztályt. Egy 50-60 cm mély, 15-20 cm széles árok választotta el a füves részt, a szántóföldek között húzódó úttól, tehát csak azon kellett átlépjek.

A kép fél 10 után készült! Remélem senki nem gondolja, hogy az eget egy hatalmas vakuval világosítottam meg!

Június 23. péntek

177,36 km / 9 óra 55 perc

Reggel 4 órakor ébredeztem, nem meglepődni, de a Napfelkeltével együtt, bár sajnos nem nagyon láthattam a "kis" csillagot! Miért is nem? Már megint eset, de az első 8 nap tapasztalata után, ez már nem volt nagyobb meglepetés.

Úgy döntöttem, szépen, türelmesen kivárom, hogy elálljon, vagy legalább is, ne essen folyamatosan, mintha dézsából öntenék. Szerencsére tanultam a tavalyi trieszti túrából, ez a sátor már bírta a kiképzést, nem ázott be.

Aki nincs képben, mi is történt az Adriai-tengertől 10-20 km-re, annak ajánlom ennek a bejegyzésnek az utolsó sorait: Tour de Trieszt - 3. rész

Tehát vártam türelmesen, hogy leessen, aminek le kell. Reggeli, naplóírás, majd a táskáim tartalmának rendbetétele után, csak az indulás volt hátra, de még mindig esett.

7:45-ig bírtam a tétlen várakozást. Az eső ellenére gyorsan sátrat bontottam és 8 órakor elindultam. Mondanom se kell, pár perc biciklizés után, már mindenütt vizes voltam. Ha az eső nem lenne elég valakinek, tekerjen csak a főúton! A kamionok garantálták a 100%-os átázást!

A képen nem túl kivehető a heves esőzés, de talán Brodnica kapta meg a javát. A város központján, bokáig érő vízben tekertem át (tehát minden pedál fordulatnál, merült a cipőm). Az autósok nagyon kedvesen integettek, hogy az út felező vonalán tekerjek, így biztosan nem tévedek rá, valami rácsos útszéli csatornafedélre. Láthatták, hogy bajok vannak nyaktól felfelé, tehát tényleg nagyon kedvesen és türelmesen megvárták, hogy a nagyobb csomópontoknál is, az út közepén eltekerjek. Fél 11-kor megálltam egy kerékpáros pihenőnél, egy kis eső mentes uzsonnaszünetre.

Azok kedvéért, akiktől állandóan azt hallom, hogy Magyarországon és/vagy Szerbiában vannak csak sz@r utak!
Persze! Minden másik országban tükörsima utak vannak, ahogy a képen is látható!

Délutánra csendesedett az eső! Több helyen, ahol elállt, már fel is száradtak az utak. Azt még nem említettem, hogy azért nem volt okom panaszra, mert az eső ellenére, közel 25 fokos volt a levegő, tehát tökéletes biciklizős idő volt!

Többnyire erdős és/vagy dombos részeken jártam, bár ez az ország nagy részét jellemzi. Kisebb mellékutaktól kezdve a főutakig, mindenhol megfordultam. Szélerőműveket, most már mindenhol lát az ember. A lakott területeken kívül, nincs olyan látkép, amin ne ragyogna legalább egy ilyen mestermű.

3 órára már, szinte nyoma sem volt az esőnek. Meg is álltam végre, kiszárítani a sátramat, hisz este elég problémás lenne, a vizes rétegen aludni.

Kellemes, nem túl meleg időjárás várt rám, a továbbiakban. 5 órakor értem Sztum városba. Alig, hogy beértem a központig, egy járókelő szólított le. Dawid Sosiński, hivatásos katona. Azért egy ilyennel rögtön "lekenyerezik" az embert, bizalom szint 99%! Honnan jövök, hova megyek kérdések, de az ő angolja is ennyiben kimerült, szóval maradt a Activity, kézzel-lábbal. Meghívott sörözni, a közeli pizzériába. El kommunikálgattunk sörözés közben. A városban lévő tavak körül szokott futni és néha eljár maratonokra is. "Rábeszélt", hogy éjszakázzam nála, bár én már nagyon el akartam menni a tengerpartig, mivel szűk 3 órányi biciklizésre voltam, épp bele fért volna még kényelmesen a napomba. Addig, addig, hogy beleegyeztem. Dawid gyalog volt, kb 15 perc sétára a lakásától, tehát sétáltunk. Útközben aztán érdekes információk derültek ki, amik rögtön csökkentették a bizalom százalékomat! Például valami ilyesmik, de azért mindenről nem számolok be, maradjon egy kis titok, kérdezni való is!

Szóval elmondta, hogy a felesége nem fog örülni, hogy meghívott engem. Mellesleg nem rajonganak a gyerekekért, nem is tervezik, hogy legyen gyermekük. Ezen kívül még a felesége szerint, ő olyan akár egy kutya...
Itt már gondolkodni kezdtem, hogy milyen kifogással rázzam majd le, ha a lakásához érünk. Végül nem is kellett nagyon találgatni. Mikor odaértünk, egy kis meglepetés várt, mivel a 6. emeletre kellett volna felmenni úgy, hogy a biciklim a parkoló autók között maradt volna. Oké, hogy esténként nem viszem be a sátorba, sőt, le se zárom, de azért lakott területen belül, parkoló autók között, még lezárva se szívesen hagytam volna.
Elmagyaráztam hát, hogy ez nekem így mégse lesz jó, de azért köszönök mindent. Persze nem haragudott meg, jó utat kívánt. Mellesleg, nagyon kicsit, ittasnak is tűnt, ha még nem említettem volna.

Malbork város, egyik "régisége"!

Malborki vár

7 óra után hagytam el a "Malborki vár"-at, de már megint az esős idő közeledett felém. A tenger irányába haladva, egyre jobban elborult az ég, de kisebb cseppeket leszámítva nem esett az eső.

Még a part előtti utolsó nagyobb városban megálltam bevásárolni, feltöltöttem a kaja tartalékomat, nehogy meglepetés érjen, és szombat,vasárnap, már ne találjak nyitva levő üzletet.

10 órakor érkeztem meg Sztutowo településre, amely már a parton fekszik. Ugyan majdnem 11-ig világos lenne, de a borulásnak köszönhetően ekkor már sötét volt. A tényleges part még pár km út lett volna, úgyhogy inkább alvóhely után néztem. Jó ötlet lehetett volna a tengerparti sátrazás, de nem tudtam milyen a part, na meg, hogy a szép időben mennyire hullámzik a tenger.

Tovább indultam hát az aszfalt út mentén, mivel erdő húzódott mindkét oldalán. Eléggé egybe nőttek a part menti települések, nyaralók, szóval úgy gondoltam az első alkalmas helynél meg is állok. Éttermek, nyaralók, kis hétvégi házak sűrűsödtek az út egyik oldalán, tehát már kezdtem elkönyvelni a bukást, mégis jobb lett volna a partra menni. Ekkor bukkant fel egy út menti pihenőt jelző tábla. Szerencsére bőven a fák takarásában építették ki a pihenőhelyet, így egy padot ki is béreltem estére.

Június 24. szombat

217,31 km / 12 óra 50 perc

Ahogy világosodott 4:15-kor, én is ébredeztem. Fájó szívvel vettem tudomásul, hogy az összkomfortos szállásomat el kell hagynom. Éjszaka nem járt erre senki, a homokon látszottak volna a nyomok, illetve egy fényszóró bekanyarodását sem vettem észre. Ilyen korán nem indult még be a tengerparti élet, semmi forgalom nem volt, úgy hogy kicsit visszabújtam még a hálózsákomba.

5:45-ig még el "csöveztem" a parkoló/pihenő helynél, majd elindultam végre a strandra.

Tengerparti luxuslakosztály!

Saját kukával, mozgássérült parkolóhelyekkel, asztallal két paddal és természetesen 100%-ig ingyen!

Egy gyors és rövid csobbanás a Balti-tengerben. Ez volt az első lépés, a hűvös-, szeles idő ellenére. Persze egyedül strandoltam, sehol senki. Sétálgattam még egy kicsit a homokos parton, s lassan tovább indultam volna, mire felbukkant egy kedves hölgy, akivel ""beszélgetni" kezdtem! Nagyon kedves volt velem és még egy, számomra ma már felbecsülhetetlen értékű ajándékkal lepett meg. Egy különleges kis kő lógott a nyakában. Valami tengeri "kavics". Mikor letárgyaltuk, hogy én most vagyok itt először, ráadásul biciklivel és még haza is megyek, rögvest leakasztotta a nyakából és nekem adta, természetesen viszonzásul kapott egy képeslapot. (Vagy még a "nyaklánc" ajándékozás előtt? Már nem emlékszem pontosan, mindent azért nem írtam le útközben.)

"Felbukkant" még egy kedves érdeklődő, korán kelő!

Nem sokat időztem a tengeren, mivel az út célja, lényege nem ez volt! Indultam tehát tovább, most már déli irányba, egy ideig a tegnap megtett útvonalon. Úgy tűnt egész nap hideg, szeles, borús időm lesz, néha kisebb záporokkal. 10:30 kor érkeztem meg a Tczew-i hídhoz, ami egy váratlan kalandot rejtegetett. A híd vége le volt zárva! Konkrétan berácsozva, hogy még véletlen se próbálkozhassak átkeléssel. A google térkép szerint már 2012-ben is le volt zárva, de akkor még rács nélkül és látható is két tilosban járó biciklis a képen! A következő híd 5 km-rel délebbre lett volna, de akkor már biztosan nem fordulok vissza a folyó túlpartján a város felé, hogy ott is körülnézzek. Tehát mindenképp itt akartam átjutni, de ez lehetetlennek tűnt. Pár méterrel odébb, egy vasúti híd is volt. A sínek mellett, a tartószerkezet szélén egy elég szűk, de biciklivel pont jó szélességű üres rész tátongott, rácsos "talapzattal". Viszont csak úgy nem indultam el rajta, mivel problémás volt a feljutás, és ki tudja milyen a másik oldal, még csak megfordulni sem birok a fogatommal. A gondolkodás közben, hogy hol is juthatnék a városba, egy idős biztonsági őr lépett mellém.

Látható, milyen csodás kis hidacska lesz, csak ki tudja mikor készülnek el vele...

Elmagyarázta, hogy nyugodtan induljak el, nem probléma. Ha leértem a másik oldalon, csak balra kanyarodjak, ezt elismételte 2-3 alkalommal. A második kapun tudok majd kimenni és a központ felé jutok bicikliúton. Nagyon jó, gondoltam ekkor még, de persze nem ment ez ilyen zökkenőmentesen. Megköszöntem a bácsikának az útbaigazítást, majd szép lassan elindultam a hídon, de előbb segített a szerelvényt feljuttatni, mivel tolva esélytelen volt a dolog. Egy két kisebb akadályon kellett átemelni. Még egyszer köszönetet mondtam neki, s tényleg lassan gurultam tovább a hídon.

A másik oldalon jött a meglepetés! Az még belefért a dologba, hogy éles, öklömnyi, néhol kisebb köveken jutottam le a hídról, de csak közvetlenül a sínek mellett tudtam továbbhaladni, amik persze ilyen kövekre vannak fektetve. Na de sebaj, majd a második kapu.

Ezeken a képeken már megszélesedett a terület a sínek és a kerítés között, de még mindig elég szűkösen mozogtam és fél percenként tekingettem hátra, hogy mikor csap el a vonat. Nagy nehezen eljutottam az első kapuig, zárva. Második kapu, zárva! Na itt jött a meglepődés! Zárva??? Hova jöttem basszus. Tovább mentem, mivel vissza a hídra semmi kedvem nem volt menni, na meg még volt terület bőven előre. 5-6 sínpáron átkelve és jó néhány becsavarozott, lezárt kaput elhagyva, végre kicsit tágasabb betonozott részre értem, ahol résnyire nyitva találtam egy nagy vaskaput. Kijjebb lehetett nyitni, tehát sikerült kijutnom. Hogy még egy kicsit tetőzzem a története, a sínek mentén elektromos- illetve (valószínűleg) földelő kábelek is húzódtak, amelyekről gyakran leégett szigetelés darabok lógtak. Na én ezeken a vezetékeken gyalogoltam át, tehát mondanom se kell, mennyire vártam már, hogy valahol legyen egy kivezető út!

A kalandos városmegközelítés után úgy döntöttem, egy ideig most megelégszem a biztosan aszfaltozott, első számú főútvonallal. Innen kezdve a 91-es főúton haladtam, egész Toruńig, ami közel 140 km-es utat jelentett a tükörsima, brutálisan széles útszakaszon. Mivel első számú főútvonalak közé tartozik, elég forgalmasnak számít, de azt ki kell emeljem, hogy senki nem problémázott velem, sőt. Nagy ívben kerültek, bár teljesen elfértek mellettem sávon belül is, és még hely is maradt közöttünk.

Azt még meg sem említettem, mióta Lengyelországban tekertem, rengetegen köszöntek nekem! Bosznia marad még a képzeletbeli dobogó tetején köszönés, kedvesség, biztonság szinten, de Lengyelország nyugodt szívvel tart helyet nálam a dobogó második vagy harmadik fokán, annak ellenére, hogy az út során, kétszer is kivágódott elém 1-1 autós mellékútról!

Meneteltem hát a 91-es úton. Świecie-n álltam meg a "kedvenc" boltomban vásárolni. Mire kiértem, sajnos megérkezett az eső, de haladtam tovább, nem volt vészes.

9 órára csak alább hagyott és szárazon folytathattam az utat. A felhőkön sárgálló Napocska is előbukkant. Még mindig a főúton haladtam Torun felé....

Hogy miért nem említek sátorhelyet? A következő részből kiderül!