Folytatódjon hát a történet a 3. nappal. Az eseményfolyam valamivel reggel 6 óra előttről indul.
Sikeresen megérkeztem Érdre, ahol folytatódott a labirintus játék, hiszen rengeteg útszakasz, amelyen simán folytathatnám az utamat, egyszerűen nem engedélyezi a kerékpárforgalmat. Mivel a törvénnyel nem sok kedvem van játszani, következett egy ki bolyongás a városban. Szerencsére gyorsan egérutat találtam és már haladtam is tovább. Következő állomásom Martonvásár volt, ahol kicsit megtévesztett a szépen kialakított bicikliút és haladtam az "árral" Tordas felé. Tordason tartottam egy nagy reggeli szünetet, majd ezután már gyanús kezdett lenni hogy rossz irányba haladok és végre előkaptam a térképem. Jól is tettem, hiszen a Gyúró településnév már nagyon nem rémlett a nyakamon "csüngő" GPS-nek.
A kerékpárút mellett több helyen is voltak pihenő pontok, amik mellé még "edző park" is épült
Miután sikerült tisztázni az útirányt, visszafordultam Martonvásár felé, ahol épp autós találkozó készülődött, így abba is bepillantást nyerhettem.
Nem kérdeztem, de kétlem, hogy ezzel élesben dolgoznának. Vagy talán tévedek?
Igen, a régi klasszis, működőképes és makulátlan állapotban!
Pár perc nézelődés után Martonvásár központjából, végre a jó irányba indultam tovább. Baracska felé, vagyis egyre jobban közeledtem a Velencei-tóhoz.
Baracska után egy emelkedőn elkerültem egy másik bringást, aki látszólag nem a szomszéd Lenke néni vegyesboltjába tekert. Később megálltam levedleni az alsó réteg pólómat, hiszen a hőmérséklet már közeledett a 30 fokhoz a Napsütötte területeken és ekkor még csak délelőtt 9 volt. Itt visszaelőzött a bringás, akivel egy idő után ismételten összetalálkoztunk. Bringaúton haladtunk ekkor már, ami egyszer csak letért jobbra, de mi mindketten egyenesen akartunk menni. Kicsit összeismerkedtünk Bélával és ketten folytattuk az utat Velence felé. Az ő végállomása Balatonalmádi volt, érettségi találkozóra karikázott ebben a szép tavaszi inkább már nyárias időben. Valahonnan Budapest közeléből indult, már nem emlékszem a pontos helyre.
Mondhatnám, hogy itt már könnyű dolga van egy biciklisnek a városba jutással ám ez így nem teljesen igaz. Az biztos, hogy nem tud az ember rossz felé kanyarodni, hisz a főútvonal mentén mehet előre a bicikliúton. Csak persze a bicikliút szinte minden egyes jelzőlámpánál váltogatja, hogy a főút jobb vagy bal oldalán legyen. Néhány ilyen "S" útszakasz bejárása után viszont már nem túl nehéz megtalálni a központot, a Palotavárost. Itt jól elidőztem, megnéztem az országalmát, s feltankoltam a kulacsaimat, majd ettem egy finom bolognais töltött lángost.
Kulacstöltés közben viszont volt egy nagyon érdekes beszélgetésem.
"Édes napok" fesztivál zajlott épp, tehát sok turista és helybeli bolyongott a tereken. Mire megtöltöttem minden palackom, egy 50 év körüli férfi szólított le. Beszélgetés, szokásos kérdések, honnan jövök, merre megyek, stb.. Mint kiderült pár mondat után, ő buszsofőr és hát nem nagyon szereti az úton a kerékpározókat. Letisztáztuk, hogy igen, ismerem a közlekedési szabályokat. Majd még enyhén kifejtette felém, a biciklisekről való véleményét, de a java még csak ezután következett.
A mondat ami eléggé kiverte nálam a biztosítékot: "... mennek előttem az út szélén és hát nem tudok mit csinálni, muszáj a busszal lelökjem őket az útról ..." !
Azért álljunk meg egy szóra. Muszáj??? Lelökni az útról???
Ugyan csak tovább mosolyogtam és hallgattam mondandóját, de nagyon szívesen pofán vágtam volna a kedves emberkét. Nem álltam le ugyan vitatkozni vele, de ezek után még merje valaki azt mondani nekem, hogy a biciklisek csikarják ki a közlekedés többi résztvevőjéből, hogy elüssék őket!
Valami ilyen járt az eszembe, a "muszáj lelökjem őket" szófordulat kapcsán: Tehát megy a biciklis az út szélén szabályosan. Szembe forgalom van és egy busz jön a kerékpáros mögött. Ekkor felkel egy utas, aki a retiküljéből előránt egy M16-os gépkarabélyt, a sofőr fejéhez szorítja és utasítja arra, hogy lökje le a bringást az árokba!
Tehát az említett buszsofőr szerint a biciklisek nem ismerik a szabályokat. Akkor azt hiszem jogosan mondhatjuk, hogy a sofőr úr sincs tisztában velük. Hiszen ha jól rémlik, addig nem kezdem el előzni az előttem haladó járművet, amíg a mellettem lévő sávban szemben is jönnek.
Ezek után még kicsit hallgattam mondandóját. Jó utat kívánt, majd tovább állt, én pedig folytattam a város bejárását.
Pontosan délben, a harangszót követően elindultam az országalmától, s Szabadbattyánon át Polgárdiba értem. Ebédszünet, majd következett Lepsény, ahol egy kis meglepetés fogadott az út szélén.
Először csak 2-3 szöget vettem észre, majd egy szép marékra valót. Félreparkoltam és visszamentem gyalogosan összeszedni. 2 ilyen kis kupac jött össze, szerencsére egy sem akarta megismerni közelebbről a bicikligumimat.
A településről kiérve, pár km megtétele után az út elágazott Balatonakarattya felé. Gondoltam majd arra megyek, hogy legyen egy kis változatosság ne mindig Balatonvilágos legyen a balatoni kiindulópontom. Sajnos a terv a leágazásnál, már életét is vesztette, ugyanis a 71-es útra nem gurulhatnak fel a biciklisek, folytattam tehát az utazást a 7-es úton. (Csak nekem furcsa, hogy a 7-es számún szabad bringázni, a 71-es számún nem? :D) Szóval az Enying és Lepsény közötti körforgalomtól, a már jól ismert útvonalon jutotta el a balatonvilágosi kilátóhoz, a szokásos indulóhelyemhez.
Ugyan itt szoktam sátorozni, lenn a szabad strandon, mivel még csak 15:40 volt, úgy döntöttem elindulok Balatont kerülni, Tihanyig még nagyon vígan eljutok. Valószínűleg már évek óta itt lehet a bringaút mellett ez a kis hidacska, de az eddigi évek alatt soha nem figyeltem fel rá. Az egyetlen záramat azért nem áldoztam fel, majd jövőre előre készülök.
Az indulás után persze itt is az első dolgom volt, hogy a legközelebbi kútnál/csapnál megtöltsem a kulacsaimat. Ez meg is történt, közben pedig kellemesen elbeszélgettem egy helybéli házaspárral. Pár perccel később egy kis barátnőt is szereztem. A bringaúton rollerezett sebesen és már a kilátónál szépen köszönt nekem, lehetett vagy 5 éves. Most is rögtön üdvözölt, úgyhogy lelassítottam kicsit beszélgetni vele. Mondta, hogy most nem jön velem Balatont kerülni, de neki is van még néhány km hazáig, anyukája messze mögötte bírta csak tartani vele a lépést. Turkáltam kicsit a táskáimban, de sajnos már elfogyott a tartalék müzliszelet állomány, így nem tudtam megkínálni. Elbúcsúztunk egymástól és sebesen továbbálltam. A Balaton északkeleti partját gyorsan le is tudtam. Egész Alsóörsig vezetett az utam megálló nélkül, de itt muszáj volt megállni a parton, hisz itt árulják a világ legfinomabb péksütijét, a "Tejfölös csónakot". Mivel háromnegyed órával zárás előtt jöttem, idén már nem tudtam megízlelni, e fenséges eledelt. De nem búslakodtam, választék volt bőven. Egy nagy szelet pizza és két nutellás "kroaszan" (croissan :D) azért így is feltöltötte az energiakészleteket. Ízre és árra is nagyon nyerő a pékség. Nagyon ajánlom tehát mindenkinek Alsóörsön, a Balaton parton, a Móló Cafe & Friss Pékséget.
Innen már szinte pár lépésre voltam Tihanytól, amit a napi minimum teljesítési célnak tűztem ki. Szokás szerint most is a legvégén, az utolsó 40-50 méter meredek emelkedőn is feltekertem, szinte már lógó nyelvvel a melegben. Útközben összefutottam egy családdal, akik szintén utánfutóval tekertek, de mint kiderült csak bérelték, de csak a baj volt vele, mert minden nagyobb kanyarban leakadt. Az apukával persze megbeszéltem, hogy én hogy oldottam meg a sajátomnál, hogy ne akadjon le. Igen ám, de még találkozásunk legelején megígértem, hogy ezt meg is mutatom. Mikor szinte már felértünk az apátsághoz, egy vízszintes részen a kis család megállt, viszont én ígéretemről megfeledkezve lendületből elindultam a nagyobb emelkedőnek is. Fenn már eszembe jutott és nézelődtem is, de valószínűleg ők sem biciklikkel, se azok nélkül nem jöttek fel egészen az Apátságig. Ha esetleg olvasnátok, most elnézést kérek. Hiszen ott helyszínen tudtuk volna kicsit orvosolni a helyzetet, hogy kellemesebb legyen a napotok vége.
Az órám ekkor már 19:20-at mutatott, de a kellemes időben úgy döntöttem, most már eltekerek Szigligetig, ott már úgy is ismerek az út mentén egy jól bevált, sátorozásra alkalmas biciklis pihenőhelyet.
Eddig mindig, ha feljöttünk az Apátsághoz, utána leereszkedtünk a komp felé, majd úgy a bicikliútra és a félsziget keleti feléig vissza amerről "be" jöttünk. Nem tudom már miért ez volt a logikus út, hiszen a félsziget "szívébe" is vezet út ami sokkal rövidebb és még jó irányba is, a Balaton kerülésem folytatásaként vezet, tehát most itt gurultam, hosszasan a lejtőn lefele.
A már jól bejárt útvonal következett Szigligetig. Még útközben megálltam Révfülöpön vacsorázni, s vacsora után a lemenő Nap felé közeledtem, akár egy jó western film végén, csak én ló helyett, drótszamárral mentem. Az álmosság az utolsó 5-10 percben fogott el, de ekkor már csak arra gondoltam, hogy ha már annyira el akartam menni a Szigligeti pihenőig, akkor most már ezt a pár percet valahogy csak kibírom. Hosszú percek voltak ezek, hiszen ha teljesen egyedül tekersz a sötétben, már csak a saját hangod az amely ébren tart, mert nincs aki beszélne hozzád, csak te és a gondolataid maradtok. 10 és 11 óra között valamikor, végre elértem a táborhelyemet. Még egy kis nassolás lefekvés előtt, majd sátorállítás és a "pihe-puha" földön a hálózsákomban már le is pihentem.
- Megtett út (2.-3. nap!!!): 488 km
- Bringán töltött idő, városnézéssel együtt: 26 óra 54 perc
Folytatás a negyedik nap történéseivel hamarosan...
