Tour de Trieszt - 3.rész

A túra egyik legemlékezetesebb történése, ebben a részben olvasható, a hatodik napnál.

Július 12. Kedd - 5. nap

Ismét tartottuk magunkat, a már megszokott, vadkempingezős időbeosztáshoz, tehát fél 6-kor már ébredeztünk. A közelünkben 4 sávos gyorsforgalmú út húzódott, de szerencsére nyugodtan aludtunk. Reggeli után elindultunk Ljubljanába. Nem is kellett sokat haladnunk, már is megpillantottuk a várost jelző táblát.

Sajnos ezután egy elég kellemetlen meglepetéssel fogadott minket a főváros. Még pár km-en át haladtunk befelé a központ irányba. Egyszer csak megálltunk vetkőzni, kezdett erősen sütni a nap és a reggel felhúzott karmelegítők és alá öltözetek már feleslegesek voltak. Hirtelen egy nagy csattanásra lettem figyelmes. Az út másik oldalán elütöttek egy biciklist! A férfi több métert repült, a biciklije is a fák között állt meg. Rögtön átfutottunk hozzá. Már bánom, hogy egyikünk nem az autóshoz futott oda, hiszen amint meglátta, hogy felsegítjük a férfit, rögtön elhajtott a helyszínről. Szerencsére kisebb és közepes súlyosságú sérülésekkel megúszta az esetet! Így az utánfutómon régóta hordozott elsősegélycsomag is fel lett avatva. Le fertőtlenítettem a nagyobb sérüléseket. Erőltette a sérült, hogy ne hívjunk mentőt, jól van, de elég rosszul nézett ki. Főleg a feje kapott, mivel sisakja nem volt. Karját súrolta le elég jól a járda,, és a fején voltak kissé megdagadva az erek, de persze minden felé vérzett, véres volt (az út szélén tekert, csupán az az egy autós jött mögötte, aki valami oknál fogva nem kerülte ki, de akkorát kapott tőle, hogy 10 métert repült fel a járdára!). 

A környező házaktól már kijöttek ketten-hárman kicsit több sebkötöző felszereléssel, szóval elbúcsúztunk és a többi segítőkész emberre bíztuk őt!
Haladtunk tovább a központ felé. Útközben találkoztunk egy motoros mentőssel, aki ránk dudált, valószínűleg a bringás cimborához siethetett. Attól, hogy erőltette minden oké, nagyot esett ő!
Ezek után nem volt túl nagy kedvünk várost nézni, jobban figyeltük azt, hogy pontosan mikor és merre vezetnek az úton, út mellett a biciklis nyomvonalak.

Ljubljana központjában!

Ljubljanából az E61-es autópálya mentén vezető közúton folytatódott utazásunk. Kezdett az útvonal egyre jobban hegyvidékre hasonlítani. Végre nem az otthoni sík, egyhangú vidék volt előttünk. 

Az út mentén kedves táblák fogadtak minket, az elkövetkező településeken. Mindig "köszöntek" nekünk!

A kedves tábláink!

Szép vidéken közeledtünk Sežana-hoz, ahol még egy utolsó nagyobb pihenőt tartottunk Szlovéniában. A sör gyorsan felszívódott a szervezetemben, ismét egy forró napunk volt.

Volt, ahol az útépítők is ráuntak a hegyek kerülgetésére!

Az Olaszországba való átjutásunk rejtett még magában egy kis érdekességet. Sežana után, az út közvetlenül az autópályára vezetett rá, amin nem kicsit lepődtem meg. Ugyan a lejáró legalján egy "autópálya vége" tábla volt, de az Olaszország tábla közelében rendőrök és katonák álltak, valamint az autópálya 2 jobboldali sávján, állandó nagy forgalom igyekezett Olaszországba. Mivel más út nem vezetett arra, elindultunk, hogy majd megtudjuk a rendőrökhöz érve, hogy szabad-e itt közlekedjünk. Az út melletti záró beton elemeknél szépen kihúzódtunk az aszfaltozott "bukótérbe", hogy még véletlenül se keveredjünk be, az autópályáról érkezők közé. A országtáblát el is hagytuk, hogy elsőként a rendőrökkel kommunikáljunk, majd ráérünk még fényképezkedni. Egy sávos szűkítésként haladhattak át a járművek a határon, de akkora forgalom volt, hogy még gyalog sem tudtam átjutni, az út azon oldalára, ahol 2 rendőr és egy katonatiszt figyelte az országba bejövő forgalmat. Próbáltam integetni nekik, magyarázni, de úgy tettek, mint akik nem is látnak. Szóval visszagurultunk az "Italia" tábláig, pár fényképre. Gondoltam, ha nem lehetnénk itt, már úgy is kiabálnának utánunk, hogy mit csinálunk. 

Az 5. ország, ahol bringával jártam!

Szóval elkészítettük a "kötelező" képeket, és ismét a rendőrök felé indultunk. Ekkor már figyeltek, szóval megálltam annyit elmondani/mutogatni nekik, hogy Triesztre megyünk és itt akkor a baloldali sávban közlekedhetünk-e biciklivel. Bólogatott és mondta, no meg persze mutatta, hogy csak a fenti táblákat figyeljük és nehogy felkeveredjünk, az autópályára! Néhány perc múlva már meg is pillanthattuk a tengert és Triesztet, ahova természetesen hosszas lejtő vezetett le.

Kilátás fentről!

A lejtő felénél!

Ez már Trieszt! Mégis, még messze a part!

Sokáig élvezhettük a lejtőt, de tudtuk, amit most élvezünk, az majd a tengerpart elhagyásakor, brutális emelkedő lesz. Sikerült leérnünk a kikötőbe, hisz a tengert nem túl nehéz megtalálni. Egy ilyen hatalmas városban, azért legény legyen a talpán, aki biciklivel bemerészkedik a belvárosi utakra. Szabad biciklizni az úton, de mikor egy két (néhol négy) sávos, de nagyon szűk utcán tekeregsz a forgalomban, jobbról balról robogósok süvítenek el melletted, látod, hogy mindenki magabiztos, hisz tudják melyik kis utcába kell majd kanyarodjanak fél perc múlva, egyszerűen a bicikliddel nem tudsz közlekedni. Meg lehetne ereszteni 40-ig is a tempót, de az a baj, hogy fogalmam sincs, a következő kanyarban merre is sorakozzak be. Ez azért kicsit egyszerűbb járdán, ahol nyugodtan megállhatok, gondolkodni. Persze a kikötőben és a város központi részén nem volt ezzel gond, mivel a gyalogos övezetben nézelődtünk. A kikötőnél be is vásároltunk. Egy idős néni trafikjánál álltunk meg, képeslapokért, hűtőmágnesekért. Látszólag már zárni akart, de nagyon megörült nekünk, hisz elég jó üzletet csináltunk neki. Találkoztunk más túrázókkal is, de nem sok mindenről tudtunk "beszélgetni". Horvátországba mentek ők is. Az egyikük horvát, a másikuk dán, vagy esetleg finn volt, már nem emlékszem, északi, az biztos!

Sajnos egy idő után, ezek a szép "Parenzana"-ás biciklis táblák eltűntek :(

Nézelődtünk még a városban, majd kiutat kerestünk. A Triesztből való kijutás már feladta a leckét rendesen. Az óriási városban, egy darabig követhetőek voltak, a biciklis táblák, amelyek a Parenzana kerékpáros túraútvonalon vezetett volna délnek, de egy idő után elfogytak a táblák. Nem tudtunk mi tévők lenni, jártunk minden felé. Végül találtunk utat amelyen szabályosan tekerhetünk is és a városból is kivezet, bár elég hosszan emelkedik és kerülőt tesz. A legjobb érzés az volt, mikor már, egy másik település tábláját láthattam. Sötétedésre értük el Aquiliniát, ami után már a szlovén határ várt ránk. Sötétben ugyan, de legalább hűvösben hagytuk el Olaszországot, a Parenzana vasútvonalon épült bicikliúton. Gyönyörű látványt tárt elénk a határvonalnál lévő, régi vasúti "aluljáró. Sajnos sötétben nem tudtuk olyan gyönyörűen megörökíteni. 

Mielőtt megkérdeznétek, miért nem világít szokásosan karácsonyfaként az utánfutóm, elmondom, az csak menet közben tudja, mert direkt rákötése van az agydinamóra az egyszerű led moduloknak!

Hogy mit is kell elképzelni?

A képen én a Szlovénia táblához álltam, de szemben vele van az Olaszország tábla, csak a másik oldalon. A tábla után 3 méterrel van egy, az út felett keresztben elmenő "felüljáró". Egy régen téglából kirakott 3-4 méter hosszú alagút van tehát a bicikliúton. Ha valaki odaáll az olasz táblára nézve éjszaka az alagút elé, az alagúton át egyenesen a tengerpartra lát, a város fényeivel. Csodás látvány, gondolom a profi fényképészeket vonzza a hely, nappal és éjszaka is. Sajnos nem tudom milyen címszóval is kellene olaszul vagy szlovénul rákeresni az adott helyre, hisz biztos rengeteg fénykép van róla az interneten.

Innen haladtunk még, úgy 15-20 percet és 10 órakor Bertoki előtt, a bicikliút mellett táboroztunk le, egy kicsit gondozatlannak tűnő fa ültetvényen. Pár 10 méterre mellettünk, 5 méterrel lejjebb húzódott az autópálya, de nagyon is eldugott hely volt, hisz a pálya közepén, úgysem áll meg senki és onnan is csak nappal láthattak volna. A biciklisek meg tán csak nem veszik rossz néven, hogy itt sátrazunk,bár kétlem, hogy reggel fél 7-ig bárki is tekert volna arra. Sátorállítás után még vacsoráztam és észrevettem, hogy a kilométerórám egy újabb ezrest lépett át, immáron 36 000 km felett járok, 3 év és 2 hónap alatt!

Július 13. Szerda - 6. nap

Reggel 5:30-kor már a levesemet főzöm. Már ekkor kellemes időre jöttem ki a sátorból, szóval gondolni lehetett, ma sem fogunk fázni!

Pakolás, majd a kis reggelim után elindultunk, továbbra is a D-8-as kerékpáros útvonalon haladtunk Horvátország felé. A kerékpárút levezetett a tengerpartra, majd ott folytatódott. Ugyan még 8 óra sem volt, de kezdett melegünk lenni, tehát végre be tudtuk iktatni a tengeri fürdést. A bicikliút közvetlen a parton vezetett, semmi korlát vagy elválasztás nem volt a tengertől, tehát aki itt véletlenül lecsellen, az először a tenger sziklás részét érezheti meg, majd a jó sós tengervizet. Mi igyekeztünk visszajuttatni a szervezetünkbe a napok óta csak fogyó, kiizzadott sót, na meg hűsítő is volt a víz.

Koper-i bicikliút

Elidőztünk a fürdéssel, de hát ezért tekertünk el idáig!

Fürdés után, törölközőre se volt nagy szükség, olyan gyorsan megszáradtunk a napon. Öltözködés és már gurultunk is tovább Izola irányába. Megálltunk egy boltnál bevásárolni. A bicikliút mentén sokszor láttunk pihenőhelyeket és edzőpályákat is. Persze tökéletes állapotban, nem összefirkálva és szétverve. Az egyik ilyen pihenőnél meg is álltunk és egy "rendes" reggeli szünetet tartottunk, bár én már "csemegéztem" reggel indulás előtt, de kell az energia egész napra a tekeréshez.

Az alagút végén pihenőpont és "fénytenger"!

Reggeli után ismét visszatértünk a tengerpartra. Az útvonal egy kicsit furcsán, de egy kempingen át vezetett. Mivel nem szóltak semmit a bejáratnál, gondolom nem mi vagyunk az elsők, akik ezen a túraútvonalon haladnak át, a kemping területén. A partra érve, egy lapuló gumi fogta meg figyelmem. Egy fiatal pár tétlenül üldögélt egy padon, egy kék és egy rózsaszín bringa társaságában. Megálltam megnézni, tudunk-e segíteni. Kilyukadt a hátsó gumi. Rögtön elkezdte magyarázni nekik, hogy majd mindjárt mi orvosoljuk nekik a problémát. Nem kell semmi hátsó szándékra gondolni, de azért ha nem a rózsaszín bringa van kilyukadva, talán nem állok meg. Vicc volt :D, persze nem csak a szép, csinos, fiatal hölgyeknek segítek, de azért ... :D

Szóval gyorsan előkaptam a szerszámos táskám, a kereket kikaptuk és már ragasztottunk is. Egy üvegszilánk okozta a problémát. Talán a hölgy vonta el a figyelmem vagy csak már rég ragasztottam belsőt, - szerencsére már 17 000 km óta nem volt defektem! - de az első folt nagyon a lyuk szélére ment. Éreztük mi, hogy valahogy sokáig kell pumpálni, de nem akar kemény lenni. tehát vissza az egészet. Most egy nagyobb foltot tettem rá, hogy biztos befedje rendesen. Nagyon hálásak voltak. Szerelés közben fotóztak is minket. A hölgy hálából egy 20 euróst is nyújtott felénk, de köszöntük szépen, nem a pénzért álltunk meg. Rajtam is már sokan, sok módon segítettek, segítenek, akik soha nem a pénz miatt kedveskednek, hanem teljesen önzetlenül, ingyen. Tehát a pénzt visszautasítottuk és a szereléssel egybekötött pihenő után indultunk tovább, egyre közelebb Horvátországhoz.

Begyűjtöttem, a 6. bringás országomat is!

Horvátország rögtön egy emelkedővel indított. Közvetlenül a határátkelő után, egy hosszan tartó emelkedőre kapaszkodtunk fel. Útvonalunk még egy darabon megegyezett a Parenzana túraútvonalával, de Grožnjanra már az aszfaltozott közúton mentünk "fel". Azért is írom hogy fel, mert a környező települések általában egy különálló dobon voltak, egy kis várszerű épülettel középen. Tehát feltekertünk a dombra, de meglepetésként a főútra visszavezető lejtő már nem aszfaltozott volt. Nem volt mese, ha ez van, ezen megyünk. Ezúttal 30 km/h fölé nem ment a lejtőn a sebességem. Sajnos Attila országútiján a gumi nem nagyon szerette az utat. A levezető felénél megálltunk és kicserélte a belsőjét, mert finoman eresztett, talán egy nagyobb kő felütötte. 

Nemsokára ismét rátértünk a főútra és Buzetig meg sem álltunk már. Buzetban megálltunk a postánál, megírtam egy trieszti képeslapot és feladtam Feri bácsiéknak. Sajnos kezdett elkeserítő lenni az égbolt. A hőség ellenére ugyanis, egyre több sötét felhő kezdett gyülekezni felettünk.

A borulásból, nemsokára eső lett. Néhol kényszerpihenőket tartottunk buszmegállókban, hisz annyira nem siettünk, hogy kötelező legyen esőben tekerni. Ahogy elcsendesedett az eső, tovább indultunk, de éreztük, hogy bajunk lesz még ebből. Mentünk még pár órán át. Sikerült kifognunk egy útfelújítást is, amit szépen eláztatott már az eső, tehát kilométereken át sárban tekertünk. Nem mellesleg, Buzet óta végeláthatatlan emelkedőn haladtunk. Végül 9 óra előtt letáboroztunk, a főút mentén, egy régi kis használaton kívüli útszakaszon. 50-60 méter hosszú volt a terület kb. 3 méter széles. A főút felől sziklák és fák takarásában voltunk. Eleve a szalagkorláton kellett átjöjjünk, tehát az biztos volt, hogy ide senki nem fog jönni rajtunk kívül. Elég csúnya volt az égbolt. Felállítottuk a sátrakat az aszfaltra. Szerencsére az út enyhén lejtett, így a sátor is az egyik sarkába lejtett, úgy állítottuk be, mivel tudtuk, ha eső lesz, az benn a sátorban is lesz. Nyugodtan lefeküdtünk aludni, de a nyugalom fél 12-kor véget ért. Erős szél érkezett először, ami szinte szaggatta a sátor oldalait, örültem, hogy egészben maradt. Majd társult hozzá a várva várt villámlás, égzörgés és már esett is, azt meg ne is említsem, jól lehűlt a levegő. Tehát szakadó eső és ha még nem lett volna elég, elkezdett esni a jég is. Ilyen egy igazi biciklitúra! A sátramban belül talán jobban esett az eső, mint kívül. A víz egy része kifolyt, viszont meglepő módon, a sarokban a varrás felett volt a vízszint, mégsem akart gyorsan "távozni". Ülve, esőkabátban és a hálózsákomba bújva aludtam! :D Egy igazi felejthetetlen élmény :D Akkor is csak nevetni tudtam, de így utólag belegondolva, fenn a hegyvidéken, egy ilyen viharban, nem is volt az olyan vicces!

És akkor következzék egy videó, főleg azoknak ajánlom, akiknek a "biciklitúra" szóról csak az jut eszébe, hogy szép napsütés, meleg, hátszél, lejtő, esténként csodás pihenés, bizony néha a természet sem kímél! Szerencsére a szélvihar, ekkora már búcsút intett nekünk és már a jég sem "kalapált"! De az eső még olyan jó, közepes erősséggel, villámlás nélkül, csendesen esett. Tehát mondhatjuk, hogy a vihar java már elvonult. akkor nem jutott eszembe kamerázni, mentettem a menthetőt :D
Elnézést a képminőségért, de itt is még a mentés zajlott és próbáltam olyan helyen ülni, ahol lehetőleg nem állt a víz.

Ezt az epizódot tehát ezzel zárnám!

Folytatás, hamarosan ...

Az 5. és 6. napon teljesített kilométerek:

5. nap: 2016.07.12. Kedd - 155,23 km / 9 óra 30 perc

6. nap: 2016.07.13. Szerda - 108,24 km / 7 óra 5 perc

Útvonalak:

Ötödik nap

Hatodik nap

 (ez csak egy vázlatos útvonal, mivel biciklis túrautakat nem tartalmaz a gugli, továbbá a városnézések sincsenek bele kalkulálva!)

Tour de Trieszt - 2.rész

Július 10. Vasárnap - 3.nap

Reggel hűvös időre ébredtünk, fél 6 körül. Szerencsére az esőfelhők elvonultak, csak az út volt még vizes az éjszakai záportól. Sátorbontás közben, "vendégekre" bukkantunk. Sátranként, 5-10 meztelencsiga töltötte velünk az estét. A nem túl kellemes szagú "vendégeinket" lesöpörtük a sátorokról és összepakoltunk. Elmentünk a Kányavári-sziget bejáratához és ott az asztaloknál megreggeliztünk. Evés után még megnéztük a szigetet világosban is. Felmentünk a kilátóba, hogy megtekinthessük a környéket. 

Sátorhelyünk a mellékút melletti fák között!

Fél 8-kor végre útnak indultunk. Visszamentünk Balatonmagyaród felé, ahonnan Galambokra vezetett utunk. 

Galambok után elég dimbes-dombos terület következett. Megérkeztünk Nagykanizsára. Tartottunk egy kis pihenőt, városnézéssel egybekötve.

A testvérvárosok kútjánál a vízkészletünket is fel tudtuk tölteni, bár elég türelmesek kellett legyünk, hisz nagyon lassan csordogált a víz. Nagykanizsából kifelé menet még megálltunk egy boltnál, mivel vasárnap volt, nem akartuk megkockáztatni, hogy esetleg később már nem találunk nyitva tartó üzletet. 

A bolt előtti parkoló!

Vásárlás közben kellemes meglepetés ért. A tegnap esti vendéglátónk Feri bácsi hívott telefonon. Érdeklődött merre járunk, jó utat kívánt és persze még egyszer elmondta, mennyire örül, hogy megismert bennünket. Ekkor mondta, már bánja, hogy nem hívtak be minket előző nap, hogy az ő udvarukban sátrazzunk! Elmondtam neki, hogy megfordult a fejünkben, hogy visszamenjünk, de este 10 után már elég pofátlanságnak tartottuk. Még elkérte a címem, mert ez tegnap elmaradt, majd még egyszer további jó utat kívánt. Folytattuk tehát az utazásunkat Letenyére. Nem itt keltünk át a határon, mivel Szlovéniába terveztem a tenger felé vezető utat, ezért Tornyiszentmiklós irányába indultunk el. Rögtön egy tiltótáblával találtuk magunkat szemben, de egy férfi az utcáról odakiabált nekünk, hogy a házaknál lévő zsákutcában visz tovább a bicikliút, így szabályosan tudunk tovább menni. Mondta, hogy egy forrás is lesz az út mellett, ott finom friss vizet tudunk tölteni. Megköszöntük neki a segítséget és pár perc múlva meg is érkeztünk a forráshoz.

Minden szép és jó volt. Úgy döntöttünk, itt még a ruháinkat is ki tudjuk mosni, tehát tartunk egy nagyobb pihenőt. A "szép életnek" azonban gyorsan vége lett. Mire beáztattuk a ruhákat a közeli háztól egy férfi jött oda hozzánk, azzal a kérdéssel kezdve, fennhangon, hogy mit csinálunk itt. Először kicsit értetlenül fordultam felé, hogy még is mi köze hozzá, de persze ezt nem mondtam neki, csak elmondtam, hogy feltöltjük a kulacsainkat és pihenünk. Erre jött a meglepő válasz, hogy azt bizony ne csináljuk, mert ez bizony magánterület! Zavaromban gyorsan elnézést kértem tőle, elmondtam, hogy a településen mondták nekünk, hogy itt tudunk pihenni, de ez esetben, már megyünk is tovább. Ekkor már azt mondta, maradhatunk, pihenjünk csak. Beszélgettünk vele egy kicsit. Elmondta, hogy régebben már felkínálta a területet az önkormányzatnak, de nem kellett nekik, bezzeg most, hogy lenyírta a füvet, egyre többen megállnak itt. Nem nagyon értettem meg, hogy akkor mi a fenéért nem keríti már el a területet, ha ennyire probléma az, hogy néha a biciklisek itt állnak meg vízért. Persze kerítésoszlopok vannak, de nincs rajtuk semmi, az sincs kiírva, hogy magánterület lenne. Igazából ezen a területen a tulajdonos csak annyit szokott csinálni, hogy pár havonta lenyírja a füvet, tehát semmire nem használja, bezzeg ha valaki odamegy vízért, az világméretű probléma. Na mindegy, előtte nézegettük, hogy máskor ha erre járunk, ez nagyon jó sátorhely lenne, de így már kerüljük a helyet, vízért se megyünk oda!

A tikkasztó melegben továbbmentünk, Tornyiszentmiklós felé. Volt még útközben 2-3 település, melyeken át kellett haladnunk, itt már rendes közkutakat is találtunk, ahol vizet tölthettünk és a ruháinkat is be tudtuk rendesen áztatni.

Tornyiszentmiklós után már csak néhány km választott el attól, hogy először átléphessek Szlovéniába. Magyarország EU-s csatlakozása előtt, itt nem lehetett átkelni Szlovéniában, hiszen csak egy egyszerű kis közút van itt, de a Schengeni övezetbe való lépés óta olyan, akár csak az országon belüli szomszéd településre mennél át. Annyi a különbség, hogy itt egy országot jelző táblával is találkozik az ember!

Szerbia, Magyarország és Románia után, a 4. ország, ahol bringával jártam!

Az első falu amit érintettünk, Pince volt, majd egymást érték a települések, ahogy az egyiknek vége volt, rögtön jött a következő. Jó ideig bicikliúton haladhattunk, majd a főút mellett egy egysávos úton folytatódott az utazás, mezőgépeknek és bicikliseknek fenntartott aszfaltozott úton. 

Srednja Bistrica-ban akadt egy kis problémánk, mivel 2 kereszteződésen haladtunk át, de egyiknél sem volt tábla, hogy hova lehet eljutni, ha nem egyenesen megyünk. Mivel az irány jó volt, haladtunk tovább előre, de Melincibe érve rájöttem, már le kellett volna forduljuk, hogy átkeljünk a Mura folyón. Vissza tehát Sr. Bistrica-ig és ott kérdezősködni kezdtem, hogy Ljutomerbe (a következő nagyobb település amit érintenünk kellene) melyik kereszteződés balos kanyarjával jutunk el. Sajnos az első emberválasztás rossznak bizonyult. A fickó ugyanis ahelyett, hogy megmondta/mutatta volna, hogy az előttem levő kereszteződésnél még előre menjek vagy balra, leadta az "élettörténetét" és kb. a tengerig vezető utat 3 percbe szlovén nyelven, a leggyorsabb sebességgel ahogy beszélni lehet. Csak bólogattam, hogy oké, miután elment gyorsan leszólítottam, egy kicsit értelmesebbnek tűnő hölgyet és 2-szer is elmagyaráztam (kézzel, lábbal, szavakkal), hogy csak annyit akarok tudni, hogy Ljutomer felé itt most egyenesen menjek még a következő elágazásig vagy már itt le kell forduljak. Nagyon kedvesen megmutatta, hogy itt forduljunk le, megköszöntük, a rövid és egyszerű választ és továbbálltunk. Ljutomerből eredetileg Ptujba akartam menni egy kis falvakon átvezető, kis forgalmú úton, de mivel nem mentünk be egész a városközpontig, ezt a leágazást elszalasztottuk. Így Ormož irányába haladtunk tovább, ahonnan szintén egyszerűen el lehet majd jutni Ptujba. Útközben még egy helyen, megálltam megkérdezni, hátha rá tudunk még térni az eredeti útvonalunkra, de azt mondták, hogy itt tovább már csak Ormož felől tudunk Ptujba menni. Tehát mentünk tovább, ahogy a főút vezetett. Az út mentén egyszer csak egy pumpás kutat láttam meg egy veteményes parcellán. Egy hölgy volt ott egy kislánnyal, aki egy kis medencében fürdött. Elég kevés vizünk volt már, szóval megkérdeztem kaphatunk-e. A hölgy elmagyarázta, hogy ez nem ivóvíz. Mivel közös nyelvet nem találtam, nem akartam erőltetni neki, hogy nekünk nagyon jó az, mindenhol ilyet iszunk, tehát inkább tovább haladtunk és az út mentén megálltunk egy családi háznál, ahol kaptunk csapvizet.

Elértük Ormožt, de a Ptuj irányába haladó útról, ki voltunk tiltva, ezért bementünk a városba. Szerencsére nem sokáig tartott a tiltás, mivel a városból az út 3 km-után visszavezetett az előző szakaszra, ami Ptuj felé vezet.

Nagyon jól haladtunk tovább. Még Gorišnica-nál megálltunk egy háznál vizet kérni és mivel már 8 óra elmúlt, úgy gondoltuk, lassan ideje táborhelyet keresni. Néhány méter után, már a következő településről haladtunk el. Kifelé menet megálltunk egy benzinkútnál és a mellette lévő étterembe vacsoráztunk. Elég drága volt minden. Sokalltuk a kaja árát is, de már megrendeltük, szóval maradtunk. Nem bántuk meg, hogy itt ettünk. Ugyan majdnem 6 eurómba került egy átlagos méretű pizza, ami nálunk kb. 2 euró lenne, de teljesen jóllaktam, ami az otthoni 2 euróssal nem történt volna meg!

Vacsora után már csak pár 100 métert tettünk meg és lesátoroztunk. Sátorhelyünk a következő kis település, Cunkovci közvetlen közelében volt. Az első utca házaitól, egy 50-80 méter hosszú kis erdő választott el minket, de úgy néztem, nem foguk senkit zavarni, mivel sötétedett már, az egyenes útról nem láthatott minket senki.

Július 11. Hétfő - 4.nap

Reggel szokásosan korán keltünk, főképp azért, mert nem voltunk eldugott helyen, világosban már bárki láthatott minket a főútról. Ahogyan kiléptem a sátorból, rögtön észrevettem, hogy a szomszédos parcellán egy bácsika a veteményest locsolja. Láthatóan nem zavarta őt, hogy ott sátoroztunk, máskülönben, rendőri ébresztőnk lett volna! Első megállónk Pragersko városa volt, ahol egy pékségben vettünk friss burekot. Abban a reményben, hogy találunk valami park féleséget, tovább indultunk, de mivel nem lett, az út mellett álltunk félre reggelizni.

Ismét megtudtuk, hogy errefelé kicsit drágább minden. Egy húsos burek 2,20 euróba fájt, de megint csak kárpótolt minket az íz és a jóllakottság!

Reggeli után, újult erővel folytattuk a tekerést. Következő megállónk Slovenska Bistrica-án volt, ahol a központban töltöttük meg a kulacsainkat, hisz ez a nap sem ígérkezett hűvösnek. Útközben egy túrázó párral is "találkoztunk", - mi épp az utca másik felén álltunk meg, térképet nézni - akik tandemmel túráztak. 

Az utunkat Celje irányába folytattuk, Poljčane és Šentjur, nagyobb települések érintésével, a 219-es, majd a 107-es úton. Ekkor már minden felé dombokat, hegyeket láttunk magunk előtt, ám mégis azt mondanám, nem voltak vészes emelkedők, java részt síkságon tekertünk.

A nagy melegben, ezek a kis emelkedők is megizzasztottak minket, ezért beiktattunk itt-ott, egy-két sör szünetet is. Šentjuron és Šempeteren tartottunk tehát hosszabb pihenőket. Időközben áthaladtunk Celje-n. A pihenők után, mintha egy kemencében indultunk volna tovább. A 35, tűző napon, akár 40 fokos kánikulában igazi felüdülést jelentett, hogy Šentrupert után megpillantottam a Bolska patakot, amely kristálytiszta, csekély vizű és nem mellesleg, egy kis ösvény levezet a vízre. Nem is kellett gondolkozni rajta, rögtön jeleztem, hogy itt meg fogunk állni. Bármennyire is közel van a főúthoz, mivel tábla nincs, hogy tilos lenne fürödni benne, mi csobbanunk egyet. Így is történt. A vízbe bemenni volt kicsit kellemetlen, hisz jéghidegnek éreztem, de utána alig akartam kijönni belőle! 

2 nap nem fürdés után, nagyon jól esett végre tisztán útra kelni. Következett egy kis emelkedős szakasz, de még ez sem volt az az igazán hegynek mondható. Útközben friss vizet is szereztünk. Örülnénk neki ha több ilyen lenne az utak mentén!

Sok kis település várt még ránk a nap további részében, míg végül elértük 19:45-kor Trzint, mondhatni Ljubljana külvárosát. Mivel egy főváros valószínűleg nem kis település, nem akartunk már átvágni rajta, mert az minimum 2-3 óránkba telt volna, ezért sátorhely keresésbe kezdtünk. Végül, rövid keresés után, az úttól nem túl messze, egy kaszáló területen vertünk tábort.

Egy igazi bringás család!

Sátorhelyünk!

Csilis leves, ami a megvétel után nem tűnt túl jó ötletnek, de miután kész lett és elfogyott, csak ezt ettem volna!

A túrabeszámoló, hamarosan folytatódik...

A harmadik és negyedik napon megtett km-ek:

3. nap: 2016.07.10. Vasárnap - 158,47 km / 8 óra 17 perc

4. nap: 2016.07.11. Hétfő - 161,11 km / 8 óra 43 perc

Útvonalak:

Harmadik nap

Negyedik nap