Túrakerékpározás a nagy világban: Tour de Trieszt

Július 10. Vasárnap - 3.nap

Reggel hűvös időre ébredtünk, fél 6 körül. Szerencsére az esőfelhők elvonultak, csak az út volt még vizes az éjszakai záportól. Sátorbontás közben, "vendégekre" bukkantunk. Sátranként, 5-10 meztelencsiga töltötte velünk az estét. A nem túl kellemes szagú "vendégeinket" lesöpörtük a sátorokról és összepakoltunk. Elmentünk a Kányavári-sziget bejáratához és ott az asztaloknál megreggeliztünk. Evés után még megnéztük a szigetet világosban is. Felmentünk a kilátóba, hogy megtekinthessük a környéket.

Sátorhelyünk a mellékút melletti fák között!

Fél 8-kor végre útnak indultunk. Visszamentünk Balatonmagyaród felé, ahonnan Galambokra vezetett utunk.

Galambok után elég dimbes-dombos terület következett. Megérkeztünk Nagykanizsára. Tartottunk egy kis pihenőt, városnézéssel egybekötve.

A testvérvárosok kútjánál a vízkészletünket is fel tudtuk tölteni, bár elég türelmesek kellett legyünk, hisz nagyon lassan csordogált a víz. Nagykanizsából kifelé menet még megálltunk egy boltnál, mivel vasárnap volt, nem akartuk megkockáztatni, hogy esetleg később már nem találunk nyitva tartó üzletet.

A bolt előtti parkoló!

Vásárlás közben kellemes meglepetés ért. A tegnap esti vendéglátónk Feri bácsi hívott telefonon. Érdeklődött merre járunk, jó utat kívánt és persze még egyszer elmondta, mennyire örül, hogy megismert bennünket. Ekkor mondta, már bánja, hogy nem hívtak be minket előző nap, hogy az ő udvarukban sátrazzunk! Elmondtam neki, hogy megfordult a fejünkben, hogy visszamenjünk, de este 10 után már elég pofátlanságnak tartottuk. Még elkérte a címem, mert ez tegnap elmaradt, majd még egyszer további jó utat kívánt. Folytattuk tehát az utazásunkat Letenyére. Nem itt keltünk át a határon, mivel Szlovéniába terveztem a tenger felé vezető utat, ezért Tornyiszentmiklós irányába indultunk el. Rögtön egy tiltótáblával találtuk magunkat szemben, de egy férfi az utcáról odakiabált nekünk, hogy a házaknál lévő zsákutcában visz tovább a bicikliút, így szabályosan tudunk tovább menni. Mondta, hogy egy forrás is lesz az út mellett, ott finom friss vizet tudunk tölteni. Megköszöntük neki a segítséget és pár perc múlva meg is érkeztünk a forráshoz.

Minden szép és jó volt. Úgy döntöttünk, itt még a ruháinkat is ki tudjuk mosni, tehát tartunk egy nagyobb pihenőt. A "szép életnek" azonban gyorsan vége lett. Mire beáztattuk a ruhákat a közeli háztól egy férfi jött oda hozzánk, azzal a kérdéssel kezdve, fennhangon, hogy mit csinálunk itt. Először kicsit értetlenül fordultam felé, hogy még is mi köze hozzá, de persze ezt nem mondtam neki, csak elmondtam, hogy feltöltjük a kulacsainkat és pihenünk. Erre jött a meglepő válasz, hogy azt bizony ne csináljuk, mert ez bizony magánterület! Zavaromban gyorsan elnézést kértem tőle, elmondtam, hogy a településen mondták nekünk, hogy itt tudunk pihenni, de ez esetben, már megyünk is tovább. Ekkor már azt mondta, maradhatunk, pihenjünk csak. Beszélgettünk vele egy kicsit. Elmondta, hogy régebben már felkínálta a területet az önkormányzatnak, de nem kellett nekik, bezzeg most, hogy lenyírta a füvet, egyre többen megállnak itt. Nem nagyon értettem meg, hogy akkor mi a fenéért nem keríti már el a területet, ha ennyire probléma az, hogy néha a biciklisek itt állnak meg vízért. Persze kerítésoszlopok vannak, de nincs rajtuk semmi, az sincs kiírva, hogy magánterület lenne. Igazából ezen a területen a tulajdonos csak annyit szokott csinálni, hogy pár havonta lenyírja a füvet, tehát semmire nem használja, bezzeg ha valaki odamegy vízért, az világméretű probléma. Na mindegy, előtte nézegettük, hogy máskor ha erre járunk, ez nagyon jó sátorhely lenne, de így már kerüljük a helyet, vízért se megyünk oda!

A tikkasztó melegben továbbmentünk, Tornyiszentmiklós felé. Volt még útközben 2-3 település, melyeken át kellett haladnunk, itt már rendes közkutakat is találtunk, ahol vizet tölthettünk és a ruháinkat is be tudtuk rendesen áztatni.

Tornyiszentmiklós után már csak néhány km választott el attól, hogy először átléphessek Szlovéniába. Magyarország EU-s csatlakozása előtt, itt nem lehetett átkelni Szlovéniában, hiszen csak egy egyszerű kis közút van itt, de a Schengeni övezetbe való lépés óta olyan, akár csak az országon belüli szomszéd településre mennél át. Annyi a különbség, hogy itt egy országot jelző táblával is találkozik az ember!

Szerbia, Magyarország és Románia után, a 4. ország, ahol bringával jártam!

Az első falu amit érintettünk, Pince volt, majd egymást érték a települések, ahogy az egyiknek vége volt, rögtön jött a következő. Jó ideig bicikliúton haladhattunk, majd a főút mellett egy egysávos úton folytatódott az utazás, mezőgépeknek és bicikliseknek fenntartott aszfaltozott úton.

Srednja Bistrica-ban akadt egy kis problémánk, mivel 2 kereszteződésen haladtunk át, de egyiknél sem volt tábla, hogy hova lehet eljutni, ha nem egyenesen megyünk. Mivel az irány jó volt, haladtunk tovább előre, de Melincibe érve rájöttem, már le kellett volna forduljuk, hogy átkeljünk a Mura folyón. Vissza tehát Sr. Bistrica-ig és ott kérdezősködni kezdtem, hogy Ljutomerbe (a következő nagyobb település amit érintenünk kellene) melyik kereszteződés balos kanyarjával jutunk el. Sajnos az első emberválasztás rossznak bizonyult. A fickó ugyanis ahelyett, hogy megmondta/mutatta volna, hogy az előttem levő kereszteződésnél még előre menjek vagy balra, leadta az "élettörténetét" és kb. a tengerig vezető utat 3 percbe szlovén nyelven, a leggyorsabb sebességgel ahogy beszélni lehet. Csak bólogattam, hogy oké, miután elment gyorsan leszólítottam, egy kicsit értelmesebbnek tűnő hölgyet és 2-szer is elmagyaráztam (kézzel, lábbal, szavakkal), hogy csak annyit akarok tudni, hogy Ljutomer felé itt most egyenesen menjek még a következő elágazásig vagy már itt le kell forduljak. Nagyon kedvesen megmutatta, hogy itt forduljunk le, megköszöntük, a rövid és egyszerű választ és továbbálltunk. Ljutomerből eredetileg Ptujba akartam menni egy kis falvakon átvezető, kis forgalmú úton, de mivel nem mentünk be egész a városközpontig, ezt a leágazást elszalasztottuk. Így Ormož irányába haladtunk tovább, ahonnan szintén egyszerűen el lehet majd jutni Ptujba. Útközben még egy helyen, megálltam megkérdezni, hátha rá tudunk még térni az eredeti útvonalunkra, de azt mondták, hogy itt tovább már csak Ormož felől tudunk Ptujba menni. Tehát mentünk tovább, ahogy a főút vezetett. Az út mentén egyszer csak egy pumpás kutat láttam meg egy veteményes parcellán. Egy hölgy volt ott egy kislánnyal, aki egy kis medencében fürdött. Elég kevés vizünk volt már, szóval megkérdeztem kaphatunk-e. A hölgy elmagyarázta, hogy ez nem ivóvíz. Mivel közös nyelvet nem találtam, nem akartam erőltetni neki, hogy nekünk nagyon jó az, mindenhol ilyet iszunk, tehát inkább tovább haladtunk és az út mentén megálltunk egy családi háznál, ahol kaptunk csapvizet.

Elértük Ormožt, de a Ptuj irányába haladó útról, ki voltunk tiltva, ezért bementünk a városba. Szerencsére nem sokáig tartott a tiltás, mivel a városból az út 3 km-után visszavezetett az előző szakaszra, ami Ptuj felé vezet.

Nagyon jól haladtunk tovább. Még Gorišnica-nál megálltunk egy háznál vizet kérni és mivel már 8 óra elmúlt, úgy gondoltuk, lassan ideje táborhelyet keresni. Néhány méter után, már a következő településről haladtunk el. Kifelé menet megálltunk egy benzinkútnál és a mellette lévő étterembe vacsoráztunk. Elég drága volt minden. Sokalltuk a kaja árát is, de már megrendeltük, szóval maradtunk. Nem bántuk meg, hogy itt ettünk. Ugyan majdnem 6 eurómba került egy átlagos méretű pizza, ami nálunk kb. 2 euró lenne, de teljesen jóllaktam, ami az otthoni 2 euróssal nem történt volna meg!

Vacsora után már csak pár 100 métert tettünk meg és lesátoroztunk. Sátorhelyünk a következő kis település, Cunkovci közvetlen közelében volt. Az első utca házaitól, egy 50-80 méter hosszú kis erdő választott el minket, de úgy néztem, nem foguk senkit zavarni, mivel sötétedett már, az egyenes útról nem láthatott minket senki.

Július 11. Hétfő - 4.nap

Reggel szokásosan korán keltünk, főképp azért, mert nem voltunk eldugott helyen, világosban már bárki láthatott minket a főútról. Ahogyan kiléptem a sátorból, rögtön észrevettem, hogy a szomszédos parcellán egy bácsika a veteményest locsolja. Láthatóan nem zavarta őt, hogy ott sátoroztunk, máskülönben, rendőri ébresztőnk lett volna! Első megállónk Pragersko városa volt, ahol egy pékségben vettünk friss burekot. Abban a reményben, hogy találunk valami park féleséget, tovább indultunk, de mivel nem lett, az út mellett álltunk félre reggelizni.

Ismét megtudtuk, hogy errefelé kicsit drágább minden. Egy húsos burek 2,20 euróba fájt, de megint csak kárpótolt minket az íz és a jóllakottság!

Reggeli után, újult erővel folytattuk a tekerést. Következő megállónk Slovenska Bistrica-án volt, ahol a központban töltöttük meg a kulacsainkat, hisz ez a nap sem ígérkezett hűvösnek. Útközben egy túrázó párral is "találkoztunk", - mi épp az utca másik felén álltunk meg, térképet nézni - akik tandemmel túráztak.

Az utunkat Celje irányába folytattuk, Poljčane és Šentjur, nagyobb települések érintésével, a 219-es, majd a 107-es úton. Ekkor már minden felé dombokat, hegyeket láttunk magunk előtt, ám mégis azt mondanám, nem voltak vészes emelkedők, java részt síkságon tekertünk.

A nagy melegben, ezek a kis emelkedők is megizzasztottak minket, ezért beiktattunk itt-ott, egy-két sör szünetet is. Šentjuron és Šempeteren tartottunk tehát hosszabb pihenőket. Időközben áthaladtunk Celje-n. A pihenők után, mintha egy kemencében indultunk volna tovább. A 35, tűző napon, akár 40 fokos kánikulában igazi felüdülést jelentett, hogy Šentrupert után megpillantottam a Bolska patakot, amely kristálytiszta, csekély vizű és nem mellesleg, egy kis ösvény levezet a vízre. Nem is kellett gondolkozni rajta, rögtön jeleztem, hogy itt meg fogunk állni. Bármennyire is közel van a főúthoz, mivel tábla nincs, hogy tilos lenne fürödni benne, mi csobbanunk egyet. Így is történt. A vízbe bemenni volt kicsit kellemetlen, hisz jéghidegnek éreztem, de utána alig akartam kijönni belőle!

2 nap nem fürdés után, nagyon jól esett végre tisztán útra kelni. Következett egy kis emelkedős szakasz, de még ez sem volt az az igazán hegynek mondható. Útközben friss vizet is szereztünk. Örülnénk neki ha több ilyen lenne az utak mentén!

Sok kis település várt még ránk a nap további részében, míg végül elértük 19:45-kor Trzint, mondhatni Ljubljana külvárosát. Mivel egy főváros valószínűleg nem kis település, nem akartunk már átvágni rajta, mert az minimum 2-3 óránkba telt volna, ezért sátorhely keresésbe kezdtünk. Végül, rövid keresés után, az úttól nem túl messze, egy kaszáló területen vertünk tábort.