Tour de Polska - 5. rész

Június 30. Péntek

153,49 km / 9 óra 23 perc 

Kicsit elhúztam a reggelt, bár az eső már nem esett. 8:45-kor startoltam el. Brutálisan erős DDNY-i szél fújt, persze én is pont abba az irányba haladtam tovább, tehát nem volt mese, szembeszél várt rám. Wrocławot végül csak elkerültem. A nagyváros helyett inkább kis falvakat választottam útiránynak. Egy benzinkútnál tartottam ebédszünetet, amelytől a többi kút is bőven tanulhatna, és átvehetne pár embercsalogató dolgot. Ilyen például az, hogy egy elég nagy fedett rész volt asztalokkal padokkal ellátva. Éjszakai világítással, konnektorokkal. Ingyenes WC használat és persze a pihenőhely mellett egy csap amiit bárki használhat. 

Valamit épp el akart "lopni" tőlem a szél, azért izeg mozog össze-vissza a fényképezőgép a kezemben, próbáltam elkapni! :D 

Egész nap maradt az erős szél. A síknak nevezhető területet, egyre inkább kezdi felváltani az emelkedő-lejtő páros. Ugyan még csak dombocskáknak csúfolnám, de egyre meredekebbek és hosszabbak, ahogy haladok "lefelé". A lánc és hátsó racsnis lánckerekeim kezdik feladni a küzdelmet, az emelkedőknél nem sokat számít már az erőm, csak lendülettel, meg lassú áttételekkel tudok haladni recsegés, lánc ugrálás nélkül. Azért reménykedem benne, hogy hazáig már kibírják!

Ma is rengetegen köszöntek nekem, autóból is, de számos gyalogos is a segítségemre volt. Egy bácsika például németül igazított útba. Kitti a te kedvedért hozzáteszem, németül se tudok, de azért még mindig inkább németül szóljon hozzám valaki, mint angolul.

Żelazno után, még haladtam pár km-t, s az út mentén körbálák mögött táboroztam le.

Július 1. Szombat

167,12 km / 10 óra 8 perc

Ezen a reggelen se igyekeztem túlságosan. Ezért nem szabad több egymást követő pihenőnapot tartani, utána "ellustul" az ember. Azért reggelivel együtt, 7 órakor már úton voltam, de azért elég látható helyen tanyáztam le és ekkorra már teljesen világos van! Szelesen indult ez a nap is, de legalább meleg volt. Még délelőtt elhagytam Lengyelországot és Csehországba értem, ami a 12.-ként iratkozott fel, a biciklivel meglátogatott országok listájára.

Délután kisebb 10-15 perces esőzések késztettek pihenésre. A hőmérséklet maradt kellemes 25 celsius felett, tehát nem bántam a már jól megszokott esőt. Az első ilyen kényszer megállásomkor találkoztam össze egy 15-20 autóból álló baráti társasággal. Nem tudom merre jártak, vagy hova igyekeztek, de nekik se jött túl jól az eső, ugyanis jobbnál, jobb, márkásabbnál, márkásabb "kabriókkal rótták a kilométereket és kénytelenek voltak megállni, hogy "feldobják" a tetőt az autókra. Ekkor persze én se tudtam, hogy csak pár percig fog esni. Gondolom ők is ismét megálltak, amint elállt. 

Éjszakai szállásnak nagyon jól jött volna az esős estékre, egy ilyen buszmegálló.

A következő adag eső!

Pihentem tehát pár percet, majd folytattam az utat, másztam tovább. Felértem a dombtetőre, ahonnan egy jó hosszas lejtő következett. Sajnos épp felújítás alatt állt, így a teljes felülete fel volt marva. Közben elhaladtam az autós bandám mellet. Egy út menti pihenőhelyen álldogáltak, nézték, hogy tetővel, vagy tető nélkül kéne tovább indulniuk. Kavarogtak a felhők felettünk.

Alig, hogy elhagytam őket, már el is dőlt a kérdés, mert ismét esőcseppek csapódtak rám. Néhányan már meg is előztek. Többen kameráztak, integettek előzés közben. Kiértem az erdős részből és egyre jobban elkezdett esni. A száguldozásnak lőttek. A felmart út is elég lett volna, hogy rájöjjek, nem lesz nagy sebességű ereszkedés, de az eső még tudta ezt tetőzni, mivel még csúszóssá is tette, az amúgy is vibráló, rázkódó útfelületet.

Egyébként a csehek, Csehország, hogy úgy mondjam, "nagyon rajta van" a biciklis témán. Elég jól ráépülnek, ráépítenek a kerékpárosokra. Bicikliutak, kijelölt útvonalak. Az út sokszor sportpályák mellett húzódik el, ahol ingyen tudja használni az ember a WC-t, zuhanyzót. A következő képen az látható, hogy a régi kétsávos aszfaltút mellé egy újabbat csináltak, ezáltal a régebbi már használaton kívülinek lett minősítve. Na és, vajon mit kezdenek egy ilyen útszakasszal a csehek? Bicikliúttá nyilvánítják! Gyönyörűen tábla jelezte, hogy ez bizony bicikliút és oszlopok védték a szakaszt az illetéktelen autós felhajtóktól, az út kezdeténél.

Az emelkedők meredekségét, egyre jobban jelezte a láncom. Egyre lehetetlenebb áttételeket kényszerültem használni, hogy legalább felfelé ne kelljen tolnom. Például, amit egyébként még nézni is rossz, ha meglátok egy biciklist, mikor elől a legnagyobb és hátul is a legnagyobb lánctányéron fut a lánc. Egy új láncot ezzel szinte azonnal halálra lehet ítélni. Hogy a laikusok is értsék, megpróbálom egyszerűen elmagyarázni, miért is probléma, a példában említett áttétel.

Az én 3x7, vagy nevezzük 21 sebességes biciklimre nézve. Ami valójában nem 21 sebesség, épp azért, mert van néhány, ilyen lehetetlennek nevezhető áttétel, amelyet bűn használni.

És akkor a magyarázat. Ugye azt mondtam, elől és hátul is a legnagyobb lánckereket akarom használni. Ez esetben, a képen narancssárgával jelölt láncvonalat kapom meg, ami persze, még átfut a két lánctányéron is. Nem üresjáratban, mivel felfelé haladnék, jó nagy erőátvitellel "húznám", fordítanám át, a hátsó kereket a a lánctányérok kapcsolatával. A láncunk ugyan tud egy kis mértékben kanyarodni, tehát nem kell teljesen egy vonalban legyen az első és hátsó (lánc)kerék, de ebben az esetben, ez már akkora "kanyar" a láncnak, hogy csak a kopását segítjük, a mihamarabbi elszakadását. Az enyém ekkor már, a "neki mindegy" kategóriában volt, örültem, hogy van még olyan mászáshoz való áttételem, amin nem ugrik át a láncom. Szólhatnának itt közbe a műszakilag, a kerékpárokhoz kicsit jobban értők, hogy jó, de miért nem használtam az első hajtómű legkisebb kerekét?! 

A lánc kopása itt már akkora volt, hogy a legkisebb kerék fogaiban, egyszerűen nem kapaszkodtak meg a szemek. Túl kicsi volt már az átmérő és így kevés fog tudott "rendesebben" belekapaszkodni. A középső tányér fogai már ki voltak hegyezve elég jól, tehát a legjobb megoldás, a még tűrhetőnek nevezhető, legfelső tányér volt.

Ennyi elég is volt a műszaki rizsából. Nem is kellett volna így belemélyedni, inkább az útról mesélnék tovább.

Brno irányába haladtam. A pihenőnapokon gondoltam ki, hogy majd benézek a Zetor kiállító termébe, tudniillik, itt található a Zetor traktorok központi gyára. Azzal viszont nem kalkuláltam, hogy épp másnap, tehát vasárnap érkezem a városba, és persze, hogy vasárnap zárva van. Erről a programról, tehát le kellett mondjak, mivel nem akartam csak ezért egy plusz napot téblábolni a városban.

Visszatérve azért még a szombatra. Nem is volt olyan egyszerű Brnoba jutni. Útfelújítások minden felé, terelőtáblák, fantasztikus. Biciklivel se tudtam átosonni, mivel magas kerítéssel zárták el az utat, nehogy a kis kíváncsi turista átjusson. Maradt tehát az emelkedősebb hegyi, erdei út. Mondhatnám, a festői útvonal. Igazából jobban is jártam ezzel, mintha a főúton mentem volna. Sokkal hanglatosabb, nyugodtabb volt.

Elég közel voltam már Brno-hoz, ami azért nem épp kisváros. 8 óra körül el is kezdtem sátorhelyet keresgélni. Gyorsan rá is bukkantam egy megfelelő helyre, a következő kis falu előtt. A szemfülesek ugyan megláthattak, de kicsit beljebb húzódtam a fák közé. Jó meleg volt, gondolkodtam, egy sima sátor nélküli, hálózsákos éjszakázáson, de csak előkaptam a sátrat is.

Július 2. Vasárnap

210,72 km / 11 óra 44 perc

Jó döntésnek bizonyult előző este a sátor. Esővel indult a reggel. Fél 8 körül indultam útnak, szinte teljesen el is állt az eső. A hőmérséklet nem sokat változott, tehát fázni nem fáztam, de inkább mentem volna szárazon tovább.

Brnoban nem sokat fényképeztem. Normálisnak nevezhető képek, csak a város látképéről vannak. óriási területen fekszik. Annak nagyon örültem, hogy semmi tiltó táblával nem zavartak le a jó széles több sávos utakról. Nem sokat bóklásztam a városban, szinte csak a tranzit útszakaszokat használtam, mert egyre jobban eleredt az eső. Mire ki kászálódtam a város másik szélére, jött is az égi áldás, mint ha egyenesen engem locsolnának fentről. 

Ahogy már említettem, Csehországban elég jól ki vannak jelölve a biciklis útvonalak. Az EuroVelo nemzetközi kerékpáros túraútvonal hálózatát is könnyedén megtaláltam. Nem kizárólag aszfalt utakon vezet, de kihagyhatatlan tájakra vezeti el az embert. Érdemes rátérni, és a papírtérképet is a táskába lehet száműzni, mert a nagyobb csomópontjainál térképek is vannak az útjelző táblák mellett.

Mondhatnám, hogy unalmas, "csak" a gabonamezők között gurulni a kijelölt úton, de a nyár közepén, aratás
időben, itt nagyon hangulatos még falusi létemre is tekerni. Az eső is pozitív irányba spékeli meg a történetet.
A frissen vágott búza illata, az esővel vegyülve úgy, hogy már több, mint 2 hete túrázik az ember, valami fantasztikus.
Otthon, erről az illatról csak a munka jutna eszembe, de itt valahogy nagyon más volt.

Egész délelőtt esett. Ahogy közeledtem Ausztriához, kezdett tisztulni az ég. A gabona táblákat, a szőlősök váltották fel. Az "EV9" nyomvonal felvitt teljesen a szőlősök közé, néhol kis kavicsos ösvényeken, de többségében egy szűk sávnyi szélességű aszfaltozott útra, ami a szőlősgazdák privát útja volt, de kerékpárral engedélyezett volt rajta haladni. Sűrűn kis, fedett pihenő helyek is voltak az út mentén. Dél előtt egy kicsivel, végre teljesen elállt az eső.  

A szőlősökből kiérve, ráfordultam a fűútra Mikulov felé, majd Ausztriába érve, az E461-es főúton, Bécs irányába haladtam tovább. Nem volt már túl sok kaja tartalékom, gondoltam majd Bécs előtt, vagy legkésőbb ott megállok bevásárolni.

Az út kezdetben nagyon forgalmas volt. A leendő autópálya ezzel az úttal párhuzamosan visz, de még nincs végig kész. Nagyon széles, akár 4 sávos is lehetett volna az út, de 2 kijelölt sáv húzódott, így könnyedén elfértek mellettem. Az utolsó 2-3 km, az autópálya kész szakaszáig, ahol végre fel tudtak hajtani az autósok, már elég szűkös volt. Éppen csak a két sáv, emelkedőkkel tarkítva. Az egyre betegesebb láncommal alig alig tudtam felfelé rendesen tekerni. Nagyon vártam már, hogy legalább az egymást érő autósor eltűnjön mellőlem. Amint elhagytam az autópálya felhajtót, szinte nulla lett a forgalom. Az eddigi egymást érő autóknak nyoma se volt, mindenki húzott fel a pályára, az enyém lett a teljes út szélessége. Az időjárás kedvező volt, de azért riogattak a felhők. 

Ez már, a Bécsbe bevezető kerékpárút!

Még a cseh-osztrák határnál említettem, hogy bevásárlást is kéne iktassak a mai napba. Emlékeztetőül vasárnap van. Még hétköznapokon is van egy teljes napi "tartalék" kaja a táskámban és figyelek is, hogy a hétvégi nyitva tartásokkal nehogy megjárjam. Na most sikerült. Még a benzinkutak is, amik mellett elmentem, zárva voltak. 

Még nem búsultam, hisz egy fővárosba megyek, majdcsak nyitva lesz egy üzlet. Az első meglepetés, a forgalom volt. Az alábbi képen látható, milyen hatalmas volt a forgalom Ausztria fővárosában. Pár km után a bicikliútnak vége lett, így hát az óriási forgalom láttán, nem járdázni kezdtem, hanem kimentem az útra.

Volt ott később "sok" sávos út is. Így történt, hogy benéztem egy kereszteződést. Egyenesen akartam menni. Mellettem a jobbra kanyarodó sáv, várom a zöldet. Előre piros, de jobbra egyszer csak felvillan a zöld. Várok türelmesen, jobbról mellettem mennek is el, de mögöttem nagy dudálás. Emberből vagyok én is (ki hitte volna), két jobbra vezető sáv volt, és persze, hogy én is abban álltam be. Kicsit kopott volt a festése, de azért egyértelműen látszott. Gyorsan felpattantam és elindultam jobbra, ne tartsam már fel még jobban a forgalmat. Ismét feltűnt egy bicikliút, gyorsan rá is tértem, nem hiányzik a belvárosi "soksávos" közlekedés biciklivel.

A nagyobb üzletek, bevásárlóközpontok zárva voltak, éttermeket láttam ugyan nyitva, de arra ráment volna a gatyám is! Nem kezdtem fejvesztve üzletek keresésébe. Vacsorám még volt, meg egy szűkös reggeli. Hétfőn már csak nyitva találom a kisebb üzleteket is reggel.

6 óra körül értem el a Dunát, majd mondjuk úgy, Bécs "szívét". Oly nagyon nem ájultam el Bécstől. Valahogy másra számítottam. Oké, hozzátartozik, hogy nem csináltam semmi brutál nagy városnézést. Nem volt se népkert, se schönbrunni kastély. Erre legalább 2 teljes napot rá kellett volna szánni! Tehát egy kis nézelődés után, megindultam a Duna vonalán a város széle felé. Persze ez több órába telt. Valamivel 8 óra után hagytam el a bécsi repteret, végre kezdett egy kis lakatlan terület a szemem elé kerülni. A nyugvó Nap utáni félhomályban kezdtem sátorhely keresésbe. Nem volt a látóteremben sok takarást biztosító dolog. A Duna felőli oldalon elég nagy bozótos volt. Közel is volt a főúthoz, meg nehéz lett volna biciklivel odajutni, csak gyalogosan néztem meg. Az úttól jobbra szántóföldek voltak. Azon az oldalon már tovább be lehetett látni, egész a vasútig, ami nagyjából 1 km-t jelentett. Utána volt még az autópálya és szépen látni lehetett a landoló repülőket is.

Elindultam a földek közötti kavicsos úton, csak lesz kukoricás, vagy bármi ami egy kicsit is takar a forgalom szeme elől, vagy csak jó sokáig megyek és a sötétben már úgysem látnak, reggel meg a szokásos korán kelés lesz.

Találtam is egy, az igényeimnek megfelelő tarlót. Épp kukorica volt az út felőli oldalon, de ekkor már lényegtelen volt. Nagyjából 7-8 száz métert eljöttem az úttól, tehát teljesen kihaladtam közlekedők látószögéből, továbbá egy-két sor fa is vezetett a földek közötti út mentén, ami szintén jó takarást biztosított. 

Folytatás az utolsó, azaz befejező
epizóddal, hamarosan...

(még az idei évben :) )

Az elmúlt napok összegzése:

• 16. nap: 153,49 km / 9 óra 23 perc 
• 17. nap: 167,12 km / 10 óra 8 perc
• 18. nap: 210,72 km / 11 óra 44 perc

Nagy vonalakban, hogy merre is jártam, ezen a három napon!

Tour de Polska - 4. rész

Június 25. vasárnap
171,79 km / 10 óra 37 perc

Egy kicsit még a szombat estével folytatnám, hogy "elkapjam a fonalat" és hogy érthetőbb legyen a történet!

Az előző részt ott hagytuk abba, hogy este 9-kor, már eső nélkül, de még mindig úton vagyok. Torun felé haladtam, forgalomtól mentesen. Mivel csodás idő lett, semmi eső, semmi hideg, nagy lendülettel gurultam a sima úton. Egy buszmegállónál pihentem meg, egy kis kajálás, napló írás. Bőven ráértem még, alig hogy lement a Nap. Szürkületben indultam tovább, még semmi kedvem nem volt sátrat verni, pedig már lett volna alkalmas sátorhely az út mentén. Már sokszor említettem, de ha nagyvároshoz közeledsz és már sötétedik, vagy sötét van, még véletlenül se menj tovább. Persze most is tovább mentem, miért ne, hisz legalább nem esik az eső. 11 órára, táborkeresés közben, sikerült beérkeznem Torun külvárosába. Pár km-rel korábban volt az út mellett egy pihenőhely, akár csak a tengerpartnál. Ott le is táboroztam volna, ismét egy fedett padon reggelig, de már elfoglalták a helyemet. Egy láthatóan hajléktalan bácsika aludt az egyik padon. Ugyan a szemben levő még így is szabad préda maradt, de inkább kihagytam ezt a csábító lehetőséget. Innen már csak két útvonal maradt. Visszafordulok, pár kilométerrel kimegyek a városból és sátrazok vagy továbbmegyek, de akkor éjszakai tekerés lesz, mivel tényleg egy hatalmas városról van szó. Végül az utóbbi mellett döntöttem. A szép időben egy vasárnap esti városnézés. Legalább nem kellett mindenhol biciklis útvonalakat keressek, gond nélkül közlekedtem a belvárosban is a főúton. A központi tereken sűrű tömeg várt, az összes kávézó, étterem tömve volt. Turisták, kicsit ittas emberek mindenhol. Körülnéztem, majd indultam tovább, át a Visztula folyón. 

A folyó felett egy elejében 3, majd a híd 1/3-ától 2 sávos úton haladtam. A tükrömből láttam, hogy mögöttem nagyon kezdenek feltorlódni az autók, pedig simán elférnének mellettem, még jól le is húzódtam a sáv szélére. Ekkor sem előzött meg senki, szóval visszatértem a sávom közepére. A híd végéhez érve jöttem rá, miért is sorakozott oly nyugodtan mindenki mögötte. Az első autó, amely követett, egy rendőrautó volt. Nézték a szép fényeimet. Megálltam pár szót váltottunk egymással, nagyon tettszett nekik a "szekerem". Végre kiértem a városból, kezdtek megszűnni a fények, magam maradtam a lámpámmal és persze a többi közlekedővel. Ahogy elhagytam a várost, brutálisan elfogott a fáradtság. Kezdtek leragadni a szemeim. Erdő volt mellettem, mindkét oldalon. Nem sokat gondolkodtam, az első lehetőségnél le is kanyarodtam. Ki volt táblázva, hogy tilos belépni, de azért csak be toltam a bringám pár méterre, hogy a fák eltakarjanak. Leterítettem a sátor alá hozott vékony ponyvámat, majd rá a derékaljat és a hálózsákot. Már kész is volt az összkomfortos alvóhely. Nem öltöztem át, hisz éjszaka volt már bőven és ismét, csak a korai tovább állás mellett dönthettem, mert világosban elég látható helyen pihentem meg. Aludtam pár órát. Fél 5 - 5 óra körül tovább indultam. Inowroclaw után, a 25-ös számú főutat vettem célba. Azon egész Kaliszig el tudok jutni, térképezés, eltévedés nélkül. Kalisz előtt pedig, innen letudok kanyarodni a célállomás, Zamety felé, Nikolhoz. 

Reggelre elég hűvös, borús lett az idő. 10 óra után, azért csak-csak melegedett a levegő, és még a Nap is előbújt. A 25-ös is nagyon sima főútnak bizonyult. Déli irányba haladtam, de sajnos a szél nem szolgált túl sok segítséggel, nyugatról fújt. 

Konin város előtt, megálltam bevásárolni, majd a települést átszelve, közeledtem Zamenty felé. A Warta felett húzódó hídon keltem át, amikor odaköszönt nekem Andrzej, aki érdeklődött merre tartok és elismerését fejezte ki. 

Elég nagy szerepe lehet a lengyelek életében a vallásnak.
A képen egy kisebb településen haladtam át és a vasárnapi szentmisére, kígyózó sorokban özönlöttek az emberek.
Parkoló helyet se találhattak a templom közelében, olyan sok autó állt már ott.

Kicsit "lecsíptem" a fejem, de ott nem vettem észre! :D 

A híd után, még a város hatalmas bevásárlóközpontjai mellett kellett átrágjam magam, s már tényleg közel a volt a nap végi megálló.

Nikol otthonát volt  igazán nagy dolog megtalálni. A térképemen látszott, hogy nagyjából mikor is kell majd letérjek a főútról, de azért egy "Zamety balra" táblát valahogy vártam az út mentén, mégsem jött. Igaz tanyavilágnak nevezhető település, ami az erdő szívében terül el, de nem táblázták ki, pontosan hol kanyarodjak le, hogy oda jussak. Haladtam tovább a főúton, de a nem túl részletes felbontású térképem alapján is sikerült rájöjjek, túl haladtam. Vissza tehát és az általam jónak vélt leágazásnál elfordultam. Mentem pár percet, de úgy tűnt nem a megfelelő irányba kanyarog el a fák közötti kavicsos útszakasz. Visszatértem a főútra és még egy leágazásnyit visszamentem északnak. Elindultam rajta. Biztató volt, hogy ez aszfaltos, de egy idő után kavicsosra váltott, majd egy elágazásnál elbizonytalanított. Jobbra volt egy leágazás és balra vitt tovább a főút. Mivel iránytű szerint nagyjából a kettő közötti irány kellett volna nekem és semmi kedvem nem volt bejárni mindkét útvonalat, megfordultam, és az első házig visszamentem. Útközben innen integetett nekem egy társaság, szóval beköszöntem, hátha valahogy, meg tudom érdeklődni tőlük, jó felé megyek-e.

Nagyon jó volt a hangulat, ez látszott is rajtuk. Sütögettek, a kertben egy kis folyékony jókedv társaságában.

Ismét elővettem, briliáns lengyel szókincsemet és köszönés után, az útra mutattam, majd egy bizonyára teljesen helyes kérdést tettem fel: 

- Prosto Zamety? :D (prosto - egyenesen, Zamety pedig a település neve) 

Heves bólogatásba kezdtek. De itt nem maradt abba a segítségnyújtás. Letárgyaltuk, hogy Nikolhoz megyek és ők bizony ismerik őt. Elkezdték hát magyarázni, hogy mikor merre forduljak majd és az út mellett meg fogom majd látni a házszámot. Még egy kis térképet is rajzoltak nekem, s közben már telefonáltak is, hogy vendéglátóm tudjon az érkezésemről. Megköszöntem, adtam pár névjegykártya képeslapot ajándékba és elindultam, a biztos irányba. Aszfalt út, később kavicsos, majd ismét házak közé értem és visszatért az aszfalt. Már közel jártam, felbukkant egy névtábla is.

Egyszer csak egy kereszteződéshez értem, ahol már házszámokat is láttam, térkép, iránytű szerint már szinte meg is érkeztem, de azt nem tudtam, jobbra vagy balra menjek. Az útkereszteződés előre nem vezetett, ott egy ház udvara volt, ahol épp gyerekek játszottak. Tehát nem csüggedtem, ha pár km-rel odébb már ismerték Nikolt, itt biztosan könnyen elnavigálnak már. Mire megindultam a kerítéshez, már nem is kellett a segítség, balra pillantottam és már láttam is, hogy egy ismerős arc vágtat bringáján felém. Mivel telefonáltak pár perce, Nikol elém tekert, hogy könnyen megtaláljam.
Rögtön be is tekertünk a fák közé egy erdei útra (minden felé fa, pontosabban erdő volt), és pár perc alatt meg is érkeztünk. Nikol nagymamájával él, egy hangulatos kis emeletes házikóban. Nagymaminak, le is esett az álla, mikor először meglátott, a sok táskával.

Szinte minden nap esett az eső is, de jól láthatóan,
azért hű maradtam a nevemhez, és adott a Nap egy kis színt!
*Nikolnak nem tetszett ez a kép, de ha szeretné, hogy levegyem,
 kénytelen lesz személyesen eljönni! ;)

Első dolgom volt persze a fürdés. Az eső ugyan napi szinten lemosott, de egy rendes meleg vizes tusfürdős dolgot, nem mondhatnám, hogy helyettesített. A következő pár órában a "beszélgetésen" volt a hangsúly. "Beszélgetés".... Laptop, google fordító.... Mivel én ilyen ügyesen nem beszélek semmi idegen nyelvet, ez volt a legjobb megoldás, plusz activity-vel vegyítve. Persze folytattam a lengyel próbálkozást, ahogy az már útközben elkezdtem. Nem tudom a korábbi részekben említettem-e már, de a legjobb módszer, hogy egy pénztáros hölgy megkedveljen az, ha lengyelül "beszélsz" hozzá, holott már mikor beléptél a boltba, "leesett" neki, hogy "ez is csak egy hülye turista"! Volt tehát útközben minden, a bevásárlások alkalmával. Nevetés ezerrel, mosolygás, volt aki a bókjaimtól szépen elvörösödött, de akadt olyan emberke is, aki útbaigazítás után, megdicsért, milyen jó a lengyel kiejtésem, pedig csak annyit kérdeztem, hogy balra, előre, majd ismét balra, és úgy jutok el "Xy" településre?!
Visszatérve tehát, a boltokban, a pénztáros hölgyekkel gyakran kísérleteztem, hogy jól ejtem-e ki a dolgokat. Például, a "Masz piekne oczy!" után, több helyen is elvörösödtek, biztos jól sikerült kiejtenem. Annyit tesz, hogy "Szépek a szemeid!".
Azért egy nagyon alapvető szerb tudás sokat tud segíteni az embernek Lengyelországban, hisz sok hasonlóság van a szerb és a lengyel nyelv között. Sokszor hasonló a szó leírva vagy épp kiejtve. Ilyenek például a "pomóc = pomoć, levo = lewo, ..." .

Azt meg nem is tudom, milyen szóval fejezzem ki, de Nikol mamája szinte hizlalásba kezdett velem. Nem éheztem az eddigi út során, de ő biztosította, hogy még véletlenül se csúszhasson ki a számon, hogy éhes vagyok. Mikor már eljutottam a jóllakottság szintjére, akkor is csak tolta volna elém, a desszertet, vagy a következő fogást. Nem gondoltam volna, hogy valaha is e túra során kaját kell visszautasítsak, de azért mindennek van határa. Főleg, ha az ember már egy korábbi útja során, megjárta a kedvességgel, aminek egy jó kis hasmenés lett a vége.

"Beszélgettünk" evés közben, s után is. Ekkor derült ki a két hölgy számára, hogy én bizony, napi egy SMS-sel jelzek haza, hogy még élek. Tehát addig erősködtek, hogy muszáj volt, a laptop elé üljek, hogy legalább pár sort írjak haza, meg néhány képet feltöltsek, amin látható, minden rendben.
Ebben azért még most is kitartok a véleményem mellett, van amit jobb, ha nem tudnak útközben. Ha például, valami nagy műszaki probléma akad, elég bajom van vele, az nem segít, ha még félóránként kérdezgetnek több száz kilométerről, hogy sikerült-e megoldjam?!

Szóval még lejelentkeztem kicsit bővebben és elfoglaltam az alvóhelyemet. Az eddigi sátorozás, padon alvás után, a puha ágyikón, szinte furcsa volt aludni.

Június 26. hétfő

"Pihenő nap"

Mivel már be volt rögződve az agyamba a koránkelés és ellustulni se jó, ha pár nap pihenőt tart túra közben az ember, maradtam a reggel 6 körüli ébresztőnél. Meg is lepődtek rajta, miért nem alszom tovább. Félreértés ne essék, nagyon is szeretek aludni. Talán hihetetlennek tűnhet, de az egyik rossz tulajdonságom, hogy eléggé lusta vagyok. Az ilyen túrák, utak alkalmával, sok minden változhat az ember mindennapi dolgai körül. Ilyenek a későn fekvés - korán kelés kombinációja, vagy az, hogy minden útba eső vízforrásnál megtöltöm a kulacsaimat, attól függetlenül, hogy 3 korty, vagy 3 liter víz fogyott el!

Reggeli után a délelőtt többi része bicikliszereléssel múlt el. Egy kis zsírsás/olajozás, ráfért már a kicsikére. A küllőtörésből kifolyólag pedig, még mindig húzgáltam egy kicsit a küllőkön, finomítottam a fékeke. Nikol járműve se maradhatott ki a szervizelésből, ha már így belekezdtem. Mondanom se kell mennyire örült neki.

A nagyobbik kutyájuk, Oli, egy hűséges bicikliőr szerepét vállalta magára. Egész este a biciklim előtt aludt és napközben is hűen figyelte, hogy biztos ne kerüljön, illetéktelen kezekbe.

Egy 20 km-es biciklizés is belefért a "pihenő napba". Csak a pékségig mentünk el kenyérért, de egy ilyen hatalmas kiterjedésű, tanyavilág szerű településem, a távolságok nem hasonlíthatóak, egy kisváros, vagy falu szintjéhez.

"Őrző, védő szolgálat!"

Aleksandra sajnos nem volt otthon. Ő, a másik őrült kerékpáros leányzó, aki lebringázott Athénig, a tél közepén. Nagyjából 30 km-re lakik Nikoléktól Kalisz városban, szóval két elég eltérő világ találkozik a két lány barátságából. A tanyavilág, az erdők, mezők, nyugalom és ezzel szemben a másik oldalon a nagyvárosi betonövezetek, dugók, rohanás. Érthető is, hogy Aleksandra (Ola) miért is van folyamatosan úton, hogy kiszakadjon ebből a közegből. 

A szülei persze otthon voltak és ha már itt vendégeskedtem, meglátogattak minket. Látszólag, először jártak Nikolnál. Nagyon tetszett nekik a "vidéki élet", a termeljünk meg mindent a ház körül felfogás. Zöldségfélék a kertből, gyümölcsök az erdőből, teanövények szárítása a padláson, ....

Kellemes pár órát töltöttünk velük. Most jött igazán szóba, hogy én részt vettem a Sparta Super terepfutáson(akadályfutáson), Kazincbarcikán. Ugyan Nikol tudott róla, de az nem volt neki egyértelmű, hogy nekem az egy, úgymond pihenőnap volt! Most, mikor Ola szüleinek elővettem megmutatni az érmet, amelyet célba érkezéskor kaptam, vált mindenkinek világossá, hogy ez a "szerencsétlen", biciklitúra közben ment el még akadályfutásra is. 

Sok mindent fényképezek útközben, de sajnos pont velük nem csináltunk egy közös képet sem. Na sebaj, majd legközelebb!

Időközben leszakadt az ég. Hirtelen hatalmas mennyiségű eső öntött el mindent. 10-15 perc után elállt és már felhőtlen Napsütés uralkodott, mintha mi se történt volna.

Miután Ola szülei elmentek, mit is csinálhattunk volna, pihenésképp elmentünk futni.

Nagyon más egy erdőben futni 5-6 km-t úgy, hogy tényleg csak fákat látsz magad körül, mikor otthon a síkságon, a nagy nyitott téren, sokszor már a 2. km után teljesen eluntad magad. Nikol ment elől, hisz itt mit sem ért volna az iránytűm. Futottunk, futottunk, egy kis ösvény jobbra, egy erdei út balra. Látszott hogy neki ez olyan, minta én mennék otthon a szántóföldek között, vagy a falu utcáit járnám. Minden kis kitaposott ösvényről tudta, hogy hova vezet, azon melyik szélesebb erdei útra érünk ki, ahol tudunk egy kisebb emelkedőn futni, vagy épp az aszfalt útra kijutni. Futottunk tehát egy bő fél órát, nagyon is jó tempóban. Nikol persze csak azt hajtogatta, hogy ő milyen lassú, alig bírja a tempót. Hiába mondtam, hogy teljesen rendben volt, gyorsabban én se szoktam menni, sőt. Nem, hogy nem szoktam, nem is bírnék gyorsabb tempóval bő 30 percet futni.

A nap zárásaként, még kimentünk bogyókat szedni az erdőbe.

Egy ilyen nap után, már csak arra tudtam gondolni, milyen nehéz lesz majd továbbindulni. Rosszabb lesz mint egy szakadó esős reggelen, mikor tudom, hogy pár perc alatt ronggyá fogok ázni. De ez van, nehéz a búcsú. Ami biztos, nem most voltam itt utoljára. 

Nikol rögtönzött szabadkézi rajza :O
Először csak vázlatosan ceruzával, majd szépen kipontozva fekete tintával!

Június 27. kedd

Még mindig ""Pihenő nap""

Csodás reggelre ébredtem. Most is maradtam a korai kelésnél. Napsütés, felhőtlen égbolt. Látszólag nem sürgettek azzal, hogy meddig is akarok maradni, szóval úgy gondoltam ez a nap még belefér a pihenésbe. Ma egy kis bicikli túrázásvolt pihenésképpen, a bicikli túrában. 

Nikol szülővárosába, Turekbe tekertünk el. Megnéztünk egy szép kis tavacskát, majd benéztünk az édesapjához is. A szülői látogatás előtt, a tópartról visszafelé megálltunk ebédelni. Mondta, hogy majd keres mobilon egy helyet, ahol tudunk enni, mivel ő vegán, megnéz néhány étlapot. Gondoltam majd valami büfé féleségnél állunk meg, de nagyon meglepődtem, mikor egy 4 vagy 5 csillagos szállodához kanyarodtunk be. Bizony, a szálloda éttermébe mentünk. 

Előételnek leves, majd főételként, valami tészta gombócot ettem, húsos töltelékkel. Ez valami lengyel tradicionális étel. Persze nem én rendeltem, Nikolra bíztam még a választást is, gondoltam, azért csak nem rendel valami extra erős, csilis kaját.

Az azért egyértelmű volt, hogy a csodás vendéglátás után, még véletlenül sem hagyom, hogy ő fizessen. Itt jött a másik meglepetés is, amit azért nem gondoltam egy jó pár csillagos szálloda étterméről. Nem került sokkal többe a kettőnk komplett ebédje elő- és főétellel együtt, mintha nálunk, egy drágább pizzériába ültünk volna be.

Desszertnek, még megálltunk fagyizni, Turek központjába érve.

A saját készítésű "méhlakok"!

Ezek után ismerhettem meg az édesapját, akinél tartottunk még egy szusszanásnyi pihenőt. Elkísért minket még bevásárolni, amiből az aznapi vacsora készült és én is kötelezően vásároltam egy kis útravalót.

A visszaúton, más helyeken tekertünk, fő a változatosság. Vacsora közben érdeklődött Nikol mamája, hogy még hány napot töltök velük és meglepően fogadta a választ, hogy másnap reggel, már tovább akarok indulni. Nagyon szerette volna, ha még legalább egy hetet ott vagyok, pedig még csak közös nyelven se tudtunk kommunikálni egymással.

Nem is kellett neki sok, felkelt az asztaltól, s pár perc múlva egy üveg rózsaszín "dologgal" tért vissza. A "dolog" alatt, gondolhattok valami folyékony pálinka szerű dologra. Nagyon inni akart. megegyeztünk, hogy csak 1-2 pohárkával.

Utána tényleg már nagyon nem akartam inni, de azért csak koccintgattunk ekkor-akkor a nagymamával. Nikol nem alkoholizál, bár a korábban nekem felbontott sört azért csak megitta.

Tehát a mamival iszogattunk és mondhatnám, hogy ő erőltette, de azért ha az ember nem akar inni, nem is fog!

Mivel kezdett "túl jó lenni a hangulat", eldöntöttem, maradok még egy napot, aminek nagyon örültek!

Június 28. szerda

"Pihenés, pihenés, pihenés"

Lassan már elfelejtem milyen is egy biciklitúra. Milyen az, amikor ronggyá ázva keresel órákon át megfelelő sátorhelyet, vagy a helyieket kérdezed, jó felé mész-e?!
A mai pihenőprogram egy reggeli erdőjárással kezdődött, majd délután segítettem sövényt vágni, mivel a két hölgynek, elég nehéz lett volna a hatalmas ollóval vagdosni.
Nikol eközben egy szép padokkal ellátott asztalba faragott díszítő mintákat. Körül szépítgettük a mamával az udvart. Megmetszettem a már jócskán burjánzó szőlőágakat is. Később Nikol nagybátyjához kocsikáztunk át. Igen, néha autóban is szoktam ülni. Elhoztuk a fűnyíróját és nekiestem az udvarnak. Szép Napsütés volt egész nap, a hátamat is tudtam süttetni. Épp az eső megérkezése előtt végig is értem, a fűnyírással.
Nagyon jól éreztem magam az utóbbi pár napban, de örökre azért csak nem maradhatok. Tehát vacsoránál már jeleztem, hogy másnap délelőtt, tényleg tovább indulok.

Június 29. csütörtök

132,66 km / 8 óra 4 perc

Reggeli után, délelőtt 10 körül indultam útnak. Nikol is velem tartott, hogy majd benézzünk Kaliszba Aleksandra szüleihez.

Persze a csomagtartóm egyik szára eltört, így kénytelen voltam szakszerű megoldással ideiglenesen rögzíteni!
* ... és elárulom a titkot, ez az ideiglenes megoldás olyan jó lett, hogy még ma is így használom!

Indulás után pár perccel kaptunk egy kis hűsítő esőt, ami azért valljuk be, nem nagyon hiányzott. Ahogy déli irányba fordultunk, igen erős szembe szél fogadott minket. Én ugyan a főutat favorizáltam volna, de Nikol volt a vezér, arra mentem amerre vezetett. Így történt, hogy "árkon-bokron" át, elég kalandos utakon jutottunk el Kaliszig.

Nagyon erős szemből fújdogáló "szelecske" volt végig, elég lassan is haladtunk e miatt. Nikol útközben keresett nekem szállást estére, és egy Wrocławban lakó barátnője jelzett is, hogy ők szívesen látnának. Ez kb. 160 km-es táv lett volna erre a napra, ami szépen bele is szokott férni a napi távokba. Viszont Kaliszba érni már látszott, hogy ha addig el akarok menni, az rohamtempó lesz, ráadásul ha nem csendesedik a szél, csak éjszaka érnék oda. Szóval megköszöntem még egyszer, hogy fogadtak volna, de lemondtam, ne várjanak, mivel bizonytalan, hogy odáig eljutok-e aznap. Persze megértették, jó utat kívántak. Na ezért nem szoktam előre tervezgetni, egy "kis" szél és már is borul minden.
Meglátogattuk tehát Ola szüleit. Pihentünk egy kicsit. Közben az egyik szomszédjuktól kaptam egy kis "lengyel katonát", amely valami módon az ország jelképe. Sajnos teljesen nem tudták elmagyarázni a történetét, mivel még mindig nem tudtam lengyelül.

A vajdahunyadi vár "kapu őre" már pár éve védelmezi a polcomat. Még 2015 nyarán tekertem el a várhoz.
Most kapott egy kis lengyel barátot! (Vagy barátnőt? Igazából nem tudom eldönteni! :D )

A kis pihenő után, Nikol még elkísért a város széléig, majd fájdalmas búcsút vettünk egymástól.

A szemből fújó szél, persze megmaradt. Ennek ellenére egész jól haladtam. Kis forgalmú utakon közelítettem Wrocław felé, de egyszer csak "rám szakadt" az ég! Nagyon elkezdett esni az eső, a Napot még elvétve se lehetett látni. Úgy tűnt pár órára biztos marad a zuhany, szóval tekertem tovább átázva.

Ilyen időben esélytelen lett volna világosan beérni a nagyvárosba, inkább kis falvakon át egy kerülő útvonalon folytattam az utat, s közben sátorhelyeket keresgélve tekingettem. Akár egy buszmegálló is megfelelt volna, sőt, esőben nem kellett volna sátrat állítani. Sajnos buszmegállók, csak a településeken belül voltak, de mire lecsendesedett az eső, egy erdős részen megpillantottam a tökéletes esti lakosztályomat! Este 10-kor is még esett az eső, reménykedtem benne, hogy reggelre eláll, legalább induláskor ne essen!

Folytatás hamarosan...

Összegzés az elmúlt pár napról:

• 11. nap - június 25: 171,79 km / 10 óra 57 perc 
• 12.-14. nap: "Pihenő napok"
• 15. nap:132,66 km / 8 óra 4 perc

Az utóbbi napokon felfedezett terület! (Persze nem a pontosan bejárt utakkal látható!)