2018. június 7., csütörtök

Meghívó túra - 2. rész

Május 16. szerdától folytatódik, a meghívó túra! Aki lemaradt az első 4 napról, az itt tudja bepótolni: Első rész!



Este figyelmeztettek, hogy jól készüljek fel, mert állítólag nagyon hideg van a jurtákban. Mivel sátorozáshoz vagyok szokva, nem volt meglepő a dolog. Annál inkább meglepetést okozott az, hogy nem volt hideg! Igen, nem egyszer neveztek már UFO-nak, marslakónak, sok egyéb másnak. Lehet csak azért nem éreztem a hideget, mert valamelyik igaz ezek közül. Tehát nagyon kellemeset aludtam a jurtában, a túra alatt már másodszor ágyban, ez pedig nagy szónak számít! Korán keltem, szokásomhoz hűen, de végül csak 9 körül indultam el, hogy a városházán is el tudjam végezni a feladatomat. Természetesen reggelit is kaptam még a Csíki Pihenőkertben. Ismételten köszönöm a szállást és a vendéglátást Editnek és Albertnek! Mivel elég felhős, borús idő volt, arra is lehetőséget kaptam, ha Tata után visszafordulnék, hogy Budaörs felől haladjak majd Nagykanizsára, ismét kaphatok szállást.
Elbúcsúztam hát és megindultam, hogy vissza "másszak" a városközpont felé, a meghívóval.





Sajnos polgármesterrel nem tudtam találkozni, de kellemesen fogadtak a titkárnők. Egyikük át is vette a levelet, majd nagyon jól elbeszélgettünk egy tea mellett. Egy kis budaörsi ajándékot is kaptam, ha már ekkora távolságot megtettem, csupán azért, hogy átadjak egy levelet.


Innen Tata irányába tekertem tovább, többnyire az 1-es főúton. Persze csak ott, ahol nem volt tiltó tábla. Ahogyan elértem Fejér megyét, egy csodás "merci" (tiltó) tábla virított az út szélén. A poén csak az volt, hogy addig szabályosan haladhattam az úton, de innen elvileg nem szabadna, ráadásul szalagkorlát van mellettem vagy lekanyarodok jobbra, a gyümölcsösök közé.
Esetleg kirakhatták volna a táblát néhány kilométerrel korábban, mivel kiderült, hogy fut az 1-es úttal párhuzamosan egy régebbi, kis forgalmú közút is. Egy kis résnél végül csak át tudtam jutni árkon átkelés nélkül a párhuzamosan futó útra és haladhattam tovább. Egész tűrhető volt az időjárás. Se túl hideg, se túl meleg. Vonultak ugyan a felhők felettem, de eső egyenlőre nem esett.



Tatabányán megálltam egy kis gyomorfeltöltésre és repesztettem tovább Tatára, egy kis útbaigazítás kérés után. Könnyedén meg is találtam az átvezető bicikliutat.



Menet közben, néha-néha pár csepp eső is beköszönt. Fél három magasságában elértem Tatát. Egy kis nézelődés, közben pedig haladtam a városháza irányába. 3 órakor megérkeztem. Bringámat leparkoltam, s elsoroltam "bánatomat" a portásnak. Nagyon kedvesen még fel is kísért a polgármester irodájához, ahol ismét egy titkárnőnek mesélhettem el a történetet, hogy miért is jöttem, na meg honnan. A polgármester úr már nem volt benn, de azonnal felhívta a titkárnő telefonon. Alig, hogy közölte a telefonban, hogy ki várakozik a "főnökre", már hallottam is, hogy ültesse le, azonnal indulok vissza!

Michl József úr 15 perc múlva meg is érkezett és megtörtént az átadás, egy kis beszélgetést követően. Rögtön újságírót is kerített nekem, hogy készüljön egy kis cikk, a Meghívók szállításának történetéről. Ezek itt érhetőek el: kemma.hu-n és a tata.hu-n!





Nagyon jól esett ez a fantasztikus fogadtatás, ami ezzel még nem ért véget. A polgármester ugyanis meghívott még ebédelni is, sajnos ő oda már nem tudott velem tartani.

A fényképezőgépemmel megörökített várostérképen mutatja nekem, hogy hol is van az étterem!
Egy ilyen több száz km-es út során, nem épp megszokott, hogy étteremben egyek, sőt! Ha egy hamburgeresnél állok meg, és lenne rá lehetőség, még ott se ülök be, mert esélyes, hogy nem nagyon maradnának meg az illatkörzetemben, ha esetleg már két napja nem volt igazán fürdésnek nevezhető dolog. Persze az eső nem sorolható a fürdés kategóriába.

Tehát miután született néhány fotó, a riportot is letudtam, s búcsút intettem a városházának, visszaindultam Tata város elejére, hogy megebédeljek a Pikant étteremben.
Mikor odaértem ért még egy kis meglepetés, hisz a hétköznapokban is elég ritkaság, hogy olyan étterembe járjak, ahol még az asztalhoz is a pincér kísér. Az én szememben tehát egy abszolút luxus helyre lettem meghívva. Vártak már, előre odatelefonált a polgármester, hogy név szerint ki is lesz a vendége.


Mivel a nagyszerű vendéglátásokból már volt egy kicsit kellemetlen tapasztalatom egy korábbi utamról, a desszertet inkább kihagytam. Hogy mi is volt ez a kellemetlenség arról itt lehet olvasni: Tour de Kotor 4. rész.
Az ebéd után teli hassal folytattam a túrát Környe felé. Az ebédnek hála, még egy hatalmas felhőszakadást is átvészeltem szárazon. Történt ugyanis, hogy a várostábláról még nem volt képem, ezért a Tesco-nál a város szélén, még megálltam egy képre. Nagyon sötét felhők kóvályogtak felettem. Ahogy elkészültem a képpel, már el is kezdett finoman szitálni az eső. Mikor felnéztem, már minden irányból a sötétség vett körül, gondolkodás nélkül, elkezdtem "vágtázni" a Tesco bejáratához! Épp, hogy beértem, már úszott is minden. Hirtelen sokan összegyűltünk a bejárati ajtókon belül. bő 20 percet esett, majd hirtelen, teljesen el is állt és így száraz öltözékben mehettem tovább.




A későbbiekben kiderült, elég sok eső volt a környéken, főleg Mórtól nyugatra. Mórig jutottam el eső mentesen, vizes aszfalton, de nulla égi áldással. Ott a környéken szerettem volna sátorozni, de ismét eleredt az eső, így egy kis várakozás után, a sötétségben túráztam tovább. Sűrűn körülnéztem az út mentén, de elég vizes, sáros területeket találtam, ami nem volt túl barátságos éjszakai pihenésre. Végső esetben, természetesen rendben lett volna az, de inkább haladtam még pár km-t. Szápárig jutottam végül, mire megpillantottam a tökéletes, közepes lejtésű területet, ami még szakadó eső esetén is szuper sátorhely. Egy kis sáron még át kellett rángatnom a fogatot, de utána már húztam is fel a száraz dombra.




Május 17-én, csütörtök reggel, már majdnem teljesen tiszta égboltra ébredtem. Esőnek nem volt nyoma este óta. 6-kor már útra keltem, nem voltam túl eldugott helyen. Zircben álltam meg bevásárolni és végre a sátram is megszáradt, amíg pihentem. Eplény, majd Veszprém következett a folytatásként. A Balaton parton már számtalanszor végig tekertem, így most inkább a 77-es úton indultam meg Tapolca irányába. 


A felhők nem hagytak teljesen nyugodni!


Keszthelyig, még néhány rövidebb zápor elkapott, de nem volt vészes. Egy kedves ismerősömhöz is benéztem, ha már erre jártam. Feri bácsinak ugyan is megszületett a kis unokája és megálltam gratulálni. Előző nap, még Tatán beszéltünk telefonon, akkor jelentkeztem be, hogy ha már így is, úgy is arra járok, semeddig se tart, hogy nála álljak meg pihenni pár percre. (Ez az ismeretség is egy korábbi utazásomnak köszönhető: Tour de Trieszt 1.rész)

Nagykanizsa irányába haladtam tovább, az utolsó kézbesítésre váró levéllel. A Kis-Balatont néztem ki táborozási helyként. A keleti részén már jártam, tehát egyértelműen, most nyugaton akartam elsuhanni mellette. Szerencsére a Balaton parton kincset érő térképekre bukkanhat az ember, az esőbeállókban, miközben várja, hogy elálljon végre az aranyat érő májusi csoda.


A térképen jól kivehető, hogy megvannak jelölve egy-egy nagy "P" betűvel, az esőbeállók. Ezekről azt kell tudni, hogy elég szép tágas fedett fa építmények és láss csodát, még a vízügyi töltések mellett is akadnak itt-ott, arra pedig "épeszű" ember nem sok jár. Sármellék és Esztergályhorváti között egy szép kis pontozott úgynevezett "tervezett útvonal", épp egy ilyen esőbeállóhoz vezetett. Azért így utólag belátom, inkább kerültem volna a főúton pár km-t. A tervezett út ugyanis ezt rejtette:



Mikor azt mondom az embereknek, hogy én nem tervezem meg az útjaimat előre és tényleg nem biztos, hogy a legjobb-, legsimább aszfaltúton fog vezetni, sőt az se biztos, hogy aszfalt úton fog vinni, azt én komolyan is gondolom! Valamit valamiért! Nagyon is megérte, ezen a sáros úton végigtekerni, majd a füves, göröngyös csapáson mászófokozatban végig cammogni, mert a töltés szélénél ez a "hotel" várt rám!

A sátramat felállítottam a tető alatt, de nem, nem készítettem róla fényképet! Tudom, sokan hiányolják azt a képet, de nem vagyok egy nagy fényképész, nem örökítek meg minden pillanatot, akkor felesleges lenne meséljek. Minden kis érdekesebb történetet megismernétek a képfeltöltéseimből! :D 

Itt tehát az eddigiekhez képest elég korán, már 7 óra előtt letáboroztam. Nem is lett volna értelme tovább menjek. 1-2 óra mire Nagykanizsára érek és este 8-9 órakor, nem hiszem, hogy könnyedén megtaláltam volna a polgármestert.

Valószínűleg ember nem járt a környéken egész éjszaka. Reggeli után, 8 órakor indult tovább a vasparipám. Végig a töltésen a hídig, ami a Kis-Balatonon vág át, a nyugati partra.


Áttekertem Zalaszabaron, majd Zalakaroson, s így érkeztem meg Galambokra, ahonnan egy, már ismerős útvonalon jutottam el Nagykanizsára. Egyenesen bementem a központba. Ismét kánikula hangulat volt. Gyengén felhős égbolttal és bő 25-30 fokos meleggel. A városházán kedvesen elnavigáltak a polgármester irodájához. Érkezésem előtt pár perccel kezdett el egy megbeszélést,. tehát kénytelen voltam várakozni. Mivel ez volt az utolsó állomásom, így nem siettem sehova, üldögéltem benn a hűvösben.

Dénes Sándorral, Nagykanizsa polgármesterével


Miután átadtam a levelet, újult lendülettel indultam tovább. Mivel a napok számával is elég jól álltam és az időjárás is tökéletes volt, bátran válogathattam az útvonalakban. A magyar-horvát határ mentén húzódik a "Három folyó túraútvonal" avagy "Dráva menti kerékpáros túraútvonal". A horvát oldalon, részben már belekóstoltam ebbe az útvonalba, de a magyar oldalt még nem jártam be, így erre esett a választás. Megindultam tehát, a horvát határ irányába, első nekifutásra Berzencére.

Nagykanizsa főterén, a "Testvérvárosok kútja"-nál!



Délutántól a már jól megszokott esőzések folytatódtak, de most hőmérsékletcsökkenés nélkül, tehát nagyon jó, párás levegőt eredményezve áztam el, jó néhányszor. Ez a változatos, esős, meleg idő jellemezte a nap további részét. Csurgó és Berzence körül, útfelújítás lassította a forgalmat, porfelhőkkel és "természetes friss illattal" tarkítva a levegőt. Mégsem erről maradt emlékezetes ez a szakasz.
Békésen tekerek a 22-es tempómmal, mikor valami nagyon furcsa zúgó, süvítő hangot hallok magam mögött. Mint mikor mindjárt elhasít melletted egy BMW 150-nel. Egyszer csak felbukkan egy kis háromajtós talán Opel márkájú autó, ami hallhatóan nem a legmegfelelőbb sebességi fokozatban, majdnem maximum motorfordulaton előz meg! A hátsó kerekek közül a karosszéria már délibábozik a forró gázoktól, kis híján már olvadozik és brutális fékszagot ereget. A nyakamat tettem volna rá, hogy a hölgyike aki vezetett, felhúzott kézifékkel utazott, de hogy miért nem volt neki feltűnő, az már más kérdés. Az útfelújítás miatt megáll a sor, lassan utolérem. Időközben egy autós előz meg, parkol le közöttünk. Parkolnám le a biciklimet, hogy azért csak bekopogok már, hogy szerintem valami gond van a kocsival, mert finoman füstölög is, és az bizony nem a kipufogó. Mire megindulok bicikli nélkül, a sor elindul és micsoda meglepetés, a kis fehér Opel is, jó nagy fordulatszámon tovább gurul.
Vissza a biciklimhez és megyek én is. Kb. 1 km-t haladtam tovább, mikor végre azt látom, hogy az Opel az út mellett parkol és nagyon nézegeti a sofőr a kerekeket. Talán végre rádudált valaki a sorban, vagy elkezdte érezni belül is a füstöt.

Berzence után már, a Három folyó kijelölt túraútvonalán haladtam, kis forgalmú közúton, szinte a határ mentén. Babócsán ismét egy kis frissítőt kaptam. Miért emlékszem erre ilyen pontosan? Hogy is mondjam?! Szívesen lennék óvodás Babócsán, mert nagyon csinos óvónénijük van ám!



Már jó párszor felmerült bennem egy kérdés. Főleg, mikor számtalanszor hallom panaszkodni, a többnyire magyarországi biciklis ismerőseimet, hogy nincsenek rendes bicikliutak, az összes közút minőségtelen. Nem lehet találni kirándulásra, túrára kijelölt útvonalakat az országban, sok a veszélyes útszakasz stb..

Először is, az én véleményem szerint, nincs olyan, hogy veszélyes útszakasz, csak olyan van, hogy "eszetlenül" közlekedő emberek! Legyen az autós, kamionos, motoros vagy kerékpáros! Sokszor általánosítunk, hogy a biciklisek állandóan szabálytalankodnak és egyebek, pedig amellett, hogy én is találkozom számtalanszor szabálytalankodó biciklissel, nem egyszer láttam már, szabálytalankodó autósokat is! ... és már vagy 10-szer kanyarodtak rám mellékútról, de hát ki számolja.

Mi is a kérdés ami felmerült bennem? Miért nem túrázunk többet Magyarországon? Mindig csak külföldre húz a kíváncsiságunk? Jó, nekem sajnos Magyarország is külföld, de én is mostanában, többnyire  hegyvidékre, tengerre, minden felé megyek, miközben itt van karnyújtásnyira, például ez a hangulatos erdő rengeteg, délnyugat Magyarországon.



Talán a közeljövőben nagyobb hangsúlyt fektetek majd rá, hogy a közelemben levő, de még általam feltérképezetlen helyeket járjam be Magyarország és Szerbia részein is.

A Három folyó túraútvonalon Nagycsányig tekertem el a nap folyamán. Többnyire a kijelölt utakon, zsákfalukon, földutakon át haladtam. Bő fél órát kényszerültem sátorhely keresésre, mivel az eső miatt, nagyon vizesek voltak a magasabb füves területek. Vajszló előtt végre csak sikerült megfelelő helyet kiszúrnom.

Az utolsó túranapom, május 19. szombat.
Korán indultam tovább, a Harkányra vezető úton. Siklóson egy utolsó nagyobb bevásárlást tartottam, még egy reggeli szünet és lendültem is tovább Villányba, továbbra is a kitáblázott túraúton.



A kis forgalmú utak és falvak, kiválóak kerékpár túrázásra. Pár óra alatt, számtalan országútis bollyal találkoztam, de lassabb, családi túrázós biciklisekkel is. Eső nem volt a láthatáron, de visszatért a túra első napjaiban megismert erős szembeszél. Mohácsig tartottam ezt az útvonalat. Még összefutottam a "Kilométerfalók" csapatával, Ferkó barátommal, a Mohácsra vezető úton. Nem volt túl sok kedvem Bátaszék felé kerülni, hogy a bajai hídon tekerjek át, helyette, most kipróbáltam a mohácsi kompot.

A bácsalmási határátkelőt néztem ki magamnak, úgyis elég rég jártam már arra. A településhez közeledve ismét esőfelhők tűntek fel. Végig előttem haladtak, mivel onnan kezdve már déli irányt vettem fel. Vizes aszfalton jutottam át Szerbiába, de az eső már lelépett előlem, elázástól nem kellett tartanom. Itt is beújítottam egy kicsit. Jártam már erre, de soha nem a zsedniki úton, mivel akkor Csantavértől vagy földúton megyek 4-5 km-t és úgy haza még 20-at, vagy kerülök aszfalton 35-40-et. Mivel az eddigiekben is elég sok földút, sár és hasonló meglepetések tarkították az utamat, ez a kis rázós szakasz, már nem nagyon zavart, legalább összeszedtem pár új települést a térképemre.

Sötétedésre, este 9 előtt végre hazaértem. A túra 8 napig tartott és 1527,5 km-t tekertem ez idő alatt! Sok esővel és szembe széllel tarkítva, de fantasztikus utazás volt. Az útvonal az alábbiakban, egy kis videó formájában bemutatva:



Kezd kialakulni a térképem is, a bejárt településekkel. Eredeti, nagyítható, Google Maps-es verzióért, kattints ide: Térkép!


A túra után pár nappal, a Röszkére szánt boríték is célba ért!




Mivel az út során nem készült rendes éles kép arról, hogy melyek is azok a tárgyak, amelyek nélkül nem indulok útra, itt egy külön képen a kedvedért Niki! Ezek történetéről személyesen lehet érdeklődni, de itt ott, már volt róluk szó, korábbi bejegyzésekben!

Azért a származási, vagyis inkább átvételi helyeket, csak elárulom: Sztutowo, Szeged, Oromhegyes!

... és végül a teljes útvonal egy képen. 8 nap és 1527,5 km:


2018. június 4., hétfő

Meghívó túra - 1.rész

Ígérgetem már egy ideje a történeteket, le is vagyok maradva jó néhánnyal! Szóval most kénytelen vagyok előcsalni, a belső Petőfi énemet!

A "Megívó túra". Miről is szólt, miről is fog szólni?

Csak, hogy ez legyen a bejegyzés borítóképe! :D
Később a mesélés során még felbukkan a kép! 

A magyarkanizsai Természetjáró Egyesület, idén nyáron megszervezi, a 4. Barátság kerékpártúrát, melynek fedőneve: "Mozdulj velünk!". A túrán magyarkanizsai és testvérvárosainak kerékpárosai vesznek majd részt. A városok név szerint: *Röszke, Királyhelmec(SK), Felsőzsolca, Ferencváros, Budaörs, Tata, Nagykanizsa, *Sepsiszentgyörgy(RO). De mégis, hogy alakult ki ebből a túrám? Gondolom már nem nehéz kitalálni. Az eseményről meghívók formájában értesítettük az érintett településeket. Ha már biciklitúrára hívogatunk, azt stílusosan is lehetne csinálni. Így alakult, hogy eltaláltuk, majd én eltekerek a meghívókkal Magyarkanizsa testvérvárosaiba.

Iskola mellett nincs túl sok egybefüggő "szabadnapja" az embernek, tehát az első leküzdendő akadály az volt, hogy valahogyan 8-10 nap ráérést biztosítsak magamnak. Ebben nagy segítségemre szolgált a Pünkösd hétfő és az előtte lévő érettségi szünnapok. Ezekkel együtt már 4 biciklizésre beáldozható napot kaptam, amit a hétvégével kibővítve már 6-nap is mondhattam. Mivel a kisgyerek (mármint én) még nem hiányoztam egy napot sem, most eljött az ideje, hogy bevetésre küldjem a "szülői igazolásaimat", amivel 3 napot legálisan iskolán kívül tölthetek. Ezzel együtt tehát már több, mint 9 napot számláltam, de hogy biztosan visszaérjek iskola "kezdésre" és persze számoljak az útközben felmerülő problémákkal, hétfő helyett, szombati indulásban gondolkodtam, ami így még plusz két napot jelentett. Tehát addig osztottam szoroztam, hogy összejött 11 "szabadnap" május 12-i indulással.

Kivételesen az útvonal tervezésre is rá kellett szánjak egy kis időt, most nem lehetett a szokásos, ahogy esik úgy puffan útközben bolyongás. Azért most sem kell gondolni pontos útvonalra, csak nagyjából ránéztem a települések közötti távolságokra, hogy ha esetleg jeleznénk előre érkezésemet, mégis mikorra saccoljuk azt. Így alakult ki, hogy az első állomás, ahol átadom az ominózus meghívót, Királyhelmec. Sajnos nagyon szerencsétlenül jött ki az időpont, mivel a tervek szerint vasárnap délután érkezem oda. De térjünk is rá az utazásra, a részletek meg majd kiderülnek útközben. 

Hozzávetőleges útvonal kigondolás.
Ha valaki így tervezi útjait, érdemes a távolsághoz hozzáadni 1-2 száz km-t!

Május 12. szombat. Reggel 5:45-kor útra keltem a felpakolt szerelvényemmel, hogy határnyitásra már a röszkei közúti átkelőnél legyek. 7 óra után pár perccel, már át is léptem magyar földre és az 5-ös úton száguldottam Szeged felé, jó erős szembe széllel. Szombat reggel esélytelen lett volna polgármestert találni Röszkén, és amúgy is minden héten útba esik nekem, az oda szóló meghívót letétbe helyeztem a táskám mélyén, hogy majd egy kicsit "ép eszűbb" időpontban adjam át (ezért kapta a kis csillagot Röszke az előbbi felsorolásban). Volt még egy külön megjelölt település, méghozzá Sepsiszentgyörgy. Sajnos annyi szabadidőt nem tudtam összegyűjteni, hogy Erdélybe is el tudjak jutni, hisz az még oda-vissza egy 6 napos túra lett volna!

Tehát gurultam tovább, átrágtam magam Szegeden, majd megnéztem közelről is, az új hiper-szuper Hódmezővásárhelyt elkerülő új út, felhőkbe magasló körgyűrűjét. Ha már ilyen eget rengető fejlesztésekre képesek, igazán csinálhatnának valamit a Vásárhelyre vezető bicikliútnak nevezett dologgal is, mert még járdának nevezni is túlzott bók lenne, az úton meg persze büntetlenül nem biciklizhetek.


Tavaly Békéscsabára tekertem május elején és akkor is sikerült egy kis bepillantást nyerjek, az "Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok"-ra Hódmezővásárhelyből kifelé menet, ezt most is jól sikerült időzítsem, hisz épp a megnyitó napján gurultam el közvetlenül előtte. Szikrázó napsütés és továbbra is erős szembe szél várt rám, ahogy Békés megyéhez közeledtem. 

Pár biztató dudaszót még kaptam Békéscsabáig. Csaba után az utam enyhén északra fordult, Mezőberény irányába, de ez sem segített sokat rajtam, hisz az északkeleti szél még így is bőven az arcomnak mutogatta erejét és később az út is kezdett visszatérni északkeleti irányúra.

Mezőberényben álltam meg egy kicsit hosszabb kajaszünetre, a városháza melletti parkban. Mivel már napfény túltengésem volt, igyekeztem árnyékos helyen megállni. Gyorsan ki is szúrtam egy árnyékban lévő padot. Nem nézelődtem tovább, éhes voltam már. Leparkoltam ott és szépen előkaptam többek között a nutellámat, meg a kilós kenyeremet.
Persze szeretek társalogni útközben, főleg, ha még közös nyelvet is beszélek az érdeklődőkkel. Két nénike ült a velem szemben lévő padon és rögtön "lecsaptak" rám, ahogy elkezdtem kajálni. A szokásos honnan jössz, hová mész jellegű kérdésekkel bombáztak, közben pedig az éhségemet próbáltam csillapítani. Egyikük régebben nagyon sokat utazgatott Európa szerte a férjével és sokat jártak át Csantavérre is, Mezőberény testvér településére, Vajdaságba. Megboldogult férje, valami tűzoltó parancsnok féle volt, ebből kifolyólag ápoltak nagyon jó viszonyt a csantavéri tűzoltósággal. Micsoda véletlen, hogy a testvérem épp Csantavéren él.
Gyorsan elmeséltem hova is megyek és mi is a feladatom a túra során. Közben azt is megtudtam, hogy a beszédesebb néni 5 unokával büszkélkedhet. Azért próbáltam enni is közben, mert már vagy negyed órája szóval tartottak, de mikor már harmadszor kérdezték meg, hogy akkor van-e testvérem, hol ott már párszor megbeszéltük a témát kezdtem kicsit ráunni a beszélgetésre. Még pár percenként balesetmentes, szerencsés utat kívántak, amíg elpakoltam. Azért egy-egy névjegykártya képeslapot a lakhelyem Oromhegyesről kiérdemeltek, majd frissült lendülettel tovább indultam.

Még mindig erős északi, északkeleti szél diktálta a tempót, ami kezdett már fárasztó lenni. A nap végéig tekertem. Már bőven rám is sötétedet, de legalább szélcsend lett, így tekertem még egy órát az éjszakában is. Berettyóújfalu után kanyarodtam le a szántóföldek közé és egy kis kaszálón vertem fel a sátramat. Az első nap így elég hosszú, 249 km-nyi szembe szél után ért véget. 

Reggel, napfelkelte után éledeztem, ébredeztem. Sátrat bontottam és elmentem az első buszmegállóig, s ott reggeliztem. Debrecenben még beiktattam egy kis utó reggelit, ropogós friss sajtos pereccel, majd Nyíradony irányába haladtam tovább. Ez a nap is a kánikuláról és a szembe szélről szólt. Nem vagyok egy nagyváros rajongó, ezért Nyíregyházát inkább kihagytam, helyette a hangulatosabb kisebb falvakon átvezető utak mellett döntöttem.




Nevemhez hűen, elég szép "vörös" voltam már, mire megközelítettem a Szlovák határt. A határtól már csak bő 5 km választott el Királyhelmectől, az aznapi végállomástól. Mivel tudtuk előre, hogy vasárnap fogok érkezni, már előre egyeztettünk, hogy lesz-e aki fogad engem, akinek átadhatom majd a meghívó levelet. A Természetjáró Egyesület korábbi elnöke Berec Sándor, aki most is nagyban kiveszi részét a szervezésekben, előásta korábbi kapcsolatainkat a testvérvárosokból, így ismerhettem meg Szabó Nándort.

Rácsörögtem telefonon, mikor átléptem a határt és elém is jött autóval. Egy buszmegállóban talált rám, mivel időközben a nagy meleget megtörve, leszakadt az ég. Egy jó 10 percig szakadt az eső, de inkább kivártam szárazon a végét, egy fedett kis buszmegállóban. Innen az utolsó pár kilométerre Nándi volt a felvezető autósom, mintha valami híresség lennék! Kaptam szállást, ahol végre zuhanyozni is volt lehetőségem, később pedig vacsorázni is elvitt másodmagával, egy biciklis barátjával, Rolival. Vasárnap révén, elég nehezen találtunk nyitva éttermet, végül pizzázásba fajult a dolog. Nagyon kellemes estét töltöttünk el, itt is köszönöm még egyszer a vendéglátást!
A meghívót Nándornak adtam át a városházánál így vasárnap este, aki azt továbbította a polgármesternek.

A meghívó átadása!



Másnap reggel (Május 14. hétfő) 6-kor indultam tovább. Nándi még kikísért a település széléig, hogy a várostáblával is szülessen néhány fénykép, majd elváltak útjaink. Végre nem szemből fújt a szél. Ez a nap is melegnek ígérkezett. A szlovák oldalon Nagykövesdig kerekeztem el, majd itt átléptem ismét Magyarországra. Pácin, Karos, Vajdácska, majd Sárospatak következett. Innen az útvonalam délnyugati irányt vett. Végre egy kis hátszél is társult hozzám az Eurovelo biciklis túraútvonalat követve. Más bringásokkal is találkoztam Tokajhoz közeledve, akik emlékeztettek rá, milyen "kellemes" is volt az első két napot szembe széllel végig tekerni. Tokajig nem tekertem el, Tarcal, Prügy, Gesztely volt a további haladási irány, majd kora délután megérkeztem Felsőzsolcára, ahol ismét át tudtam adni egy meghívót.




A városba érve gyorsan megérdeklődtem egy buszmegállóban, merre is találom a városházát. Épp időben érkeztem. A polgármester 10 perccel később akart indulni Miskolcra. A levelet átvette, s egy kis teával, pogácsával is vendégül látott. Nagy szeretettel fogadta a meghívást, azt mondta, akár még ő is ellátogat pár napra, a nyári túrára.



A pihenő után elköszöntem, majd Nyékládháza után egy kicsit tilosban is tekertem a 3-as úton, mivel az 5 km-re levő Emődre kellett tovább haladnom, ahova más úton nem tudtam eljutni. Mivel az út mellett elég jól ledöngölt kavicsos rész volt, valójában nem is tekertem tilosban, mert nem mentem rá az aszfaltra! Bár ha megállítottak volna útközben, ezt az 5 km-t baloldalon tolva is letudtam volna, a 40 km-es kerülő helyett.



Probléma nélkül beértem a településre. Innen egy földutas szakasz következett Csincsére, majd onnan már aszfalton tovább Szentistvánra. Kajaszünetet tartottam és feltankoltam a vízkészletemet.


Ezután Mezőkövesden fogadott egy nagyon kedves gesztus. A várostáblánál megálltam megnézni a térképemen, merre is haladjak majd tovább Pest felé. Egy autó állt meg szemből. A sofőr megkérdezte tud-e valamiben segíteni. Adott egy kis útbaigazítást, de ennyivel nem elégedett meg. Ő még segíteni akart. Végül, itt is kaptam autós felvezetést. Megfordult a kocsijával, hogy ő bizony elkísér engem a központba és meghív kajálni. Látszólag mindenki ismerte, akivel csak találkoztunk. Hogy végül is ki volt ő, azt nem tudtam meg, mivel még a nevét sem árulta el, csak annyit mondott: "Én csak egy névtelen senki vagyok!". Tehát ő, a "névtelen senki", aki feldobta a napomat a kedvességével!




Hevesig tartott aznap az utazásom. Boconád irányába tekertem tovább. Egy gyümölcsös után, egy heretábla közepén tanyáztam le. Ez a nap se a legrövidebbek közé került be, a maga 239 kilométerével.

Másnap reggel, a negyedik napomon, meglepő módon esőre ébredtem. Nem volt mese, haladni kell. Szedtem a sátorfámat és útra keltem. Ekkor még nem volt vészes az eső sem. Csak 10-15 perc kellett neki és már ömlött is rendesen. Ekkor már mindegy volt, mindenütt vizes voltam. Egy boltban csak kénytelen voltam megállni, hogy kenyeret vegyek, de utána a megállás nélküli tekerés volt a cél, hisz addig nem fázik az ember, amíg mozog.
Így is lett. Megállás nélkül tekertem a szakadó esőbe, ronggyá ázva, de legalább nem fázva. Nyáron, nem is szoktam rossz néven venni, ha elkap egy kis eső, mert hát meleg van, de ekkor már a 20 fokot elég gyengén érte el a hőmérő higanyszála. 3 órán át volt türelmem az esőben tekerni. Már nagyon éhes voltam, és azért, az időjáráshoz képes egész jól haladtam, szóval egy nagyobb, fedett buszmegállónál megálltam. Átöltöztem, ettem és vártam a csodát, hátha eláll. 1-1,5 órát pihentem itt, mire csendesedett az eső intenzitása. Arra felesleges volt várni, hogy elálljon, ott ülhettem volna még legalább ennyi időt. Szóval száraz immáron száraz ruhában, elindultam. A hőmérséklet egyre melegebb lett, s szépen lassan, az eső is elállt. Mire Hatvanba értem, az esőfelhők elköszöntek. Sajnos az úton álló tócsák, még rejtettek meglepetéseket.

Itt már csendesedett, lassan tovább indultam! :D 


Megérkeztem Hatvanba, s mivel teljesen át áztam korábban, mit sem számított, hogy kerülgetem a tócsákat vagy simán áttekerek rajtuk. Simának tűnt az út. Gondoltam csak azért áll annyira a víz az úton, mert ott épp egy kicsit oda lejt minden. 25 km/órás tempónál kellemes volt megtapasztalni, hogy ott bizony egy rohadt nagy és mély úthiba, kátyú van. A meglepetés erejével tehát, tiszta erőből belecsattantam. Elesni nem sikerült, de arra épp jó volt a dolog, hogy tönkretegyem, az amúgy sem teljesen egészséges agydinamómat. Az utánfutóm kis kerekében lévő agyról van szó. Egyszer már kiszakítottam a belső tekercsből kijövő vezeték szálat, amit ugyan megoperáltam házilag, de ez közel sem olyan jó megoldás, mintha egy egész szál új vezetéket húzna ki az ember az agy belsejéből. Ez a probléma viszont most megoldódni látszik, mivel a tócsába hajtáskor, egy apróbb "robbanó" hangot adott ki az agy. Azóta néha gondol egyet és menet közben behúzza a kéziféket! Tehát véletlen szerű időpontokban, egyszerűen foglya magát és elkezd zúgni, s közben fékezni is. De nézzük a pozitív oldalát, áramot még a "baleset" óta is termel, tehát a világításommal nincs gond.



Megálltam a városban bevásárolni és egy-két ruhadarabot ledobni. Gödöllő dombjain átvágva magam, szinte már meg is érkeztem Budapestre. Amilyen egyszerű volt bejutni bicikliúton a városba, olyan értelmetlenül egyszer csak vége is lett a kitáblázott útvonalnak. 

Zugló révén, egy kis kérdezősködés után megtaláltam a Mexikói utat, amerre már jártam párszor. Innen tehát már el tudtam jutni a Stefánia útra, ami a Városligetbe vezet, a Hősök terétől meg már gyerek játék biciklivel lejutni a Duna partra. 
Ferencváros volt a következő megállóhelyem. Megálltam egy TourInform irodában, hogy azért pontosítsuk már, hol is lesz majd a városháza. Megkaptam a pontos helyet térképen. Gyorsan meg is találtam, de sajnos polgármester nem tudott fogadni. Gyanúsan egy helyettes, senki sem ért rá, nem volt ott, de hát ez van, ha az ember nem szól előre az érkezéséről. Végül csak a portásnak tudtam átadni a levelet, hogy továbbítsa majd a polgármesternek. 


Aznap estig Budaörsre kellett érjek, mivel sikerült szállást intézzenek nekem, a Csíki Pihenőkertben, a jó baráti kapcsolatoknak köszönhetően. Fél 8 után el is értem a Budaörs táblát. Végigkerekeztem a városon, a városházát reggelre hagyva. A város végén pedig megpillantottam a Csíki Pihenőkertet, a pihenőhelyemet.


Györfi Albert fogadott, aki körbe vezetett, kicsit bemutatta a "tábort". Közben megismertem dr. Mester Editet is, aki a pihenőkert igazgatója. Egy jurtát kaptam éjszakára, ami az esős reggel után nagy megkönnyebbülés volt, mivel a sátramat kénytelen voltam, vizesen elcsomagolni.
Az este maradék részében tábortűznél sütögettem Alberttel és figyeltem az ott levő iskolás csoport "farkas vadászatát". ...na meg, ismét tudtam zuhanyozni úgy, hogy nem az eső jelentette ezt a felfrissülést!


Az első 4 nap utazásom ekkor 820 km-nél tartott, ami idő alatt átadtam a meghívó leveleket Királyhelmecnek, Felsőzsolcának és Ferencvárosnak!

Folytatás a következő részben! Túl hosszú lett volna egyben leírjam az egészet! A végét már a "kutya" se olvasta volna el! :D

Az első 4 nap útvonala vázlatosan!