IV. balatoni bringatúra és Magunk útján előadás - Verőce / 2. nap

Gyönyörű péntek reggelre ébredtem. Ha az ember egy nagyváros parkjában éjszakázik, reggel az első dolga, hogy minél hamarabb sátrat bontson, az esetleges problémák elkerülése végett. Én is így tettem, kicsivel fél 6 után ébredtem, majd gyors csomag összepakolás következett és nem sokkal 6 óra után már el is tűntem a parkból.

A közelben voltak padok asztalokkal, úgyhogy gyorsan meglett a reggeli helye is. Reggelivel együtt

elüldögéltem vagy 7 óráig és minő meglepetés, egyetlen egy embert láttam az környéken, tehát Zolinak nagyon igaza volt, hogy nyugodt környék és sátrazzak itt. Köszönet neki még egyszer!

Még egy kis nappali városnézés, majd északnak vettem az irányt Újszász felé. Már ekkor, a reggeli órákban érezhető volt, hogy ma se lesz hűvös napom!

Újszászon áthaladva, a város határában, egy fém lapot véltem felfedezni az útszélén. Gyorsan elsuhantam mellette, de rögtön le is fékeztem és visszaballagtam megnézi mi is az. Szegény kis alumínium "állatka" volt, akit elvesztett a gazdija. Nem hagytam szerencsétlent lefektetve az útszélén, hogy tovább tapossák az autósok, fel került a kicsike az utánfutóra.

Ugyan volt már rendszámom, de ez így már hivatalosabb :D

Tápiógyörgye felé haladtam és a településre érve első dolgom volt, hogy megkeressem a rendőrséget. Ebben egy kedves hölgy a segítségemre is volt. Sajnos a kihelyezett rendőrségi iroda zárva volt a Polgármesteri hivatalban, de nem búsultam, beszóltam egy másik irodába a "problémámmal". Kicsit értetlenül néztek rám a hölgyek, mikor elmondtam mi járatban vagyok. Már-már mondtam nekik, hogy jó oké, ha problémát jelent, majd leadom a következő településen a táblát. Ekkor mögülem előlépett egy másik ott dolgozó, aki rögtön el is vette a táblát és mondta, hogy majd odaadja a drága rendőrbácsinak, amint beér dolgozni :) . Remélhetőleg gyorsan megkerült azóta a tulajdonos!

A táblás történet után nagy lendülettel haladtam tovább. Át "gurultam" többek között, Nagykátán, Farmoson, majd Tóalmáson megálltam, egy kis "tankolásra" a szépen rendezett parkban.

Zsámbok, Dány és Isaszeg következett az ebédszünet után. Így érkeztem meg végre Gödöllőre. Már a város kezdeténél, konkrétan a várost jelző táblánál kellemes meglepetés köszöntött. Leálltam az út szélére egy táblás képet készíteni, kiraktam a kis állványomat, majd jött a fotó. Elindultam a kamerámért és már indultam is vissza a szerelvényemhez, de ekkor egy hangra lettem figyelmes. Egy országúti bringával a városból érkező emberke jött oda megkérdezni, hogy tud-e valamiben segíteni, minden oké-e?! Nagyon jól esett a kedvessége. Letisztáztuk gyorsan a helyzetet, hogy csak fényképezkedtem, szóval nyugodtan mehet tovább, intett egyet és már ment is.

A központba érve gyermekprogramokba futottam, nem tudom milyen ünnepség lehetett. Nagyon jól haladtam eddig a nap folyamán, szóval belefért egy hosszasabb városnézés egy kis uzsonnaszünettel.

Oromhegyesen, Zentától kb. 15 km-re lakom :)

A gödöllői pihenő után még beiktattam a város szélén egy jó hideg frissítő sörözést. Szadára érve egy kis időre elbújt a Nap, pár esőfelhő mögé és Veresegyházán meg is érkezett a frissítő zápor. Mondhatni dugó is volt, mivel szépen haladtam az autósokkal. Persze az emberek az eső megérkeztével mindenhol menekülni kezdtek, tetők, teraszok alá. Egy kivétel volt akit ez szinte semennyire se zavart. Persze ki? Hát a "hülye" biciklis, vagyis én :D. A hőségben, mondhatom jól is esett, szó szerint, ez a pár perc.

Ezután ismételten jött a boldog tekerés a napfényben, immáron enyhe emelkedők és lejtők párosával. Minden szép és jó volt egész Vácig, pontosabban az utolsó vasúti átjáróig Vác előtt. Ekkor jött a nap legrosszabb pillanata. Pont előttem zárták le a sorompót, a vonat elment. Okos biciklis ezután felpattant és szépen elindult. Igen ám de a sínek majdnem nagyon kiálltak és hiába mentem lassan, amint az első kerekem felért a sínre, rögtön elcsúszott, a kormány rögtön balra rántódott és már akadt is be a sínbe. Szerencsére már sikerült annyi tapasztalatot szereznem SPD használatban, hogy a bal lábam az esés közben már ki volt kapcsolva, így fej helyett, térdel tompítottam mindent, a bringa pedig kocsistól az útra feküdt. Ami még nagy szerencse, hogy a mögöttem lévő autós nem kezdett el előzni már az átjárón, mert pont elé estem volna. Összeszedtem magam, felálltam, nagy nehezen felállítottam a gépem és kirángattam a sínek közül, majd szépen áttoltam és félreálltam az út mellé, felmérni a sérüléseket. Én megúsztam pár karcolással és térd körüli vérzéssel, a bringának sem esett komoly baja, a küllőkön kellett picit húzni és a kulacstartóm görbült el. Ami nagyon meglepett, hogy a mögöttem összetorlódott 20-25 autós közül, egyetlen egy sem kérdezte meg, hogy rendben vagyok-e, esetleg kell-e segítség. Amíg útban voltam addig vártak, mikor sikerült lemenjek végre az útról, szinte tátott szájjal nézve elhaladtak mellettem. És hogy miért is állhatott ki több ujjnyit is a sín? "Gugli" barátom ezt most el is árulta:

Az említett átjáró

A 2014-es Google képen szépen látszik, hogy bizony volt ott szép átvezetés a síneknél, talán így nem estem volna el. Hogy ez miért tűnt el innen, az egy jó kérdés! Na de fátylat rá! Mivel nekem sem és a járgányomnak sem lett, szinte semmi baja, ezért 1 perc morgolódás után már, vissza is állt a vidámság szintem 100%-ra és már gurulhattam is tovább.
A csodás esésem után, az eddigi túráim legszebb településére érkeztem meg Vácra. Nagyon tetszett a belváros, az utcák, a főtér, a vízpart, egyszerűen minden. Ezért is, egyenlőre Vácé marad a Biciklitúráim legszebb városa cím.

Egy kis információgyűjtés után, már tekertem is tovább Verőcére, hisz 6 órára oda akartam érni az előadás kezdetére. Valamivel fél 6 előtt meg is érkeztem a településre. Megkerestem először is az előadás helyszínét, majd visszafordultam még egy fagyira, mert láttam belefér az időmbe és a település elején láttam egy kiírást, miszerint finom, házilag készített fagyi várja  a betévedőket. Fagyizni induláskor, már bele is botlottam Balázsba és Enikőbe. Egy gyors bemutatkozás, gyorsan a történetem honnan is jövök és merre megyek, de siettem is tovább, hogy még az eladás előtt megízlelhessem azt a hideg csodát.

Visszaértem, helyet foglaltam benn, s már kezdődhetett is a túrabeszámoló. Élvezet volt hallgatni a sok kalandot, amelyen keresztülmentek, a praktikákat, tanácsokat, a képekhez fűződő rengeteg történetet. Sajnos nem értünk a beszámolóval az útjuk végéig, hiszen már így is elhúzódott negyed 9-ig. Megígérték, hogy lesz folytatás, valamikor szeptemberben. Ha ráérek, mindenképp feltekerek, hogy meghallgassam kalandos útjuk végét is. Ezután jött még, a szinte kötelezőnek mondható kötetlen beszélgetés, kérdezgetés a két kalandorral. Reggelig is elhallgattam volna Balázs és Enikő történeteit, de mindenképp meg akartam nézni Budapestet éjszakai színeiben, amely mint később kiderült nem épp az a gyönyör amire számítottam, de erről pár sorral lejjebb. Tehát az előadásnak vége lett, majd a beszélgetés tengerbe kénytelen voltam közbe szólni, valamivel kilenc óra után. Kértem pár közös képet és már indultam is tovább, hogy mihamarabb Pestre érjek.

Az egyik világjáró gépezet, amely azzal büszkélkedhet, hogy a váz része, teljes egészében magyar készítésű acél csoda, amely a történetek hallatán strapa bírásból jelesre vizsgázott!

Boros Balázzsal és Fadgyas Enikővel, a Magunk Útján világjáróival

Mindig izgalmas és egyben érdekes új útvonalakat felfedezni. A Verőcétől Pest felé vezető kerékpáros útszakasz sok meglepetést rejtett, amit muszáj lesz egyszer nappal is megnéznem. Néhol szinte bele veszett, még az extra erős fényem is az erdő sötétjébe. Gödnél valahol el is vesztettem a fonalat. Rossz felé fordulhattam, úgyhogy innen a főúton folytattam az utazást, Dunakeszire. Azt kell mondjam, hiába volt térképem Budapestről, a fővárosba kerékpárral bejutni, egyszerűen művészet. Egy darabig még követhetőek a kerékpáros táblás jelölések, de egy idő után, mikor megszűnik a bicikli út, az aki még soha nem járt erre, egyszerűen járdán kívül nem nagyon tudja merre is menjen. Szóval annál a megoldásnál maradtam, hogy inkább tartom az irányt a járdákon, mintsem, hogy nagyon elkeveredjek. Majd egyszer csak az egyik utca végében, megpillantottam az utca nevet és az 5. kerület kiírást. Mire végre örül az ember, hogy igen, van Budapest térképe és kerékpáros Budapest térképe is, a mosoly gyorsan elillan amint ezt széthajtja. Azt a nagy titkot kell eláruljam kedves emberek, hogy a hivatalos, Tourinform irodából származó térképeimen nincs V. kerület :D . hát mi tévő legyek, haladtam tovább tartva az irányt, míg végre a XIII. kerületbe értem, ami szerepel a térképen és a bicikli út is előbukkant a semmiből, de hogy mi a alapján került a XIII. és az V. kerület egymás mellé ezt inkább meg se kérdezem :D . Szóval innen kezdve már gyerek játék a közlekedés, van bringás térképem, nappal már jártam erre, rémlik mi merre van.

Egy tényezővel nem számoltam, a péntek esti bulikkal. Valami brutális, ami péntek este/hajnalban fogadott Budapesten és ez az az ok, amiért nem ajánlom az esti turistáskodást a fővárosban. A létező összes szobor, ház, templom, híd, stb. illemhelyként szolgált a bulizni vágyóknak. Majd a részegektől zsúfolt utcák következtek, a piros lámpánál autók elé ugráló gyalogosok és még sorolhatnám. Azért ennek ellenére is bejártam sok szép helyet, nem sokat fényképeztem, mivel elég csúnya éjszakai képeket csinál a fényképezőgépem. A város nem mondható kicsinek, ezért is esett meg az, hogy mire bejártam a budai és a pesti látnivalókat, volt vagy hajnali 3.

Még egy nagyobb kajaszünet, és indultam ki a városból, hogy sátorhelyet keressek. Még időközben a város szívében, segédkeztem egy leánybúcsúban. Az enyhén már ittas arától vásároltam gumicukrot, ami a nyakláncára volt fűzve, innen kellett a vevő leharapja. A feladat teljesítésétől még elég messze volt, hiszen én voltam az első "vevő", szóval engem agyon dicsértek, mivel kis rábeszélés után belementem az üzletbe. Jó utat kívántak és már indultam is, hogy mihamarabb kivergődjek a városból. Amilyen "könnyen" jutottam be, na olyan "könnyű" volt a kifelé út is. Mivel már felkelt a Nap mire Érd közelébe értem és energiáim még jóval a normál szint felett teljesítettek az éjszakai pesti lángosozástól, úgy döntöttem nem állok meg aludni, folytatom az utazást amíg nagyon el nem álmosodom.

A második nap történetét itt be is fejezném és várlak vissza benneteket a 3. résszel.

Itt napra bontva nincs pontos érték, tehát a 2. - 3. nap értékeit osztom meg:

• Megtett út (2.-3. nap!!!): 488 km
• Bringán töltött idő, városnézéssel együtt: 26 óra 54 perc

Folytatás a harmadik nap történéseivel hamarosan...

IV. balatoni bringatúra és Magunk útján előadás - Verőce / 1. nap

Elég rég jelentkeztem már bringás kalandjaimmal. Nem is tudom ezt a "mesét" hol is kezdjem el, szóval csak belevágok.

Valamikor március-április tájékán felvetődött bennem egy nagy terv az idei nyárra nézve. Egy szép kis biciklitúra, Magyarország délnyugati részén át, eltekerni Szlovéniába, ott átgurulni a teljes országon, egészen az olaszországi Triesztig. Majd innen le délnek, a Milleniumi vasútvonalon, amelyet átalakítottak kerékpáros túraútvonallá. Fiume városát érintve, még tovább délnek, egészen a Plitvicei-tavakig, itt egy nagyobb pihenő, talán egy teljes napos nézelődés és irány északkeletnek át Horvátországon Eszék felé és végül vissza Szerbiába, haza.

Ez körülbelül 1500-1600 km-t jelentene, amelyhez ha hozzá tesszük, hogy nem síkságról beszélünk, nagyjából 10-14 napot rá kell szánni.

Ebből kifolyólag jött az elhatározás, hogy ha ezt meg szeretném csinálni és a Balatont is meg szeretném kerülni idén is, ahogyan azt az elmúlt 3 évben tettem, valamely túrát tavasszal le kell tudnom, mivel annyi szabadidőt és pénzt nem tudok rászánni a dolgokra csak a nyári hónapok alatt.

Időközben április végén láttam meg, hogy május 21-re, Velencei-tó kerülő családi napot szerveznek. Rögtön elindult a gondolkodás, hogy ez nagyon kapóra jön. A felvezető úton elmegyek Velencébe, megkerülöm a tavat, majd utána indulok a Balaton kerülésre és haza. Két legyet egy csapásra!

A vizsgaidőszakomat sikerült úgy beosszam, hogy legyen egy bő szabad hetem, tehát már csak azt kellett eldönteni, merre is induljak útnak, és pontosan melyik napon is, hogy a szervezett programra is odaérjek időben.

A facebookon közben ismét egy érdekes eseményre bukkantam. Boros Balázs és Fadgyas Enikő, vagyis a "Magunk útján" biciklis kalandorok, tavalyi év márciusában elindulva, egy éves út keretében, kerékpárokkal eljutottak Ázsiába és kalandjaikról egy előadás keretében mesélnek Verőcén, május 20-án. Több se kellett! Arra, a számomra messzi északon még nem tekertem, rögtön beleraktam ezt is az útvonalamba.

Sajnos az indulásom előtt két nappal kaptam az értesítést, hogy a Velencei-tavi programot átrakták vasárnapra a nagy érdeklődés miatt, szóval arról lemondtam, mert nem húzhattam tovább a túra idejét, mivel időre vissza kellett érjek haza, egyetemi ügyintézésekre és a vizsgaidőszakra.

Végre kezdődjék a túra!

Május 19.

Kissé borult csütörtök reggelre ébredtem. A nem túl sokat tervezett túra első látszata, hogy nem sok mindent készítettem el előre, szóval öltözködés, és még fél óra pakolás várt rám. Csomagok fel a bringára, elbúcsúzás a szülőktől és indulás. Még egy megálló a faluban az ártézi kútnál, hisz a hazai víz a legjobb. Kulacsok megtöltése közben azonban rájöttem, törölközőt nem hoztam pedig nem ártana. Haza ekkor már azért nem mentem, utánam hoztak egyet. Mivel főként hűvös, akár hosszas csendes esőkre készültem, jó pár váltás ruhával indultam útnak. Bár esőre készültem, azért a nem épp vízállónak mondható sátramhoz nem szereztem be egy külső ponyvát, de ez egy másik nap története lesz!

Tehát valamikor 8:30 körül végre tényleg elindultam. Magyarkanizsán és Törökkanizsán át, a tiszaszigeti határátkelő felé vettem az irányt.

A határ magyar oldalán, rögtön egy hosszas beszélgetés vette kezdetét, az egyik magyar határőrrel.

Mikor elmondtam hova is megyek és még hány km-t tervezem a mai napon letekerni, rögtön a hülye, bolond,... és hasonló, már szokásosnak mondható jelzőket vártam, de ezzel ellentétben a "Terminátor" becenevet kaptam meg tőle. Körbenézte a bicajomat, nagyon kedves volt, mert a szépen bepakolt táskák közül egyet se kellett neki szétbontsak, hogy turkálhasson benne. Még párszor jó utat kívánt és biztató szavakkal elbúcsúztunk egymástól.

Ugyan indulás előtt ettem pár falatot, de elérkezett az ideje a reggelinek. Ezt a közelben lévő Mélypont táborhelynél tartottam meg.

A túra alatti étkezéseimről annyit kell tudni, hogy kb. így alakultak:

• reggeli
• tízórai
• ebéd előtti uzsonna
• ebéd
• uzsonna
• vacsora előtti csipegetés
• vacsora
• + néha egy kis "hajnali" terítés

Reggeli után újult erővel indultam tovább Szegedre.
Már közel két éve tanulok Szegeden, szóval mondhatom, hogy a már jól megszokott és bejárt úton eljutottam Szegedre, majd gyorsan át is haladtam rajta. Algyőre érve már annyira sütött a Nap, hogy elérkezett az idő, az alá öltözet levetésére. Tehát szikrázó napsütésben folytattam az utam, Hódmezővásárhelyről Szentesre, Mártélyt, Mindszentet és Szegvárt érintve.

Az Algyő és Szeged közötti új bicikliúton

Hódmezővásárhely belvárosában

Szentesen tartottam egy nagyobb ebédszünetet, majd városnézés után elindultam Csongrád irányába.

Szentesi városnézés

Ezután jött az első "eltévedés". Egy ideig a főúton haladtam, majd leterelt egy tábla. Semmi gond, hiszen egy EuroVelo-s tábla mutatta az irányt, a főúttal párhuzamosan bevitt Csongrád városába egy bicikliút. Eddig minden tökéletes, de hogy miért is kell majd beszerezzek egy iránytűt? A belvárost bejárva feltűnő helyeken könnyedén követhetőek az EuroVelo-s táblák. Igen ám, de általában két ellentétes nyíl van a táblákon. Az én logikám alapján biztosan nem arra kell folytatni az utat, amerről bejövök a városból, hisz nem vissza haza akarok menni. Szóval szépen folytatódott az utazás egy töltésen. Minden szép és jó, gyanúsan keleties irányba haladok, de á, biztos rosszul nézem, majd fordul az út. És hopp egyszer csak hol találom magam? A képen látható sárga pontban!

Szóval mi is történt? A 451-ről letértem, majd egy tábla mutatta, hogy az EuroVelo-s nyomvonal, a sárga pöttytől, az általam kéken jelölt úton folytatódik. Nos igen. Az az út is a városba vitt, viszont a tábla eredetileg, a pirosan jelölt Tisza töltés felé mutatott volna. Valaki nagyon ügyesen elfordította és így tettem még egy kört Csongrád mellett!

Soha ne bízz meg teljesen egy ilyen táblában! :D

A plusz kerülőnek köszönhetően, viszont láthattam egy csodaszép pávát. (ott a kis zöld tető alatt)

Az utazás folytatódott, Tiszaalpáron, majd Lakiteleken át, Tiszakécskére, ahol egy kis zápor is elkapott, de jól is jött már a nagy melegben. Kécskén egy csodás táborozásra alkalmas helyszín fogadott, majd a központban ismét kaja szünetet tartottam.

A kiszemelt, sátrazásra alkalmas rész

A túra folytatásaként "átkopogtattam" Pest megyébe, pontosabban Jászkarajenőre. Ekkor már fél 8 felé járt az idő, úgyhogy úgy döntöttem, nem Cegléd, hanem Szolnok lesz a nap végi megálló.

Lecseréltem hát Pest megyét, Jász-Nagykun-Szolnokra. Átkeltem még Tiszajenőn, Tiszavárkonyon és Tószegen, míg nem, megérkeztem Szolnok ipari telepéhez.

Pár éve még a családom tenyésztett Magyar szürke szarvasmarhákat, de sajnos már meg kellett válnunk ezen hobbi állatainktól, de mindig megállok gyönyörködni bennük, ha útközben látok egy csordát

Szolnok ezen vége, nem épp turistáknak való látványosságokat mutat magából, hisz itt található a város összes nagy gyárépülete. Mivel töltésen hoz be a bicikliút, rengeteg sátorozásra alkalmas terület van itt, azonban aki itt akar éjszakázni, annak tűrnie kell a "finom illatokat", ugyanis itt az út mellett találhat valamilyen szennyvíztisztító telep, legalább is az illatokból ezt állapítottam meg.

Egy kis városban való bolyongás után megállapítottam, hogy Szolnok sokkal nagyobb mint azt gondoltam. Kilenc órakor értem be a városba, 1 óra városnézés után már a kiutat keresgettem észak felé, hogy gyors táborhely keresés után jöhessen az esti szieszta.

Ez egyszerűnek hangzott, azonban nagyon nem volt az. Páran útbaigazítottak, mint utólag kiderült, nem túl jó, mert egy lakópark végébe jutottam. Itt intett le Zoltán és cimborája az út mellett, hogy segítsenek nekem, hisz látták, hogy biztosan nem tervezetten keringek a lakótelepen. Először még kissé bizalmatlanul beszélgettem velük, hiszen ki teregetné ki az egész életét két idegennek, egy kocsma(/dohánybolt?) előtt este tízkor?! Viszont kellemesen csalódtam pár perc beszélgetés után, ugyanis Zoltán haverjától elkérte kerékpárját és eljött velem kicsit körbevezetett, s mivel említettem, hogy majd sátrazni akarok, ha sikerül kijutnom a városból, Szolnokon belül mutatott nekem olyan "eldugott" helyeket, ahol nyugodtan tudok aludni. Reggel induláskor még ez eszembe se jutott volna, de Szolnokon belül, egy parkban állítottam sátrat és fél 11 körül itt tértem nyugovóra.

Így ért tehát véget az első túranapom.

• Megtett út: 249 km
• Tekeréssel töltött idő: 11 óra 32 perc

Folytatás a második nap történéseivel, hamarosan...

2. Velencei Tókerülő Kerékpáros - Futó Találkozó 2015.10.18.

Az eseményre már 17-én szombaton hajnalban elkezdtem "készülni". Mivel kerékpárral akartam feljutni Szegedről Agárdig, ezért kezdetként egész szombat hajnalban nem aludtam, majd ezt reggeltől délután kettőig bepótoltam. Már pár napon át csak az eső volt az úr, ezért 3 váltóöltözetet is bekészítettem, ha nagyon eláznék legyen száraz ruhám, amit rögtön magamra tudok venni. Felpakoltam drótszamaram, eső biztosan becsomagoltam mindent, s valamikor délután fél hét környékén, útnak indultam. Nagy örömömre, nem esett az eső, s pár percig még a lenyugvó Napot is látni véltem. Nem sokáig tartott az öröm, hiszen Kiskundorozsmára érve, vizes aszfalt fogadott és finoman esett is. 5-10 perc alatt az eső el is vonult és hatalmas, sűrű köd/pára váltotta fel. Utam Zsombó felé vezetett, majd Forráskútra érve a látótávolság már alig volt 4-5 méter. Haladtam tovább egyenletes tempóban, Kiskunmajsán és Tázláron át, Soltvadkert felé.

Utca dísz Tázláron

Sajnos a Szent Korona Cukrászda már zárva volt mire odaértem, úgyhogy egy padon tartottam uzsonna szünetet. Ekkor már előkerestem hosszú ujjú kesztyűmet és a símaszkomat, kezdett kicsit hűlni a levegő. Tovább gurultam Kiskőrös és Solt felé. Erre már jártam párszor, tehát sötétben és sűrű ködben is ismerős volt a terület. Bringázás közben kellemes volt a hőérzetem, hogy mi is volt a megfelelő ruházat? Bringás cipő, egy vastagabb, nem nyári zoknival, téli kamásli, lábmelegítő, bringás rövid nadrág, rövid ujjú alá öltözet, kar melegítők, hosszú ujjú mez, símaszk és hosszú ujjú kesztyűk. Soltra érkezve az egyik nagyobb áruház előtt álltam meg vacsorázni. Pad híján, szépen a parkolóban megterítettem az aszfalton, alápárnáztam magam, s leültem enni. Egy fiatal pár 30-35 méterről végig nézte, hogy mit is művel ott az az őrült, s mire befejeztem a tojásos darált húsom elfogyasztását (jó kis bringás kaja :D ), a férfi egész közel parkolt hozzám az autójával, s rágyújtott egy szál cigire. Mivel nem köszönt és ha arra fordultam félre nézett, én se kezdtem el vele kommunikálni. Szedtem a sátorfámat és tovább indultam a Pentele híd irányába. Talán aszt hitték, rabló vagyok és közelebb parkoltak hozzám, hogy jól szemügyre vegyenek. Most már soha nem tudom meg. Az elindulás utáni 2-3 perc elég hidegnek tűnt, gondolkoztam, hogy megállok s vastagabb öltözéket veszek fel, de csak a pihenés hatása volt és be kellett melegedjek pár perc alatt és már nem is fáztam. A Dunavecsétől induló hídon még soha nem jártam. Gyönyörű volt éjszaka kivilágítva és a biciklisekre is gondolva szépen kitáblázva egyszerűen meg lehet találni is.

Viszont a levezetés, illetve a hídtól való eljutás Dunaújvárosig szerintem kissé rosszul lett megoldva. A bicikliút végeztével egy a szántóföldek között elhúzódó kavicsos úton lehet eljutni a városba. Azzal nem is lenne gondom, hogy a szántók között megy az út, csak egy sima földút is jobb lenne, mint a kaviccsal töltött, de hát ízlések és pofonok. Dunaújvárost talán legegyszerűbben így jellemezném: Az ipar városa. Gyárak követik egymást, de hatalmas méretekbe.

A bicikliutak, biciklisek úton való terelése elég értelmetlenül, össze-vissza van megoldva, ezért is jó este tekerni, hisz semmi forgalom, úgyhogy a 4 sávos utat használtam, mikor már harmadszorra találkoztam egy méretes padkával a bicikliúton, ami általában rövid szakaszok után megszűnt és egyszerűen nem folytatódott tovább semerre. Folytatódott tovább a túra a 62-es főúton, ami láthatóan nemrég lett felújítva. Tükörsima, széles út. Pár kamionostól még biztató kürt szólamokat is kaptam, s integettek. Jött egy kis letérés Perkáta irányába, mert számomra érthetetlen módon egy 4-5 km-es szakaszról kitiltották a bicikliseket arról az útról, amin eddig is jöttem és amin Perkáta után is folytatom az utam. Sok értelmetlen dologgal találkoztam már, mióta bringázom, most ismét gyarapodott a gyűjteményem. Nemsokára már Zichyújfalun keltem át és fél 6 körül megérkeztem Agárdra a találkozó kiinduló helyére. Ekkor km órám 202 km-nél járt.

Megérkezésem után, nekiültem enni, mert az energia mindig kell. Fél óra múlva azonban annyira lehűlt a levegő, hogy előkerült egy vastagabb pulóver is, s elkezdtem sétálni a Velencei-tó mellett, hogy kicsit felmelegedjek. Azt megállapíthatom, hogy én voltam a legelső résztvevő, aki megérkezett, hiszen ekkor még egyetlen egy személyt sem láttam a környéken. 8 óra felé már előbújt a Nap is a tiszta égbolton, s kezdett melegedni a levegő. Valamivel 9 előtt elkezdődött a regisztráció, a rajtszámok átvétele. Az enyém a 633-as lett. 10 órakor elrajtolt a mezőny azon része, aki már sikeresen regisztrált, de hosszú kígyózó sor várt még a rajtszámára, tehát folyamatosan indultak a tókerülésre biciklivel, futva, s volt aki babakocsival. Elég változatos volt a "pálya". 

A tó körül előfordult kisebb, nagyobb lejtő emelkedő, kanyargós bicikliút, kis forgalmú közút. Célba értem, s megállás nélkül haladtam is tovább, hiszen 2 kört akartam teljesíteni. Útközben a szervezők biztosítottak frissítő állomásokat, ahol az ember kicsit ki tudta magát fújni. Mire is jó egy ilyen rendezvény, ha nem arra hogy megismerjük egymást, megosszuk egymással tapasztalatunkat. Senkihez nem kellett kétszer szólni, már is hosszas beszélgetések alakultak ki, két ismeretlen között, akik ezután már ismerősnek, talán már barátnak nevezték egymást. 

Délután 2 óra magasságában értem célba, s fejeztem be második körömet, melynek végeredménye 70 km lett. Kaptam egy szép fából készült érmet, a körök teljesítéséért, s már minden irányból hallottam is: "Te tényleg Szegedről eltekertél ide, hogy tekerj két kört?" S vidáman válaszoltam is: "Persze! És még haza is tekerek ma!"

Helyet foglaltam pihenni a fűben, s ebédeltem egy finom kolbászos lencsefőzeléket. Közben a célba érkezőknek terjesztették az "igét", hogy ez az őrült itt Szegedről tekert el ide és még haza is akar menni, biciklivel. S jött utána a kérdés: "Minden rendben van az ilyennél?" Ekkor már mindenki csak nevetett, nagyon vidám volt a hangulat. A célban, a befutókat kamerázó Ferenc, már nem bírta visszafogni magát, s kameráját kezébe véve, közelebb jött hozzám, hogy ezt most már fel kell vegye. Így született egy kis riport velem, ami itt tekinthető meg: 

Az ebéd után pihentem még, majd búcsút vettem és elindultam a találkozó utáni levezető, kis 200 km körüli hazavezető útra, amelyet kisebb kitérővel akartam teljesíteni, csak hogy ne teljesen ugyanarra menjek haza is.

Hatalmas köszönet a szervezőknek, önkénteseknek a rendezvényért, öröm volt veletek lenni!

Tehát útra keltem. Tiszta felhőtlen égbolt, sugárzó Nap. Nagyon kellemes meleg volt és most nézelődni is tudtam, hiszen világos volt és nem volt köd sem, hogy zavarjon.

Dunaújvárosig utam még megegyezett a felvezető utammal, ekkor viszont Dunaföldvár felé indultam tovább, hogy megnézzem a Beszédes József hídnál készített bicikliutat, mert mikor legutóbb arra tekertem, két éve, még az alapkő se volt le helyezve.

Útközben ez a tábla fogadott, tehát itt kijelentettem, hogy most Dunaföldvár a CÉLÁLLOMÁSOM!

A hídra való feljutást még mindig nem oldották meg rendesen, aki először jár itt életében, annak eltart egy ideig mire rájön, hol is juthat fel biciklivel. A hídon átérve a teljesen új, széles bicikliút fogadott, amely egészen bevezetett Solt szívébe. Itt egy buszmegállónál álltam meg, kaja szünetet tartottam és egyben átöltöztem is esőkabátba, hiszen hirtelen elkezdett esni az eső. Pár perc esős tekerés után elállt, s köd nélküli estében folytathattam az utazást. Izsák felé haladtam tovább az elég kátyús 52-es úton. Több autóstól is kaptam biztatást, s mikor mondtam, hogy Szegedre tartok, az álluk is leesett. Orgoványon és Jakabszálláson áthaladva Kiskunfélegyháza határába érkeztem. Hosszú egyenes utak. Nulla, tehát konkrétan egy autóssal sem találkoztam 15 km-en át, és az egyhangú sötétségben, ekkor álmosodtam el először rendesebben. Végre beértem a városba, s a fáradság már el is tűnt szemeimből. 

Körülnéztem a városközpontban, s elindultam az 5-ös úton Szeged felé. Itt már útközben néha az álom és ébrenlét határán voltam. Innen kezdve persze egyetlen olyan benzinkutat sem találtam, ami nyitva lenne hajnalba, hogy igyak 1-2 kávét. Ezért, hogy biztosan ne aludjak el, néha egy kis hideg víz az arcba, s néhány ébresztő beállítva a telefonon a legbelső zsebben, hogy biztosan ne nyomjam el. Ahogy közeledtem Szegedhez egyre élénkebb lettem, talán attól a tudattól, hogy már csak "pár" km és hazaérek. Balástyát elhagyva egyszer csak megpillantottam egy táblát, amin az állt, hogy Szeged már csak 26 km-re van. 

Ránéztem km órámra s nagyjából már kalkuláltam is, hogy hány km-es lesz a hazaút, s az egész túra. Talán ez volt a szerencsétlen mozdulat, nem kellet volna hozzáérjek vagy a későbbi, amikor egyszer csak hallottam, mintha egy küllő durrant volna el, de nem álltam meg, mert már úgy is rögtön otthon vagyok, kibírja addig. Átlag feletti sebességgel mentem az utolsó 10-15 km-ben, hisz ezen a szakaszon tilos lenne biciklizni (számomra ez is elég érthetetlen, hisz eddig is ezen az úton tekertem és szabadott, erre az utolsó km-eken tilos) és 4 óra előtt pár perccel megérkeztem Szegedre, a várost jelző táblához. Megálltam megnézni hogy most hány km-nél is járok. Itt tört meg a hazaérkezési idill. Nem volt a kormányomon az órám. Ezt követte pár furcsa hangos kijelentés és mozdulat, ami leírta, hogy mennyire is örülök neki, hogy elvesztettem. Megnéztem a küllőimet és mind rendben volt. Tehát akkor mi is lehetett az a hang, amit küllőtörésnek véltem? Talán akkor esett le az óra és pattant párat a küllőim között. Bringámat betoltam az egyik gyár parkoló autói közzé és mérgemben zseblámpával, láthatósági mellénnyel, gyalog visszaindultam keresni, mert ekkor már nagyon nem hiányzott, hogy megbüntessenek, amiért itt biciklizek. Gyalog bejártam 13 km-t, de nem találtam meg. Visszafele már nem akartam gyalogolni, mikor rájöttem mennyire el is haladtam a várostól és stoppolni kezdtem. Szerencsére a második autó meg is állt és elhozott a bringámig. Beszélgettünk, s annyira felbiztatott, hogy ő bizony biciklivel ment volna vissza keresni is, hogy mérgemben még egyszer nekivágtam biciklivel a keresésnek. Nem tudom már ekkor hány km-t mentem. Kivilágosodott, s ráuntam a keresésre. Fél 9-kor érkeztem meg az MK Kollégiumba Szegedre, ahol mindennapjaimat töltöm. Csomagjaimat csak utánfutóstól behúzva a szobámba leraktam, tusoltam végre egyet, s ledőltem aludni.

Összesen 508 km-t sikerült tekernem szombat délután fél 7-től, hétfő reggel 4-ig. A felvezető út hossza 202 km, a tókerülés 70 km és végül a hazaút, a kis 10-15 km-es kitérőt is túllépve 236 km lett.

Így ért tehát véget első, Velencei-tó körüli kalandom. Jó kedvben, új barátokkal, ismerősökkel és a végén egy kis fekete levessel.