Tour de Polska - 4. rész

Június 25. vasárnap
171,79 km / 10 óra 37 perc

Egy kicsit még a szombat estével folytatnám, hogy "elkapjam a fonalat" és hogy érthetőbb legyen a történet!

Az előző részt ott hagytuk abba, hogy este 9-kor, már eső nélkül, de még mindig úton vagyok. Torun felé haladtam, forgalomtól mentesen. Mivel csodás idő lett, semmi eső, semmi hideg, nagy lendülettel gurultam a sima úton. Egy buszmegállónál pihentem meg, egy kis kajálás, napló írás. Bőven ráértem még, alig hogy lement a Nap. Szürkületben indultam tovább, még semmi kedvem nem volt sátrat verni, pedig már lett volna alkalmas sátorhely az út mentén. Már sokszor említettem, de ha nagyvároshoz közeledsz és már sötétedik, vagy sötét van, még véletlenül se menj tovább. Persze most is tovább mentem, miért ne, hisz legalább nem esik az eső. 11 órára, táborkeresés közben, sikerült beérkeznem Torun külvárosába. Pár km-rel korábban volt az út mellett egy pihenőhely, akár csak a tengerpartnál. Ott le is táboroztam volna, ismét egy fedett padon reggelig, de már elfoglalták a helyemet. Egy láthatóan hajléktalan bácsika aludt az egyik padon. Ugyan a szemben levő még így is szabad préda maradt, de inkább kihagytam ezt a csábító lehetőséget. Innen már csak két útvonal maradt. Visszafordulok, pár kilométerrel kimegyek a városból és sátrazok vagy továbbmegyek, de akkor éjszakai tekerés lesz, mivel tényleg egy hatalmas városról van szó. Végül az utóbbi mellett döntöttem. A szép időben egy vasárnap esti városnézés. Legalább nem kellett mindenhol biciklis útvonalakat keressek, gond nélkül közlekedtem a belvárosban is a főúton. A központi tereken sűrű tömeg várt, az összes kávézó, étterem tömve volt. Turisták, kicsit ittas emberek mindenhol. Körülnéztem, majd indultam tovább, át a Visztula folyón. 

A folyó felett egy elejében 3, majd a híd 1/3-ától 2 sávos úton haladtam. A tükrömből láttam, hogy mögöttem nagyon kezdenek feltorlódni az autók, pedig simán elférnének mellettem, még jól le is húzódtam a sáv szélére. Ekkor sem előzött meg senki, szóval visszatértem a sávom közepére. A híd végéhez érve jöttem rá, miért is sorakozott oly nyugodtan mindenki mögötte. Az első autó, amely követett, egy rendőrautó volt. Nézték a szép fényeimet. Megálltam pár szót váltottunk egymással, nagyon tettszett nekik a "szekerem". Végre kiértem a városból, kezdtek megszűnni a fények, magam maradtam a lámpámmal és persze a többi közlekedővel. Ahogy elhagytam a várost, brutálisan elfogott a fáradtság. Kezdtek leragadni a szemeim. Erdő volt mellettem, mindkét oldalon. Nem sokat gondolkodtam, az első lehetőségnél le is kanyarodtam. Ki volt táblázva, hogy tilos belépni, de azért csak be toltam a bringám pár méterre, hogy a fák eltakarjanak. Leterítettem a sátor alá hozott vékony ponyvámat, majd rá a derékaljat és a hálózsákot. Már kész is volt az összkomfortos alvóhely. Nem öltöztem át, hisz éjszaka volt már bőven és ismét, csak a korai tovább állás mellett dönthettem, mert világosban elég látható helyen pihentem meg. Aludtam pár órát. Fél 5 - 5 óra körül tovább indultam. Inowroclaw után, a 25-ös számú főutat vettem célba. Azon egész Kaliszig el tudok jutni, térképezés, eltévedés nélkül. Kalisz előtt pedig, innen letudok kanyarodni a célállomás, Zamety felé, Nikolhoz. 

Reggelre elég hűvös, borús lett az idő. 10 óra után, azért csak-csak melegedett a levegő, és még a Nap is előbújt. A 25-ös is nagyon sima főútnak bizonyult. Déli irányba haladtam, de sajnos a szél nem szolgált túl sok segítséggel, nyugatról fújt. 

Konin város előtt, megálltam bevásárolni, majd a települést átszelve, közeledtem Zamenty felé. A Warta felett húzódó hídon keltem át, amikor odaköszönt nekem Andrzej, aki érdeklődött merre tartok és elismerését fejezte ki. 

Elég nagy szerepe lehet a lengyelek életében a vallásnak.
A képen egy kisebb településen haladtam át és a vasárnapi szentmisére, kígyózó sorokban özönlöttek az emberek.
Parkoló helyet se találhattak a templom közelében, olyan sok autó állt már ott.

Kicsit "lecsíptem" a fejem, de ott nem vettem észre! :D 

A híd után, még a város hatalmas bevásárlóközpontjai mellett kellett átrágjam magam, s már tényleg közel a volt a nap végi megálló.

Nikol otthonát volt  igazán nagy dolog megtalálni. A térképemen látszott, hogy nagyjából mikor is kell majd letérjek a főútról, de azért egy "Zamety balra" táblát valahogy vártam az út mentén, mégsem jött. Igaz tanyavilágnak nevezhető település, ami az erdő szívében terül el, de nem táblázták ki, pontosan hol kanyarodjak le, hogy oda jussak. Haladtam tovább a főúton, de a nem túl részletes felbontású térképem alapján is sikerült rájöjjek, túl haladtam. Vissza tehát és az általam jónak vélt leágazásnál elfordultam. Mentem pár percet, de úgy tűnt nem a megfelelő irányba kanyarog el a fák közötti kavicsos útszakasz. Visszatértem a főútra és még egy leágazásnyit visszamentem északnak. Elindultam rajta. Biztató volt, hogy ez aszfaltos, de egy idő után kavicsosra váltott, majd egy elágazásnál elbizonytalanított. Jobbra volt egy leágazás és balra vitt tovább a főút. Mivel iránytű szerint nagyjából a kettő közötti irány kellett volna nekem és semmi kedvem nem volt bejárni mindkét útvonalat, megfordultam, és az első házig visszamentem. Útközben innen integetett nekem egy társaság, szóval beköszöntem, hátha valahogy, meg tudom érdeklődni tőlük, jó felé megyek-e.

Nagyon jó volt a hangulat, ez látszott is rajtuk. Sütögettek, a kertben egy kis folyékony jókedv társaságában.

Ismét elővettem, briliáns lengyel szókincsemet és köszönés után, az útra mutattam, majd egy bizonyára teljesen helyes kérdést tettem fel: 

- Prosto Zamety? :D (prosto - egyenesen, Zamety pedig a település neve) 

Heves bólogatásba kezdtek. De itt nem maradt abba a segítségnyújtás. Letárgyaltuk, hogy Nikolhoz megyek és ők bizony ismerik őt. Elkezdték hát magyarázni, hogy mikor merre forduljak majd és az út mellett meg fogom majd látni a házszámot. Még egy kis térképet is rajzoltak nekem, s közben már telefonáltak is, hogy vendéglátóm tudjon az érkezésemről. Megköszöntem, adtam pár névjegykártya képeslapot ajándékba és elindultam, a biztos irányba. Aszfalt út, később kavicsos, majd ismét házak közé értem és visszatért az aszfalt. Már közel jártam, felbukkant egy névtábla is.

Egyszer csak egy kereszteződéshez értem, ahol már házszámokat is láttam, térkép, iránytű szerint már szinte meg is érkeztem, de azt nem tudtam, jobbra vagy balra menjek. Az útkereszteződés előre nem vezetett, ott egy ház udvara volt, ahol épp gyerekek játszottak. Tehát nem csüggedtem, ha pár km-rel odébb már ismerték Nikolt, itt biztosan könnyen elnavigálnak már. Mire megindultam a kerítéshez, már nem is kellett a segítség, balra pillantottam és már láttam is, hogy egy ismerős arc vágtat bringáján felém. Mivel telefonáltak pár perce, Nikol elém tekert, hogy könnyen megtaláljam.
Rögtön be is tekertünk a fák közé egy erdei útra (minden felé fa, pontosabban erdő volt), és pár perc alatt meg is érkeztünk. Nikol nagymamájával él, egy hangulatos kis emeletes házikóban. Nagymaminak, le is esett az álla, mikor először meglátott, a sok táskával.

Szinte minden nap esett az eső is, de jól láthatóan,
azért hű maradtam a nevemhez, és adott a Nap egy kis színt!
*Nikolnak nem tetszett ez a kép, de ha szeretné, hogy levegyem,
 kénytelen lesz személyesen eljönni! ;)

Első dolgom volt persze a fürdés. Az eső ugyan napi szinten lemosott, de egy rendes meleg vizes tusfürdős dolgot, nem mondhatnám, hogy helyettesített. A következő pár órában a "beszélgetésen" volt a hangsúly. "Beszélgetés".... Laptop, google fordító.... Mivel én ilyen ügyesen nem beszélek semmi idegen nyelvet, ez volt a legjobb megoldás, plusz activity-vel vegyítve. Persze folytattam a lengyel próbálkozást, ahogy az már útközben elkezdtem. Nem tudom a korábbi részekben említettem-e már, de a legjobb módszer, hogy egy pénztáros hölgy megkedveljen az, ha lengyelül "beszélsz" hozzá, holott már mikor beléptél a boltba, "leesett" neki, hogy "ez is csak egy hülye turista"! Volt tehát útközben minden, a bevásárlások alkalmával. Nevetés ezerrel, mosolygás, volt aki a bókjaimtól szépen elvörösödött, de akadt olyan emberke is, aki útbaigazítás után, megdicsért, milyen jó a lengyel kiejtésem, pedig csak annyit kérdeztem, hogy balra, előre, majd ismét balra, és úgy jutok el "Xy" településre?!
Visszatérve tehát, a boltokban, a pénztáros hölgyekkel gyakran kísérleteztem, hogy jól ejtem-e ki a dolgokat. Például, a "Masz piekne oczy!" után, több helyen is elvörösödtek, biztos jól sikerült kiejtenem. Annyit tesz, hogy "Szépek a szemeid!".
Azért egy nagyon alapvető szerb tudás sokat tud segíteni az embernek Lengyelországban, hisz sok hasonlóság van a szerb és a lengyel nyelv között. Sokszor hasonló a szó leírva vagy épp kiejtve. Ilyenek például a "pomóc = pomoć, levo = lewo, ..." .

Azt meg nem is tudom, milyen szóval fejezzem ki, de Nikol mamája szinte hizlalásba kezdett velem. Nem éheztem az eddigi út során, de ő biztosította, hogy még véletlenül se csúszhasson ki a számon, hogy éhes vagyok. Mikor már eljutottam a jóllakottság szintjére, akkor is csak tolta volna elém, a desszertet, vagy a következő fogást. Nem gondoltam volna, hogy valaha is e túra során kaját kell visszautasítsak, de azért mindennek van határa. Főleg, ha az ember már egy korábbi útja során, megjárta a kedvességgel, aminek egy jó kis hasmenés lett a vége.

"Beszélgettünk" evés közben, s után is. Ekkor derült ki a két hölgy számára, hogy én bizony, napi egy SMS-sel jelzek haza, hogy még élek. Tehát addig erősködtek, hogy muszáj volt, a laptop elé üljek, hogy legalább pár sort írjak haza, meg néhány képet feltöltsek, amin látható, minden rendben.
Ebben azért még most is kitartok a véleményem mellett, van amit jobb, ha nem tudnak útközben. Ha például, valami nagy műszaki probléma akad, elég bajom van vele, az nem segít, ha még félóránként kérdezgetnek több száz kilométerről, hogy sikerült-e megoldjam?!

Szóval még lejelentkeztem kicsit bővebben és elfoglaltam az alvóhelyemet. Az eddigi sátorozás, padon alvás után, a puha ágyikón, szinte furcsa volt aludni.

Június 26. hétfő

"Pihenő nap"

Mivel már be volt rögződve az agyamba a koránkelés és ellustulni se jó, ha pár nap pihenőt tart túra közben az ember, maradtam a reggel 6 körüli ébresztőnél. Meg is lepődtek rajta, miért nem alszom tovább. Félreértés ne essék, nagyon is szeretek aludni. Talán hihetetlennek tűnhet, de az egyik rossz tulajdonságom, hogy eléggé lusta vagyok. Az ilyen túrák, utak alkalmával, sok minden változhat az ember mindennapi dolgai körül. Ilyenek a későn fekvés - korán kelés kombinációja, vagy az, hogy minden útba eső vízforrásnál megtöltöm a kulacsaimat, attól függetlenül, hogy 3 korty, vagy 3 liter víz fogyott el!

Reggeli után a délelőtt többi része bicikliszereléssel múlt el. Egy kis zsírsás/olajozás, ráfért már a kicsikére. A küllőtörésből kifolyólag pedig, még mindig húzgáltam egy kicsit a küllőkön, finomítottam a fékeke. Nikol járműve se maradhatott ki a szervizelésből, ha már így belekezdtem. Mondanom se kell mennyire örült neki.

A nagyobbik kutyájuk, Oli, egy hűséges bicikliőr szerepét vállalta magára. Egész este a biciklim előtt aludt és napközben is hűen figyelte, hogy biztos ne kerüljön, illetéktelen kezekbe.

Egy 20 km-es biciklizés is belefért a "pihenő napba". Csak a pékségig mentünk el kenyérért, de egy ilyen hatalmas kiterjedésű, tanyavilág szerű településem, a távolságok nem hasonlíthatóak, egy kisváros, vagy falu szintjéhez.

"Őrző, védő szolgálat!"

Aleksandra sajnos nem volt otthon. Ő, a másik őrült kerékpáros leányzó, aki lebringázott Athénig, a tél közepén. Nagyjából 30 km-re lakik Nikoléktól Kalisz városban, szóval két elég eltérő világ találkozik a két lány barátságából. A tanyavilág, az erdők, mezők, nyugalom és ezzel szemben a másik oldalon a nagyvárosi betonövezetek, dugók, rohanás. Érthető is, hogy Aleksandra (Ola) miért is van folyamatosan úton, hogy kiszakadjon ebből a közegből. 

A szülei persze otthon voltak és ha már itt vendégeskedtem, meglátogattak minket. Látszólag, először jártak Nikolnál. Nagyon tetszett nekik a "vidéki élet", a termeljünk meg mindent a ház körül felfogás. Zöldségfélék a kertből, gyümölcsök az erdőből, teanövények szárítása a padláson, ....

Kellemes pár órát töltöttünk velük. Most jött igazán szóba, hogy én részt vettem a Sparta Super terepfutáson(akadályfutáson), Kazincbarcikán. Ugyan Nikol tudott róla, de az nem volt neki egyértelmű, hogy nekem az egy, úgymond pihenőnap volt! Most, mikor Ola szüleinek elővettem megmutatni az érmet, amelyet célba érkezéskor kaptam, vált mindenkinek világossá, hogy ez a "szerencsétlen", biciklitúra közben ment el még akadályfutásra is. 

Sok mindent fényképezek útközben, de sajnos pont velük nem csináltunk egy közös képet sem. Na sebaj, majd legközelebb!

Időközben leszakadt az ég. Hirtelen hatalmas mennyiségű eső öntött el mindent. 10-15 perc után elállt és már felhőtlen Napsütés uralkodott, mintha mi se történt volna.

Miután Ola szülei elmentek, mit is csinálhattunk volna, pihenésképp elmentünk futni.

Nagyon más egy erdőben futni 5-6 km-t úgy, hogy tényleg csak fákat látsz magad körül, mikor otthon a síkságon, a nagy nyitott téren, sokszor már a 2. km után teljesen eluntad magad. Nikol ment elől, hisz itt mit sem ért volna az iránytűm. Futottunk, futottunk, egy kis ösvény jobbra, egy erdei út balra. Látszott hogy neki ez olyan, minta én mennék otthon a szántóföldek között, vagy a falu utcáit járnám. Minden kis kitaposott ösvényről tudta, hogy hova vezet, azon melyik szélesebb erdei útra érünk ki, ahol tudunk egy kisebb emelkedőn futni, vagy épp az aszfalt útra kijutni. Futottunk tehát egy bő fél órát, nagyon is jó tempóban. Nikol persze csak azt hajtogatta, hogy ő milyen lassú, alig bírja a tempót. Hiába mondtam, hogy teljesen rendben volt, gyorsabban én se szoktam menni, sőt. Nem, hogy nem szoktam, nem is bírnék gyorsabb tempóval bő 30 percet futni.

A nap zárásaként, még kimentünk bogyókat szedni az erdőbe.

Egy ilyen nap után, már csak arra tudtam gondolni, milyen nehéz lesz majd továbbindulni. Rosszabb lesz mint egy szakadó esős reggelen, mikor tudom, hogy pár perc alatt ronggyá fogok ázni. De ez van, nehéz a búcsú. Ami biztos, nem most voltam itt utoljára. 

Nikol rögtönzött szabadkézi rajza :O
Először csak vázlatosan ceruzával, majd szépen kipontozva fekete tintával!

Június 27. kedd

Még mindig ""Pihenő nap""

Csodás reggelre ébredtem. Most is maradtam a korai kelésnél. Napsütés, felhőtlen égbolt. Látszólag nem sürgettek azzal, hogy meddig is akarok maradni, szóval úgy gondoltam ez a nap még belefér a pihenésbe. Ma egy kis bicikli túrázásvolt pihenésképpen, a bicikli túrában. 

Nikol szülővárosába, Turekbe tekertünk el. Megnéztünk egy szép kis tavacskát, majd benéztünk az édesapjához is. A szülői látogatás előtt, a tópartról visszafelé megálltunk ebédelni. Mondta, hogy majd keres mobilon egy helyet, ahol tudunk enni, mivel ő vegán, megnéz néhány étlapot. Gondoltam majd valami büfé féleségnél állunk meg, de nagyon meglepődtem, mikor egy 4 vagy 5 csillagos szállodához kanyarodtunk be. Bizony, a szálloda éttermébe mentünk. 

Előételnek leves, majd főételként, valami tészta gombócot ettem, húsos töltelékkel. Ez valami lengyel tradicionális étel. Persze nem én rendeltem, Nikolra bíztam még a választást is, gondoltam, azért csak nem rendel valami extra erős, csilis kaját.

Az azért egyértelmű volt, hogy a csodás vendéglátás után, még véletlenül sem hagyom, hogy ő fizessen. Itt jött a másik meglepetés is, amit azért nem gondoltam egy jó pár csillagos szálloda étterméről. Nem került sokkal többe a kettőnk komplett ebédje elő- és főétellel együtt, mintha nálunk, egy drágább pizzériába ültünk volna be.

Desszertnek, még megálltunk fagyizni, Turek központjába érve.

A saját készítésű "méhlakok"!

Ezek után ismerhettem meg az édesapját, akinél tartottunk még egy szusszanásnyi pihenőt. Elkísért minket még bevásárolni, amiből az aznapi vacsora készült és én is kötelezően vásároltam egy kis útravalót.

A visszaúton, más helyeken tekertünk, fő a változatosság. Vacsora közben érdeklődött Nikol mamája, hogy még hány napot töltök velük és meglepően fogadta a választ, hogy másnap reggel, már tovább akarok indulni. Nagyon szerette volna, ha még legalább egy hetet ott vagyok, pedig még csak közös nyelven se tudtunk kommunikálni egymással.

Nem is kellett neki sok, felkelt az asztaltól, s pár perc múlva egy üveg rózsaszín "dologgal" tért vissza. A "dolog" alatt, gondolhattok valami folyékony pálinka szerű dologra. Nagyon inni akart. megegyeztünk, hogy csak 1-2 pohárkával.

Utána tényleg már nagyon nem akartam inni, de azért csak koccintgattunk ekkor-akkor a nagymamával. Nikol nem alkoholizál, bár a korábban nekem felbontott sört azért csak megitta.

Tehát a mamival iszogattunk és mondhatnám, hogy ő erőltette, de azért ha az ember nem akar inni, nem is fog!

Mivel kezdett "túl jó lenni a hangulat", eldöntöttem, maradok még egy napot, aminek nagyon örültek!

Június 28. szerda

"Pihenés, pihenés, pihenés"

Lassan már elfelejtem milyen is egy biciklitúra. Milyen az, amikor ronggyá ázva keresel órákon át megfelelő sátorhelyet, vagy a helyieket kérdezed, jó felé mész-e?!
A mai pihenőprogram egy reggeli erdőjárással kezdődött, majd délután segítettem sövényt vágni, mivel a két hölgynek, elég nehéz lett volna a hatalmas ollóval vagdosni.
Nikol eközben egy szép padokkal ellátott asztalba faragott díszítő mintákat. Körül szépítgettük a mamával az udvart. Megmetszettem a már jócskán burjánzó szőlőágakat is. Később Nikol nagybátyjához kocsikáztunk át. Igen, néha autóban is szoktam ülni. Elhoztuk a fűnyíróját és nekiestem az udvarnak. Szép Napsütés volt egész nap, a hátamat is tudtam süttetni. Épp az eső megérkezése előtt végig is értem, a fűnyírással.
Nagyon jól éreztem magam az utóbbi pár napban, de örökre azért csak nem maradhatok. Tehát vacsoránál már jeleztem, hogy másnap délelőtt, tényleg tovább indulok.

Június 29. csütörtök

132,66 km / 8 óra 4 perc

Reggeli után, délelőtt 10 körül indultam útnak. Nikol is velem tartott, hogy majd benézzünk Kaliszba Aleksandra szüleihez.

Persze a csomagtartóm egyik szára eltört, így kénytelen voltam szakszerű megoldással ideiglenesen rögzíteni!
* ... és elárulom a titkot, ez az ideiglenes megoldás olyan jó lett, hogy még ma is így használom!

Indulás után pár perccel kaptunk egy kis hűsítő esőt, ami azért valljuk be, nem nagyon hiányzott. Ahogy déli irányba fordultunk, igen erős szembe szél fogadott minket. Én ugyan a főutat favorizáltam volna, de Nikol volt a vezér, arra mentem amerre vezetett. Így történt, hogy "árkon-bokron" át, elég kalandos utakon jutottunk el Kaliszig.

Nagyon erős szemből fújdogáló "szelecske" volt végig, elég lassan is haladtunk e miatt. Nikol útközben keresett nekem szállást estére, és egy Wrocławban lakó barátnője jelzett is, hogy ők szívesen látnának. Ez kb. 160 km-es táv lett volna erre a napra, ami szépen bele is szokott férni a napi távokba. Viszont Kaliszba érni már látszott, hogy ha addig el akarok menni, az rohamtempó lesz, ráadásul ha nem csendesedik a szél, csak éjszaka érnék oda. Szóval megköszöntem még egyszer, hogy fogadtak volna, de lemondtam, ne várjanak, mivel bizonytalan, hogy odáig eljutok-e aznap. Persze megértették, jó utat kívántak. Na ezért nem szoktam előre tervezgetni, egy "kis" szél és már is borul minden.
Meglátogattuk tehát Ola szüleit. Pihentünk egy kicsit. Közben az egyik szomszédjuktól kaptam egy kis "lengyel katonát", amely valami módon az ország jelképe. Sajnos teljesen nem tudták elmagyarázni a történetét, mivel még mindig nem tudtam lengyelül.

A vajdahunyadi vár "kapu őre" már pár éve védelmezi a polcomat. Még 2015 nyarán tekertem el a várhoz.
Most kapott egy kis lengyel barátot! (Vagy barátnőt? Igazából nem tudom eldönteni! :D )

A kis pihenő után, Nikol még elkísért a város széléig, majd fájdalmas búcsút vettünk egymástól.

A szemből fújó szél, persze megmaradt. Ennek ellenére egész jól haladtam. Kis forgalmú utakon közelítettem Wrocław felé, de egyszer csak "rám szakadt" az ég! Nagyon elkezdett esni az eső, a Napot még elvétve se lehetett látni. Úgy tűnt pár órára biztos marad a zuhany, szóval tekertem tovább átázva.

Ilyen időben esélytelen lett volna világosan beérni a nagyvárosba, inkább kis falvakon át egy kerülő útvonalon folytattam az utat, s közben sátorhelyeket keresgélve tekingettem. Akár egy buszmegálló is megfelelt volna, sőt, esőben nem kellett volna sátrat állítani. Sajnos buszmegállók, csak a településeken belül voltak, de mire lecsendesedett az eső, egy erdős részen megpillantottam a tökéletes esti lakosztályomat! Este 10-kor is még esett az eső, reménykedtem benne, hogy reggelre eláll, legalább induláskor ne essen!

Folytatás hamarosan...

Összegzés az elmúlt pár napról:

• 11. nap - június 25: 171,79 km / 10 óra 57 perc 
• 12.-14. nap: "Pihenő napok"
• 15. nap:132,66 km / 8 óra 4 perc

Az utóbbi napokon felfedezett terület! (Persze nem a pontosan bejárt utakkal látható!)

4. Velencei Tókerülő Kerékpáros-Futó Találkozó

Ahogy az utóbbi két évben, idén is, az egyik utolsó hosszabbnak mondható túrám, a Velencei tóhoz vezetett. Az idei, már a 4. Velencei Tókerülő Kerékpáros-Futó Találkozó volt.

Mivel Reni (a főszervező), már tavaly is "rágta a fülem", hogy ne "kolbászoljak" minden felé az éjszaka közepén biciklivel, idén egy nappal hamarabbra terveztem az indulást, így eltérően az eddigiektől, még aludni is tudtam volna a tókerülés előtt!

Szállás ugyan lett volna, de mégsem tudtam elindulni péntek délután/este, így maradt a szombati indulás, hogy vasárnap reggel 10-re, az agárdi szabadstrand parkolójához érjek, a tókerülő rajtjára!

Az időjárás előrejelzés nem volt túl kecsegtető. Egész héten 20-25 celsius fokos délutánok voltak, felhőtlen napsütéssel, de vasárnap délutántól már esőt jósoltak. A tókerülés 15 óráig tart, tehát azért még bíztam benne, hogy nem fog el nagyon az eső.

Az esővel igazán nem is lenne bajom, nyáron, számtalanszor volt részem elázásban, volt hogy teljes túranapokon át, reggeltől estig esett. Viszont most nem 25 celsiusos melegekben jönne a csapadék, hanem átlagosan 10 fokos levegő hőmérsékletnél, ami valljuk be, nem mondható kellemesnek.

Pár plusz váltóöltözet és élelem bepakolása után, szombat délután 6-kor indultam útnak Szegedről a Mérnöki Kar Kollégiumából. (Azért nem otthonról, mert túl kevés idő lett volna, a hazaérkezés után, még áttekerni Szegedre, hogy kedden már iskolába menjek.) 

Lámpákkal, tartalék villogókkal szokás szerint bőségesen felszerelkeztem, hisz minden évben sűrű köd fogad, mikor a tó felé tekerek. Az elég sok helyet foglaló hálózsákomat sem voltam rest beledobni a táskába, ha nagyon hideg lenne, ráérek egy buszmegállóban aludni (hazafelé). :D Ehhez hozzá tartozik, hogy a családi túra másnapján hétfőn, ünnepnap, október 23-a volt, tehát nem kellett siessek iskolába.

Az útvonalam Szegedről indult, az 55-ös út mentén Bajára, majd innen a Duna töltésén Fajszig. Itt kitértem az 51-es főútra, és Soltig meg sem álltam. Tovább haladtam Dunavecsére, ott pedig át a Pentele hídon, a Duna felett. 

Az 55-ös úton, nagyon jól haladnak az útfelújítással, amellyel együtt a mellette húzódó bicikliutat is végig kiépítik. Pár hónapon belül így már, Bajától Szegedig, végig kerékpárúton lehet majd haladni!

Egész jó hőmérséklet volt az 53-as úti körforgalomig (Tompa-Kiskunhalas leágazás), odáig simán lehetett rövidnadrágban tekerni. Itt azért már felöltöztem kicsit hosszabb ruházatba. Kissé felhős volt az ég, de egyre több csillagot láttam Baja irányába, ami nagyon biztató volt, hisz nem várt eső arra felé. Néhány autós lelassított, hogy beazonosíthassa, biztosan nem egy ismeretlen Földönkívüli civilizáció tagját látja-e, a bicikliúton suhanni.
Októberhez képest, meglepően kellemes időjárás volt még este 10 után is. Szinte teljes szélcsend, 10-12 celsius fok, néha-néha a Duna töltésén már ködfoltok.

Fajszig haladtam zavartalanul a töltésen kijelölt biciklis útvonalon, innen a főúton mentem tovább. Mondanom se kell, milyen "sok" járművel találkoztam az úton. Ez az egyik szépsége az éjszakai tekerésnek, óránként 2-3 autós a teljes forgalom, főleg ilyenkor, ősszel.
Megemlíteném, hogy én sokkal jobban szeretek éjszaka tekerni. Bármennyire is veszélyesnek tartják egyesek, én épp az ellenkezőjét vallom, sokkal biztonságosabb mint nappal. Persze ez csak akkor igaz, ha megfelelően fel van rá készülve az ember!
Nem elég látni éjszaka, látszódni is kell. A kettő nagyon nem ugyan az. Hiába van egy nagyon erős első lámpád, ha azt távolról nem látják.

A kép még nyáron készült, azóta kiegészültem egy teljesen láthatósági anyag felülettel ellátott mellénnyel is!

Egy szeptemberi éjszakai kerékpártúra előtt készült kép!
Itt már rajtam volt a már említett mellény! Nem is tudom, sejtitek melyik lehetek én?! 

Na, de térjünk vissza az utazásra. Haladtam a sötét éjszakát beragyogó "karácsonyfa" fogatommal. Solton se találkoztam sok emberrel, e kellemes időpontban. Zökkenőmentesen értem el a Pentele hidat, amelyen átkeltem a Dunán, majd a kicsit rázós kavicsos úton megközelítettem Dunaújvárost. Átkerekeztem az ipari zónán és kellemes volt látni, hogy sokan biciklivel mentek munkába a ködös reggelben 5-6 óra körül. Néhányan intettek is, jó utat kívántak. A városból kihaladva, a ködös reggel tényleg egyre "ködösebb" lett. Pár perc alatt a látótávolság, szinte nullára csökkent. Olykor-olykor látni lehetett az aszfalt út bal szélét is, de többnyire csak a sáv szélét jelző vonalakat követtem. Átlagosan, 5 méter körül volt a látótávolság. A ködlámpa felelősöm - "Buci Maci" -, ekkor döntötte el, hogy ideje bekapcsolni, az összes tartalék villogót, lámpát.  Tehát a karácsonyfa, még egy fokkal feljebb fejlődött. Az engem megelőző autósok, szinte felszívódtak a ködben abban a pillanatban, hogy megelőztek. Páran biztosan örültek a díszkivilágításnak, mert néha 3-4 fős kocsi sorok követtek perceken át. Gondolhatták, hogy én biztos tudom merre megyünk, mert ők már rég elvesztek. Azért minél gyorsabban el akartam érni a Zichyújfaluba vezető főúti leágazást, mert ilyenkor is lehetnek fenegyerekek a főutakon, akik ész nélkül mennek a ködben.
Szerencsésen lekanyarodtam, így már karnyújtásnyira kerültem a tóhoz.
Még egy gyors bolti pihenőt ejtettem, hogy valami meleg reggelit ehessek. 8 óra magasságában érkeztem meg az agárdi szabadstrand területére, ahol már mozgolódott a "kemény mag", a korai érkezők és a rendezvényt támogató Vital Klub Kerékpáráruház csapata.

Pár perc tekerés nélkül és már kezdtem is érteni, miért kérdezgették a bolt előtt, hogy fázom-e. Igen, hideg volt, de haladás közben ezt nem éreztem. Egy plusz réteget magamra vettem, nem lenne túl jó már most megfázni, lesz rá lehetőség még a hazaúton is.

Szépen lassan szaporodtak a résztvevők. Egyre több ismerős arc érkezett meg, köztük a főszervező Reni is. Lejelentkezés, élek és virulok, nem fagytam meg, senkit sem ütöttem el. Az ismerősök között gyorsan telt az idő, s lassan elérkezett a rajt, 10:00! Előtte gyorsan még átvettem a rajtszámom és már indult is a móka. Szépen szervezetten odatömörültünk a rajtvonal mögé, elől a gyorsabbak, majd a túrázósabb tempójúak, a családosok és végül a futók.

Nem túl sokat, de egy leheletnyit talán emelkedett a hőmérséklet a tókör elejére, viszont a Nap nem sütött ki. Probléma mentesen haladtunk el, a tó nyugati végére, mindössze egy személynek álltam meg pumpázni és utólag sem hallottam, hogy lett volna defekt. Néhányan azt hitték, a 001-es rajtszámból és kis fogatomból ítélve, hogy szervezőként, valami féle szervizes leszek a mezőnyben és már indulás előtt érdeklődtek, hogyan tudnak majd elérni ha problémájuk akad. Nekik nem szegtem lelkesedésüket, készségesen megadtam a telefonszámomat. (persze ez a 3-4 személy, kivétel nélkül hölgy volt :D )

2 kört tettem meg a tó körül, ami elég is volt "pihenésnek" a hazaút előtt. Szokás szerint új ismerősöket szereztem. Voltak akik "csak" biztattak, miközben elsuhantak mellettem, voltak, akikkel résztávokon együtt is tekerhettem. Elnézést azoktól, akiknek szóban nem köszöntem vissza! Falusi gyerek révén, felénk mindenki köszön mindenkinek, de mivel így esetenként 10-15 másodpercenként is néha köszönnöm kellene, mikor otthon biciklizem, újabban visszaintek, integetek, bólintok egyet. Főleg, ha én is kicsit gyorsabban tekerek, nem szívesen esnék ki a ritmusból. :)

A kör végén, a célvonalat "át gurulva", megkaptam a kiérdemelt jutalom érmet, a teljesítésért és egy kis ajándékcsomagban is részesültem, mint a legmesszebbről érkező résztvevő, a Vital Klub Kerékpáráruház jóvoltából.

Most azért jött egy kis, tényleges, kerékpározás mentes pihenő is. Nagyjából 13:15-kor értem célba és mivel másnap, hétfőn nem volt iskola, nagyon ráérősen elbeszélgettem a rajt/cél területen. Nyugodtan ebédeltem, amihez "Totya" barátom és később Reni is csatlakozott, s közben buzdítottuk a célba érkezőket.

Csak egészségesen! Nem is részletezem jobban a képen látható "dolgokat"! :D 

Szinte indulásra készen állt már a fogatom, de még jól elvoltam a társasággal, amikor az időjárás vészjelző esőcseppekkel zavarta meg a hangulatot. Nem is gondolkodtam sokat, nem volt túl sok kedvem 10 fokban ázni, összekaptam magam, s búcsút intettem a 4. Velencei Tókerülő Kerékpáros-Futó Találkozónak!

Indulás haza: Klikk IDE!

Az első fél óra szárazon telt, majd megérkezett a hűsítő élvezet, elkezdett esni. Vártam negyed órát egy buszmegállóban Seregélyesen, hátha eláll, de sajnos csak jobban rákezdett. kicsit variáltam az öltözetemmel, és a gyorsan átázó, esőkabátnak is csúfolt szélkabátomat vettem fel. Még 3 váltás felső ruházatom volt, amivel kalkulálni tudtam, hogy a megállásokkal ne kockáztassak egy nagyobb megfázást. Nadrágból, cipőből sajnos nem sok lehetőség volt. Zoknicsere, de mivel az úton vízátfolyások, tócsák vannak, nem sokat érek el vele, így is úgy is beázik a cipőm. A lábszár melegítőmre egy vékony vízlepergető (nem vízálló!!!) anyagú nadrágot tudtam húzni, és mivel semmi más váltás nadrágom nem volt, ez maradt a hazaérkezésig. Kicsit lassabb tempóval, de haladtam az esőben Dunaföldvár felé. A Dunán átérve csendesedni kezdett az eső és Soltra érve teljesen el is állt! Itt fedett, szélcsendes helyen álltam meg átöltözni, kajálni és egy hosszabb pihenőt tartani.

Mire továbbindultam melegebb lett a levegő is és persze nem esett már az eső. Meg is volt az öröm, milyen jó lesz. Szélcsend, nem esik, "meleg" van, ez így tűrhető éjszaka lesz Szegedig. Na de soha nem szabad előre örülni. A szokásos útvonalon Soltról Akasztó felé haladtam, majd Kiskőrösön át, elértem Soltvadkertre. Ahogy kiértem a településről ismét elkezdett esni, nagy örömömre. Kiskunhalast valamikor este 11 óra éjfél körül értem el, de ekkor már annyira esett az eső, hogy muszáj volt megállnom. Ismét "kibéreltem" egy buszmegállót magamnak. Elég sokáig elidőztem itt, bízva benne, hogy legalább gyengébb intenzitással esik a továbbiakban. Sajnos most is hiába vártam. Fogtam tehát magam, s tovább indultam Szegedre. Szakadó eső, hűvös-, de legalább gyenge szél, kis mellékút, sötétség, nulla, azaz nulla forgalom. Ebben lehet legjobban elálmosodni! Hamar rá is untam a dologra és ismét egy buszmegállóban kötöttem ki valahol Zsana után. Ugyan nem terveztem, de még el is aludtam a pihenő alkalmával, tehát jó 1-1,5 órán át húztam a lóbőrt. Ébredés után nagy meglepetésre, minden maradt a régiben. Én még mindig vizes voltam deréktől lefelé, az eső még mindig esett, de kegyetlenül. Ugyan ott volt a hálózsákom, de ha lefekszem rendesen aludni és még nappal is esni fog, akkor csak még rosszabb lesz tovább indulni, szóval felpattantam a vasparipára és eveztem, akarom mondani tekertem tovább. Szépen át evickéltem Üllésen, majd átszeltem a temérdek pocsolyát Bordányon a buszra várakozók előtt, akik valószínűleg, "kicsit sem néztek hülyének!"
Az utolsó 15 km hozta a leghevesebb esőzést, de ekkor már mindegy volt nekem. Nézzük a pozitív oldalát, a szél nem fújt és legalább nem fáztam, ... amíg meg nem álltam.

Nagy titok, de nem saját kép! :D 

5:55-kor végre megérkeztem szeretett kollégiumom udvarába.

Épp portás váltás volt és az éjszakás emberke motorral indult haza. Mivel elég jól ismerjük egymást, érdeklődött, tán otthonról jövök ilyen korán. Gyors, laza válaszom: "Á nem, csak a Velencei-tónál voltam!". Megkérdezte, hogy akkor egész éjjel tekertem, s attól, hogy ismer, elég meglepődött, furcsa arcot vágott. Viszont még most jött a nagy megdöbbenés, mikor elmondtam, hogy szinte egész éjjel esett az eső. Ezek után már nem nagyon tudott megszólalni, s én is csak valami ilyesmit tudtam hozzátenni: "Ugye, inkább ne is mondjam tovább?!".

Végül a teljes út 503,45 km-rel zárult, amelyben 2 "pihenő" tókör is beletartozik.
A program most is csodás volt, ahogy mindig és ha időm engedi, természetesen jövőre sem hagyom ki!

Még egyszer hatalmas köszönet, elsősorban Csóra Reninek és persze mindenkinek, a támogatóknak, s a résztvevőknek egyaránt, akikkel találkozhattam!

Tour de Polska - 3. rész

Június 22. csütörtök
216,65 km / 11 óra 14 perc

Zavartalan estét töltöttem a bokrok között. Azért maradt a biztos korán kelés, nehogy meglepetés vendég fogadjon reggel. 6 órakor már el is indultam. Hűvös, sőt hideg volt és még a Napot is eltakarták a sűrű felhők. 

Az eddig megszokotthoz képest, lassan melegedett a hőmérséklet, de 10 óra után, végre kisütött a Nap és melegebb lett. Łovicz-on álltam meg bevásárolni, s körülnéztem a központban. Pihenéssel egybekötött városnézés után haladtam tovább. Egyre több szélerőműben gyönyörködhettem, ahogy északnak haladtam. 

Gabin városban tartottam ebédszünetet. Kezdett lógni az eső lába, de Płockig megúsztam szárazon. Itt kicsit hosszasabban elidőztem, mivel elég sok szép látnivalót kínált a város. Felkarikáztam a várhoz, ami a Visztula folyó északi partján található. Útközben, egy kerékpáros pacsis biztatást is kaptam, egy szemből jövő kerékpárostól! Vízből is feltankoltam a központi téren, majd egy kis térkép vadászat után, amiből sajnos szuvenír térkép nem lett, tovább haladtam, Sierpc felé.

"Lopott" kép, sajnos erről az oldalról nem csináltam fényképet!
A képen, Płock főbb nevezetességei láthatóak, a Visztula déli partjáról!

Útközben Lelicén haladtam át, ami egy aprócska kis település, de egy csodás kis park várja az ide érkezőket. 

Elértem a következő nagyobb várost, Sierpc-t. Az ellátmányom ugyan még kitartott, de kenyérből inkább mindig vettem tartalékot, ki tudja másnap ebédig, hol akarok megállni. Szóval megálltam kenyeret venni, a Biedronka nevezetű üzletben. A kenyérvásárlás végül kibővült, komplett hamburgerekre és grillezett húspogácsákra. Elég ínycsiklandó kész étel választékuk várt a vevőkre, ami nem mellesleg, nagyon olcsó is volt. Grill csirkék, grillezett húsok, hamburgerek, palacsinták és még sok más finomság. Megjegyeztem az üzlet nevét, mivel az árakon kívül az ízekre sem volt panaszom. Így utólag mondhatni ez lett, az egyik kedvenc lengyel üzletláncom. 

Napközben 15-20 percekre olykor-olykor eleredt az eső, de este 8 után, ismét kitisztult az égbolt és szárazon folytathattam az utazást. A nappalok rendkívül megnyúltak, ahogy a tenger felé közeledtem. Nagyjából 200 km-re lehettem légvonalban a tengerparttól, de 10 óráig teljesen világos volt, utána kezdett csak lefelé kacsintani a Nap.
Osiek település után sátoroztam le, egy kis magánreptér szerű területen és ezt nyugodtan értsétek szó szerint!

Egy fákkal takart rész "tátongott" az út mellett, ahogy a házakat elhagytam. Lekanyarodtam és egy nagyon sima füves terület volt a fák mögött. A lakóépületek felőli végén 2 siklórepülő "pihent", egy kis hangár mellett, továbbá néhány széljelző zsák "vöröslött"!
Nem zavartattam magam, bepakoltam a terület sarkára. Még nem volt valami sötét, majdnem teljesen világos. Reménykedtem benne, hogy már alszanak, vagy már úton vannak az ágy felé és nem lesz senki, aki elzavarna. Azért nem merészkedtem nagyon be, a terület sarkában vertem fel a lakosztályt. Egy 50-60 cm mély, 15-20 cm széles árok választotta el a füves részt, a szántóföldek között húzódó úttól, tehát csak azon kellett átlépjek.

A kép fél 10 után készült! Remélem senki nem gondolja, hogy az eget egy hatalmas vakuval világosítottam meg!

Június 23. péntek

177,36 km / 9 óra 55 perc

Reggel 4 órakor ébredeztem, nem meglepődni, de a Napfelkeltével együtt, bár sajnos nem nagyon láthattam a "kis" csillagot! Miért is nem? Már megint eset, de az első 8 nap tapasztalata után, ez már nem volt nagyobb meglepetés.

Úgy döntöttem, szépen, türelmesen kivárom, hogy elálljon, vagy legalább is, ne essen folyamatosan, mintha dézsából öntenék. Szerencsére tanultam a tavalyi trieszti túrából, ez a sátor már bírta a kiképzést, nem ázott be. 

Aki nincs képben, mi is történt az Adriai-tengertől 10-20 km-re, annak ajánlom ennek a bejegyzésnek az utolsó sorait: Tour de Trieszt - 3. rész

Tehát vártam türelmesen, hogy leessen, aminek le kell. Reggeli, naplóírás, majd a táskáim tartalmának rendbetétele után, csak az indulás volt hátra, de még mindig esett.

7:45-ig bírtam a tétlen várakozást. Az eső ellenére gyorsan sátrat bontottam és 8 órakor elindultam. Mondanom se kell, pár perc biciklizés után, már mindenütt vizes voltam. Ha az eső nem lenne elég valakinek, tekerjen csak a főúton! A kamionok garantálták a 100%-os átázást!

A képen nem túl kivehető a heves esőzés, de talán Brodnica kapta meg a javát. A város központján, bokáig érő vízben tekertem át (tehát minden pedál fordulatnál, merült a cipőm). Az autósok nagyon kedvesen integettek, hogy az út felező vonalán tekerjek, így biztosan nem tévedek rá, valami rácsos útszéli csatornafedélre. Láthatták, hogy bajok vannak nyaktól felfelé, tehát tényleg nagyon kedvesen és türelmesen megvárták, hogy a nagyobb csomópontoknál is, az út közepén eltekerjek. Fél 11-kor megálltam egy kerékpáros pihenőnél, egy kis eső mentes uzsonnaszünetre.

Azok kedvéért, akiktől állandóan azt hallom, hogy Magyarországon és/vagy Szerbiában vannak csak sz@r utak!
Persze! Minden másik országban tükörsima utak vannak, ahogy a képen is látható!

Délutánra csendesedett az eső! Több helyen, ahol elállt, már fel is száradtak az utak. Azt még nem említettem, hogy azért nem volt okom panaszra, mert az eső ellenére, közel 25 fokos volt a levegő, tehát tökéletes biciklizős idő volt!

Többnyire erdős és/vagy dombos részeken jártam, bár ez az ország nagy részét jellemzi. Kisebb mellékutaktól kezdve a főutakig, mindenhol megfordultam. Szélerőműveket, most már mindenhol lát az ember. A lakott területeken kívül, nincs olyan látkép, amin ne ragyogna legalább egy ilyen mestermű.

3 órára már, szinte nyoma sem volt az esőnek. Meg is álltam végre, kiszárítani a sátramat, hisz este elég problémás lenne, a vizes rétegen aludni.

Kellemes, nem túl meleg időjárás várt rám, a továbbiakban. 5 órakor értem Sztum városba. Alig, hogy beértem a központig, egy járókelő szólított le. Dawid Sosiński, hivatásos katona. Azért egy ilyennel rögtön "lekenyerezik" az embert, bizalom szint 99%! Honnan jövök, hova megyek kérdések, de az ő angolja is ennyiben kimerült, szóval maradt a Activity, kézzel-lábbal. Meghívott sörözni, a közeli pizzériába. El kommunikálgattunk sörözés közben. A városban lévő tavak körül szokott futni és néha eljár maratonokra is. "Rábeszélt", hogy éjszakázzam nála, bár én már nagyon el akartam menni a tengerpartig, mivel szűk 3 órányi biciklizésre voltam, épp bele fért volna még kényelmesen a napomba. Addig, addig, hogy beleegyeztem. Dawid gyalog volt, kb 15 perc sétára a lakásától, tehát sétáltunk. Útközben aztán érdekes információk derültek ki, amik rögtön csökkentették a bizalom százalékomat! Például valami ilyesmik, de azért mindenről nem számolok be, maradjon egy kis titok, kérdezni való is!

Szóval elmondta, hogy a felesége nem fog örülni, hogy meghívott engem. Mellesleg nem rajonganak a gyerekekért, nem is tervezik, hogy legyen gyermekük. Ezen kívül még a felesége szerint, ő olyan akár egy kutya...
Itt már gondolkodni kezdtem, hogy milyen kifogással rázzam majd le, ha a lakásához érünk. Végül nem is kellett nagyon találgatni. Mikor odaértünk, egy kis meglepetés várt, mivel a 6. emeletre kellett volna felmenni úgy, hogy a biciklim a parkoló autók között maradt volna. Oké, hogy esténként nem viszem be a sátorba, sőt, le se zárom, de azért lakott területen belül, parkoló autók között, még lezárva se szívesen hagytam volna.
Elmagyaráztam hát, hogy ez nekem így mégse lesz jó, de azért köszönök mindent. Persze nem haragudott meg, jó utat kívánt. Mellesleg, nagyon kicsit, ittasnak is tűnt, ha még nem említettem volna.

Malbork város, egyik "régisége"!

Malborki vár

7 óra után hagytam el a "Malborki vár"-at, de már megint az esős idő közeledett felém. A tenger irányába haladva, egyre jobban elborult az ég, de kisebb cseppeket leszámítva nem esett az eső.   

Még a part előtti utolsó nagyobb városban megálltam bevásárolni, feltöltöttem a kaja tartalékomat, nehogy meglepetés érjen, és szombat,vasárnap, már ne találjak nyitva levő üzletet.

10 órakor érkeztem meg Sztutowo településre, amely már a parton fekszik. Ugyan majdnem 11-ig világos lenne, de a borulásnak köszönhetően ekkor már sötét volt. A tényleges part még pár km út lett volna, úgyhogy inkább alvóhely után néztem. Jó ötlet lehetett volna a tengerparti sátrazás, de nem tudtam milyen a part, na meg, hogy a szép időben mennyire hullámzik a tenger. 

Tovább indultam hát az aszfalt út mentén, mivel erdő húzódott mindkét oldalán. Eléggé egybe nőttek a part menti települések, nyaralók, szóval úgy gondoltam az első alkalmas helynél meg is állok. Éttermek, nyaralók, kis hétvégi házak sűrűsödtek az út egyik oldalán, tehát már kezdtem elkönyvelni a bukást, mégis jobb lett volna a partra menni. Ekkor bukkant fel egy út menti pihenőt jelző tábla. Szerencsére bőven a fák takarásában építették ki a pihenőhelyet, így egy padot ki is béreltem estére.

Június 24. szombat

217,31 km / 12 óra 50 perc

Ahogy világosodott 4:15-kor, én is ébredeztem. Fájó szívvel vettem tudomásul, hogy az összkomfortos szállásomat el kell hagynom. Éjszaka nem járt erre senki, a homokon látszottak volna a nyomok, illetve egy fényszóró bekanyarodását sem vettem észre. Ilyen korán nem indult még be a tengerparti élet, semmi forgalom nem volt, úgy hogy kicsit visszabújtam még a hálózsákomba.

5:45-ig még el "csöveztem" a parkoló/pihenő helynél, majd elindultam végre a strandra.

Tengerparti luxuslakosztály!

Saját kukával, mozgássérült parkolóhelyekkel, asztallal két paddal és természetesen 100%-ig ingyen!

Egy gyors és rövid csobbanás a Balti-tengerben. Ez volt az első lépés, a hűvös-, szeles idő ellenére. Persze egyedül strandoltam, sehol senki. Sétálgattam még egy kicsit a homokos parton, s lassan tovább indultam volna, mire felbukkant egy kedves hölgy, akivel ""beszélgetni" kezdtem!  Nagyon kedves volt velem és még egy, számomra ma már felbecsülhetetlen értékű ajándékkal lepett meg. Egy különleges kis kő lógott a nyakában. Valami tengeri "kavics". Mikor letárgyaltuk, hogy én most vagyok itt először, ráadásul biciklivel és még haza is megyek, rögvest leakasztotta a nyakából és nekem  adta, természetesen viszonzásul kapott egy képeslapot. (Vagy még a "nyaklánc" ajándékozás előtt? Már nem emlékszem pontosan, mindent azért nem írtam le útközben.)

"Felbukkant" még egy kedves érdeklődő, korán kelő!

Nem sokat időztem a tengeren, mivel az út célja, lényege nem ez volt! Indultam tehát tovább, most már déli irányba, egy ideig a tegnap megtett útvonalon. Úgy tűnt egész nap hideg, szeles, borús időm lesz, néha kisebb záporokkal. 10:30 kor érkeztem meg a Tczew-i hídhoz, ami egy váratlan kalandot rejtegetett. A híd vége le volt zárva! Konkrétan berácsozva, hogy még véletlen se próbálkozhassak átkeléssel. A google térkép szerint már 2012-ben is le volt zárva, de akkor még rács nélkül és látható is két tilosban járó biciklis a képen! A következő híd 5 km-rel délebbre lett volna, de akkor már biztosan nem fordulok vissza a folyó túlpartján a város felé, hogy ott is körülnézzek. Tehát mindenképp itt akartam átjutni, de ez lehetetlennek tűnt. Pár méterrel odébb, egy vasúti híd is volt. A sínek mellett, a tartószerkezet szélén egy elég szűk, de biciklivel pont jó szélességű üres rész tátongott, rácsos "talapzattal". Viszont csak úgy nem indultam el rajta, mivel problémás volt a feljutás, és ki tudja milyen a másik oldal, még csak megfordulni sem birok a fogatommal. A gondolkodás közben, hogy hol is juthatnék a városba, egy idős biztonsági őr lépett mellém. 

Látható, milyen csodás kis hidacska lesz, csak ki tudja mikor készülnek el vele...

Elmagyarázta, hogy nyugodtan induljak el, nem probléma. Ha leértem a másik oldalon, csak balra kanyarodjak, ezt elismételte 2-3 alkalommal. A második kapun tudok majd kimenni és a központ felé jutok bicikliúton. Nagyon jó, gondoltam ekkor még, de persze nem ment ez ilyen zökkenőmentesen. Megköszöntem a bácsikának az útbaigazítást, majd szép lassan elindultam a hídon, de előbb segített a szerelvényt feljuttatni, mivel tolva esélytelen volt a dolog. Egy két kisebb akadályon kellett átemelni. Még egyszer köszönetet mondtam neki, s tényleg lassan gurultam tovább a hídon.

A másik oldalon jött a meglepetés! Az még belefért a dologba, hogy éles, öklömnyi, néhol kisebb köveken jutottam le a hídról, de csak közvetlenül a sínek mellett tudtam továbbhaladni, amik persze ilyen kövekre vannak fektetve. Na de sebaj, majd a második kapu.

Ezeken a képeken már megszélesedett a terület a sínek és a kerítés között, de még mindig elég szűkösen mozogtam és fél percenként tekingettem hátra, hogy mikor csap el a vonat. Nagy nehezen eljutottam az első kapuig, zárva. Második kapu, zárva! Na itt jött a meglepődés! Zárva??? Hova jöttem basszus. Tovább mentem, mivel vissza a hídra semmi kedvem nem volt menni, na meg még volt terület bőven előre. 5-6 sínpáron átkelve és jó néhány becsavarozott, lezárt kaput elhagyva, végre kicsit tágasabb betonozott részre értem, ahol résnyire nyitva találtam egy nagy vaskaput. Kijjebb lehetett nyitni, tehát sikerült kijutnom. Hogy még egy kicsit tetőzzem a története, a sínek mentén elektromos- illetve (valószínűleg) földelő kábelek is húzódtak, amelyekről gyakran leégett szigetelés darabok lógtak. Na én ezeken a vezetékeken gyalogoltam át, tehát mondanom se kell, mennyire vártam már, hogy valahol legyen egy kivezető út!

A kalandos városmegközelítés után úgy döntöttem, egy ideig most megelégszem a biztosan aszfaltozott, első számú főútvonallal. Innen kezdve a 91-es főúton haladtam, egész Toruńig, ami közel 140 km-es utat jelentett a tükörsima, brutálisan széles útszakaszon. Mivel első számú főútvonalak közé tartozik, elég forgalmasnak számít, de azt ki kell emeljem, hogy senki nem problémázott velem, sőt. Nagy ívben kerültek, bár teljesen elfértek mellettem sávon belül is, és még hely is maradt közöttünk. 

Azt még meg sem említettem, mióta Lengyelországban tekertem, rengetegen köszöntek nekem! Bosznia marad még a képzeletbeli dobogó tetején köszönés, kedvesség, biztonság szinten, de Lengyelország nyugodt szívvel tart helyet nálam a dobogó második vagy harmadik fokán, annak ellenére, hogy az út során, kétszer is kivágódott elém 1-1 autós mellékútról!

Meneteltem hát a 91-es úton. Świecie-n álltam meg a "kedvenc" boltomban vásárolni. Mire kiértem, sajnos megérkezett az eső, de haladtam tovább, nem volt vészes.

9 órára csak alább hagyott és szárazon folytathattam az utat. A felhőkön sárgálló Napocska is előbukkant. Még mindig a főúton haladtam Torun felé....

Hogy miért nem említek sátorhelyet? A következő részből kiderül! 

Folytatás hamarosan...

Összegzés ezen napokról:

• 8. nap: 216,65 km / 11 óra 14 perc 
• 9. nap: 177,36 km / 9 óra 55 perc
• 10. nap: 217,31 km / 12 óra 50 perc

A bejárt útvonal!