Kerékpárral a Kaukázuson át - 1. rész

Gergeti Szentháromság templom, Grúzia. Az egész utazás kezdete, ötlete, célállomása. 

Sok minden kering a világhálón. Sokszor találkozhatunk álhírekkel, átverésekkel, temérdek kéretlen reklámmal... . Persze azért, szép és jó dolgokba is belefuthatunk. Na, de mennyire is számít jó dolognak, épeszű döntésnek, ha valaki egy fénykép láttán, egy közel két hónapos kerékpárútra indul egyedül? Költői kérdés, bár sok választ kaptam már rá.

Ezt, vagy egy ehhez hasonló fényképet láttam meg az interneten, még valamikor tavaly, ami alapján gyorsan megkerestem, pontosan hol is van ez a hely. Vallásos vagyok, vallásosnak tartom magam, de ez nem játszott közre abban, hogy ezt a helyet meglátogassam. Valahogy, az egész látkép, a hegység a háttérben, az ismeretlen táj vonzott igazán. Más nép, talán úgy is mondhatnám, egy kicsit más világ, hisz nekik mi, a Balkán vagyunk a messzi nyugat. 

Az első pillantások, merre is találom a templomot.

Nem kell nagy térképész legyen az ember, hogy első ránézésre megmondja, ez azért nem a szomszédban van. Gyors kalkuláció, pár perc alatt összedobott útvonalterv, csak, hogy legyen viszonyítási alapom, a távolságról, a kivitelezhető útvonalakról. 3000 km egy irányba a legrövidebb úton, tehát minimum 6000 oda-vissza. Na de ugye útközben bármi történhet és nem mindig a legrövidebb a legszebb, a legjobb. Tehát minimum 1000 km plusszal kell számolni, így a bűvös 7000 alatt nem kivitelezhető.
Első nekifutásra nem is gondoltam a dolgot komolyabban. Megmaradt a fejemben a távolság, az útvonal, majd éldegéltem tovább a mindennapjaimat. 

Az idei év elején azonban, csak nem hagyott nyugodni a dolog. Ismét elővettem az ötletet. Kicsit bővebbe "tervezésbe" kezdtem. Gyorsan utánanéztem hova kellene vízumot igényelni, melyik országból melyikbe lehet átkelni, milyenek a viszonyok arrafelé a szomszédokkal.
Kettős állampolgárságom révén magyar illetve szerb útlevéllel is rendelkezem. Előbb csak magyar okmánnyal néztem az utat, amivel az az eredmény jött ki, hogy egy körutat össze tudok hozni a Fekete-tenger mentén, de Oroszországba vízum szükséges. További problémás dolog, hogy a híradások szerint, nem túlságosan ajánlott kelet Ukrajna, illetve az ukrán-orosz határvonalon való átkelés. Rögtön változtattam, hogy Ukrajna északi részével számoljon az útvonal tervem, s láss csodát nem is sokat ugrott a megtett táv hossza, viszont az orosz határvonalat is inkább nagyobb kerülő útra tereltem, ezáltal, szűk 1000 km-re növeltem a túratávomat. Az orosz vízum igénylés, viszont még elég nagy akadálynak tűnt. Nem is az 50 eurós költség lett volna a probléma, persze ha nem muszáj fizetni, az a legjobb. Inkább a konzulátusra való ellátogatás, majd a beszélgetés, hogy miért is engedjenek be engem, na meg a szállásfoglalás Oroszországba. Természetesen elintézhető, nem én lennék az első aki kér, és kap is vízumot, viszont van pár hiányosságom, ami nehezebbé teszi az ilyesfajta intézni valókat. Senki se tökéletes. Soha nem is voltam, s nem is leszek az.

Nyelvtudás. Ez volna, a pénztől is nagyobb bökkenő. Sok felé megfordultam már, de, hogy őszinte legyek, a magyar nyelven kívül, nem igazán boldogulok mással. Magyarországon is már-már túl sűrűn megkapom, hogy én szerb vagyok, holott, szégyenszemre, még csak a nyelvet sem beszélem.
Na, de itt jött a meglepetés. Leellenőriztem, hátha valahogy, mégis ki tudom kerülni a vízumkötelezettséget. Itt jött képbe a szerb útlevelem, Nem hittem, hogy valamilyen előnyöm is származhatna belőle, mióta vannak magyar okmányaim is. Jöjjenek a különbségek, milyen előnnyel is indulok az uniós okmánnyal szemben. Szerb útlevéllel az alábbi országokba nem kell vízum a belépéshez, ahova a magyar papírjaimmal, csak vízum meglétével léphetnék be: Kína, Kuba, Mongólia, Oroszország, Zambia, Irán. Rögtön részletezem, miért is áthúzással szerepel a listán Irán, de előtte még, hogy miben változott az elképzelés ezek láttán. 

A Fekete-tengeri körút, északi körrel indulna, majd délivel fejeződne. Mivel úgy tűnik szerb útlevéllel simán ki tudnám iktatni az orosz vízumkötelezettséget, a probléma már is megoldódott, de felmerült, hogy ha már Grúziáig elmegyek, Iránba is benézhetnék. Örményországba csak magyar útlevéllel léphetnék be, majd Iránba ismét szerbbel, s innen tovább Törökországba.

Létrejött hát, ez az útvonal terv, már csak a kivitelezés időpontja volt nagy kérdés.

Az eddigi, nagyszabású tervezési idő, mindössze 1 nap volt, hisz, szinte csak a vízumokat ellenőriztem, illetve az országok egymással való viszonyát. Az ötletet ezután ismét jegeltem, mivel még májusig az iskolapadot nyomtam. 

Gyorsan eljutottunk tavaszig, majd az utolsó vizsgámig, s elgondoltam, ezt bizony most nyáron véghez kell vinni. Ha halasztgatom, talán soha nem lesz belőle semmi. Én, már szinte le is mondtam az útról, de ismerőseim biztatására (állandó piszkálódás hatására), június 13-án, ráfeküdtem a témára. Először is, írtam egy kis szöveget magyarul. Bemutatkozás, alap infók rólam, hová megyek, mennyi idő lesz, mindent megeszek amit elém raknak, nem igazán tudok más nyelven csak magyarul, illetve aki nem ismer jobban, annak talán meglepő lehet, de nincs okos telefonom, papírtérképpel és sima, gombos "buta telefonnal" utazom. Gyorsan segítséget kértem a Facebook oldalamon, hogy legyenek a szövegről fordításaim, az érintett országok nyelvein, hisz attól gyorsabban, hogyan is nyerhetném el az emberek bizalmát, mint, hogy a saját nyelvükön tudok hozzájuk szólni.

A teljes szöveg : 

ჩემი სახელია თამას ვოროსი.  სერბეთში ვცხოვრობ, მაგრამ ჩემი მშობლიური ენა უნგრულია.  მე ვარ 23 წლის.  მე ვარ მექანიკოსი და CAD-CAM IT ტრენინგისთვის, ვამზადებ უნგრეთში.  სამწუხაროდ ვერ ვსაუბრობ ინგლისურ და გერმანულ ენებზე.  ვსაუბრობ უნგრულად და სერბულად მე ნაწილობრი. მე ვაკეთებ 2 თვიან ტურს ველოსიპედით.  დავიწყე სერბეთით, უკრაინის, საქართველოს და ირანის ძირითადი მიმართულებებით, შემდეგ თურქეთი სერბეთში დავბრუნდი, დაახლოებით 7000 კილომეტრიანი ციკლი მქონდა.  მე არ მაქვს ბევრი ფული, უნდა გავათენო კარავში. მე არ ვსვამ ალკოჰოლს და არ ვეწევი.  რაც შეეხება ჭამას, მე არ ვარ პრეტენზიული, მე ყველაფერი მომწონს.  მე არ მაქვს სმარტფონი, ვიცი კომპასის მოხმარება და რუკა.  მე ვარ სამოქალაქო ორგანიზაციის "ელჩი", რომელიც პოპულარობას ახდენს ფეხით და ველოსიპედით მოსიარულეთათვის, ყველა ასაკისთვის პირებისთვის. ორგანიზაციის სახელია მაგარიკარნაზიე Természetjáró Egyesület / Društvo Ljubitelja Prirode (სახელი არ ითარგმნება) ჩემი საცხოვრებელი ადგილი არის ტრეშნევვაკი (სერბეთი), რომელიც მდებარეობს უნგრეთის საზღვართან.

Alap kérdésekkel is készültem, mint például a "Kaphatok ivóvizet?", "Sátorozhatnék itt? Reggel korán tovább megyek?!", stb..

Sokan a segítségemre siettek, 3 nap alatt angol, német, szerb, orosz, grúz, örmény, azeri, kurd, török, görög és bolgár nyelven is kész volt a kis bemutatkozásom. Innen már nem volt vissza fordulás. Túl sokan rákaptak a témára, viszont felszerelésem kissé hiányos volt egy ilyen hosszúságú úthoz, ezért saját zsebből a teljes utat már nem tudtam volna finanszírozni. A következő poszt tehát, azon embereket szólította meg, akik valamivel hozzá tudnának járulni az utamhoz. 

Pár nap alatt ez is megoldódni látszódott. Magánszemélyek, s cégek is segítettek. Akik nélkül az utam nem jöhetett volna létre: Magyarkanizsai Természetjáró egyesület, Capriolo kerékpárgyár Topolya, Tisacoop Magyarkanizsa, Vajdaság Hub, Bata Trans Oromhegyes, Magyarkanizsa önkormányzata, illetve végül, de nem utolsó sorban, minden mangánszemély, aki felszereléssel, pénzzel, tanáccsal, bármivel hozzájárult a nagy utazáshoz. Köszönöm!

Sikerült beszereznem egy normális fényképezőgépet, egy USB kimenetű napelemet (töltőt), a szükséges papír térképeket illetve valamelyest felújítottam a kerékpáromat és az utánfutómat.

Július 1-re terveztem az indulást és maximum 2 hónapos útra gondoltam, hogy szeptember 1-ig vissza érjem, mert még bizonytalan volt a jövőm, hisz az iskolát befejeztem, de nem tudtam még mi tévő legyek magammal. Tehát 10-12 napom maradt, hogy tervezzek. Rögtön vissza is tértem egy fontos kérdésre, az útlevelek. Az oké, hogy szeretnék vízummentesen utazni, de vajon cserélgethetem-e a magyar illetve szerb okmányaimat útközben, hogy adott országba, mindig a vízummentes irattal léphessek be?

Az "Utazómajmok világmegváltó csoportja" nevű facebook csoportot kerestem fel segítségül, melynek több mint 150 000 tagja van, akik itt osztják meg utazási tapasztalataikat, hogy ezzel egymást segítsék. Árpi barátom ajánlotta a csoportot, amely nagyon hasznos volt, hihetetlen mennyiségű embert mozgatott meg a kérdésem. Felvázoltam a rövid útitervem és a kérdést, hogy kettős állampolgárként, útközben, "cserélgethetem-e" az útleveleimet, hogy kevesebb ügyintézéssel ússzak meg mindent.

Kaptam hideget-meleget, többnyire hideget. Sokan, sok rosszat írtak, tapasztalat nélkül, majd meglepődtek, miért nem fogadom meg tanácsukat, hogy ezt így nem szabad, börtön lesz a vége, akkor miért írtam ki a kérdést ha nem hallgatok rájuk. Egyszerű a válaszom. Mivel ők is csak találgattak mint én, tapasztalat nélkül, hogy ezt lehet avagy nem. Én olyanok válaszát vártam, akik talán már jártak hasonló cipőben. Időközben a magyarországi konzuli szolgálatot is felkerestem a kérdés tisztázására. Végül mindkét helyről megérkeztek a válaszok. A csoportban is felbukkant néhány személy, akik hasonlóan kettős állampolgársággal rendelkeznek és szokták "cserélgetni" az útleveleiket, amiért még sosem tartóztatták le őket, s semmi problémájuk nem adódott belőle.

A konzulátus is pozitív, mármint részben pozitív válasszal állt elő. Az útlevelek kicserélése országhatárok között teljesen legális, csupán arra kell figyelni, hogy adott országba, ugyanazzal az irattal lépjek be és az országból ugyanazzal távozzak. Viszont válasz levelük második felében már ők is lebeszéltek volna a tervemről. A levélből idéznék: "... olyan területeken át kell haladnia, amelyeken harci tevékenység, háború folyik, ha mégis arra utazik, minisztériumunk semmiféle felelősséget nem vállal a következményekért, konzuli segítséget nem tud nyújtani..."

Sok mindent vágtak a fejemhez, mikor már a túrának nevet is adtam, mint "Tour de Irán". 

Igen, lehet tőlem idézni, mert valamely írásomban ez a részlet is szerepelt: "Szeretném megmutatni az embereknek, hogy nem kell mindent elhinni, amit a média, főképp a nyugat állít. Miért is ítélkezünk azonnal rossz nyelvezettel, például Iránról, ha még nem is jártunk ott, fogalmunk sincs, mi van ott valójában! Talán ők meg azt hiszik nálunk, akár Szerbiában, akár Magyarországon, vannak olyan szélsőséges események, hogy ide „Nem szabad eljönni! Veszélyes!”" 

Ne akarjak én semmit bizonyítgatni, a világ nem fenékig tejfel, kaptam pár perccel a szöveg megosztása után.  Majd jött az a hozzászólás, ami már a "birka türelmemet" se hagyta nyugodni.

A kedves hozzászóló: "A kiscsávó biztosan nem tudja azokat az eseteket, akik szintén ilyet vallottak és akik mindenáron be akarták bizonyítani, hogy a világnak nincs igaza és aztán megölték őket szeretetből. Ezeket nem olvasta a neten? Elmehet bicajjal, bár baromság, csak ne akarjon semmit bebizonyítani... Egyébként az sem biztos, hogy beengedik Ukrajnába, nem hogy át az ukrán-orosz határon, ahol szintén le is lőhetik, viccből."

Nincs egyetemi végzettségem, nem vagyok egy agyon tanult ember. Nem tudom a kisujjamból idézni az összes rám vonatkozó jogszabályt, sőt, még az ország nyelvét is alig beszélem, amelyben élek. Viszont erre a viccből lelőnek részre (na meg a "kiscsávó" megszólításra), már én sem tudtam csak úgy, válasz nélkül ülni, bár nem igazán érdekelt soha mások véleménye. Meghallgatlak persze, akkor is, ha más a rálátásod, de a saját énem szerint fogok dönteni a saját életemről.

Nem állítom én, hogy sehol sincs háború, mindenhol minden szép és jó, de nagyon sokat ferdít a média. Mikor pár éve Boszniába tekertem, akkor is kaptam durva "jóslatokat", hogy majd felrobbantanak, mert hát ott ezzel poénkodnak az emberek, meg le se merjek lépni az út mellé, mert azonnal meghalok. Mindezt miért? Mert mindenhol csak ezt hallják az emberek, hogy Bosznia = háború. Végül is azóta már összesen 19 országban jártam, de Bosznia, még mindig a top 3-ban van, a "biztonság érzet" listámon, ahol szinte az összes boszniai rendszámú kamionos integetett, dudált nekem, s képesek voltak kivárni a veszélyes útszakaszokat mögöttem, s csak később előztek.... 
Most már tapasztalatból mondhatom, mivel vissza értem az útról, sehol nem akartak poénból lelőni, ellenkezőleg, sok fegyveres rendvédelmi személytől is kaptam ebédmeghívást, az állítólagos háborús övezetben. Erre viszont majd a következő részek egyikében térek ki, hisz a történetben, jelenleg még csak el sem indultam! Nem is részletezem tovább ezt a témát. Kaptam segítséget bőven, de a hozzászólók 90%-a, a tapasztalat nélküli negatív emberek. Ez ne szegje senki kedvét, hisz ha rájuk hallgatok, miszerint többnyire börtönbe kerülök vagy rosszabb, soha nem indultam volna el, e csodás, 52 napos kerékpáros útra.

Miután megnyugodtam, bár annyira nem kaptam fel a vizet, fel is hagytam a további hozzászólások olvasásával, hisz az információt már megkaptam amire szükségem volt, hogy két útlevéllel utazhatok, hagytam most már a "kommentháborút", az azt kedvelőknek.
Ha hosszúnak tűnt a szöveg és nem olvastad az elejét, most kapkodhatod a fejed, mert visszaugrunk pár bekezdésnyit, hogy megválaszoljam, miért is volt áthúzva Irán, a szerb útlevéllel vízummentesen beléphető országok felsorolásomnál. Időben viszont haladunk előre, június vége, még 3-4 nap az indulásig. Mivel bringával járok mindenhova, sok időt elvesz, ha több városba is el kell jussak 1 nap alatt, így gyorsan beköszöntött a hónap vége, de a felszerelés, illetve az anyagiak tisztázódtak az útra. Még a vasparipa szervizelése volt hátra, mivel állandóan használatban van, ez maradt a legvégére. Pár nappal egy ilyen út előtt, ajánlatos még egyszer mindent leellenőrizni, utána még egyszer, meg még egyszer leellenőrizni, mivel lesznek ugyan meglepetések útközben, de igyekezzünk a legfontosabb dolgokban biztosak lenni, mint például, hogy biztosan hova nem kell vízum. Egy kedves barátom, ugyanis felhívta figyelmem rá, hogy ne lepődjek meg, ha az iráni határon vízumot követelnek majd tőlem, mivel, állítólag december óta már szükséges. Na fantasztikus. Pár perc keresgélés után, valami kis hivatalosnak tűnő információ foszlányra bukkantam, mely szerint igaz a dolog, de a határon igényelhető belépéskor vízum, ami helyszínen el is készül. Viszont, így már készülhetek ennek az árával pluszba, ami kb. 50 euró és esélyes, hogy kötelezően biztosítást is köttetnek majd velem, ami szintén az említett összeg vagy inkább több. Mindegy, ez már az útra marad, ha odaértem, lesz időm gondolkodni rajta. Legalább nem fogom erőltetve magyarázni neki, hogy emberek, én itt átmehetek vízum nélkül!

Ha mindent összegzünk, a tényleges nagyszabású szervezés, utánajárás csupán pár nap. Persze néhány helyre el kellett menjek személyesen, itt pedig a biciklis közlekedés kicsit növelte az időtartamokat, de időben meg lett minden.

Szóval az utolsó lépés, amit legközelebb sokkal hamarabb teszek, mivel sok idő elment vele, volt amit teljesen másképp oldottam meg, mint azt elsőre elgondoltam, a bicikli és az utánfutó szervizelése, felkészítése az útra.

Sokak szerint rendmániás vagyok, pedig én csak szeretem a rendet, ha mindennek meg van a helye.
A képet elnézve, itt talán a káoszban van a rend?! :D 

A biciklim látott már szebb napokat is, kissé már el volt hanyagolva. Kapott egy új első- és hátsó csomagtartót. Komplett hajtás rész cserét, illetve a hátsó kerék néhány új küllőt. Utólag már tudom, jobb lett volna teljesen új hátsó felnit befűzni, új küllőkel, de arra már nem volt időm. A nagyobb munka egy új utánfutó össze eszkábálása volt, illetve egy nem szabványos, mondhatni nem ajánlott módon összeállított dinamós kerék összeszerelése a csomagszállító egykerekűmbe.

Fontos dolog! Egy szép új csengő! Ugyan csak a kinézete fogott meg, a hangja is elég különleges.
Sok kutya támadástól mentett meg útközben!

Végül is az indulást megelőző utolsó napra, június 30-ra szépen elkészültem mindennel. Még nem pakoltam össze a teljes túrafelszerelést, de ezen a napon volt még egy jelenésem, a kispiaci vásárban. A Magyarkanizsai Természetjáró Egyesülettel, melynek lelkes tagja vagyok, ha még nem említettem volna, a nemzetek főzőversenyének keretein belül főztünk mi is. Egy 15-20 fős társasággal tekertünk át Kanizsáról. Végül is ez volt a próba köröm, hogy minden jól dolgozik-e a bringán, kell-e még valamin változtatni a másnapi indulás előtt. Este, hazaérkezés után még pár apróbb dolgot módosítottam és ismét jól bele nyúltam az éjszakába, akár csak az utóbbi 3 napban. Ezeken a napokon csak jó 4 órákat aludtam, hogy mindennel el(ő)készüljek. Végül is már az indulásom napján feküdtem le aludni utoljára az ágyikómba, miután a teljes túrafelszerelés a biciklire került, s kicsit fáradtan, de izgatottan vártam a kora reggelt, hogy útra keljek.

A túrában eddig megtett km-ek száma: 0

Egy kis bemelegítő, a tényleges túrabeszámoló előtt. Ezt is részletezhettem volna annyira, hogy még mindig írnék, de azt már én se olvasnám el még egyszer végig! Talán, lassan tényleg könyvet kéne írjak?

Folytatás az útra kelés pillanatától, hamarosan...

A következő részért kattints ide: 2. rész

Meghívó túra - 2. rész

Május 16. szerdától folytatódik, a meghívó túra! Aki lemaradt az első 4 napról, az itt tudja bepótolni: Első rész!

Este figyelmeztettek, hogy jól készüljek fel, mert állítólag nagyon hideg van a jurtákban. Mivel sátorozáshoz vagyok szokva, nem volt meglepő a dolog. Annál inkább meglepetést okozott az, hogy nem volt hideg! Igen, nem egyszer neveztek már UFO-nak, marslakónak, sok egyéb másnak. Lehet csak azért nem éreztem a hideget, mert valamelyik igaz ezek közül. Tehát nagyon kellemeset aludtam a jurtában, a túra alatt már másodszor ágyban, ez pedig nagy szónak számít! Korán keltem, szokásomhoz hűen, de végül csak 9 körül indultam el, hogy a városházán is el tudjam végezni a feladatomat. Természetesen reggelit is kaptam még a Csíki Pihenőkertben. Ismételten köszönöm a szállást és a vendéglátást Editnek és Albertnek! Mivel elég felhős, borús idő volt, arra is lehetőséget kaptam, ha Tata után visszafordulnék, hogy Budaörs felől haladjak majd Nagykanizsára, ismét kaphatok szállást.

Elbúcsúztam hát és megindultam, hogy vissza "másszak" a városközpont felé, a meghívóval.

Sajnos polgármesterrel nem tudtam találkozni, de kellemesen fogadtak a titkárnők. Egyikük át is vette a levelet, majd nagyon jól elbeszélgettünk egy tea mellett. Egy kis budaörsi ajándékot is kaptam, ha már ekkora távolságot megtettem, csupán azért, hogy átadjak egy levelet.

Innen Tata irányába tekertem tovább, többnyire az 1-es főúton. Persze csak ott, ahol nem volt tiltó tábla. Ahogyan elértem Fejér megyét, egy csodás "merci" (tiltó) tábla virított az út szélén. A poén csak az volt, hogy addig szabályosan haladhattam az úton, de innen elvileg nem szabadna, ráadásul szalagkorlát van mellettem vagy lekanyarodok jobbra, a gyümölcsösök közé.
Esetleg kirakhatták volna a táblát néhány kilométerrel korábban, mivel kiderült, hogy fut az 1-es úttal párhuzamosan egy régebbi, kis forgalmú közút is. Egy kis résnél végül csak át tudtam jutni árkon átkelés nélkül a párhuzamosan futó útra és haladhattam tovább. Egész tűrhető volt az időjárás. Se túl hideg, se túl meleg. Vonultak ugyan a felhők felettem, de eső egyenlőre nem esett.

Tatabányán megálltam egy kis gyomorfeltöltésre és repesztettem tovább Tatára, egy kis útbaigazítás kérés után. Könnyedén meg is találtam az átvezető bicikliutat.

Menet közben, néha-néha pár csepp eső is beköszönt. Fél három magasságában elértem Tatát. Egy kis nézelődés, közben pedig haladtam a városháza irányába. 3 órakor megérkeztem. Bringámat leparkoltam, s elsoroltam "bánatomat" a portásnak. Nagyon kedvesen még fel is kísért a polgármester irodájához, ahol ismét egy titkárnőnek mesélhettem el a történetet, hogy miért is jöttem, na meg honnan. A polgármester úr már nem volt benn, de azonnal felhívta a titkárnő telefonon. Alig, hogy közölte a telefonban, hogy ki várakozik a "főnökre", már hallottam is, hogy ültesse le, azonnal indulok vissza!

Michl József úr 15 perc múlva meg is érkezett és megtörtént az átadás, egy kis beszélgetést követően. Rögtön újságírót is kerített nekem, hogy készüljön egy kis cikk, a Meghívók szállításának történetéről. Ezek itt érhetőek el: kemma.hu-n és a tata.hu-n!

Nagyon jól esett ez a fantasztikus fogadtatás, ami ezzel még nem ért véget. A polgármester ugyanis meghívott még ebédelni is, sajnos ő oda már nem tudott velem tartani.

A fényképezőgépemmel megörökített várostérképen mutatja nekem, hogy hol is van az étterem!

Egy ilyen több száz km-es út során, nem épp megszokott, hogy étteremben egyek, sőt! Ha egy hamburgeresnél állok meg, és lenne rá lehetőség, még ott se ülök be, mert esélyes, hogy nem nagyon maradnának meg az illatkörzetemben, ha esetleg már két napja nem volt igazán fürdésnek nevezhető dolog. Persze az eső nem sorolható a fürdés kategóriába.

Tehát miután született néhány fotó, a riportot is letudtam, s búcsút intettem a városházának, visszaindultam Tata város elejére, hogy megebédeljek a Pikant étteremben.
Mikor odaértem ért még egy kis meglepetés, hisz a hétköznapokban is elég ritkaság, hogy olyan étterembe járjak, ahol még az asztalhoz is a pincér kísér. Az én szememben tehát egy abszolút luxus helyre lettem meghívva. Vártak már, előre odatelefonált a polgármester, hogy név szerint ki is lesz a vendége.

Mivel a nagyszerű vendéglátásokból már volt egy kicsit kellemetlen tapasztalatom egy korábbi utamról, a desszertet inkább kihagytam. Hogy mi is volt ez a kellemetlenség arról itt lehet olvasni: Tour de Kotor 4. rész.
Az ebéd után teli hassal folytattam a túrát Környe felé. Az ebédnek hála, még egy hatalmas felhőszakadást is átvészeltem szárazon. Történt ugyanis, hogy a várostábláról még nem volt képem, ezért a Tesco-nál a város szélén, még megálltam egy képre. Nagyon sötét felhők kóvályogtak felettem. Ahogy elkészültem a képpel, már el is kezdett finoman szitálni az eső. Mikor felnéztem, már minden irányból a sötétség vett körül, gondolkodás nélkül, elkezdtem "vágtázni" a Tesco bejáratához! Épp, hogy beértem, már úszott is minden. Hirtelen sokan összegyűltünk a bejárati ajtókon belül. bő 20 percet esett, majd hirtelen, teljesen el is állt és így száraz öltözékben mehettem tovább.

A későbbiekben kiderült, elég sok eső volt a környéken, főleg Mórtól nyugatra. Mórig jutottam el eső mentesen, vizes aszfalton, de nulla égi áldással. Ott a környéken szerettem volna sátorozni, de ismét eleredt az eső, így egy kis várakozás után, a sötétségben túráztam tovább. Sűrűn körülnéztem az út mentén, de elég vizes, sáros területeket találtam, ami nem volt túl barátságos éjszakai pihenésre. Végső esetben, természetesen rendben lett volna az, de inkább haladtam még pár km-t. Szápárig jutottam végül, mire megpillantottam a tökéletes, közepes lejtésű területet, ami még szakadó eső esetén is szuper sátorhely. Egy kis sáron még át kellett rángatnom a fogatot, de utána már húztam is fel a száraz dombra.

Május 17-én, csütörtök reggel, már majdnem teljesen tiszta égboltra ébredtem. Esőnek nem volt nyoma este óta. 6-kor már útra keltem, nem voltam túl eldugott helyen. Zircben álltam meg bevásárolni és végre a sátram is megszáradt, amíg pihentem. Eplény, majd Veszprém következett a folytatásként. A Balaton parton már számtalanszor végig tekertem, így most inkább a 77-es úton indultam meg Tapolca irányába. 

A felhők nem hagytak teljesen nyugodni!

Keszthelyig, még néhány rövidebb zápor elkapott, de nem volt vészes. Egy kedves ismerősömhöz is benéztem, ha már erre jártam. Feri bácsinak ugyan is megszületett a kis unokája és megálltam gratulálni. Előző nap, még Tatán beszéltünk telefonon, akkor jelentkeztem be, hogy ha már így is, úgy is arra járok, semeddig se tart, hogy nála álljak meg pihenni pár percre. (Ez az ismeretség is egy korábbi utazásomnak köszönhető: Tour de Trieszt 1.rész)

Nagykanizsa irányába haladtam tovább, az utolsó kézbesítésre váró levéllel. A Kis-Balatont néztem ki táborozási helyként. A keleti részén már jártam, tehát egyértelműen, most nyugaton akartam elsuhanni mellette. Szerencsére a Balaton parton kincset érő térképekre bukkanhat az ember, az esőbeállókban, miközben várja, hogy elálljon végre az aranyat érő májusi csoda.

A térképen jól kivehető, hogy megvannak jelölve egy-egy nagy "P" betűvel, az esőbeállók. Ezekről azt kell tudni, hogy elég szép tágas fedett fa építmények és láss csodát, még a vízügyi töltések mellett is akadnak itt-ott, arra pedig "épeszű" ember nem sok jár. Sármellék és Esztergályhorváti között egy szép kis pontozott úgynevezett "tervezett útvonal", épp egy ilyen esőbeállóhoz vezetett. Azért így utólag belátom, inkább kerültem volna a főúton pár km-t. A tervezett út ugyanis ezt rejtette:

Mikor azt mondom az embereknek, hogy én nem tervezem meg az útjaimat előre és tényleg nem biztos, hogy a legjobb-, legsimább aszfaltúton fog vezetni, sőt az se biztos, hogy aszfalt úton fog vinni, azt én komolyan is gondolom! Valamit valamiért! Nagyon is megérte, ezen a sáros úton végigtekerni, majd a füves, göröngyös csapáson mászófokozatban végig cammogni, mert a töltés szélénél ez a "hotel" várt rám!

A sátramat felállítottam a tető alatt, de nem, nem készítettem róla fényképet! Tudom, sokan hiányolják azt a képet, de nem vagyok egy nagy fényképész, nem örökítek meg minden pillanatot, akkor felesleges lenne meséljek. Minden kis érdekesebb történetet megismernétek a képfeltöltéseimből! :D 

Itt tehát az eddigiekhez képest elég korán, már 7 óra előtt letáboroztam. Nem is lett volna értelme tovább menjek. 1-2 óra mire Nagykanizsára érek és este 8-9 órakor, nem hiszem, hogy könnyedén megtaláltam volna a polgármestert.

Valószínűleg ember nem járt a környéken egész éjszaka. Reggeli után, 8 órakor indult tovább a vasparipám. Végig a töltésen a hídig, ami a Kis-Balatonon vág át, a nyugati partra.

Áttekertem Zalaszabaron, majd Zalakaroson, s így érkeztem meg Galambokra, ahonnan egy, már ismerős útvonalon jutottam el Nagykanizsára. Egyenesen bementem a központba. Ismét kánikula hangulat volt. Gyengén felhős égbolttal és bő 25-30 fokos meleggel. A városházán kedvesen elnavigáltak a polgármester irodájához. Érkezésem előtt pár perccel kezdett el egy megbeszélést,. tehát kénytelen voltam várakozni. Mivel ez volt az utolsó állomásom, így nem siettem sehova, üldögéltem benn a hűvösben.

Dénes Sándorral, Nagykanizsa polgármesterével

Miután átadtam a levelet, újult lendülettel indultam tovább. Mivel a napok számával is elég jól álltam és az időjárás is tökéletes volt, bátran válogathattam az útvonalakban. A magyar-horvát határ mentén húzódik a "Három folyó túraútvonal" avagy "Dráva menti kerékpáros túraútvonal". A horvát oldalon, részben már belekóstoltam ebbe az útvonalba, de a magyar oldalt még nem jártam be, így erre esett a választás. Megindultam tehát, a horvát határ irányába, első nekifutásra Berzencére.

Nagykanizsa főterén, a "Testvérvárosok kútja"-nál!

Délutántól a már jól megszokott esőzések folytatódtak, de most hőmérsékletcsökkenés nélkül, tehát nagyon jó, párás levegőt eredményezve áztam el, jó néhányszor. Ez a változatos, esős, meleg idő jellemezte a nap további részét. Csurgó és Berzence körül, útfelújítás lassította a forgalmat, porfelhőkkel és "természetes friss illattal" tarkítva a levegőt. Mégsem erről maradt emlékezetes ez a szakasz.
Békésen tekerek a 22-es tempómmal, mikor valami nagyon furcsa zúgó, süvítő hangot hallok magam mögött. Mint mikor mindjárt elhasít melletted egy BMW 150-nel. Egyszer csak felbukkan egy kis háromajtós talán Opel márkájú autó, ami hallhatóan nem a legmegfelelőbb sebességi fokozatban, majdnem maximum motorfordulaton előz meg! A hátsó kerekek közül a karosszéria már délibábozik a forró gázoktól, kis híján már olvadozik és brutális fékszagot ereget. A nyakamat tettem volna rá, hogy a hölgyike aki vezetett, felhúzott kézifékkel utazott, de hogy miért nem volt neki feltűnő, az már más kérdés. Az útfelújítás miatt megáll a sor, lassan utolérem. Időközben egy autós előz meg, parkol le közöttünk. Parkolnám le a biciklimet, hogy azért csak bekopogok már, hogy szerintem valami gond van a kocsival, mert finoman füstölög is, és az bizony nem a kipufogó. Mire megindulok bicikli nélkül, a sor elindul és micsoda meglepetés, a kis fehér Opel is, jó nagy fordulatszámon tovább gurul.
Vissza a biciklimhez és megyek én is. Kb. 1 km-t haladtam tovább, mikor végre azt látom, hogy az Opel az út mellett parkol és nagyon nézegeti a sofőr a kerekeket. Talán végre rádudált valaki a sorban, vagy elkezdte érezni belül is a füstöt.

Berzence után már, a Három folyó kijelölt túraútvonalán haladtam, kis forgalmú közúton, szinte a határ mentén. Babócsán ismét egy kis frissítőt kaptam. Miért emlékszem erre ilyen pontosan? Hogy is mondjam?! Szívesen lennék óvodás Babócsán, mert nagyon csinos óvónénijük van ám!

Már jó párszor felmerült bennem egy kérdés. Főleg, mikor számtalanszor hallom panaszkodni, a többnyire magyarországi biciklis ismerőseimet, hogy nincsenek rendes bicikliutak, az összes közút minőségtelen. Nem lehet találni kirándulásra, túrára kijelölt útvonalakat az országban, sok a veszélyes útszakasz stb..

Először is, az én véleményem szerint, nincs olyan, hogy veszélyes útszakasz, csak olyan van, hogy "eszetlenül" közlekedő emberek! Legyen az autós, kamionos, motoros vagy kerékpáros! Sokszor általánosítunk, hogy a biciklisek állandóan szabálytalankodnak és egyebek, pedig amellett, hogy én is találkozom számtalanszor szabálytalankodó biciklissel, nem egyszer láttam már, szabálytalankodó autósokat is! ... és már vagy 10-szer kanyarodtak rám mellékútról, de hát ki számolja.

Mi is a kérdés ami felmerült bennem? Miért nem túrázunk többet Magyarországon? Mindig csak külföldre húz a kíváncsiságunk? Jó, nekem sajnos Magyarország is külföld, de én is mostanában, többnyire  hegyvidékre, tengerre, minden felé megyek, miközben itt van karnyújtásnyira, például ez a hangulatos erdő rengeteg, délnyugat Magyarországon.

Talán a közeljövőben nagyobb hangsúlyt fektetek majd rá, hogy a közelemben levő, de még általam feltérképezetlen helyeket járjam be Magyarország és Szerbia részein is.

A Három folyó túraútvonalon Nagycsányig tekertem el a nap folyamán. Többnyire a kijelölt utakon, zsákfalukon, földutakon át haladtam. Bő fél órát kényszerültem sátorhely keresésre, mivel az eső miatt, nagyon vizesek voltak a magasabb füves területek. Vajszló előtt végre csak sikerült megfelelő helyet kiszúrnom.

Az utolsó túranapom, május 19. szombat.
Korán indultam tovább, a Harkányra vezető úton. Siklóson egy utolsó nagyobb bevásárlást tartottam, még egy reggeli szünet és lendültem is tovább Villányba, továbbra is a kitáblázott túraúton.

A kis forgalmú utak és falvak, kiválóak kerékpár túrázásra. Pár óra alatt, számtalan országútis bollyal találkoztam, de lassabb, családi túrázós biciklisekkel is. Eső nem volt a láthatáron, de visszatért a túra első napjaiban megismert erős szembeszél. Mohácsig tartottam ezt az útvonalat. Még összefutottam a "Kilométerfalók" csapatával, Ferkó barátommal, a Mohácsra vezető úton. Nem volt túl sok kedvem Bátaszék felé kerülni, hogy a bajai hídon tekerjek át, helyette, most kipróbáltam a mohácsi kompot.

A bácsalmási határátkelőt néztem ki magamnak, úgyis elég rég jártam már arra. A településhez közeledve ismét esőfelhők tűntek fel. Végig előttem haladtak, mivel onnan kezdve már déli irányt vettem fel. Vizes aszfalton jutottam át Szerbiába, de az eső már lelépett előlem, elázástól nem kellett tartanom. Itt is beújítottam egy kicsit. Jártam már erre, de soha nem a zsedniki úton, mivel akkor Csantavértől vagy földúton megyek 4-5 km-t és úgy haza még 20-at, vagy kerülök aszfalton 35-40-et. Mivel az eddigiekben is elég sok földút, sár és hasonló meglepetések tarkították az utamat, ez a kis rázós szakasz, már nem nagyon zavart, legalább összeszedtem pár új települést a térképemre.

Sötétedésre, este 9 előtt végre hazaértem. A túra 8 napig tartott és 1527,5 km-t tekertem ez idő alatt! Sok esővel és szembe széllel tarkítva, de fantasztikus utazás volt. Az útvonal az alábbiakban, egy kis videó formájában bemutatva:

Kezd kialakulni a térképem is, a bejárt településekkel. Eredeti, nagyítható, Google Maps-es verzióért, kattints ide: Térkép!

A túra után pár nappal, a Röszkére szánt boríték is célba ért!

Mivel az út során nem készült rendes éles kép arról, hogy melyek is azok a tárgyak, amelyek nélkül nem indulok útra, itt egy külön képen a kedvedért Niki! Ezek történetéről személyesen lehet érdeklődni, de itt ott, már volt róluk szó, korábbi bejegyzésekben!

Azért a származási, vagyis inkább átvételi helyeket, csak elárulom: Sztutowo, Szeged, Oromhegyes!

... és végül a teljes útvonal egy képen. 8 nap és 1527,5 km: