Röviden, az előző rész végén, megérkeztem az ukrán-orosz határra, ahol olyan szívélyes fogadtatásban volt részem, hogy még "magánbeszélgetésre" is beinvitáltak, légkondicionált irodahelyiségeikbe az ott dolgozók.
Az időpont 2019.07.14. vasárnap, valamivel dél előtt. Az ég borult, a hőmérséklet a fellegekben. Egy légkondis "irodában" várakozom, egyedül. Megérkezik az első "beszélgető" partnerem az útlevelemmel és egyéb papírokkal. Nevem? Hol születtem? Mikor születtem? Könnyedén indítunk, alap információk. Letisztázzuk, hogy most először vagyok, pontosabban, szeretnék Oroszországban lenni. Rögvest elő is kerül egy A4-es teljesen orosz nyomtatvány. Ismét alap információk rólam, majd jön a nagyobb mutogatós, angol-orosz-szerb-magyar szavakkal dúsított kitalálósdi, hogy mit szeretnének tudni rólam. Telefonszámom, szüleim nevei, elérhetőségei. Van testvérem? És Ő mit dolgozik? Talán a testvéreim telefonszámát is elkérték, már nem emlékszem. A mit dolgoznak, kérdésre tudom, csak mutogattam, hogy nagy a hasuk, várandósak. Akkor én mit dolgozok? Iskolába járok. Na és hova? Miért pont oda? Miért most? Itt már kezdtünk egyre jobban bele gabalyodni a dolgokba.
Biciklivel mész, sportoló vagy? Nem, ez csak a hobbim. Hogy hogy a hobbim? Hát ezt csinálom szabadidőmben! Valahogy ez a szabadidőben csinálok valamit, ez a hobbim dolog, nem igazán jött át a fickónak. Nem tudta hova tenni a dolgot, szóval próbáltam rávezetni. Most én (próbáltam) kérdezni. A saját kihallgatásodon, te kérdezgetsz vissza, egy orosz embernek... Inkább ne is ragozzuk a dolgot!
Ön mit csinál mikor haza megy, munka után? - próbáltam ezt a kérdést feltenni. Pihen! Jó, de azon kívül? Hát, alszik. Jó, de utána? Jön vissza dolgozni. Oké értem, de mikor nem dolgozik és nem alszik? Akkor ő pihen. Viccesnek nem nevezném ezt a beszélgetés, mutogatás kombinációt, nem mertem azért kinevetni ott. Inkább ejtettük a témát, persze sportoló vagyok, csak haladjunk.
De miért biciklivel mész? De hova tartasz? De miért itt? De miért most? De miért pont ezen az útvonalon? De miért ez? De miért az? Mindenről is, mindent is, tudni akarunk most (és később is)!
A kedvenc Fluimucil reklámunk járt az eszemben, csak a szinkront kellett volna átkapcsolni oroszra. Néha bejött még egy férfi, de általában csak egy személy maradt benn velem. Ment a kérdezősködés az útvonalamról is. Térképem sincs, hát hülye vagyok? Maradjon ez költői kérdés! Na meg, hogy ez nagyon veszélyes, főleg Ukrajna(?)! Jó, jó, de hát Ukrajnából jövök, amint látják! És akkor hova is mennél, Iránba? Ezen a ponton fejlesztettük fel a körülírást és a mutogatást a klasszikus harmadik módszerre, a "rajzolásra". Már kész is a klasszikus Activity! Na nem volt ez akkora öröm, mert az egyenruhás úriember, nem volt tisztában teljesen a szabályokkal és rögtön szöveggel indított, amiből könnyen kitalálható volt a megfejtés. Egy A5-ös postai borítékra, nagy nyomtatott betűkkel ráírta, hogy "WAR", azaz háború, s felém fordította. Mit akarok én ott, ez nem játék. Nem vittem be magammal semmit, tehát még csak térképeken se tudtam mutogatni neki, hogy csak 2 napra mennék be, az északi részekre. Bár ezt nagyjából megérthette a magyarázatomból. Tükörfordításban: Irán nagy ország, én megy Irán, én megy kis részlet észak, én vagyok kettő nap, én megy Törökország. Nem igazán volt elégedett a válaszpróbálkozásommal, tehát bevetettem a "nagyágyút"! Miért is ne mondanék valami olyat az oroszoknak, amitől eldurran az agyuk? Amivel gyorsan kihozhatóak a sodrukból? Ukrajna. Nem kellett nagyon körülírjam, mit akarok mondani. Az ukrán-orosz konfliktusra akartam célozgatni, hogy az is háború nem? Mutatóujjaimat szembefordítva, elég volt annyit mondanom Oroszország, utána azt, hogy Ukrajna. Amint kiejtettem az "Ukrajna" szót, heves legyintésbe kezdett a "barátom", kicsit közelebb is hajolt hozzám, a kézmozdulatokat folyamatosan folytatva. NO UKRAINE! NO UKRAINE! NO UKRAINE! Ez hangzott el többször is, kicsit magasabb hangszínen. Megértettem rögtön, itt nem túl szerencsés, kiejteni a szomszédos ország nevét. Elmondása szerint, Ők senkik, meg is érdemlik, na meg ez nem ugyanolyan, mintha Iránról beszélnénk, s már zárta is rövidre! Ezután csak bólogattam, beleegyezte mindenbe. Persze, úgy van! Ha Ön, Önök mondják! Hogy is lehetne másképp!
Néha kiküldtek, 5-10 percekre várakozni, gondolom addig konzultáltak még egymással, hogy mit csináljanak velem. Közben volt alkalmam megfigyelni egy csoportot, akiket a fémdetektoroknál léptettek át. Egyszer átparkoltattak, mivel útban volt a biciklim. Egy kísérőt is kaptam, hogy biztos vissza bemenjek. Hova is mentem volna útlevél nélkül?!
Ismét behívtak. Újabb arcokkal "ismerkedhettem" meg. Kezdett már biztató lenni a helyzet. Semmi nagy üres nyomtatvány nincs, amit ki kellene tölteni. A kérdéseik viszont nem fogytak el!
Néha kiküldtek, 5-10 percekre várakozni, gondolom addig konzultáltak még egymással, hogy mit csináljanak velem. Közben volt alkalmam megfigyelni egy csoportot, akiket a fémdetektoroknál léptettek át. Egyszer átparkoltattak, mivel útban volt a biciklim. Egy kísérőt is kaptam, hogy biztos vissza bemenjek. Hova is mentem volna útlevél nélkül?!
Ismét behívtak. Újabb arcokkal "ismerkedhettem" meg. Kezdett már biztató lenni a helyzet. Semmi nagy üres nyomtatvány nincs, amit ki kellene tölteni. A kérdéseik viszont nem fogytak el!
Szóval megyek Moszkvába? Utána meg tovább akarok menni Grúziába? Igen, így van. Nem, ez lehetetlen, az túl sok. Kiléptünk a folyosóra, ahol egy nagy térkép volt a falon, Oroszország. Az túl nagy távolság. Én azt írtam, hogy két hétig leszek az országban igaz? Igen! Az nem oké! Miért írtam ennyit. Látod, ott fenn van Moszkva, közben mutatták, jelenleg hol vagyunk. Ott lenn meg Grúzia. Ez így "Policija"! Nem oké, Policija!
Mutassam meg, hány napig leszek itt! Meg mutattam az ujjaimmal! Nem, az túl kevés. Ez így Policija! Hány km-t megyek egy nap? Na itt kapásból behazudtam 200-at, hogy az simán megvan egy napra, inkább több. Az is kevés!-gyorsan jött a válasz. Értsem meg, ha kicsúszok ebből az időből, amit beírtam, akkor Policija! Ekkor már hevesen integettek mutatóujjak az arcom felé, egyre közelebbről. Már 3 személy állt körülöttem. Mind csak ugyanazt fújta, ez így túl hosszú táv, kevés az idő. Én tudtam, hogy nem megyek Moszkvába, mert az tényleg sok lenne, de mivel a belépés első pillanataiban még jó pofiztam nekik Moszkvával, így már nem tudtam kimagyarázni. A migrációs űrlapomon szépen szerepelt, hogy Moszkva a szállásadóm. Célozgattam rá, hogy adjanak új papírt, de csak megállás nélkül kaptam, hogy sok km, kevés idő, Policija! Hú de jól jött volna egy kis angol nyelvtudás! Gyerekek, fiúk, lányok! Tanuljatok angolul, megkönnyíti az életet ilyen helyzetben, vagyis megkönnyítette volna! Hallgattam még egy darabig, hogy osztják nekem az észt, majd kiküldtek megint csak várakozni. Pár perc múlva újra a kis kihallgatóba kísértek. Különböző egyenruhákban, gondolom, már minden osztályvezetővel tanácskoztak, hogy mi legyen a sorsom. Végre hoztak egy új migrációs űrlapot. Mint általános iskolában, első osztályban. Leültem, szemben velem is leült egyik kísérőm. Mellettem álltak jobbról-balról és minden sorban mutatták mit írjak. A nevemnél is! Mit kiderült, az előzőleg kitöltött lapon azt is alá kellett volna húzzam, hogy turista vagyok. Most megtörtént. Szállásadót bővítettünk. Moszkva mellé oda kellett írnom, hogy Volgograd. Jött az országból való kilépési dátum. Ismét jött a mutatóujj rázogatás az arcomba. Most ide, 30, azaz 30 napot, egy hónapot írjak, oké?! 30 nap legyen a belépés-kilépés között, oké?! De ha ezt túllépem... (igen, sejtettem már, de megvártam, hogy ismét az arcomba "vágják") Policija! Szépen kitöltöttem, átnézték, a régit széttépték. Kifelé menet a folyosón, még megálltunk a térképnél. Új személy érkezett. Kapott egy gyorstalpalót a történetemből, s újra megmutatták a migrációs űrlapomat, ami ekkor már a kezemben volt útlevelemmel együtt. Tehát migrációs űrlap. "A" oldalt itt leadom, "B" oldalt őrzöm a kilépésig. Ha elvesztem, Policija! Ha letelik 30 nap és nem lépek ki, Policija! Váó, milyen meglepő! 31 nap, Policija, "Do you understand"? Persze értem, "dászvidánnyá!" Végre egy hely, ahol örülnek, ha az ember "dászvidánnyázik"! Kiléptem az épületből. Friss levegő, csökkenő felhőzet, kezdtem megszáradni, az izzadságtól. A nehezén túlestem! Legalább is azt gondoltam. Pecsételős, gyorsan sorba kerültem. Végre bekerültem a rendszerbe, kaptam pecséteket. Útlevélbe, migrációs űrlapra, szakított papírdarabra. Mennék tovább a vámoshoz, de 4-5 fős katonai közönségem megállít, hogy figyeljek, a 30 napra, különben "Policija!" lesz. Ők is megtudják, hogy nincs térképem. Széthajtom Ukrajna térképét, Mutatják, hogy itt vagyunk most. Next checkpoint? Vagyis a következő ellenőrzőpont? Majd szépen elmutat egyikük a levegőben, délkeleti irányba, Vlagyikavkaz! Ismételjem el. Vlagyikazkav. Nem, nem jó. Mondjam szépen, Vlagyikavkaz. 30 nap és Vlagyikavkaz, ezt jegyezzem meg, vagy Policija lesz. Oké, miután mindenki kiröhögte magát odasétáltam a vámosokhoz. Szó nélkül elkezdtem táskáimat felpakolni egy magasabb széles padra, ahogy az előttem lévők is tették, majd türelmesen vártam. Egy női férfi vámos kombináció jött oda pár perc múlva. Kezdődhet a kipakolás. Itt tudatosult bennem, hogy nem is olyan rossz az, mikor a szerb-magyar határnál, a vámos könyékig a táskámban turkál, vagy ha ezt azt ki kell vegyek megmutatni. Itt ugyanis, mindent kipakoltattak velem. Hogy értsd. Van egy 50 literes utazótáskám, az alsó csomag, amiben azok a dolgok vannak, amikre napközben nincs szükségem, ezért is ez van legalul. Ebben van többek között a sátram, hálózsákom, szerszámok, stb.. A táskát ugye lepakoltam a járművemről, feltettem a padra. A benne lévő összes kisebb nagyobb "egységet", táskát, hálózsákot, ládát kipakoltam. Majd a szerszámos ládában levő kisebb műanyag dobozt, is kivettem, amelyben volt egy még kisebb doboz tartalék csavarokkal. Tehát azt is még kivettem, majd a csavarokat szépen sorba raktam a padon... Mondhatni, nyomattak velem egy teljes körű leltárt a felszerelésemről. Megismerhették a szerszámaimat, néhányat meg mutattam, a bicikli mely részéhez való. Azért mindent nem nézegettünk meg, szerencsére. A sátramnál már mutattam, hogy én itt alszok, ha azt most fel kell itt verjem, hogy megnézhessék. Ezt már ők se akarták. Kellemesen mosolyogtak rajtam. Átnéztük a térképeimet, a fényképezőgépemet, majd a kajás részleghez értünk. A kaja kipakolása közben már, forogtak félre szájukat eltakarva röhögtek. De miért is?
Gondoljunk csak bele. Ukrajnából léptem épp ki, tehát igyekeztem az ott elkölteni a maradék ukrán készpénzemet. Akciós volt a gumicukor, konkrétan fél áron, amiből vettem 1-2 kg-ot. Csak, hogy az akció, a 80-100 grammos csomagokra szólt. Mivel egyszerre úgyse eszem meg mindet, feleslegesen nem akartam egy táskába tömni őket, inkább szétraktam, minden táskába pár zacskóval. Mikor már a negyedik táskából vettem elő pár tasak gumicukrot, a vámosok kezdtek hátrálni, hogy ne röhögjenek annyira az arcomba. Volt még számukra meglepetés. A két rúd kolbász, fél kiló sajt, 2 kenyér, 1 vagy 2 üveg eurókrém, illetve a fél kiló kockacukor láttán. Miközben kiröhögték magukat, mutogattak, hogy oké, már megfulladunk annyira feldobtad a napunkat, ne pakolj ki több kaját, mehetsz, pakolj vissza. A kálváriámban, viszont ekkor jött a legdurvább, legijesztőbb dolog a határon töltött időszakban. A túra legijesztőbb jelenete, pedig azt mondtam, nem igazán történt olyan esemény, hogy félnem kellett volna, az 52 nap alatt. Pakolás közben, az egyik vámos odajött mellém és felemelte a teli üveg eurókrémemet! Megállt bennem az ütő egy pillanatra. Az időérzékelésem felbomlott, az a pár másodperc drámaian hosszúra nyúlt. A fejemben már dübörgött is, hogy: "Mit csinálsz ember? Elment az eszed? Az az enyém! Esetleg kóstolót kaphattál volna, ha nem kell még a csavarokat is sorba rakjam, de így semmi?! Rá se nézz a kajámra! Összefogdosod az üveget, normális vagy?".
A dráma gyorsan véget ért, vissza tette a táskám mellé és hagyta, hogy tovább pakolgassak. Közben kicsit, arrébb húztam mindenemet, hogy a mögöttem levő, egykét kis táskával utazók haladhassanak. Összecuccoltam magam. Visszakaptam az útlevelemet, a migrációs űrlapot, meg a kis papírdarabot a pecséttel, aláírással. Mehetek, végre. Sejtettem, hogy lesz még egy megállóm, mielőtt teljesen szabad lennék, mivel van még nálam egy pecsétes papír fecni. Lezárt sorompónál várt a kis katona, a létesítmény kerítésénél. Fecni átad, azért még átlapozták az útlevelemet, mert ritkán látnak ilyet, meg letárgyaltuk, hogy tényleg lemegyek Iránig?! Biztos nem vagyok komplett. Biztos kapták már előre a forródrótot rádión, mert eléggé képben voltak velem kapcsolatban. Jó utat, "báj"! Ez az, végre! Emelkedik a sorompó. Percre pontosan nem tudom, de 3 - 3 és fél órán át tartott ez az átkelési mutatványom az orosz oldalon úgy, hogy szinte csak velem foglalkoztak.
Végre fellélegeztem, megálltam a legelső benzinkúton, hátha tudok térképet venni. Nem jártam sikerrel, de nem búsultam. Haladtam tovább, tükörsima, széles aszfalton. Merően nagy változás, az ukrán főutak után.
Amíg az átkelőn "barátkoztam" a hatóságokkal, a felhők szép csendesen tovább álltak, míg az ég teljesen ki nem tisztult. Nem tartott sokáig, máris egy motoros pár állított meg az út mellett. Oroszok, sajnos a nevüket nem írtam fel sehova. A sráccal megegyeztünk, hogy ő se komplett, de én teljesen túlteszek őrültségben rajta! Telefonon megmutatták, merre kéne haladjak és azt tanácsolták, benzinkutakon próbálkozzak térkép ügyben.
A következő 2 kúton se jártam sikerrel, de még csak pár órája voltam az országban. Az első nagyobb város amin át kell menjek, még rajta volt az ukrán térképemen, meg nem is volt olyan sok variáció az utakban, keleti irányba. Viszonylag korán, fél 9-kor letáboroztam. A határátkeléssel egy órával többet mutatott az órám, tehát azért tűnt túl korainak a megállás, mert eddig ezt fél 8-nak éreztem. Egy küllőcserét beiktattam a mai programba, azért is kellett még a napfény. A sok várakozás ellenére egész jól haladtam, az aznapi 140 km-rel.
Másnap, hétfő reggel, napsütésre ébredtem. A sima útviszonyokhoz, gyorsan hozzá szoktam. Kursk volt az a város, amit még láthattam a térképemen. Be evickéltem a központban, hogy végre szerezzek térképet. Leszólítottam pár járókelőt, orosz szótárral a kezembe, de nem igazán akartak nekem segíteni. Végül egy srác lépett hozzám kérés nélkül, hogy miben segíthet. Elújságoltam neki térkép ügyi problémámat. Keresett nekem egy könyvesboltot és el is jött velem odáig. Útközben mesélte, hogy egy bicikliszervizben dolgozik, ami jelenleg zárva van, de ha kell valamit szerelni, el tud vinni oda. Arra nem volt szükségem, de a térképre annál inkább. Az első könyvesboltba bement a segítőm, s pár perc múlva már jött is ki, egy térképpel a kezében. Egy probléma volt ezzel a térképpel, hogy politikai. Egyik oldalán időzónákkal, másikon egész Földes domborzattal és fő vasútvonalakkal. Az egész orosz szakaszomból 2 nagyobb várost találtam rajta. Volgográdot és Vlagyikavkazt. Szóval nem épp erre gondoltam, térkép címszó alatt. A srác is tudta ezt. Elfutott egy másik boltba, addig várakozásra intett. Sajnos ott sem volt térkép, de egy fantasztikus ötlettel állt elő, hogy hol is tudnék beszerezni rendes térképet. Benzinkúton. Nem lomboztam le azzal, hogy az eddigi kutas próbálkozásaim kudarcba fulladtak. Ha ő is ezt ajánlja, valahol csak lesz. Kaptam még egy kis navigációt, hogy jutok ki a városból. A kifelé vezető út mentén, megálltam minden benzinkútnál. A 15. töltőállomásig nem adtam fel, de hiába. Volt ahol, sajnálták, hogy nem tudnak adni, egyes helyeken nem is értették, miért akarok én tőlük térképet venni. Szóval 15 után feladtam. Majd kérdezősködök, meg maradok a főúton, Volgográdig keleti irányt kell tartani. Nyílt területen, a főúton látni fogom, hogy arra haladok, ha közeledek, akkor meg már csak lesznek táblák is, hogy merre van, hisz nem egy kis városról beszélünk. Szélcsendben telt a napom további része, elég lakatlan vidéken. Este a fényképezőgépem jelzett, hogy ha nem töltöm fel, már nem igazán fogom használni.
Az ezt követő reggel elég problémásan indult. Nem tudom, hogy hoztam össze. Egy szántóföldön sátoroztam. Felmálháztam a bringámat és elindultam. Lassan haladtam, nagy pedálfordulattal a lágy földön. Majd egyszer csak nagy reccsenés és megállt a hátsó kerekem.
Valami oknál fogva, becsavarodott a váltóm, a küllők közé. Még csak nem is volt legnagyobb fokozatban a váltó, mert akkor lenne legközelebb a kerékhez. Valahol közép tájon volt az eset történtekor. Talán valami beleakadt, vagy a lánc szedett össze valamit, esetleg egy nagyobb föld göröncs benyomta a kerékbe?! Jó kérdés, de nincs rá válaszom. Ki hajlítottam annyira, hogy tudjam tolni a bringát. Kiértem a főútra és szépen elsétáltam az első pihenőhelyig/buszmegállóig, hogy betonos részen tudjak szerelni.
Szerencsére a küllőim túlélték a balesetet, egy se tört el, bár szép görbületet kaptak páran. Egy kerék centírozás megoldotta ezt a problémát. Maga a váltó jelentett a nagyobb gondot. Változatos, dimbes-dombos az út, amihez csomagokkal nem ártani néhány különböző áttétel. Ráadásul fogalmam sincs, milyen távolságra van a következő nagyobb város, ahol talán tudok új váltót venni. Na, de mi az a feleslegesnek tűnő plusz súly a táskámban, amit biztos, hogy nem visz magával egy túrázó sem? Egy tartalék váltó!
Több éve ott utazott a szerszámaimmal minden hova, a jobb oldali szerkezet. Néha, már-már én is feleslegesnek tartottam a szerszámok között, miért is "cipelem" állandóan. Most beteljesült a sorsa, ha nevezhetjük ezt sorsnak, kihúzott a sz@rból! Viszont, mielőtt előkerült a táskából, még a problémamegoldás kezdeti fázisát kellett letudni. Miből is áll ez?
- Először is, keresünk egy megfelelő területet, ahova félre tudunk állni, a forgalmat nem zavarva. Lehetőleg minél nagyobb, sík, száraz terület legyen.
- Üljünk le, töprengjünk egy kicsit. Közben keressük meg az eurókrémet és a kis- és/vagy nagy kanalunkat.
- Kezdjünk el enni! Közben gondolkodjunk, hogyan tudjuk megoldani a problémát és próbáljunk meg kedvet szerezni hozzá azáltal, hogy keresünk még csokit és/vagy egyéb édességet a táskánkban.
- Ha már gumicukrot, eurókrémet, mézet és mogyorós csokit eszünk egyszerre, néha egy kis almával és kenyérrel kiegészítve, a probléma nem is tűnik olyan hatalmasnak és talán már éhesek se vagyunk.
- Felkelhetünk és hozzá láthatunk a javításhoz. Ha közben megéhezünk, bármely pillanatban falatozhatunk az előbb felsoroltakból, olajos piszkos kézzel is!
Nem mondom, hogy milyen gyorsan, de felkerült a tartalék váltó. Finomhangolás, majd kerékcentírozás és ismét útra kész volt minden. Azt már most elárulom, ezzel a váltóval tekertem hazáig.
Másfél órát sem haladtam még a szervizelés után, s elkezdett esni. Legalább a váltóval nem volt probléma, nagyon jól működött. Ismét félreálltam pihenni, hátha eláll. Egy óra várakozás után tovább indultam esőben, ami kitartott a következő nagyobb városig, Voronyezsig. Jó lett volna átkelni a városon 1 órán belül, mert kezdett sötétedni. Egy gyors kajafeltöltő vásárlást beiktattam, addig teljesen elállt az eső. Ugyan lement a Nap, de legalább már szárazon haladhattam. Bizonyára rossz a genetikai kódolásom, mert egyáltalán nem vonzanak az ilyen 1 milliós lakosú városok egy biciklitúrán, főleg ha át kell vágnom rajtuk. Annyi enyhítés volt, hogy imádok este tekerni és eléggé látványos a világításom is, hogy ne üssenek el. Már csak a csillagállásokat kéne valamelyest elsajátítani és a navigálás is jobban menne. Egy autómosónál kértem segítséget buszsofőröktől, merre is kéne tovább menjek, mert gyanúsan rossz felé haladtam. Magyarázták, magyarázták, aztán valahol kijutottam az épületek közül. Nem érdekelt merre haladok, csak, hogy valahol lesátorozzak a sötétben.
Bíztam a szerda reggelben, majd a felkelő Nap, megmutatja jó úton jöttem-e ki a városból. Pechemre, olyan borulás volt reggel, hogy nem látszott merre van kelet. Frankó. Elmentem a következő benzinkútig, ott egy kamionsofőr segített ki, hogy vissza kéne forduljak és valahol jobbra menni, mert telibe délnek haladok pillanatnyilag. Szóval vissza a nagyvárosba. Minden nagyobb kereszteződés után leszólítottam autósokat, hogy jó felé haladjak.
Csak annyit tudtam, hogy Volgográd felé kell haladjak. Még jó, hogy több helyen is megálltam kérdezősködni. Ezt a csomópontot biztos elrontottam volna. Megmutatták telefonon, hogy most egy ideig a Szaratov táblákat kövessem és majd pár száz km után lesz leágazás Volgográd irányába, látni fogom.
Anna (település) előtt megálltam egy kicsit pihenni az út mellett. Egy ismerős rendszámú autós húzódott le az út másik oldalán. Honnan ismerős a rendszáma? Vannak emberek akik egy autó motorját nézik meg elsőnek, van aki a belső terét vagy a csomagtartóját, én pedig az vagyok, aki a rendszámát. Ez valahogy rögződött, mióta biciklizem. Ha elkerül valaki, főleg ha lassabban, a rendszáma határozatlan időre tárolódik az agyamban. Vannak az érdekesebbek, mikor abból a pár karakterből még rendes szó is összeáll, na azok a felejthetetlen, könnyen megjegyezhető rendszámok. __-009-FA, vagy szerbiai rendszám ami utal a magyarságra __-015-HU. A kedvencem, mikor üldöz a matek ilyenekkel, hogy: LOG-X__, vagy LN X, sokszor nagyon érdekes kombinációk is összeállnak az egymás mellett parkolókból, de ez más téma, inkább meghagyom magamnak a hülyeségemet! Azért még "egy" kedvenc a "kaka" rendszámok (KA-___-KA).
Térjünk vissza az eredeti témához. Bicikli túrázom, megállt a túloldalon egy autós, aki már egyszer elkerült engem. Egy apja-fia páros száll ki. Látták, hogy félreálltam és visszafordultak megnézni rendben vagyok-e, esetleg éhes vagyok-e, mert megvendégelnének. Kaja, persze, bármikor. Andrej és édesapja Oroszországban élnek. Autóval utazgatnak többnyire a volt Szovjetunió területén. A hátsó ülések lenyitva, így a csomagtartóval együtt az autó a szállásuk is. A srác egyetemista, az apja régen sportolt, focizott és biciklizett, de már jó ideje nem bírja sajnos a megterhelést. Azóta autóval mutatja meg a környező vidéket a fiának. Utazgatnak, van hogy több héten, hónapon át. Elég nagy ez az Oroszország. Gyorsan frissen, terülj-terülj asztalkámat varázsoltak az út mellé. Előkerült egy kis tűzifa és már főzték is nekem a teát.
Mutatták merre jártak az elmúlt pár évben. Át tanulmányoztuk az útvonalamat, amin rögtön szemet szórt neki, hogy valamiért nagy kerülőt teszek, pedig a Krím-félszigeten is mehettem volna, ők épp onnan jönnek. Elmeséltem nekik, hogy inkább kerültem a konfliktus sújtotta térségeket, az ukrán-orosz határvonal keleti, déli részét, a Krímet. Ekkor kaptam a felvilágosítást a jelenlegi helyzetről. Ők oroszként most autóztak át a Krím félszigeten, végigjöttek a határ mentén Ukrajnában, majd úgy vissza Oroszországba, ráadásul az autójukban aludtak éjszakánként. Nincs ott semmi! Néhol vonulnak a katonák a határhoz, ellenőrizni a területet. Maximum igazoltatni állítják meg az embert és ennyi, de szó sincs poénból lelövésről, meg hasonlókról. Nem boncolom tovább a dolgot. Biztos voltak, vannak ott és máshol is problémák, de akkor ott, nyugodtan és biztonságosan tudtam volna közlekedni. Ekkor már mindegy volt, hisz nem fordultam ezért vissza, de jó volt hallani, hogy ők saját tapasztalatukból nyilatkoztak nekem. Kaptam bőven útravalót is. Az apuka még biztatott, hogy kopogjak ám be a házakhoz, szállásért meg bármiért. Kedvesek az oroszok és segítenek bármi is kell. Elbúcsúztunk, haladtam tovább. Gyengült a szél, a felhőzet is szakadozni kezdett. Egy pumpás kútba is belefutottam, így lett egy szolid fürdés, lábmosás is. A fényképezőgépem teljesen lemerült, így a fényképeknek is búcsút mondhatunk 2 napra. Az egyetlen dolog amit, csak konnektorról tudok tölteni. Jól haladtam egész nap. Egy kis erdőbe fészkeltem be magam éjszakára, az egyik legjobb sátorhelyem volt, sajnos kép nem készülhetett róla, az előbb említettek miatt.
Éjszakára összedobtam egy maszek töltőt. Volt egy USB csonkom, szerencsére akadt rézdrótom is a szerszámoknál, szóval összekötöztem az összes (tölthető)batrit ami nálam volt. rákötöttem az USB csonkra és láss csodát, a fényképezőgép akkuja elkezdett tölteni. Mekkora sikerélmény volt. Reggelig szépen feltölt, a batrikat meg tudom tölteni útközben. Előző napokon már megálltam pár üzletben, hátha van USB-s töltőjük a gépemhez, de sehol se találtam.
Reggel jött aztán a fekete leves. A batrikat teljesen lenullázta a töltés, viszont a gép is csak annyit töltött, hogy bekapcsoláskor felvillant, hogy töltsem fel. Szóval, nem a kútba sz@rtunk, hanem mellé.
Eltökéltem, ma motelben alszom, akkor lesz konnektorom is, meg kicsit rendbe szedem magam. Nem épp most volt, mikor utoljára fürdőszobában tisztálkodtam. Egész nap meleg volt, sehol egy felhő. Az előző napokban jó párszor eláztam, nem kicsit, már igazán rám fért ez. Elég egyhangú, eleinte lankás, majd szinte teljesen sík úton haladtam. egész estig. Sajnos a moteles ötlet nem valósult meg, mivel egyetlen egy szállót találtam, de az nem üzemelt. *Utólag könnyen vagyok okos, de az egyik benzinkút mögött is volt egy motel, amit nem vettem észre akkor. Szóval erre az estére, ismét egy szántóföldet vettem bérbe, a rendes fürdést meg halasztottam a következő napra.
Lassan itt a hétvége. Péntek reggel korán tovább indultam. Már ébredés után se fáztam, rendes, kánikulás nyári napnak ígérkezett, s az is lett. Elég nagy forgalom jellemezte a főútvonalat, ami csak itt-ott, nem túl sűrűn, egy benzinkúttal törte meg az egyhangúságát. Említettem már milyen érdekes Oroszország? Miben tér el a megszokottól? Az, hogy térkép nélkül haladtam, könnyebben ment, mint gondoltam, mivel naponta legalább háromszor igazoltattak a rendőrök. Komolyan. Volt 5 alkalom is néha, de 3 alá nem csökkent. Ebből a legritkább az volt, ha csak úgy kiálltak autóval valahova és leintettek. Többnyire, kis épületek voltak kiépítve az út mentés, és külön jelzőtábla is figyelmeztetett, hogy ellenőrző pont következik. Itt szinte mindenkit megállítottak és igazoltattak. Kérdezgették hova megyek, átlapozták az útlevelem, néha a csomagjaimba is belenéztek. Eleinte érdekes volt. Az első 10 alkalomig számoltam. Mikor 2-3 nap alatt már simán begyűjtöttem a 10 igazoltatást, annyira nem is volt érdekes. Volt ahol kicsit kötözködtek is velem, de persze mindig tovább engedtek. Így minden alkalommal útbaigazítást is kértem, sőt, néhol meg se állítottak, önként parkoltam félre, hogy navigáljanak el.
Sok helyen szélesítik az utat, nem elégednek meg 2 sávval, 4-et akarnak, és a simaságot se felejtik el. Volt alkalmam megnézni a rétegeket közelről, az alapozástól indulva. Mit is mondjak róla. Olyan vastag az út az alapozástól, a végső aszfalt rétegig, hogy a felénk levő utak csak papír lapok ehhez képest. Ebéd időben sehol egy étterem, pedig betértem volna, hogy a fényképezőgépemet is feltöltsem. Fogyóban volt a vízkészletem. 50-80-100 kilométerenként vannak benzinkutak, sokszor azok már nem működőképesek, szóval egy kánikulás napon, bizony oda kell figyelni a vízfogyasztásra, főleg, hogy képes vagyok 15 litert is meginni egy nap, ha reggeltől estig tekerek. Szerencsére mindig tudtam időben víz utánpótlást szerezni. Konkrétan ekkor egy mentőautót mostak egy rozoga kerítésen belül az út mellett. Bekiabáltam, hátha kaphatok egy tankolást. Intettek is, hogy egy helyen a rácsok között beférek, menjek csak. Szép, lankás tájon haladtam késő délutánig, míg nem egy MOTEL feliratot pillantottam meg. Ezt már nem hagytam itt, megálltam. Bár elég drága volt a költségvetésemhez mérten, de maradtam 1500 rubelért (~21 euró) éjszakára.
Szeretek sátorban, a szabadban aludni, sokszor csak sátor nélkül hálózsákban, de azért egy ekkora ágy 19 nap után, elég jól esett. Ennyi pénzért volt klímám is, TV, frizsider, na meg meleg víz. A portás néni is nagyon kedves volt. Felpakoltam a táskáimat, a biciklimet meg csak az épület előtt a parkoló autók mellett hagytam. Egyszer csak kopogtat. Mutatja hogy mennyek vele a "transzporteremhez". Ebből már kapcsoltam, hogy biztos rossz helyen hagytam a biciklit lezárva és arrébb kéne vinni. Nem egész erről volt szó. Az épület aljában volt egy autószerviz, ami elég nagy belső térrel rendelkezett és azt este bezárják. Szóval azért hívott le, hogy vigyem csak be oda a járművemet, ott biztonságban lesz, reggel korán kinyitják, utána bármikor bemehetek érte.
Talán az ágynak köszönhető vagy, hogy fürödtem kb. 5 alkalommal is, ha már fizettem érte, másnap reggel meghúztam az alvást 8 óráig és csak 9-kor indultam útnak, friss lendülettel. A fényképezőgépemet csurig töltöttem, jó ideig nem lesz vele gondom. A ruháimat kimostam, a klímának hála minden meg is száradt. Este még a hajamat is levágtam. Szinte furcsán tiszta voltam. Első kis kitérőm egy bolthoz vezetett, hogy bevásároljak, mivel az országút mentén boltok nem voltak. Még délelőtt Volgográd széléhez értem, s szép lassan megindultam a város gyomrába. Régebben elég film őrült voltam. Sok filmet néztem, az "Ellenség a kapuknál" is köztük volt, ami történetesen Sztálingrádban, a mai Volgográdban játszódott elbeszélése szerint. A főhős egy, a valóságban is híres mesterlövésszé nőtte ki magát a sztoriban, ami elég nagy hatással volt, az itt lejátszódó csatára. Nem spoilerezem el, aki kíváncsi rá, nézze meg a filmet. Hölgyek, a fiatal Jude Law a férfi főszereplő. Urak, Rachel Weisz pedig a női főszereplő. Nekem tetszett a film, ezért is akartam bemenni a központig, hogy körbenézzek, bizonyára vannak emlékművek, szobrok a történtekről. De...
Az a helyzet, hogy szoktak lenni, ritkán, néha napján jó ötleteim, s akadnak kevésbé jók. A menjünk be az Auchan bevásárlóközpontba, mert gyorsan fogy a vizünk, meg az előző kisboltban, nem tudtunk mindent beszerezni, inkább az utóbbinak felelt meg.
Bementem, tankoltam vizet a mosdóban, majd még egy tankolós kör, így teljes lett a vízkészletem. Utána még visszamentem, hogy vegyek pár dolgot. Vesztemre megláttam, hogy valami neves svájci eurókrém, ami kb. Nutella áron lenne, 60%-kal olcsóbb mint máskor. Rögvest le is vettem két üveggel a polcról, hogy majd megkóstolom kinn, ha legalább Nutella szinten van, akkor veszek még kettőt. A pénztárnál ért véget a tündérmese. Nem váltottam át túl sok készpénzt, szóval inkább kártyával fizettem, de csak fizetés után láttam meg mennyit is. Teljes áron vettem az eurókrémeket. Azonnal reklamáltam. Kiderült, az akciós tábla csak kinn maradt, már nem érvényes. Hurrá. Persze gond nélkül visszakaphatnám azonnal az árát, ha nem bankkártyával fizettem volna. Így az üzletvezetővel kéne lebeszéljem a dolgot, aki 1 órán belül visszaér... Aha, köszi! A teljes árú eurókrémekkel, magamra mérgesen léptem ki a boltból. Ezután semmi kedvem nem volt nagyvárosi bolyongáshoz. Fogtam magam és mentem tovább a tranzit útvonalon, a városközpontot kikerülve, a kamionokkal.
Ez egy 3+3 sávos út, ahol nem szívesen kapna defektet senki. Ahogy mérgesen haladtam egy lejtős részen elég gyorsan, egy hófehér Audit pillantottam meg, amint vesztegel az útszélén. Két nagyon csinos hölgy próbálkozott kerékcserével. Nem ez a combtőtől bokáig szétszaggatott farmerben, még csak nem is p.csa nadrágban. Kellőképpen visszafogott, de nagyon elegáns, szemet gyönyörködtető öltözékben. Nem volt sok idő gondolkodni, de nem is kellett. Volgográd visszaadja a jókedvemet az eurókrémes eset után, én leszek a legboldogabb, ha a két csajszinak kicserélhetem a kerekét. Ha netán utána még a nyakamba is ugranak örömükben, az már a hab a tortán. Ki is tettem már a kezem, hogy lekanyarodok jobbra, amikor is egy taxi suhant el mellettem, hirtelen fékezett, majd bevágott elém és az Audinál állt meg. Egy korombeli srác szállt ki, s nagy vigyorogva már állt is a hölgyek rendelkezésére. Hogy vitte volna el az a sárga, 1.6-os Dacia Loganja a következő benzinkútig, hát ellopta az ötletemet. Szóval kéz vissza és száguldottam tovább. Valahogy semmi se akart összejönni. Kijutottam a városból. Még megállítottak egy igazoltatásra, majd nekivágtam a csupasz pusztának. Személyforgalom ugyan megfogyott, de elég nagy teherforgalom közlekedett az úton. A fák, bokrok elfogytak lassan. Az utolsó kis bozótosnál táboroztam le.
 |
| Minden történetet azért nem írok le! Hallgass meg élőben, hogy az itt kihagyott sztorikat is megtudd. Legközelebb Zentán, az Alkotóházban (Bolyai Gimi udvarában), 2020. március 27-én, pénteken 18:00-tól! A tavasz folyamán még várható élménybeszámoló helyszíne Kishegyes. |
 |
| Erre felé, a motorizált juhász a menő! |
Vasárnap reggel. Három hete úton. Kánikula már reggel. A "semmibe" haladok. Minden elfogyott. Van hogy tényleg még fákat is csak nagyon távol látok, vagy egyáltalán semmit, csak a megsárgult legelőket. *Miután hazaértem Google térképen megnéztem a helyet. Sok felé mutat kék foltokat, azaz vizet. A valóság az, hogy sehol semmi víz. Kiszáradt patak, tó medrek. A víz szerzés egyre nehézkesebb. benzinkutak is csak elvétve, 3-4 óránként. Egyetlen egy tavacskát találok az út mentén, mindenki ott fürdik. Én is csatlakozom.
Odajönnek páran, mikor már szárítkozom. Érdeklődnek az utamról. "Beszélgetünk". Vannak fenn kamionok a parkolóban. A sofőrök is előbukkannak. Mintha ismernének lépnek közelebb. Én megyek Grúziába nem? Hát izé, de, igen! Ők hallottak rólam a rádióban, hogy valami hosszú bicikli megy itt ezen az úton Grúzia felé. Így lettek nagy haverjaim, az itt közlekedő kamionosok. Mondták az út nevét, de nem értettem. Én csak "senki földjének" hívtam, mert 500 km (ha nem több) hosszan, majdnem csak félúton volt egy nagyobb település és ennyi. Még benzinkút is csak 1-2 akadt a távon. Mellette meg nagy kánikula és erős szél, ami nem könnyített a helyzeten.
Másnap megérkeztem Elisztába, az előbb említett városba. Bementem egy boltba. Rögtön szembe jött a vízhiány. Egy Coca Cola bőven 300 dinár, a benzin literje ugyan sok helyen még 80 dinár sincs, de a víz drágább! Minden drága, amibe víz kell, vagy legalább is drágább, mint eddig. A város szélén megálltam egy benzinkútnál megkérdezni jó irányba haladok-e és hogy kérjek vizet. Segítettek persze, de víz csak pénzért van. Nincs csap a kúton. Itt kerekedtek ki a szemeim. Van pár víztartályuk abba hozza kamion a vizet és ennyi. De az távol nem ivóvíz. Benn a kis üzlet helységben, van nagy választék 5 literes vizekben. Nagyobb a víz választék, mint minden egyéb termék. Boltba se lett volna olcsó a víz, hát még itt. Kénytelen voltam 5 liter vizet venni pénzért egy kisboltban. Pár perc múlva, viszont megpillantottam az egyetlen kutat, forrást a közelben. Épp csak csepegett.
Az alig csepegő kutacska vize, ugyan nem felelt meg valami előírásnak, meg gond volt a kémiai összetételével, ennyit tudtam kihámozni a szövegből, de 5 litert feltankoltam, más nem, megforralás után iszom meg, egy pici utóíze volt, de semmi vészes, még élek. Szerencsémre, valaki ott hagyott egy 5 literes palackot, ami már tele volt csepegve, így kicseréltem az én üres palackomra amit vettem. Nem, nem ittam meg öt litert pár perc alatt, csak átöntöttem a saját butykosaimba.
Feljebb a tevés képen látható, hogy errefelé még a tipikus oroszok is megtévesztőek, nem épp úgy néznek ki, mint az eddigi tipikus oroszok. Gondolom az ország is tudja, hogy nincs ezen a körzeten semmi. Se olaj, se víz, ami a nagyobb gond. Ezért ide telepítik be a közel keletről érkezőket. Nem, ennek nem néztem utána, csak pár nap alatt a sok "egyforma" arcból következtettem. Javítson ki nyugodtan az, aki többet tud a terület etnikai összetételének okáról. Egyik reggel megállítottak a rendőrök igazoltatni, majd délután is és konkrétan azt hittem, ugyanaz a személy igazoltat.
Eliszta után, ismét folytatódott a "senki földje". Csak az égbolt és a villanykarók. Na meg a nagy szél. Ugyan kicsit enyhítette a hőmérsékletet, de eléggé visszafogott a haladásban. Előző este volt egy kis eső, amitől vizes volt még reggel a sátram és úgy csomagoltam el. Most itt a szélben, közvetlen az út mellett nekiálltam szárítani. Csak kapaszkodni kellett bele, csak úgy tépte a szél. Egy autós meg is állt megkérdezni, hogy rendben vagyok-e, mert látta, hogy kicsit szét vannak rakva a csomagjaim, nem tán elütöttek. Mutattam neki, hogy csak sátrat szárítok, de jól esett, hogy ennyire figyelt rám.
Sátorhely keresés nem okozott gondot. Csak megindultam a szántóföldek között, mentem egy darabig befelé, majd megálltam és sátrat vertem.
 |
| Shrek és gazdája. Vele veséztem ki jobban a víz témát, hogy akkor, hogy is van ez, hogy kamionokkal hozzák a vizet. Egyébként Shrek nagyon kedves kutyus, csak épp a derekamig ér, meg van olyan súlyban, mint én. Ha nem fütyül, meg integet a gazdi, hogy álljak meg, a kutya láttán inkább tempóztam volna egyet. |
Hogy a lustábbak (akár csak Én) is végig olvassák, most ráhagyom, mert túl hosszú lesz. Kissé túl részleteztem a határátkelést, de van amit így se említettem. Egy-két sztoriért, nyugodtan állíts meg ha meglátsz útközben valahol!
Eddig megtett táv: 3602,92 km / 22 nap. Műszaki problémák: 2 küllőtörés, 1 hátsó váltó törés.
