Van egy szerb útlevelem. Van benne egy magyar név. Az én nevem, "Vörös Tamás". Így, ékes magyar betűkkel. Tartozik még hozzá egy fénykép, amelyen 14 éves vagyok. Azt most nem részletezem miért ez a kép van benne, valahol az első rész körül részleteztem. (Vagy nem?!)
Tehát ezzel az útlevéllel szeltem a kilométereket, mikor is megérkeztem a grúz-török határátkelő török oldalához. Egy "kis" várakozást követően, sorra kerültem ellenőrzésre, beléptetésre. Erről még olvashatunk az előző bejegyzésemben. Az ahhoz vezető link, az írás alján elérhető, de az ügyesek könnyedén meg tudják keresni itt a blogarchívumban jobb oldalon.
Az útlevelemet átadtam, pillanatnyilag három személy "vizsgálódik" velem szemben, valami nincs rendben. Vegyem le a sisakot. Itt már sejtettem a probléma okát, a fénykép. Ki tudja, talán már az orosz határon is a fénykép miatt hallgattak ki!? "Picture, small problem"- már tudatták is velem, hogy jól sejtettem. Előszedtem én a bociszemeket és az "ázott kutya, akit veri a sors minden bajjal" kinézetet, hogy átengedjenek. Rövid egyezkedés után, élő szavazást bonyolítottak le a szemem láttára. Hárman voltak, tehát még a döntetlen veszélye sem állt fenn. Végül is 2 az 1 ellenében, úgy gondolta én vagyok a képen, így megkaptam a belépési pecsétemet, bár az ellene "szavazó" nem helyeselte teljesen. Nem igazán akarta elhinni, hogy én vagyok a képen. Nem is tudom mi lett volna, ha ellenkező arányban döntenek. Talán még mindig ott lennék, hajat növesztve, hogy jobban hasonlítsak, a 10 évvel ezelőtti arcképemre!?
Nem sokat vacilláltam a kérdés átgondolásán, gyorsan tovább indultam, nehogy meggondolják magukat. Még egy megálló a vámos kisasszonynál, akit csak az útvonalam érdekelt és már bebocsátást is nyertem az országba.
Ez idő alatt, elég jól besötétedett. Szakadék, sziklák, tenger jobb oldalon, sziklafal bal oldalon és egy 2x2 sávos úton haladok. Remek, itt se lelek egyhamar sátorhelyre. Az első nagyobb bozótosnál találtam egy kis helyet, ahova befért volna a biciklim meg a hálózsákom, de 1 méterre volt az út szélétől. Egy szemfülesebb autós simám kiszúrhat, meg közel vagyok a határvonalhoz is. Kicsit elkeseredve, de tovább mentem, majdcsak lesz valami, vagy valahol egy strand. Lassan haladtam, jobb kezemben a tartalék lámpámmal világítottam fel, s alá az út szélén, hátha felbukkan egy sátornyi eldugottabb tisztás. Egyszer csak, egy nagyobb csoport fehér lámpa kezdett villogni jobbról, mikor egy elég széles, sík rész bukkant fel az út mellett, a tenger felől. Egy kis étteremnél lehetett bekanyarodni. Megálltam megnézni mi lehet az. Egy csoport biciklis táborozott le a tisztáson. Ők jeleztek nekem, mikor észrevették, hogy egy biciklis közeledik. Láttam vagy 8-10 sátrat, rögvest kérdezgettem is őket, hogy ezt itt szabad? Maradhatnék én is? Jött is a válasz, hogy persze, maradjak csak, ezért villogtak rám. Azt meg, hogy szabad-e itt táborozni, vad kempingezni, egyszerűen megválaszolták. Ez itt Törökország! Nem is kellett faggatnom őket tovább, mivel törökök voltak és többször is elmondták, hogy nyíltan sátrat verhetek kb. bárhol az országukban. Ezzel leegyszerűsödött, hogy hol keressek majd az elkövetkező napokban sátorhelyet. Bárhol!
Tábortűz, teázás, "beszélgetés" volt az esti program. Kaptam a csoporttól egy névjegykártyát is, hogy ha Ankara felé problémám lenne, hívjam őket és segítenek. Ebből már sejthet, ők Ankarából tekertek és Grúziába tartottak.
Reggel nagyjából egyszerre ébredeztünk. Szeles, borongós idő volt, de hidegnek semmiképp nem mondanám, így a tengerparton. Gyorsan összecsomagoltam, közben megreggeliztem. A képen látszik is, 10 fő alkotta az ankarai csapatot, vegyes korosztállyal. Ennyi ember egy több napos úton úgy, hogy nincs kísérő autó, ezért mindenki gondoskodik a saját csomagjairól, eléggé feladja a leckét. Na nem nekem, nekik. Aki már túrázott így, netán nem is egyedül, az tudhatja, minél több ember, annál több probléma lehetőség, annál több megálló, annál több igény. Teljes egyetértésről ne is papoljon nekem senki, olyan nincs, nem létezik. Ha egy öt fős csapat egy hétig túrázik együtt és azt állítják, hogy mindig mindenben egyetértettek a túra alatt, mindenki ugyanazokon a helyeken akart megállni, egy időben akartak vécézni és így tovább, akkor ők bizony hazudnak. Minden tiszteletem a csapat összetartó "főnökének", nem kis fába vágta a fejszéjét ezzel az úttal. Volt alkalmam megfigyelni, hogyan pakolták el a sátrakat, csomagokat. Néhányan eléggé megszenvedtek a sátor helytakarékos összehajtogatásával, szinte már rossz volt nézni, pedig elvileg már a sokadik sátorbontása kellett legyen. Mire oda léptem volna segíteni, beelőztek a többiek. Én jól megreggeliztem mire a "táborlakók" bevonultak a zárt étteremhez, hogy ők ott kajáljanak meg. Egy kis búcsúzásra, fényképre odagurultam még hozzájuk, majd útnak eredtem.
A hőmérséklet emelkedése, nem is órák, inkább percek kérdése volt. Már a kora délelőtti órákban bőven elérte a 30 fokot, délutánra kezdett az elviselhetetlen felé közelíteni. A szélnek hála, kellemesebb érzés volt tekerés közben mit egy helyben állva. Gondoljunk csak bele, még csak a Nap sem sütött rendesen át a felhőzeten. Még mi lett volna akkor. Na meg a szél nélkül.
Először is egy pénzváltót akartam találni, hogy török készpénz is lapuljon nálam. A térképemről tudtam, több napon át látni fogom a tengerpartot és nagyobbnál nagyobb településeken haladok majd keresztül, "hurrá". A pénzváltóhoz végül is elég jól elnavigáltak a helyiek, másképp meg se talltam volna Rize városban. Miután készpénzügyileg stabilizálódtam, bevásároltam. Már a sátrazásnál megkedveltem a törököket, ezzel a "bárhol sátorozhatsz" hozzáállással, de mikor a boltban megláttam, hogy még a Nutella is olcsó náluk, a szívemig hatoltak. Mivel minden sarkon mogyorót és egyéb dióféléket árulnak, összeállt a kép. Amibe mogyoró kell, az itt olcsó lesz. A 850 grammnyi Nutellából a legdrágább is épp, hogy 400 dinárra jött ki, ami elég baráti, maradjunk annyiban.
Meleg volt egész nap. Elég korán letáboroztam, találtam egy eléggé kihalt strandot. Végre fürödni akartam a Fekete-tengerben. Mekkora átverés már, nem is fekete! Az egész strandon nem voltak lenn tízen. Körbenéztem és egy bezárt konténer lakhoz pakoltam le, majd csobbantam. Szemétből nincs hiány. A víz is szemetes, a strand is. Többnyire sziklás a törökök tengerpartja és még ezt a kevés helyet sem tisztítják rendesen, sajnos.
Sátor helyett, néha jól jönnek a helyi tereptárgyak. Egy stabil asztal, egy pad, és a ponyvám tökéletes éjszakai lakóhely. A lyukasnak vélt matracomat is megmártottam a tengerben, végre megbizonyosodtam, nem a szeleppel van baj. Apró lyukak sokasága "tátong" az alsó részén. Megpróbálkoztam egy ragasztással. Volt nálam pillanatragasztó, illetve egy nagyobb tubus, valami "mindent is" forgó erős ragasztó. Végül is másnap reggelre, augusztus elsejére derült ki, melyik az egyetlen anyag amire nem jó ez a ragasztó. Persze, hogy a matrac csúszásgátló, kopásbiztos anyaga. Ugyanúgy, szépen lassan továbbra is leeresztett a fekvő alkalmatosságom. Két opciót láttam magam előtt. Vagy veszek másikat, vagy nem.
A homokból nehézkesen, de kiküzdöttem magam csomagokkal együtt. A főútvonalon folytattam az utazást. Néhol próbálkoznak a bicikliutakkal. Már mutatom is miért csak próbálkoznak. A fent látható szép kék színű útra én is ráhajtottam, bár ne tettem volna. 2-3 km után véget is ért, de nem is az volt a probléma, hogy vége, inkább az, hogyan lett vége.
Köszi! Persze, majd átugratok a szalagkorláton. Inkább maradtam volna kinn a soksávos úton. Késő bánat. Kereshettem átjárót az útra, mivel visszafordulni nem volt kedvem.A nap vége felé, már igencsak kezdett kiürülni a testem energiakészlete. Mire megálltam volna enni, egy táblára kaptam fel a fejem. 5 km múlva étterem. Majd eszek ott, legalább kipróbálok valami itteni a kaját. Utólag már tudom, sokkal jobb lett volna a táskámból előkapni valamit az út szélében.
Már nagyon éhes voltam mire megérkeztem az étteremhez. Szinte bármit le tudtam volna gyömöszölni a torkomon. Olyan, kicsit úrias hely volt. Nyakkendős pincér meg minden. Erre jön a nagy túrázó, még leülni se akar, csak bámulja a falon lévő képeket a kajákról. A pincér ott ácsorgott mellettem, alig várta már, hogy leüljek. Én meg csak néztem a képeket, hogy az alapján válasszak, az étlap úgyse mond sokat képek nélkül. Köfte. Olyat kérek, mutattam a pincérnek. Jó, jó, csak üljek már le egy asztalhoz, szinte sugallta a nézése.
Gyorsan meg is kaptam a forró köftémet. Mellé sok kenyeret, sült krumplit, rizst, meg egy kis sült paprikát, amolyan díszítésként a tányér szélére. Nem sokat gondolkodtam, mindent elpusztítottam amit a tányéron találtam, még azt a kis díszítést is. Desszertet is fogyasztottam volna, de sajnos semmi édességgel nem tudtak szolgálni, érdekes, érdekes. Szinte jóllaktam. Fizettem és elindultam, bár még egy kis eurókrémmel megkoronáztam az étkezést. Az első fél óra tekerés után, kissé furcsán kezdett viselkedni a gyomrom. Kavargott, korgott, morgott, pedig nemrég ettem. Lakott terület, egymás után, egymás hegyén hátán. Nagyvárosok, éjszaka. Ismét rám sötétedett. Egy városi parkon kívül nem sok lehetőség tárult elém a sátrazásra. Egyre csak gyengültem, éreztem, gond lesz még a gyomrommal. Végül sötétben, de találtam az út mellett egy nagyon meredek kis ösvényt, le a sziklás partra egy rozoga viskóhoz. A biciklimet alig tudtam levinni üresen, majd egyesével a csomagokat. Természetesen először lesétáltam megnézni, van-e ott valaki. A kis épületet zárva találtam, hely meg nem sok volt lenn, csak pár négyzetméter a bódé előtt, utána meg már a hatalmas sziklák.
 |
| Azért olyan vakum nincs, hogy ilyen világost teremtsek. A kép másnap, péntek reggel készült. |
Miután a csomagokat, biciklit, utánfutót, mindent lehordtam, alig vártam, hogy végre fekvő helyzetbe kerüljek. A sátor nem igazán fért volna el, nem is akartam még azzal is bajlódni. Gyorsan kiterítettem a matracomat, ami ugye ereszt, meg a hálózsákomat és már feküdtem is. Így jobb lett, a gyomrom is kezdett lenyugodni. Mi történhet ilyenkor? Alig feküdtem negyed órája, mikor egy apró fényforrás közeledett felém, az ösvény tetejéről. Ennyit arról, hogy senki nem tudja, hogy itt vagyok. 2 srác köszönt nekem, pár üveg sörrel a kezükben. Gyorsan előkaptam a bűvös kérdést: "Problem?". Már mutatták is, ők csak iszogatnak ott lenn a sziklákon. Mivel elég rosszul voltam, nem igazán érdekeltek ők se, meg igazán semmi, befelé fordultam és pár perc alatt elaludtam.
Nem mondhatom biztosra, de valószínűleg az éttermi kalandom okozta a gondokat. Mivel előtte semmi bajom nem volt, majd betértem enni. Forrón befaltam mindent, mert elkövettem azt a nagy hibát, hogy kiéheztettem magam. Soha nem szoktam megvárni, hogy teljesen lenullázzam az energiámat, teljesen eléhezzek. Most, valahogy mégis ez történt. Befaltam a sok köftét, ami itt többnyire birkahúsból készült, ami még önmagában nem lenne probléma, de.... A köfte egy húspogácsa, vagy nevezzük egy vastagabb pljeskavicának, csak kisebb átmérővel. A Vastagságából mi adódik? Nem sül át teljesen. Tehát megettem ezt a félig nyers, forró darált hús "pogácsát" és meg is lett az eredménye.
Végig aludtam reggelig, sörözős cimborák sem bántottak. Az ébredés utáni pillanatokban már érezhető volt, hogy ma nehéz dolgom lesz, teljesen erőtlen vagyok. Az első vécézésem is inkább hasmenés volt. A meredek kis ösvényen, alig tudtam felmenni, nem hogy a csomagokat felvinni. Miután sikerült a szerelvényemet startra készre felpakolni, még leültem félórára pihenni. Ezt követte 15-20 perc tekerés, majd egy padnál megálltam pihenni, lefeküdtem. A nap folyamán többször is megálltam fürödni a tengerbe hosszabb időkre. Valahogy a vízben egész jól elvoltam, de amint a szárazföldön sétálni vagy tekerni kellett, máris rosszabbul éreztem magam. A hasmenésről ne is beszüljünk, mikor 20 percenként bokrot, WC-t kellett keressek. Volt nálam láz és fájdalom csillapító, illetve hasmenés ellen "Loperamid". Ez volt a nagyszabású gyógyszerkészletem. Viszont nagyon rég nem jártam orvosnál, több éve. Ebből kifolyólag gyógyszert se szedek, sőt még csak C-vitamint, vagy bármi egyebet se. Szerintem ezért nem használt a Loperamid se. Nem ismerte fel a szervezetem, hogy ezzel most mi a francot kéne kezdjen. 12 darabot vettem be fél nap alatt, utána feladtam. Minek pazarolni, ha ugyanúgy "f.sok" továbbra is. A legjobban azt bántam, hogy 1 napja vásároltam be, nagyobb mennyiségben túró, paradicsom, sajt, jogurt, és még jó néhány romlandó étel lapult a táskámban, ami maximum 2 némely három napig áll el nálam. Igen, viccen kívül, a nyári melegben, a vastag ponyvás anyagú táskákban, például a gyümölcsjogurt napig is elállt.
A hasmenés, gyomorfájás ellenére szűk 100 kilométer összegyűlt erre a napra és még egy jó kis tengerparti sátorhelyet is találtam éjszakára. Egyben nem tudtam levinni minden felszerelésem, ezért előre vittem a két nagyobb táskámat, majd ezután mentem vissza a bringáért. Egy kis bozótoson kellett átvágni, egy omladozó épület udvarán, hogy elérjem ezt a kis partszakaszt. Mire a biciklivel is visszaértem, már egy férfi vizsgálódott, hogy kerülhettek oda a táskák. Kicsit begyorsultam, s már messziről kiabáltam, hogy ott vagyok ám, csak nyúljon hozzá, már repítem is neki az ásómat!
Egy kamionsofőr volt, aki fenn parkolt, ahol korábban én is megálltam a biciklimmel. Rögtön leesett neki, hogy itt akarok tábort verni. Azért bemagyaráztam neki, hogy csak fürödni akarok, nehogy később visszajöjjön. Nem volt túl hihető mese, mert még egy tábla is volt láthatáron belül, hogy itt tilos fürödni, mert veszélyes a hullámzás, könnyedén egy szikladarabnak vág, illetve, hirtelen mélyült a víz.
A legutóbbi fénykép, már másnap reggel készült, augusztus 3-nál járunk, szombat van. Sajnos a régebbi romlandó kajáim egy része már a kukában landol. Kekszen élek, ami valljuk be, nem sok energiával kecsegtet biciklizéshez. Csak sima száraz sarkos keksz. Egy kis kenyér, na meg víz. Kísérletezgettem kólával, szénsavmentes gyümölcslével, gyümölccsel, teával és még sok mindennel hatástalanul. Sokszor megálltam pihenni, a nagy hőségben, néhány fagyit azért bekockáztattam és apró mennyiségű "normális" kaját is, hátha nem jön ki rögtön. Forróság volt, félmeztelen tekertem, mikor is egy bácsika intett le az út mellett. Érdeklődött milyennek látom Törökországot, meg honnan jöttem. Kis beszélgetés után, jó nagyokat csapott meztelen, izzadt vállamra, ezzel jó utat kívánva. A későbbiekben ismét egy idősebb bácsikával hozott össze a sors. Traktorral zakatolt előttem, tűrhető 20-22 km/órával. Mentem is egy darabon utána, mikor is hirtelen leesett hátulról a toplingja, ami nem volt bebiztosítva. Azért volt jókora követési távolságom, nem okozott gondot, hogy hirtelen megálljak. Felkaptam, s már vittem is utána. Meghallotta a csattanást mikor leesett, pár méterrel előrébb állt félre. A kezébe nyújtottam, tőle is kaptam egy váll veregetést és köszönetképp egy behűtött ásványvizet.
Nem részletezem, hányszor álltam meg hasmenés miatt napközben, maradjunk annyiban, hogy sokszor. Végül is az állapotomhoz képest nagyon jól haladtam, elértem Samsunt. Itt fogom majd elhagyni a tengerpartot és az ország középső tájegységén tovább haladok Isztambul irányába, a hegyvidéken. Hatalmas városról beszélünk. Egy nagy áruházat is sikerült találnom, benn sportfelszereléssel bővelkedő üzlettel. Bementem megnézi milyen árban mozognak a derékaljak, matracok. Olyan 60 euró körül tudtam volna hasonló terméket venni, mint amit sikeresen kilyukasztottam, de eléggé sajnáltam rá a pénzt, inkább maradtam a lyukasnál. A szőlő egész jól bevált a száraz keksz mellé, így ezeket még beszereztem, ha már úgyis megálltam, meg addig is tudtam benn hűsölni.
Átkeltem a városon, volt park, bicikliút, egész tűrhető volt ez a "nagyvárososdi". Majd én is tudtam, hogy egy hosszú emelkedő vár ám, egész pontosan 22 km-en át, emelkedés lesz. Eddig a tengerparton voltam 5-10 méteres magasságban, tudtam , hogy előbb vagy utóbb muszáj lesz mászni.
Az emelkedőn felfelé araszolgatva, egész jól kezdtem lenni, hasmenés se zaklatott olyan sűrűséggel mint eddig. Itt jött az újabb hiba a számításokban. Túl hamar örültem. Több helyen is láttam már kamion mérő állomásokat az országban, ahol a tömegüket ellenőrzik, hogy közlekedhetnek-e az adott úton. Egy ilyen ellenőrző ponthoz hívtak be teázás címszóval az ott dolgozók. Kezdett lassan sötétedni. A mászás nagyon fárasztó volt. Elfogadtam a meghívást. Rögvest lett, terülj, terülj asztalkám is a tea mellé. Ha érdekel itt milyen teát kaptam, élőben kell egyszer meghallgass, az egy olyan történet, amit nem lehet teljes szenvedéllyel átadni írásban. Ha már behívtak és egész jól éreztem már magam, a kaját is elfogadtam. Paradicsom, túró, ez ilyen alapvető élelem ha a törököknél valakit vendégül látnak. mellé kenyér, uborka, talán volt valami hús féle is, már meg nem mondom, de azt tudom, hogy volt görögdinnye. Többször is mondták, mutatták, fogyasszak el mindent. Úgy is tettem. Szépen rám sötétedett, de tudtam alig pár km van csak a tető pontig. Fél óra alatt fel is értem, majd gurultam pár percet, mert a "csúcson" éttermek, kaszinók(?) voltak, ott igen nehézkes lett volna sátorozni. Ahogy a fényeket elhagytam, már találtam is sátrazásra alkalmas részt, az aszfalttól nem túl messze, de tűrhető bozótos takarásban.
Este, már nem is volt hasmenésre utaló tünetem, na de reggel így indult a nap. Kár volt azt a tea meghívást megejteni mikor már kezdtem jobban lenni. A korábbi romlandó kajáimat már kiürítettem a táskáimból, már csak száraz koszt volt nálam, eurókrém, meg kolbász, amik nem romlanak meg, bár szinte csak kekszet ettem, elvétve egy kis zöldséget, gyümölcsöt.
A további út elég lankásnak bizonyult. Fel, le. Fel, le, majd ismét. Síkságra ne számítson, aki erre jár. Délelőtt nagyon meleg volt, majd megérkezett a vihar. Pár órát ücsörögtem egy buszmegállóban, sima kukoricapelyhet fogyasztva. Már szemlátomást fogytam pár kilót, a combjaim elkezdtek vékonyodni. Tekerés szempontjából, ezen a napon "csak" 84 km-t tettem meg. Erős gyomorgörcsökkel, elég korán sátrat vertem egy tarlón.
Elérkezett a hétfő, augusztus 5-e. Későn keltem, bár még csak takarásban se voltam. "Hígan" kezdődött a napom. Az első fél óra után, máris megálltam, egy gyomorpihentetésre. Konkrétan kifeküdtem az út mellé, napsütésben, egy beton lehajtóra. A tovább haladás se tartott sokáig. 35 nap és 5400 kilométer után, jött az első defektem. Az utánfutóm gumiját átszúrta egy vékony szög. Megálltam hát ismét pihenni, gumit cserélni. Közben főztem egy tészta levest, kevés fűszerrel. Egész jól felkapcsolt a pihenő plusz leves kombináció. A következő kisboltnál vettem még kekszet, de több gyümölccsel is feltankoltam, most már jó lenne enni is valamit, hogy tudjak is biciklizni.
Nagyon keveset haladtam, alig voltam még 30 megtett kilométernél, mikor megérkeztem Osmancikba, ami egy kisváros Törökország északi részének közepén. Már rögtön a városka elején meghívtak egy kis étterembe. Kaptam jeges teát és egy melegszendvicset. Még egy török zászlós hűtőmágnessel is megajándékoztak, amit a fém háromszögtáblámra tettek mielőtt tovább indultam, de sajnos valahol elszórtam. A pihenő után, csak 5 perccet kellett haladjak, ismételten meghívtak egy teázóba. Már ugyan nem kínzott eszeveszett hasmenés, de nem kockáztattam, megtanultam a rendet, csak a teát fogadtam el, enni inkább semmit. Az előző helyen elég volt a melegszendvics.
Ezen a napon töltöttem legkevesebb időt nyeregben. Összesen 89 kilométert haladtam, ami szintén a gyengébb napokhoz áll közel, de például a grúziai templomhoz való felmászásnál volt egy 83-as napom, mondjuk akkor sok időbe telt, azt a távot megtenni, ellenben ma. Ezt a 89 km-t, 4 óra és 46 per alatt tettem meg.
A vörös szikla mellett éjszakáztam. Elérkezett a kedd reggel, amikor már normálisan tudtam reggelizni. Bár 20 km után már pihenőt kellett tartsak, biztató volt a helyzet. Forróság volt egész nap és dombos, emelkedős útszakaszok. Nem egy sűrűn lakott vidék, meg kell gondolni, mikor álljon meg az ember egy boltnál, ki tudja mikor lesz a következő. Az árak is eléggé kezdtek felfelé ívelni, ahogy haladtam nyugatra. Ehhez képest, megálltam vízért egy büfénél, mielőtt táborhely keresésbe kezdtem és sikerült a főnök rábeszéljen, hogy próbáljak ki valami helyi kaját. Reménykedtem benne, hogy legalább majd ingyen fogyasztok, de ebben tévedtem. Ugyan teát kaptam ingyen, de a kaját ki kellett fizessem.
Nem mondhatom biztosra, de valószínűleg az éttermi kalandom okozta a gondokat. Mivel előtte semmi bajom nem volt, majd betértem enni. Forrón befaltam mindent, mert elkövettem azt a nagy hibát, hogy kiéheztettem magam. Soha nem szoktam megvárni, hogy teljesen lenullázzam az energiámat, teljesen eléhezzek. Most, valahogy mégis ez történt. Befaltam a sok köftét, ami itt többnyire birkahúsból készült, ami még önmagában nem lenne probléma, de.... A köfte egy húspogácsa, vagy nevezzük egy vastagabb pljeskavicának, csak kisebb átmérővel. A Vastagságából mi adódik? Nem sül át teljesen. Tehát megettem ezt a félig nyers, forró darált hús "pogácsát" és meg is lett az eredménye.
Végig aludtam reggelig, sörözős cimborák sem bántottak. Az ébredés utáni pillanatokban már érezhető volt, hogy ma nehéz dolgom lesz, teljesen erőtlen vagyok. Az első vécézésem is inkább hasmenés volt. A meredek kis ösvényen, alig tudtam felmenni, nem hogy a csomagokat felvinni. Miután sikerült a szerelvényemet startra készre felpakolni, még leültem félórára pihenni. Ezt követte 15-20 perc tekerés, majd egy padnál megálltam pihenni, lefeküdtem. A nap folyamán többször is megálltam fürödni a tengerbe hosszabb időkre. Valahogy a vízben egész jól elvoltam, de amint a szárazföldön sétálni vagy tekerni kellett, máris rosszabbul éreztem magam. A hasmenésről ne is beszüljünk, mikor 20 percenként bokrot, WC-t kellett keressek. Volt nálam láz és fájdalom csillapító, illetve hasmenés ellen "Loperamid". Ez volt a nagyszabású gyógyszerkészletem. Viszont nagyon rég nem jártam orvosnál, több éve. Ebből kifolyólag gyógyszert se szedek, sőt még csak C-vitamint, vagy bármi egyebet se. Szerintem ezért nem használt a Loperamid se. Nem ismerte fel a szervezetem, hogy ezzel most mi a francot kéne kezdjen. 12 darabot vettem be fél nap alatt, utána feladtam. Minek pazarolni, ha ugyanúgy "f.sok" továbbra is. A legjobban azt bántam, hogy 1 napja vásároltam be, nagyobb mennyiségben túró, paradicsom, sajt, jogurt, és még jó néhány romlandó étel lapult a táskámban, ami maximum 2 némely három napig áll el nálam. Igen, viccen kívül, a nyári melegben, a vastag ponyvás anyagú táskákban, például a gyümölcsjogurt napig is elállt.
A hasmenés, gyomorfájás ellenére szűk 100 kilométer összegyűlt erre a napra és még egy jó kis tengerparti sátorhelyet is találtam éjszakára. Egyben nem tudtam levinni minden felszerelésem, ezért előre vittem a két nagyobb táskámat, majd ezután mentem vissza a bringáért. Egy kis bozótoson kellett átvágni, egy omladozó épület udvarán, hogy elérjem ezt a kis partszakaszt. Mire a biciklivel is visszaértem, már egy férfi vizsgálódott, hogy kerülhettek oda a táskák. Kicsit begyorsultam, s már messziről kiabáltam, hogy ott vagyok ám, csak nyúljon hozzá, már repítem is neki az ásómat!
Egy kamionsofőr volt, aki fenn parkolt, ahol korábban én is megálltam a biciklimmel. Rögtön leesett neki, hogy itt akarok tábort verni. Azért bemagyaráztam neki, hogy csak fürödni akarok, nehogy később visszajöjjön. Nem volt túl hihető mese, mert még egy tábla is volt láthatáron belül, hogy itt tilos fürödni, mert veszélyes a hullámzás, könnyedén egy szikladarabnak vág, illetve, hirtelen mélyült a víz.
A legutóbbi fénykép, már másnap reggel készült, augusztus 3-nál járunk, szombat van. Sajnos a régebbi romlandó kajáim egy része már a kukában landol. Kekszen élek, ami valljuk be, nem sok energiával kecsegtet biciklizéshez. Csak sima száraz sarkos keksz. Egy kis kenyér, na meg víz. Kísérletezgettem kólával, szénsavmentes gyümölcslével, gyümölccsel, teával és még sok mindennel hatástalanul. Sokszor megálltam pihenni, a nagy hőségben, néhány fagyit azért bekockáztattam és apró mennyiségű "normális" kaját is, hátha nem jön ki rögtön. Forróság volt, félmeztelen tekertem, mikor is egy bácsika intett le az út mellett. Érdeklődött milyennek látom Törökországot, meg honnan jöttem. Kis beszélgetés után, jó nagyokat csapott meztelen, izzadt vállamra, ezzel jó utat kívánva. A későbbiekben ismét egy idősebb bácsikával hozott össze a sors. Traktorral zakatolt előttem, tűrhető 20-22 km/órával. Mentem is egy darabon utána, mikor is hirtelen leesett hátulról a toplingja, ami nem volt bebiztosítva. Azért volt jókora követési távolságom, nem okozott gondot, hogy hirtelen megálljak. Felkaptam, s már vittem is utána. Meghallotta a csattanást mikor leesett, pár méterrel előrébb állt félre. A kezébe nyújtottam, tőle is kaptam egy váll veregetést és köszönetképp egy behűtött ásványvizet.
Nem részletezem, hányszor álltam meg hasmenés miatt napközben, maradjunk annyiban, hogy sokszor. Végül is az állapotomhoz képest nagyon jól haladtam, elértem Samsunt. Itt fogom majd elhagyni a tengerpartot és az ország középső tájegységén tovább haladok Isztambul irányába, a hegyvidéken. Hatalmas városról beszélünk. Egy nagy áruházat is sikerült találnom, benn sportfelszereléssel bővelkedő üzlettel. Bementem megnézi milyen árban mozognak a derékaljak, matracok. Olyan 60 euró körül tudtam volna hasonló terméket venni, mint amit sikeresen kilyukasztottam, de eléggé sajnáltam rá a pénzt, inkább maradtam a lyukasnál. A szőlő egész jól bevált a száraz keksz mellé, így ezeket még beszereztem, ha már úgyis megálltam, meg addig is tudtam benn hűsölni.
Átkeltem a városon, volt park, bicikliút, egész tűrhető volt ez a "nagyvárososdi". Majd én is tudtam, hogy egy hosszú emelkedő vár ám, egész pontosan 22 km-en át, emelkedés lesz. Eddig a tengerparton voltam 5-10 méteres magasságban, tudtam , hogy előbb vagy utóbb muszáj lesz mászni.
 |
| Ismét abba a hibába estem, hogy kipróbáltam egy bicikliutat, ami rövidesen, kissé beszűkült. |
 |
| Felkínáltam az utánfutómat, de a srác inkább stoppolt tovább, nem is értem miért. |
Este, már nem is volt hasmenésre utaló tünetem, na de reggel így indult a nap. Kár volt azt a tea meghívást megejteni mikor már kezdtem jobban lenni. A korábbi romlandó kajáimat már kiürítettem a táskáimból, már csak száraz koszt volt nálam, eurókrém, meg kolbász, amik nem romlanak meg, bár szinte csak kekszet ettem, elvétve egy kis zöldséget, gyümölcsöt.
A további út elég lankásnak bizonyult. Fel, le. Fel, le, majd ismét. Síkságra ne számítson, aki erre jár. Délelőtt nagyon meleg volt, majd megérkezett a vihar. Pár órát ücsörögtem egy buszmegállóban, sima kukoricapelyhet fogyasztva. Már szemlátomást fogytam pár kilót, a combjaim elkezdtek vékonyodni. Tekerés szempontjából, ezen a napon "csak" 84 km-t tettem meg. Erős gyomorgörcsökkel, elég korán sátrat vertem egy tarlón.
Elérkezett a hétfő, augusztus 5-e. Későn keltem, bár még csak takarásban se voltam. "Hígan" kezdődött a napom. Az első fél óra után, máris megálltam, egy gyomorpihentetésre. Konkrétan kifeküdtem az út mellé, napsütésben, egy beton lehajtóra. A tovább haladás se tartott sokáig. 35 nap és 5400 kilométer után, jött az első defektem. Az utánfutóm gumiját átszúrta egy vékony szög. Megálltam hát ismét pihenni, gumit cserélni. Közben főztem egy tészta levest, kevés fűszerrel. Egész jól felkapcsolt a pihenő plusz leves kombináció. A következő kisboltnál vettem még kekszet, de több gyümölccsel is feltankoltam, most már jó lenne enni is valamit, hogy tudjak is biciklizni.
Nagyon keveset haladtam, alig voltam még 30 megtett kilométernél, mikor megérkeztem Osmancikba, ami egy kisváros Törökország északi részének közepén. Már rögtön a városka elején meghívtak egy kis étterembe. Kaptam jeges teát és egy melegszendvicset. Még egy török zászlós hűtőmágnessel is megajándékoztak, amit a fém háromszögtáblámra tettek mielőtt tovább indultam, de sajnos valahol elszórtam. A pihenő után, csak 5 perccet kellett haladjak, ismételten meghívtak egy teázóba. Már ugyan nem kínzott eszeveszett hasmenés, de nem kockáztattam, megtanultam a rendet, csak a teát fogadtam el, enni inkább semmit. Az előző helyen elég volt a melegszendvics.
Ezen a napon töltöttem legkevesebb időt nyeregben. Összesen 89 kilométert haladtam, ami szintén a gyengébb napokhoz áll közel, de például a grúziai templomhoz való felmászásnál volt egy 83-as napom, mondjuk akkor sok időbe telt, azt a távot megtenni, ellenben ma. Ezt a 89 km-t, 4 óra és 46 per alatt tettem meg.
 |
| A mágikus, teafőző berendezés. |
 |
| Igen, az a sárga zacskó az enyém és NEM, nem hagytam ott! |
 |
| A képet most vadásztam az interneten, helyszínen nem fényképeztem le, de ehhez hasonló volt. |
"Saç kavurma" volt a menü. Egy tárcsalapon pirított húsos valami, elég csípősen, fűszeresen. Megint jött az, hogy kockáztatok. Egész nap jól voltam, elmúlt a hasmenés, erre ilyen brutális fűszeres étellel ünneplek? Jó sok kenyérrel ettem meg, nagyon finom volt és jól esett. Nem volt külön tányér, így rakták elém a tárcsával, amiben sült. Jó is volt ez így, imádom az utolsó falatokat kimártogatni kenyérrel, szinte kitöröltem az edényt. Van az a rossz szokásom, hogy még el is szoktam nyalni a tányért magam után, de a meleg tárcsalappal inkább nem próbáltam ki. Reménykedtem benne, hogy benn is marad majd, nem akar sürgősen távozni belőlem. Mivel végül is fizetnem kellett a kései ebédemet, nem adtam semmi kis ajándékot új ismerőseinek, csak egy közös képre álltam melléjük. A főnök és egy beosztottja tartották a frontot, látszólag nem igen volt forgalmuk. Gondolom ezért is fizettetett még velem is. Nem sokat mentem már tovább, az első tarlónál megálltam az út mellett, nehogy felkavarodjon a gyomrom, inkább pihentem és jól kialudtam magam.
A 38. túranapomhoz érkeztünk. Reggel nagyon hűvös volt, megvártam míg melegszik az idő. Kijelenthetem, a gyomrom már 100 %-on üzemelt, most már jöhet a temérdek ebédmeghívás, még repetát is fogok kérni. 9 óra után már kellemes meleg volt, később bőven túl is melegedett a levegő, ismét kánikula lett. Az út mentén sok helyen, az ikonikus teafőző berendezésekkel várták az embereket. Párszor engem is leintettek, egy-egy ingyen nedűre. Egy nagyobb emelkedős rész előtt álltam meg ebédelni. Nagyon fel voltam már melegedve, nem találtam sok árnyékot se, a napon ettem. Miután befejeztem, ránéztem az emelkedőre, hogy az nem egy rövid mászás lesz, inkább vissza fordultam, pár km-rel korábban elmentem egy aprócska bolt mellett, akol még padok is voltak kinn, meg egy árnyékoló ernyő. Már ebédelni is ott kellett volna megállni, de akkor még nem látszott az emelkedő. Visszaértem. Egy nagyon idős bácsi fogadott ahogy az üzletbe léptem. Már kezet is ráztunk, leste minden mozdulatomat. Egy hideg teát vettem, két kenyeret meg nagyon szép paradicsomot árult a bácsika, szóval egy nagy zacskó paradicsomot is pakoltam. Utána még ki kísért, megmutatta, hogy ott a padoknál tudok hűsölni, meg van csap is, ott meg tudok mosdani, fel tudom frissíteni magam. Nagyon örültem a lehetőségnek, de úgy néztem, a bácsika jobban repesett a boldogságtól, pedig csak annyit tettem, hogy az Ő kis üzletébe tértem be. Majdhogynem megkönnyezett, mikor elbúcsúztam tőle és elindultam.
 |
| Látszott, hogy nem két méterre kell fel mennem, de azért meglepődtem, nem gondoltam volna, hogy ennyire fenn vagyok, 1320 méter tengerszint feletti magasságban. |
 |
| Kilátás a sátramtól! Másnap azon a távolban kivilágított "ösvényen" mentem tovább. |
Eddig megtett táv: 5698,3 km / 38 nap.
Műszaki- ill. nagyobb problémák: 3 küllőtörés, 1 hátsó váltó törés, matrac kilyukadás, 1 defekt.
Műszaki- ill. nagyobb problémák: 3 küllőtörés, 1 hátsó váltó törés, matrac kilyukadás, 1 defekt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése